2018/10/4

Címlap

Merkel alkonya

ELITVÁLSÁG EURÓPÁBAN  | Már a németországi parlamenti választások idején is az volt az uralkodó nézet a mainstream német sajtóban, hogy Angela Merkel kancellár utolsó ciklusának fut neki. Igaz, itt még optimista felvetések kísérték, hogy vajon milyen nevezetes tettel koronázza meg politikai pályafutását. A csúfos választási eredmények, a koalícióalkotás nehézségei, majd a folyamatosan tovább erodálódó népszerűségi indexek a derűlátást kétkedéssé változtatták. A kétkedésből a bizonyosságot a CDU-frakcióvezető megválasztása hozta el. A Merkel egyik legfőbb támaszát jelentő Volker Kaudert minden előjel nélkül meggyőző többséggel legyőzte egy a belpolitikában sem túl ismert jelölt: Ralph Brinkhaus. A vereséget követően mind a német, mind a nemzetközi sajtó immár csak a távozás időpontját találgatja. Hirtelen problémát kezd jelenteni, hogy a kancellár az amerikai tiltás ellenére mégis üzletelne Iránnal, és számos más olyan ügy is, amelyet korábban eszébe sem jutott kritizálnia a lojális sajtónak.

Számláló

Mekkora az esélye a halálos szívrohamnak?

Kockázatbecslő (score) tábla Az Európai Kardiológus Társaság által összeállított táblázatból meghatározható, hogy a nem, az életkor, a dohányzás, a vérnyomás nagysága és a koleszterinszint mértéke alapján mekkora esélye van egy jelenleg panaszmentes embernél tíz éven belül halálos szívroham bekövetkeztének. Jól leolvasható a táblázatból, hogy milyen mértékben csökkenti a kockázatot a dohányzás elhagyása, a vérnyomás normális tartományban tartása és a vér koleszterin- szintjének csökkentése. Erre életmódváltással és ha szükséges, gyógyszeres segítséggel lehetőség van.

Szerintem

Mission: Impossible

Akkor, amikor a magyar miniszterelnök bő két esztendeje, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évnyitóján öt százalék körüli gazdasági növekedésről vizionált, bejelentését „széttrolkodták”, lesajnálták, a témával foglalkozó szakértők pedig bizonygatták, hogy „lehetetlen küldetésről” van szó, tudniillik ez az ország, ez a gazdaság képtelen erre a teljesítményre. Mármint arra, hogy három–öt százalékos növekedési sávban maradjon. Orbán Viktor ugyanis erről beszélt, és hosszabb távra vonatkozóan „lőtte be” az ötszázalékos éves gyarapodási célt. De csak versenyképességi fordulattal, amelynek előkészületei most zajlanak.

Négy negyed

A történelmet a győztesek írják

A minap meghívást kaptam egy történelmi dokumentumfilm bemutatójára. Az alkotás báró Atzél Edéről szólt. Bevallom őszintén, hogy – bár történelem szakon végeztem az egyetemen – soha nem hallottam még róla. És szerintem így van ezzel az emberek döntő többsége. Azt gondolom, nem mi voltunk a figyelmetlenek töriórán, a hiba nem a mi készülékünkben van. Ugyanis báró Atzél Ede neve sehol sem szerepel a történelemkönyvekben. XXI. századi értelemben nem is létezik, mert „Google professzor” sem nagyon ismeri, és még Wikipédia-szócikk sincs róla.

Mátrix

Újra veszélyben a függetlenségünk

Magyarországot a huszadik században a világhatalmak először feldarabolták, a német, majd a szovjet hadsereg is megszállta. Most nem kell katonai lerohanástól tartanunk, minden jel szerint sokkal kifinomultabb módszerekkel próbálnak megfosztani nemzeti önrendelkezésünktől.

Mátrix

Európai Ügyészség: lopakodó föderalizmus

Az Európai Unió csupán a tagállamok szuverenitását csökkentené az Európai Ügyészséggel – mondja Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója.

Mátrix

Főpolgármester-jelölti gyülekező

Egy év múlva tartják a főpolgármester-választást, kezd körvonalazódni az indulók listája.

Mátrix

Mazsihiszes obstrukciók, hitközségi térvesztés

Botrányok, viták és belső feszültségek kísérik a Mazsihisz működését. A szervezet továbbra is adós az Együttélés Házának részleteivel, ám addig is támadja a Sorsok Házát.

Mátrix

Az európai elit csak a megélhetésével törődik

A populista pártoknak fel kell nőniük, tisztázniuk kell azt, hogy milyen kérdéseket akarnak képviselni. Ehhez új értelmiségre van szükségük. Az EP-választásokon az uralkodó elit jelentősen meggyengül, de a teljes elitváltás még várat magára – nyilatkozta lapunknak Frank Füredi, a magyar származású szociológiaprofesszor.

Mátrix

Lobbipolipok Brüsszel körül

Janukovics volt ukrán kormányfő vezető európai politikusokat vett meg, hogy Washingtonban mellette lobbizzanak. Brüsszel szótárából hiányzik a „korrupció”, helyette „etikai vétség” van.

