A magyar kormányt hivatalból lejárató Krekó Péter egyetemi pénzből toboroz gyakornokokat

Hírek
Krekó Péter, a hazánkat rendszeresen ekéző politológus egyáltalán nincs annyira elnyomva, mint ahogy azt elő szokta adni.

Szerkesztőségünk nemrég közérdekű adatigényléssel fordult a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Állam- és Jogtudományi Karához. A kiadott dokumentumból kiderül, hogy az SZTE együttműködési keretmegállapodást kötött egy gyakornoki programra a Political Capital Kft-vel, amelynek Krekó Péter az ügyvezetője. 

A Political Capitalről annyit érdemes tudni, hogy weboldalán fellelhető partnerei között szerepel a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány is, ennek tükrében nem is olyan meglepő, hogy a Political Capital előszeretettel ekézi hazánkat külföldön és belföldön egyaránt.

Pár hónapja például azzal dicsekedtek Facebook-oldalukon, hogy ők is közreműködtek egy Magyarországot lejárató német dokumentumfilm létrehozásában.

Krekó Péter pedig maga járja a különböző médiumokat, amelyekben azt magyarázza, micsoda „elnyomó rendszer", működik Magyarországon. Úgy tűnik, még mindig nem elég elnyomó a rendszer", ha egy egyetem hajlandó külön szerződést kötni a Political Capitallal, hogy Krekó gyakornokokat toborozhasson. 

Krekóéknak ráadásul egy árva petákot sem kell arra költeniük, hogy az SZTE diákjai segítsenek nekik a kormányt lejárató újabb anyagok elkészítésében. A szerződés értelmében ugyanis az egyetem fizet helyettük, mint a katonatiszt:

“Amennyiben a jelen szerződésben – különösen 13. és 14. pontokban – meghatározottak alapján hallgató díjazásra válik jogosulttá, abban az esetben a SZTE Állam- és Jogtudományi Kara a díjazás és a díjazáshoz kapcsolódó valamennyi (járulékok, adók stb.) fizetési kötelezettséget Kooperatív partnertől adminisztratív és pénzügyi szempontból is teljes mértékben átvállalja és erről a SZTE Állam- és Jogtudományi Kara előzetesen köteles az érintett hallgatókat tájékoztatni. A SZTE Állam- és Jogtudományi Kara elfogadja, hogy Kooperatív partner jelen pontban foglaltakkal összhangban szerződik a kiválasztásra került hallgatókkal” – mondja ki a szerződés.

Lesz itt még annyi kutatás, ami bebizonyítja, hogy a magyar kormány tevékenysége a legrosszabb korszakokat idézi. Csak úgy röpködni fognak a negatív felhangú kifejezések: diktatúra, illiberalizmus és a legújabb találmány, a tribalizmus. És ehhez most már a Szegedi Tudományegyetem is biztosít anyagi forrásokat. Ahogy a Gyalog galopp kis anarchoszindikalista közösségéhez tartozó karaktere mondja: “Segítség! Elnyomnak!”

Ezek is érdekelhetnek

További híreink