Elitcsere Kijevben

Mátrix
Elképesztő tempóban kezdte meg a munkáját az új ukrán parlament, amelyben az ország 28 éves függetlensége során először szerzett abszolút többséget egy párt, nevezetesen a Volodimir Zelenszkij elnököt támogató fiatal Nép Szolgája formáció. A 450 fős törvényhozásban 254 mandátuma van.

AZ ÚJ KORMÁNY ELSŐ ÜLÉSE

A Legfelsőbb Tanács (Verhovna Rada) augusztus 29-i alakuló ülésén nem csupán az esküt tették le a képviselők, hanem házelnököt választottak, továbbá megszavazták az új kormányfőt és a kabinet tagjait. Lapzártánkkal egy időben megnyílt a törvényhozás szeptemberi ülésszaka, amely második olvasatban akár el is fogadhatja az óriási szavazattöbbséggel támogatott államfői törvényjavaslatot a képviselői mentelmi jog megszüntetéséről.

 

PRÓBAIDŐS KÉPVISELŐK

Az elnökpárti Nép Szolgája kényelmes többsége előrevetítette ugyan, hogy a korábbi nyolc választás után felálló parlamenttel ellentétben ezúttal hatékonyabb lesz a Legfelsőbb Tanács első munkanapja, de arra kevesen számítottak, hogy a monstre ülés végén gyakorlatilag új kormánya lesz Ukrajnának.

Volodimir Zelenszkij az új országgyűlést üdvözölve rámutatott: ez a testület mindenképpen bekerül az ukrán történelemkönyvekbe, csak az a kérdés, hogyan. Esélyük van arra, hogy megvalósítsák mindazt, amit elődeik az előző 28 évben elmulasztottak – mondta az elnök, hozzáfűzve: reményei szerint elmaradnak a hovatovább megszokottá vált verekedések az ülésteremben, megszűnik az idegen kártyával való szavazás és a „lógás”, vagyis az indokolatlan távolmaradás gyakorlata. „Vagy ne adj’ isten úgy kerülnek be a történelembe, mint a legrövidebb ideig, egy évig működő parlament. Ez az önök próbaideje. Higgyék el, már tudom, hogy az országgyűlés feloszlatása nem félelmetes dolog” – utalt Zelenszkij arra, hogy a májusi beiktatóbeszédében gyakorlatilag szélnek eresztette az előző, Porosenkót támogató törvényhozást.

 

AMBiCIÓZUS KORMÁNYPROGRAM

Az új parlamenti elnök a várakozásoknak megfelelően Dmitro Razumkov, az államfő bizalmasa lett, akit a 406 jelen lévő képviselő közül 382-en támogattak. Az előzetes megállapodásoknak megfelelően az első elnökhelyettesi posztot frakciótársa, Ruszlan Sztefancsuk kapta, a másik elnökhelyettes Julija Timosenko pártjának a képviselője, Olena Kondratyuk lett. Ami az állandó bizottságokat illeti, a korábbi 29 helyett 23 működik majd. Ezekben a Nép Szolgája érvényesítette elsöprő erőfölényét, 19-ben az ő képviselőjük elnököl majd, sőt a helyettesek és titkárok felét is ők adják.

Az igazi meglepetések csak ezután következtek: a parlamenti ülés kisebb szünetekkel tovább folytatódott, és a honatyák előbb menesztették a Volodimir Hrojszman vezette kormányt, majd 290 vokssal bizalmat szavaztak a 35 esztendős Olekszij Honcsaruknak, aki gyakorló jogászból lett rövid ideig az elnöki hivatal helyettes vezetője, most pedig miniszterelnök. Őt Zelenszkij feltétlen támogatójának tartják. Majd azon melegében megszavazták az új kormányfő által javasolt miniszterek személyét, valamint a tárcák számának a korábbi 19-ről 15-re történő csökkentését. A miniszterelnök-helyettesek közül a korábbi hatból csupán kettőt hagytak meg: az egyikük az európai és az euroatlanti integrációért, a másikuk pedig a digitális átalakulásért felel – az utóbbit kiemelt feladatként nevezte meg Zelenszkij.

 

KAKUKKTOJÁS BELÜGYMINISZTER

Az új kormányfő fő feladatának az ukrán gazdasági bővülés erősítését tekinti, 5-7 százalékos GDP-növekedést szeretne a jelenlegi 2 százalék fölötti helyett. A rossz infrastruktúra helyreállításának a szükségességéről, továbbá a korrupció és a csempészet felszámolásáról beszélt. Az oroszok által támogatott kelet-ukrajnai szakadár területeken zajló konfliktusra utalva elmondta: a problémát egyfelől a gazdasági gyarapodás és az e térségekben végrehajtandó beruházások sora orvosolhatja, másfelől a hadsereg felfegyverzése.
Az új kormány 17 tagja között 6 nő és 11 férfi van, a kabinet átlagéletkora 39 év. A legfiatalabb kormánytag az Állam az okostelefonban nevű projekt megvalósításáért felelős 28 éves Mihajlo Fedorov miniszterelnök-helyettes. A legidősebb tárcavezető pedig az 55 esztendős Arszen Avakov, aki Porosenko idején is a belügyminisztériumot irányította. Úgy tűnik, hogy kétes ügyei (fia közbeszerzési korrupciós botránya; a népi milíciák – de facto magánhadsereg – létrehozása) ellenére azért tarthatta meg a beosztását, mert komoly szerepet játszott abban, hogy a baljós előjelek ellenére sikerült megelőzni a rendbontásokat és a rendszerszintű csalásokat mind az elnök-, mind pedig a rendkívüli parlamenti választásokon. Az új külügyminiszter a 49 éves Vadim Prisztajko diplomata, volt NATO-nagykövet, aki az euroatlanti és európai integráció iránti elkötelezettséget hangsúlyozta, majd leszögezte: Kijevnek fél éve van arra, hogy helyreállítsa az államhatár feletti ellenőrzést a Donyec-medencében. Az országnak békére és stabilitásra van szüksége, nem folytathat „különböző formátumú végtelen tárgyalásokat”. Fő feladatának tekinti a szakadár területek felszabadítását és a Krím visszaszerzését. Az ukrán törvényhozás új titkosszolgálati vezető és új főügyész kinevezéséről is szavazott.
„A parlament éjszakáján” a honatyák 363 szavazattal (az alkotmánymódosításhoz 300 voks is elegendő) első olvasatban elfogadták a képviselők mentelmi jogának eltörléséről szóló törvényjavaslatot, amely 2020-tól lépne érvénybe.
Az ukrán parlament első napjának (amely egyben az első ülésszaka is volt) gyorsmérlege: Zelenszkijék 14 óra alatt megvalósították a legfelső államhatalom lecserélését. A kulcsfontosságú posztokra az államfő emberei kerültek. A politikai elemzők azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy az elnöki frakció tagjai sok esetben azt sem tudták, ki az, akit a szavazatukkal támogatniuk kell.

 

Borítófotó: Zelenszkij a Radában, májusi beiktatása után. A verekedések elkerülése érdekében most az ellenzéket a hátsó sorokba ültette

Ezek is érdekelhetnek

További híreink