Mátrix

Washingtoni tragikomédia

Az elmúlt napok ismét tankönyvi példákat szolgáltattak az amerikai belpolitika abszurditására. Országos botrányt lehetett csinálni egy a Donald Trump főbírójelöltje elleni, alaptalannak tűnő vádaskodásból, valamint az elnök nem rúghat ki következmények nélkül a saját adminisztrációjából egy ellene összeesküvést szövő alkalmazottat. 

Mátrix

A terrorruha

A terrorveszély miatt még a liberalizmusukra híresen büszke országok közül is többen betiltották a burkát. 

Mátrix

Új főváros épül Egyiptomban

Kínai vállalatok építik az észak-afrikai ország gigaberuházását. A távol-keleti tőke orosz közbenjárással a szíriai újjáépítésbe is beszállna.

Mátrix

Valami bűzlik Dániában

Dánia nem tartozik a nagy uniós tagállamok közé, a legnagyobb dán bank észtországi leányát most mégis azzal vádolják, hogy legalább tizenkétmilliárd dollárnyi pénzmosásban vett részt.

Mátrix

Szovjet káderneveldéből brüsszeli főbiztosi posztra?

Az Európai Bizottság (EB) elnöki tisztségének elnyeréséért szállna versenybe a szlovák politikus. Az EB alelnöke, energetikai biztosa már hivatalosította szándékát, hogy elindul a megmérettetésen. A politikus és diplomata neve nem cseng túlságosan ismerősen a magyar olvasóknak, ezért talán érdemes közelebbről is megismerkedni vele. 

Mátrix

A több állampolgárságú országban tilos a magyar

Kijev rendkívül virulens retorikával bírálja Budapestet, és azt sugallja, hogy szeparatisták a kárpátaljai magyarok. Az oroszok mellett most mi vagyunk a legfőbb bűnbakok, de Klimkin külügyminiszter szerint más nemzetek is veszélyeztetik a hazáját, hiszen kockázatos térségeknek nevezte a románok, a bolgárok vagy a ruszinok által lakott vidékeket is.

Mátrix

Államfőjelöltet indít a felvidéki magyar közösség

A Magyar Közösség Pártja (MKP) a múlt hét végén, Dunaszerdahelyen ünnepelte megalakulásának huszadik évfordulóját és arról döntött, hogy elnökét, Menyhárt Józsefet indítja a jövő évi szlovákiai államfőválasztáson. De van még egy magyar nemzetiségű jelölt: Bugár Béla, a vegyes etnikumú kormánypárt, a Most – Híd vezetője. Kik ők?

Mátrix

Hatszázzal menne a lengyel csodavonat

A mágneses párnán lebegő, alacsony légnyomású kapszulában száguldó jármű, a Hyperloop tervével öt éve állt elő az Egyesült Államokban élő Elon Musk milliárdos vállalkozó és feltaláló. A szinte hangsebességgel (1000-1200 km/órával) suhanó vákuumvonat tervén már sokan dolgoznak világszerte amerikai és ázsiai befektetői támogatással. A varsói Hyper Poland startup is arra törekszik, hogy megvalósítsa ezt az álmot. 

Skynet

Magyar műszer a NASA Hold-kerülő űrhajóján

Büszkék lehetünk, hogy jövőre Hold körüli pályára állhat egy magyar fejlesztésű űrbéli műszer. Az MTA Energiatudományi Kutatóközpontjának egyik csapata ugyanis meghívást kapott a MARE programba, amely az emberi testre ható káros kozmikus sugárdózist méri majd a NASA új Hold-kerülő Orion úrhajóján.

Való Világ

A zöldenergia sötét oldala

Németország energiapolitikája bebizonyította: jó szándékkal is lehet komoly károkat okozni. Kalifornia viszont ahelyett, hogy tanult volna a hibájukból, inkább követte őket.

Való Világ

Forradalom készül a játékiparban?

Függőséget okozhatnak, Belgium szerint szerencsejátéknak minősülnek, mégis a játékokba épített „digitális kincsesládák” lettek a kiadók egyik fő bevételi forrásai.

Való Világ

Nem enyhül az építési láz

Az ötszázalékos lakásáfa a jövő év végével megszűnik. Ez csak akkor nem okoz nagyobb visszaesést a lakásépítésekben, ha ezzel párhuzamosan bevezetnek egy családokat támogató rendszert. Erre nemcsak ígéret van, hanem most egy szakmai szövetség konkrét javaslatokat is megfogalmazott a témában.

Való Világ

Feketemunkaügyek

Az első fél évben közel tízezer cég kapott munkaügyi ellenőrzést, ezerötszáz vállalkozás pedig összesen 215 millió feletti bírságot fizetett be. Nem akar az utóbbiak közé tartozni, ugye? Nézzük, mit tehetünk, mielőtt beüt a mennykő.

Való Világ

„Szerethető vállalattá szeretnénk válni”

„Személyre szabott megoldásokkal fordulunk az ügyfeleink felé, hogy  még hatékonyabb, gazdaságosabb és fenntarthatóbb lehessen Magyarország energiafelhasználása” – mondja Jamniczky Zsolt, az E.ON igazgatósági tagja.

