A CDU elnöke a Fidesz néppárti tagságának felfüggesztését javasolja

Hírek
A Fidesz európai néppárti (EPP-) tagságának felfüggesztését javasolta a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke egy szerdai nyilatkozatában, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság EPP-s elnöke pedig ugyancsak szerdán megerősítette álláspontját, miszerint meg kell szüntetni a Fidesz tagságát az Európai Unió jobbközép erőit összefogó pártcsaládban.

Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnöke német hírportálokon idézett nyilatkozatában kiemelte: "amíg a Fidesz nem állítja helyre teljes mértékben a bizalmat, nem maradhat meg a rendes, teljes jogú tagság".

Ezért "járható út" lenne Manfred Weber, az EPP európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője és EP-választási csúcsjelöltjének azon javaslata, hogy az alapokmánynak megfelelően függesszék fel a Fidesz tagságát az EPP-ben – tette hozzá.

Annegret Kramp-Karrenbauer kiemelte, hogy a Fidesz megtette "az első, elismerésre méltó lépéseket", amelyek azt mutatják, hogy érdemes fenntartani a párbeszédet a párttal.

Azonban ezek a lépések nem elégségesek ahhoz, hogy teljes mértékben eloszlassák "a bennem is meglévő kétségeket azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz osztja-e az EPP felfogását a közös értékekről, és hogy lehetséges-e a bizalmon alapuló együttműködés a jövőben" – mondta a CDU elnöke.

A Fidesz tagságának felfüggesztése mellett foglalt állást az EPP EP-frakció vezetőségének (EPP Group Bureau) egyik CDU-s tagja, Ingeborg Grässle is, aki a Südwestrundfunk német regionális közszolgálati médiatársaságnak szerdán elmondta, hogy a Fidesz esetleges kizárása egyetlen problémát sem oldana meg, és csak azt eredményezné, hogy "gyakorlatilag elveszítjük Magyarországot".

A kizárás helyet "hidat kell építeni" Orbán Viktor számára, akinek azonban "hihetően be kell mutatnia, hogy megváltozik" – mondta Ingeborg Grässle.

Jean-Claude Juncker a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak elmondta, hogy a Fidesz eltávolodott a kereszténydemokrata alapértékektől, ezért már két éve javasolja, hogy zárják ki az EPP-ből.

Az EPP politikai közgyűlése szerdai brüsszeli ülésén tárgyal a Fidesz kizárására irányuló indítványokról. Az elnökség a pártcsalád alapokmánya 9. pontja értelmében javaslatot tehet a Fidesz kizárására vagy tagságának felfüggesztésére.

 

Borítófotó: Annegret Kramp-Karrenbauer, a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke a párt berlini elnökségi ülésén 2019. február 25-én. (MTI/EPA/Clemens Bilan)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink