A gazdasági kormányzat felkészül a válságra

Hírek
Több jel is arra utal, hogy az év végén érzékelhető lassulás lesz a világgazdaságban, így legfontosabb piacainkon is, de ezt a magyar gazdaság kedvező helyzetből várhatja, hiszen tavaly tovább mérséklődött az államadósság a fegyelmezett költségvetési politika eredményeként. Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Nemzetnek elmondta: több intézkedés születik majd a rendelésállomány várható visszaesésének ellensúlyozására.

A pénzügyminiszter a Magyar Nemzet kérdésére kifejtette, a legtöbb nemzetközi szervezet, mint a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Bizottság vagy az Európai Beruházási és Újjáépítési Bank is azzal számol, hogy év végére, 2020 elejére visszaesés lehet az eurózóna, ezen belül a számunkra különösen fontos német növekedésben. Varga Mihály kiemelte, hogy 300 milliárd forint tartalékkal rendelkezik jelenleg a költségvetés, és a kormányzat több olyan intézkedésen dolgozik, amelyekkel belső erőből ellensúlyozni lehet a rendelésállomány esetleges visszaesését.

Varga Mihály hozzátette: 2018 választási év volt, és a múltban ilyenkor tipikusan megszaladtak az állami költések. Az esetleges gazdasági lassulásra való felkészülés jegyében a tavalyi 2,2 százalékosnál is alacsonyabb, 1,8 százalékos hiánnyal készül a gazdasági kormányzat az idei évre, miközben év végére a tervek szerint az államadósság 70 százalék alá csökkenhet. A pénzügyminiszter szerint a fegyelmezett költségkezelés lehetővé teszi, hogy a gazdasági kormányzat szükség esetén több területen is beavatkozhasson, ha azt a folyamatok indokolnák.

 

Borítófotó: Varga Mihály pénzügyminiszter (PM)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink