Duplájára emelték a minimálbért Venezuelában

Hírek
A venezuelai kormány duplájára emelte a minimálbért, ami a szakértők szerint azonban észre sem vehető a hiperinfláció mellett.

A kormány 18 ezer bolivarról 40 ezer bolivarra, azaz 8 dollárra növelte a minimálbért.

Venezuelában márciusban havi szinten 18,1 százalék, éves összevetésben 1,62 millió százalék volt az infláció. Az adatot az ellenzéki többségű venezuelai parlament szakértői számították ki. A kormány évek óta nem közölt inflációs adatot. 

Venezuelában minimálbért kapnak például a rendőrök, az oktatók és az egészségügyi ágazat dolgozói. 

A dél-amerikai ország, amely a világ legnagyobb ismert kőolajkészletével rendelkezik, történetének legsúlyosabb alkotmányos, politikai és gazdasági válságát éli. Az ország szinte kizárólag kőolajat exportál, és az olaj árának esése az elmúlt években, valamint a korrupció miatt a gazdaság összeomlott, elszabadult az infláció.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint már mintegy hárommillió venezuelai menekült el hazájából 2015 óta.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb előrejelzése szerint az idén és jövőre 10 millió százalék körüli lesz az infláció.

Venezuelában az infláció 2018-ban csaknem 1,7 millió százalék, 2017-ben 2616 százalék, 2016-ban 800 százalék, 2015-ben pedig 180,9 százalék volt.

Az IMF az idei évre 25 százalékos gazdasági zsugorodást valószínűsít Venezuelában.

Borítókép: Orvosi vizsgálatra vár egy idős venezuelai nő Caracasban 2019. április 28-án. A venezuelai kormány két héttel korábban engedélyezte az első nemzetközi humanitárius segélyszállítmány beengedését a súlyos gazdasági és politikai válságban lévő országba (MTI/EPA/EFE/Miguel Gutiérrez).

Ezek is érdekelhetnek

További híreink