Kiírta a felújításra szóló közbeszerzést a MÁV

Hírek Figyelő
A fejlesztéssel a vajdasági település és Szeged között 30-40 perces lenne a menetidő a 44 kilométeres vonalon, amelynek 13 kilométeres magyar szakaszát újíttatja fel és állítja üzembe az állami vasúttársaság.

Megjelent a Szeged és Röszke közötti vasútvonal felújítására vonatkozó közbeszerzési kiírás. A MÁV úgynevezett feltételes közbeszerzési eljárást írt ki a 136-os számú vasútvonal felújításának tervezési és kivitelezési munkáira. A tervek szerint a beruházás eredményeképp 2022 nyarára villamosított, modern pálya kötheti össze Szegedet és Szabadkát – írja a Világgazdaság.

Mint arról a lap korábban beszámolt, a magyar és a szerb kormány még áprilisban szándéknyilatkozatot írt alá a társadalmi, gazdasági és kulturális szempontból is kiemelten fontos Szeged–Röszke–Szabadka vonal rekonstrukciójáról, lehetővé téve a 160 ezres lakosú csongrádi megyeszékhely és a 100 ezres lakosú észak-bácskai központ közötti versenyképes vasúti személyszállítás újraindítását.

A fejlesztéssel a vajdasági település és Szeged között 30-40 perces lenne a menetidő a 44 kilométeres vonalon, amelynek 13 kilométeres magyar szakaszát újíttatja fel és állítja üzembe az állami vasúttársaság.

.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetnek

További híreink