Való Világ

Átrendeződő agrárbiznisz

A magyar agrár-külkereskedelemre az első fél évben a gabonapiaci helyzet és a sertéspestis volt a legnagyobb befolyással. A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kivitelének értéke 4266...

Látószög

Tőzsde, tőke, versenyképesség

Egy ország versenyképessége, sikeressége és tőkepiacának a fejlettsége kéz a kézben jár egymással. Az egy főre jutó GDP és a tőkepiac fejlettségét mutató tőzsdei kapitalizáció/GDP közötti...

Pénz beszél

Csatlakozni az ötös fogathoz

Ambiciózusnak nevezhető a terv, hogy Magyarország 2030-ra az öt legversenyképesebb, legélhetőbb uniós tagállam közé kerüljön. A gazdasági fejlettséget vizsgáló nemzetközi rangsorokban azonban rendre alulpontozzák hazánkat. A mérőkészülékben lehet a hiba?

Pénz beszél

Tizenötezer milliárd infrastruktúrára

Magyarország az új infrastruktúra kialakításában a gazdasági teljesítményhez viszonyítva az OECD élvonalában van, míg a felújítási kiadások terén a középmezőnyben kap helyet. Pozíciónk tovább javulhat.

Cappuccino

Rovó László

Hatalmas racionalizálási munka és óriási fejlesztések állnak a Szegedi Tudományegyetem előtt. „Célunk, hogy a várossal karöltve az egyetem tudására, a régió munkaerejére és geopolitikai pozíciójára épülő beruházásokat hozzunk Szegedre és környékére” – fogalmazott az intézmény rektora.

Sport

Háborúban született zseni

Tíz év után először nem Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi hivatalosan a legjobb játékos a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél (FIFA): a horvát nemzeti hős, Luka Modrić lépett az örökükbe.

Társadalom

Kilókkal küzdő generációk

Amennyiben az orvos-tudomány genetikai alapon tudná „szűrni” azokat, akik nagy eséllyel túlsúlyosak lesznek, máris ki lehetne őket emelni a többiek közül, s esetleg meg lehetne előzni a kóros elhízást – mondta a Figyelőnek Póta György,  a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke annak kapcsán, hogy kutatás indul a Semmelweis Egyetemen a jelenség genetikai hátterét illetően. Közölte: a kiskorúak között kifejezetten durva az elhízás mértéke.

Kultúra

Most múlik pontosan…

„Nagyon fontos dolog, hogy őrizzük a kultúránk gyümölcseit, mert anélkül nem vagyunk magyarok a világban. Arra, hogy magyarok vagyunk, büszkék lehetünk” – mondja a harmincadik születésnapját ünneplő Csík zenekar névadó-vezetője, Csík János. Igazi sikerzenekarnak számítanak, fellépéseiknek se szeri, se száma, elismert művészek lettek az évtizedek során.

Kultúra

Értett a borhoz és értett a nőkhöz

Akkoriban mindenki seftelt – az NDK-s márkát kettő az egyben váltották nyugatira. Remegtek a pénzszagot érző orrok cimpái, és aki közel ült a tűzhöz, kilószám vásárolta a lenézett keleti pénzt. Utána irány Berlin, Drezda vagy Lipcse, ahol „zweizueins” váltották át a zsákmányt a helyi hiénák. Aztán haza, majd megint Berlinbe – így ment hetekig, és sokan kaszáltak.

Kultúra

Sokan nem mernek megszólalni

Félelem és gyávaság az oka, amiért több mint száz éve még mindig nem lejátszott a kultúrharc – mondta interjúalanyunk. A jobboldali művészek öncenzúrájáról, Esterházyról, Csurkáról és Spiróról beszélgettünk Bayer Zsolttal, a Tündértemető írójával.

Kultúra

Temetetlen múlt - az erdélyi Szoboszlay-per

Megjelenés előtt áll Vekov Károly történész által gondozott, Szoboszlay Aladár aradi katolikus pap írásait tartalmazó Áldozatok és áldozottak című kötete. A Magyar PEN Club által kiadott könyv nyitó tanulmánya a peranyagokra és a hírhedt államrendőrség, a Securitate megfigyelési jegyzőkönyveire támaszkodik, majd Szoboszlay mintegy 300 oldalt kitevő rendszerellenes írásait, valamint eredeti dokumentumokat tár a nyilvánosság elé. A szakember 2002-ben kezdett foglalkozni a romániai Szoboszlay-összeesküvéssel, tehát akkortól kezdve, amikor kutathatóvá tették az 57 kötetnyi peranyagot, illetve később a megfigyelési anyagokat is.

Oktogon

Megvalósulhat-e az „emberi árfolyam” és annak technikai elemzése?

Az elképesztő mértékben felgyorsult technológiai fejlődés okán számos történész, kultúrantropológus teszi fel a kérdést, hogy mindez miként befolyásolhatja az eljövendő emberi társadalmakat. 

Korábbi lapszámok