A New York Times a Soros-féle Izrael-ellenes tüzérség nehézfegyvere

Hírek
Úgy látszik, nem csak Magyarországon, hanem az Egyesült Államokban is rájöttek, hogy Soros György nem egy jó szándékú filantróp, hanem egy senki által meg nem választott „politikus”, akinek célja a zsidó állam teljes tönkretétele, s ehhez leghatásosabb fegyvere a New York Times.

A New York Times, melyet sokan a független sajtó zászlóshajójának gondolnak, nem más, mint Soros György propaganda-gépezetének leghatásosabb fegyvere, melynek célja: Izraelt lejáratni és tönkretenni. Soros Izrael-ellenességét már nem csak hazánkban, hanem Amerikában is látják, s hangos vitát váltott ki a közéletben a tőzsdespekuláns mesterkedése.

Elég csak megnézni, hogy az amerikai "filantróp" milyen mértékben vásárolta be magát a napilapba: 2018 közepén Soros közel három millió dollár értékben vett részesedést a New York Times-ban, s azóta a lapot szépen lassan feltölti a saját embereivel.

Erre legjobb példa egy frissen megjelent cikk az újságban. Szerzője Michelle Alexander, aki 2005-ben még egy, az üzletemberhez köthető szervezetnél, a Soros Justice Fellow-nál dolgozott, valamint több tízezer dolláros ösztöndíjakat kapott könyvének elkészítéséhez.

Az írás, melyet Alexander jegyzett, nem más, mint egy Izrael-ellenes kiáltvány, egy modern antiszemita jegyzet, melyet többen is kritizáltak, ám hozzá kell tenni, nem újdonság a Izrael-ellenesség a NYT hasábjain. A cikk legnagyobb kritikusa, Alan Dershowitz szerint az írás legfelháborítóbb része az volt, hogy a szerző állítása szerint Martin Luther King inspirálta. Csak hogy King nem volt Izrael-ellenes, nem úgy, mint a cikk szerzője.

Dan Ganior, az amerikai Media Research Center üzleti és kulturális részlegének alelnöke felhívta a figyelmet Soros György stratégiájára: az üzletember 48 millió dollárt költött arra, hogy saját médiát vásároljon magának, midnd Amerikában, mind azon kívül. Nem csak újságokat vett, hanem újságíró iskolákat is, valamint nem csak a mainstream médiába vásárolta be magát, mint a NYT, hanem kisebb sajtótermékeket is megvett, hogy elérhesse céljait.

De mik ezek a célok? Pontosan az, amiről Soros emberének, Michelle Alexandernek a cikke szól. Izrael bojkottja, nemzetközi elszigetelése és tönkretétele. A New York Times hasábjain megjelent iromány pontosan beleilleszkedik Soros tervébe, hiszen, ahogy azt már korábban is megírtuk, a milliárdos aktívan támogatja az Izrael-ellenes szervezeteket, melyek főként az egyetemi campusokon szerveződnek.

Aki nem hiszi el, hogy Soros György nem egy jótékony öregúr, s azt is kétli, hogy az üzletember Izrael-ellenes lenne, az olvassa el Soros szavait. Huszonöt éve mondta, hogy a jótékonyság természetellenes, hiszen a civilizációnk az önös érdekek mentén szerveződött, nem mások megsegítésén. 1995-ben pedig azt mondta, hogy ő nem kíván a zsidó nemzet része lenne, majd 2011-ben azt nyilatkozta, hogy Izrael a közel-keleti megbékélés legnagyobb kerékkötője.

Borítófotó: Soros György magyar származású amerikai üzletember (MTI/EPA/Murizio Gambarini)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink