Juncker akarja kioktatni a Fideszt a kereszténységről

Hírek
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Welt am Sonntagnak adott interjújában azt mondta, hogy Európa legfontosabb problémája egyáltalán nem a migráció és természetesen beleszállt a Fideszbe is, mely szerinte nem a kereszténydemokrata értékeket képviseli.

A csak nevében kereszténydemokrata luxemburgi politikus a Welt am Sonntag című vasárnapi lapban közölt interjúban arra a kérdésre, miért engedi, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő, aki pártja, a Fidesz révén ugyanúgy az Európai Néppárthoz (EPP) tartozik, mint ő, „megússza" az „Európa elleni kirohanásait", miközben Magyarország egyértelműen profitál az EU-ból, azt mondta, hogy állandóan vitatkozik Orbán Viktorral, és az EPP-ben kezdeményezte a Fidesz kizárását.

„Szerintem az EPP alapját alkotó kereszténydemokrata értékeket már nem lehet összeegyeztetni a Fidesz politikájával" – mondta Jean-Claude Juncker. Hozzátette, hogy az EPP elutasította a kezdeményezését.

Azt már Juncker elfelejti hozzátenni, hogy nem Orbán Viktor, hanem ő avatott Marx-szobrot, nem Orbán Viktor, hanem ő támogatja a bevándorlást, ami aláássa a keresztény Európát és nem Orbán Viktor, hanem ő puszilgatja Soros Györgyöt, akinek nem titkolt célja, hogy a nyílt társadalom égisze alatt egyesítse a keresztény értékeket megtagadó, muszlim bevándorlók tömegeit betelepítő, önmagát és kultúráját feladó Európát hozzon létre.

Arra a kérdésre, hogy a migráció helyes kezelése lesz-e a minden egyebet elfedő, meghatározó téma a májusi európai parlamenti választás kampányában, elmondta, hogy ezt nagyon sajnálná, mert ugyan „meglehet, hogy a migrációs tematika fontos, de semmi esetre sem a legfontosabb problémánk".

A bevándorlással összefüggő terrortámadások, a migrációellenes politikai csoportosulások megerősödése, nemzetállamok határvédelmi intézkedései, az ENSZ migrációpárti paktuma és a migránsvízum példátlan elfogadtatása láthatóan nem ütik meg Juncker fontossági mércéjét. Nem úgy, mint az óraátállítás! Az nyilván fontosabb az isiászban szenvedő bizottsági elnök számára. 

Juncker azt sem hajlandó tudomásul venni, hogy az EP-választás legfőbb témája a migráció, nemcsak Magyarországon, de például Ausztriában, Olaszországban vagy Svédországban is, nem beszélve a németországi helyzetről, ahol a tartományi választások is megmutatták a téma fontosságát.

A migránsok befogadásáról szólva Juncker kiemelte: a felelősségtudattal bíró politikusoknak venniük kell a bátorságot ahhoz, hogy beszéljenek erről a „megosztó témáról", és türelmesen el kell magyarázniuk az embereknek, hogy nem megoldhatatlan problémáról van szó.

A kölni erőszak, Chemnitz, a svédországi események és a sorozatos terrortámadások nem éppen a bizottsági elnök álláspontját támasztják alá. A jelenleg brüsszeli vezetés által „megoldásnak” nevezett befogadás csak a problémákat eszkalálja, ahogy az az elmúlt három évben többször is bebizonyosodott.

Az EU külső határának védelmével kapcsolatban kifejtette, hogy két éven keresztül valamennyi tagországi állam-, illetve kormányfő a külső határ jobb védelmét sürgette, de azt nem teszi hozzá, hogy a magyar kormány volt az első, amelyik a tettek mezejére lépett és a szokásos fasisztázás után számos európai ország követte a magyar példát. Juncker szerint a brüsszeli bizottság pedig ezt komolyan vette és kidolgozott egy javaslatot a határvédelem erősítéséről. Most azonban minden oldalról fenntartásokat hangoztatnak, ami „égbekiáltó képmutatás". Szerinte éppen azok nem kívánnak részt venni a bizottsági javaslat megvalósításában, akik „eddig hangosan kritizálták az alulfejlett határvédelmet".

A határvédelmet nemzetállami szintről uniós szintre emelő brüsszeli javaslat azonban közel sem a migránsok megállításáról, hanem rendezett betelepítésükről szól, erre bizonyíték a migránsvízum megszavaztatása is.

A bizottsági elnök a terjedelmes interjúban a többi között arról is szólt, hibának tartja a populisták „majmolását", ami a hagyományos európai pártcsaládokban is egyre gyakrabban előfordul. A helyes eljárás annak tudatosítása, hogy a populisták „csak hangoskodnak, de nincsenek konkrét megoldási javaslataik korunk kihívásaira".

A brüsszeli szótárban a Fidesz is „populista” párt, de azért elég merész állítás, hogy a magyar kormánypártnak ne lenne megoldási javaslata az Európa előtt álló kihívások kapcsán. Szerte Európában egyre népszerűbb a magyar álláspont, de például az ENSZ migránspaktuma kapcsán az Amerikai Egyesült Államok is hazánkhoz hasonló álláspontot képvisel.

Az Európai Bizottság elnöke elmondta: szilárd meggyőződése, hogy „az EU-nak van jövője", és elég meglátogatni egy katonai temetőt annak felismeréséhez, hogy mi az alternatíva Európa egyesítésére.

A Juncker által elképzelt jövő egyértelműen a nemzetállamok eltörlését célzó Európai Egyesült Államok lenne.

Juncker azt is elmondta, hogy korábban úgy érezte, hogy „a kontinens ellenállhatatlanul összenő", az utóbbi tíz évben egyre inkább azt tapasztalja, hogy eltávolodnak egymástól az emberek Európában – mondta Jean-Claude Juncker. Ügyelni kell arra, hogy „ezek az árkok ne legyenek túlságosan mélyek" – tette hozzá.

Nem éppen az emberek azok akik eltávolodnak egymástól, hanem a Juncker fémjelezte európai vezetők Merkellel és Macronnal karöltve kerülnek egyre messzebb nem csupán az emberektől, hanem a valóságtól is.

Borítófotó: origo.hu

Ezek is érdekelhetnek

További híreink