VADKERTI IMRE
– Sokan nem értettek egyet a szereposztással: nevezetesen önnek kellett volna Istvánt, Feke Pálnak pedig Koppányt játszania. Kapott ilyen visszajelzést?
– Szikora János rendező úgy gondolta, legyen lágyabb Koppány. Palinak ércesebb hangja van, az enyém lágyabb. Azt nem mondom, hogy poptorkom van, de lágyabb, így egy kicsit jóságossá vált Koppány.
– Hogy került erre a versenyre?
– A televízióban ment a hirdetés, amelyet véletlenül megláttam. Kérdeztem Derzsi Gyuri barátomat, aki szintén felvidéki, de már elvégezte a Színművészetit, hogy látta-e. Nagy vágyam volt az István, a király, mint mindenkinek, aki szereti a rockopera világát, és eldöntöttük: megpróbáljuk. Odahaza énekeltem egy rockszínházban, de mindig nagy vágyam volt nagyszínpadon is elénekelni az István, a királyt – bármilyen szerepet. Tordának jelentkeztem, ugyanis azt már játszottam odahaza. Elindult a nagy rostálás, 2600-an voltunk.
– Izgult?
– A mai napig izgulok minden fellépés előtt. Hát még akkor. Addig a pillanatig, ameddig az első hang el nem hagyja a torkomat, utána már megvagyok.
– Mi az eredeti foglalkozása?
– Szobafestő. De egy percet sem dolgoztam a szakmámban. 12-13 évesen adódott egy lehetőség az iskolában, tulajdonképpen azóta zenélek. Már ötödikes koromban felhívta a figyelmemet a zenetanárnő, hogy van valami a torkomban. Rajta múlott, hogy énekes lettem, mert egy tanár el is tudja venni egy nebuló kedvét. De neki köszönhetem, hogy elmentem énekelni az iskolai zenekarba. Utána jött az általunk alapított Alfarock, ott már voltak saját nótáink.
– Semmi egyéb képzés, zenetanár, énektanár…
– Az már utána volt. Nem jártam zeneiskolába.
– Erre mondják azt, hogy született őstehetség.
– Hát igen. (nevet)
– A verseny után, ahol a legnagyobb szívfájdalmára nem Torda, hanem Koppány szerepét kapta meg, nem engedték szélnek a társulatot, hogy menjetek, fiúk, lányok, ki merről jött, hanem együtt maradt a produkció.
– Átkerült az előadás az Arénába, ezzel indítottunk. El sem tudom mondani. 14 ezer ember előtt Koppányt énekelni Vikidál Gyula után, akinek óriási tisztelője és barátja is vagyok azóta… Hatalmas élmény volt. Jubileumi előadást tartottunk, amire mindig intenzívebben figyelnek az emberek. Nagy siker volt, rögtön utána Szegedre mentünk. Olyan álmok teljesültek abban az évben, amelyek a mai napig elkísérnek. Majd leszerződtünk a kaposvári színházba, ott egy teljes éven át játszottuk a darabot. Ám egy váratlan fordulattal átkerültem Pécsre. Somogyi Szilárd az Operettszínházból rendezte a Leányvásárt, és bekerültem mint bonviván.
– Koppányból bonviván?
– Igen, már említettem, hogy a torkom nem csak rockra alkalmas, vannak benne más színek, ezt a mostani énektanárnőm állapította meg.
– Az élete felpörgött: ingázott Pécs, Kaposvár, Budapest és Gúta között, ahol a mai napig lakik, meg a rengeteg fellépés. És egyszer csak az ikonikus zenekar, a Kormorán énekese lett. Váratlan felkérés volt?
– 2010 őszén Koltay Gergely felhívott, hogy beszélni szeretne velem. Régebbről ismertük egymást, a Gútai Rockszínházban játszottuk az egyik rockoperáját, s nyilván figyelte a pályafutásomat. Azt hittem, rockoperát írt, abban énekelhetek valami jó kis szerepet, de mondta, hogy másról van szó, a Kormoránnak kellene énekelni. Kérdeztem, melyik koncertről vagy turnéról lenne szó, de azt mondta, állandó énekest keres. Erre ki ne mondott volna igent? A Kormoránnak a változások ellenére megmaradt a küldetése. Lassan tíz éve a zenekarban vagyok, évente kiadunk egy lemezt, sokat dolgozunk, a hangzásvilág is megmaradt.
– A Kormorán mindig küldetéses zenekar volt.
– A hagyományőrzés, a folk kultúráját őrzi, picit rockosítva, borsozva. A hazaszeretet, a hit, az ősi kultúrák mind megjelennek a dalokban. Ezt Gergő nagyon érzi, nagyon pontos ebben a világban.
– Mire van még ideje a koncertezés mellett?
– A Kormorán március 5-ével indul be, és szeptember végéig tart a szezon. Aztán van egy kis stúdiómunka, folyamatosan készülnek dolgok: vagy egy rockopera, vagy egy új album. Emellett van egy verséneklő formációm Felvidéken, hárman vagyunk, járjuk az iskolákat. Zenés irodalmi órákat tartunk, esti előadásban templomokban, könyvtárakban, művelődési házakban léptünk fel. Zsapka Attila személyéhez kötődik egy másfél órás műsor.
– Miért csinálja ezt? Már nincs rászorulva semmilyen értelemben sem.
– Nem szeretek otthon ülni, zenélni szeretek. Évfordulós volt az István, a király, szerveztünk egy hatállomásos turnét, fantasztikus színpadi képpel. A Honvéd Férfikar énekelt, közel 150-en voltunk a színpadon, zseniális zenészekkel. Az Aréna után volt, ha jól emlékszem, 2017-ben, hogy másnap reggel már a nagymegyeri felvidéki iskolában játszottam karácsonyi műsort. Sokan kérdezik, van-e erre szükség, de én úgy gondolom, van. Nemcsak a magam szórakoztatására, hanem azért, hogy egy generációt felneveljünk. Másik célom pedig egy saját album, s énekelni, amíg csak élek.
