Semmi sem gátolja a Delta Csoport és az Est Media összefonódását

Hírek MTI
A GVH megállapította, hogy a bejelentés alapján a versenytörvény szerint nem áll fenn olyan körülmény, amely okot adna a vizsgálat elrendelésére.

Jóváhagyta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Delta Csoport és az Est Media Nyrt. július 30-án bejelentett tranzakcióját, így hamarosan a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) jegyzett cég tulajdonába kerülhet a közel 16 milliárd forintos árbevételű Delta Systems Kft. informatikai vállalat – olvasható a Delta Csoport és az Est Media közös közleményében.

A GVH megállapította, hogy az összefonódás-bejelentés alapján a versenytörvény szerint nem áll fenn olyan körülmény, amely okot adna a vizsgálat elrendelésére.

Felidézték, a Delta Csoport és az Est Media Nyrt. idén július 30-án jelentették be, hogy a tőzsdei társaság egy részvénykibocsátást is magába foglaló tranzakció részeként felvásárolja az egyik vezető magyarországi rendszerintegrátort, a Delta Systems Kft.-t, miközben a Delta Csoport holdingcége az Est Media nagytulajdonosává válik. Mindez azt jelenti, hogy a tranzakció zárását követően az Est Media már Delta Technologies Nyrt. néven folytatja tovább a működését, a vállalatban pedig a DeltaGroup Holding Zrt. tulajdonrésze meghaladja majd a 30 százalékot. Az ügylet véglegesítését december 20-ig tervezték.

A Delta Csoport már több mint 30 éve a magyarországi informatikai szektor vezető szereplőinek egyike, a társaság csaknem 250 embert foglalkoztat.

A csoport tagvállalatai összesen 31,3 milliárd forint árbevétellel és 850 millió forint adózott eredménnyel zárták a 2018. július 1. és 2019. június 30. közötti, eltolt üzleti évet. A Delta Systems Kft. árbevétele 15,6 milliárd forintra nőtt, adózott eredménye pedig 695 millió forintra emelkedett.

Az Est Media Nyrt. részvényeivel a BÉT standard kategóriájában kereskednek, az elmúlt egy évben a részvények legalacsonyabb ára 76 forint, a legmagasabb 171,8 forint volt.

.

Borítókép: Lionel Alvergnas, PuzzlePix/Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

További híreink