A kormány benyújtja a törvényjavaslatot, hogy szűnjön meg a rendkívüli helyzet

Hírek Figyelo.hu

Európa egyik legsikeresebb védekezése volt a magyar, de ez nem ment volna, ha az emberek nem tartják be a szabályokat

– mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón.

Jövő kedden nyújtja be a kormány a rendkívüli jogrend megszüntetéséről szóló javaslatot

– jelentette be Gulyás Gergely. Hozzáetette, hogy a veszélyhelyzet megszüntetésével minden rendelet hatályát veszti, amit ebben az időszakban hoztak, így ahol szükséges, ott az országgyűlés törvényben garantálhatja a járványügyben szükséges intézkedéseket. Közölte, hogy az operatív törzs marad, jövő kedden benyújtja a törvényjavaslatot a kormány, hogy szűnjön meg a rendkívüli helyzet.

A Miniszterelnökség vezetője elmondta azt is, hogy a járványügyi védekezés első szakasza sikeresen zárult. 1659-re csökkent az aktív fertőzöttek száma.

A gazdasági helyzetről azt mondta a miniszter, hogy

összességében 173 ezer ember keres állást, de nem talált munkát. A közfoglalkoztatotti keretet 100 ezerrel megemelte a kormány, és a honvédségnél is várják az embereket. Az állami bértámogatás esetében 106 ezer emberre nyújtották be a támogatást.

Gulyás Gergely elmondta, hogy

további 500 milliárd euró juthat a tagállamoknak a veszélyhelyzet kezelésére, német-francia kezdeményezésre. Egyeztettek a Visegrádi Négyekkel is. A 7 éves költségvetés 1100 milliárd euró lenne, a növekmény tehát 40 százalékos

– tette hozzá.

 

 

Kiemelt kép: Földházi Árpád / kormany.hu

 

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink