A Snétberger Központ diákjainak zárókoncertje a Pesti Vigadóban

Hírek
Vasárnap tartja zárókoncertjét a Snétberger Zenei Tehetség Központ nyolcadik évfolyama a Pesti Vigadóban. A legjobb diákok mellett fellép az intézmény alapítója, művészeti igazgatója, Snétberger Ferenc gitárművész is.

Az április 28-i koncerten a központ legjobb klasszikus és dzsesszzenészei játszanak. Snétberger Ferenc mindkét műfajban fellép, elhangzanak saját művei, mellette az intézmény tanárai is zenélnek – közölték a szervezők az MTI-vel.

Mint írták, a Snétberger Zenei Tehetség Központ oktatási modelljét a roma származású Kossuth-díjas gitárművész, zeneszerző berlini tanári tapasztalataira építve álmodta meg és dolgozta ki. A 2011 óta működő központ minden évfolyamában hatvan különböző korú (10-22 éves), különlegesen tehetséges, hátrányos helyzetű, többségében roma diák részesül egyéni zenei képzésben, tizenkét hetes bentlakásos kurzusok keretében. Ez egy speciális, intenzív, az iskolai rendszeren kívüli program.

A központ egyedülálló abban a tekintetben, hogy a különböző életkorú és tudásszinten álló diákok együtt élnek és zenélnek tanáraikkal, a közös muzsikálás segíti szociális képességeiket, beilleszkedésüket, egymás iránti elfogadásukat és toleranciájukat.

A Magyarország minden pontjáról és a határon túlról is érkező ifjú zenészek egyéni hangszeres órákat, zeneelméleti órákat, zenekari, illetve kamaraórákat kapnak. A részvétel egyetlen előfeltétele a zenei tehetség. Kiemelkedő művészek és elhivatott mentorok dolgoznak azon, hogy diákjaik a tárgyi tudás mellé reális pályaképet, jó önismeretet és elérhető célokat kapjanak. A program korábbi résztvevői később maguk is a központban zajló oktatás résztvevőivé válnak zenei segítőként vagy animátorként.

"A Snétberger Központ diákjait számos koncerten lehet hallani Magyarországon és külföldön is, felléptek már Angliában, Németországban, Izraelben, Olaszországban, Ausztriában és Bulgáriában is. Idén második alkalommal küldhetnek diákokat Berlinbe is egy-egy hónapos tanulmányi útra a Collegium Hungaricum támogatásával" – áll a kommünikében.

A diákok idén áprilisban a madridi Pradóban felléptek a Spanyol Roma Kulturális Intézet Gálaestjén, ahol Snétberger Ferenc átvette a Nuevos Creadores díjat a központnak a tehetséggondozásban, zenei képzésben, esélyteremtésben elért eredményeiért. A csapat a Yehudi Menuhin Alapítvány meghívására a spanyol Nemzeti Hangversenyteremben, az Auditorióban is teltházas koncertet adott, a Gran Casinóban pedig Zsófia királyné és Irene hercegnő jelenlétében aratott sikert.

 

Borítófotó: A Snétberger Ferenc alapította intézményt a spanyol roma kulturális intézet kitüntette az új alkotók kategória díjával, amelyet a nemzetközi roma világnap alkalmából rendezett ünnepségen adtak át röviddel korábban a spanyol fővárosban. (MTI/EPA/EFE/Javier Lizon)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink