Lejtőn Amerika online óriása: újabb hírportál létét fenyegeti a Facebook

Hírek

„14 tény, amitől biztosan azt fogod mondani: hé, várj csak!” – ez szinte úgy hangzik mintha már egyfajta paródiája lenne az egyre elharapódzó clickbait címeknek, pedig ez az írás megtalálható a Buzzfeed címlapján. Az amerikai online site-ról nem is olyan régen egy elemző, Ben Thompson még azt vélte, hogy ez a világ legfontosabb hírportálja. Ennek megfelelően tőkében sokáig nem is szenvedtek hiányt. A Szilícium-völgy egyik neves kockázati tőketársasága az Andreessen Horowitz 50 millió dollárt vagyis átváltva 13,8 milliárd forintot tett a médiavállalatba. Mindez öt éve volt. Azóta nagyot fordult a világ. A Buzzfeed januárban bejelentette, hogy az 1450 alkalmazottjuk mintegy 15 százalékának, vagyis közel 220 embernek mondanak fel. Az már egy ideje egyértelmű, hogy az üzleti modelljük nem igen működik: a brit divíziójuk 2017-ben 2 millió fontos (725 millió forintos) veszteséget termelt.

Hogy pontosan mi ment félre? Nos, mint annyi más online lap, ők is elkövették azt a hibát, hogy a stratégiájukat jelentős részt a Facebookra alapozták. Amikor a közösségi oldalnál arra biztatták a média cégeket, hogy kezdjenek el videós anyagokat gyártani, belementek a dologba. A Facebooknak ez jó volt hisz le akarták nyomni a nagy vetélytársat a YouTube-ot. A médiacégek viszont azon kapták magukat, hogy a temérdeknyi pénzből kiépített videós stábok nem tudják visszahozni az árukat.

A legnagyobb probléma viszont egy sajátos jelenségből adódik: újabban Amerikában a nagy hirdetők ugyanis szívesebben reklámoznak neves régi médiumokban, ahol az online láb mellett rendszerint nyomtatott felület is létezik (legyen szó itt akár a The Wall Street Journalről vagy a The Washington Postról). Emiatt viszont nem csak a BuzzFeed van bajban, hanem egy sor másik nagy amerikai portál is. A Verizonnál például idén körülbelül 800 ember elbocsátását jelentették be. Az ő portfoliójukba olyan brandek tartoznak, mint a Yahoo, az AOL vagy a The Huffington Post.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink