Benkő: nagyon fontos a honvédség megújulása

Hírek
Magyarországnak ma is szüksége van erős, modern, korszerű, ütőképes Magyar Honvédségre - jelentette ki a honvédelmi miniszter kedden, Budapesten, a budai Várban, a honvédelem napján tartott megemlékezésen.

Benkő Tibor emlékeztetett, 170 éve ezen a napon vívták a magyar hadtörténelem egyik legkiemelkedőbb csatáját, mely során visszafoglalták az ősi főváros, Buda várát. Ez egy olyan csata volt, melyre büszkék lehetünk – mondta a miniszter, kiemelve: legyünk büszkék elődeinkre, kövessük példájukat, ahogy az évszázadok során példát mutattak bátorságból, hősiességből, helytállásból.

A miniszter beszédében szólt arról is, hogy a honvédség megújul, s ebben a kormány és a társadalom támogatását is élvezi. Benkő Tibor azt mondta, rendkívül fontos, hogy a honvédség valóban megújuljon mind katonai képességeit, mind a katonák gondolkodását illetően, hogy "méltók legyünk hazánk, nemzetünk szolgálatára".

 

Borítófotó: Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Haderőfejlesztési Program keretében beszerzett honvédségi tűzszerészeszközök átadásán a Magyar Honvédség budapesti hadikikötőjében 2019. április 24-én. Új eszközöket, járőrautókat és védőruházatot kaptak a tűzszerészek. (MTI/Szigetváry Zsolt)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink