Számos terület kaphat többletforrást

Hírek
Az egészségügy, az oktatás, a családvédelmi akcióterv és a gazdaságfejlesztés kaphat többletforrásokat.

Számos terület igényel többletforrást, az egészségügy hagyományosan kapni szokott az év végén megmaradt forrásokból, a tanárok bérrendezésére is szükség lenne, valamint nagy valószínűséggel jut a családvédelmi akciótervre és a gazdaság fejlesztésére is – mondta a Világgazdaságnak Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági csoportvezetője a költségvetés lehetséges őszi módosításáról.

Az is előfordulhat, hogy egyes területekhez kevesebb forrást jelöl meg ez előirányzat, ám nem elvonásról lehet szó ebben az esetben, hanem a megtakarított összegeket csoportosíthatják át, mivel az előzetesen tervezett alatt alakult a közfoglalkoztatottak száma, ezért például a Start munkaprogramban lehetnek megmaradt pénzek – tette hozzá a szakértő.

Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató vezérigazgató-helyettese arra hívta fel a Világgazdaság figyelmét, hogy a bevételek 62 százaléka érkezett be az év első hét hónapjában, ami lényegesen több, mint a tavalyi azonos időszaki 52 százalék. A kiadások ennél kisebb mértékben emelkedtek, 2018. január–júliusában a tervezett éves költések 58 százaléka valósult meg, míg az idén 61 százalékon áll ez a mutató.

 

Címlapkép: Pixabay

Ezek is érdekelhetnek

További híreink