Elveszítette vagyonát a bitcoinmilliomosok negyede

Hírek figyelo.hu
A bitcoin árfolyamának október vége óta tartó korrekciója során mintegy harmincezer, a kriptónak köszönhetően korábban dollármilliomossá váló befektető vagyona úszott el.

Jelentős veszteségeket könyveltek el az elmúlt három hónapban azok, akik megtakarításaikat bitcoinban (BTC) tárolják. A Finbold friss összeállítása szerint világszerte alig több mint hétezren lehetnek ma azok, akiknek több mint tízmillió dollár értékű bitcoin van a kezükben; számuk tavaly októberben még tízezer felett volt. A bitcoinmilliomosok tábora október vége óta negyedével apadt. Míg három hónapja még csaknem 106 ezer befektető digitális pénztárcája tartalmazott legalább egymillió dollárnyi bitcoint, a kriptodeviza árfolyamának október vége óta tartó korrekciója miatt negyedük elveszítette a kriptomilliomos státuszát. Ugyanakkor a bitcoinpiacon kisbefektetőnek számító, 100 ezer dollárnyi kriptodevizát birtoklók száma ennél is nagyobb mértékben, 30 százalékkal, 354 ezer alá csökkent.

A legkelendőbb digitális deviza értéke az október végi 61 ezer dollárról az év elejére a felére apadt. Az árfolyam azóta kismértékben korrigált ugyan, de még mindig olyan alacsony szinten forog, hogy a szakértők többsége szerint kiváló beszállási lehetőséget kínál. A Finder.com által készített konszenzus szerint a BTC jegyzése az idén 93 717 dolláron tetőzhet (a tavaly 68 ezer dolláros csúcsnál jóval magasabban), az évtized közepéig pedig akár a 192 800 dollárt is elérheti. A szakértők előrejelzése az elmúlt időszakban tapasztalt bitcoinleértékelődés tükrében ugyan felettébb bizakodónak tűnik, de jóval pesszimistább, mint a tavaly nyáron közölt jóslatuk, amelyben 265 ezer dolláros bitcoinárfolyamot vetítettek előre 2025-re. A képet tovább árnyalja, hogy egyre többen vannak a megkérdezettek között azok, akik szerint a tavalyi csúcs az idén megközelíthetetlen marad, sőt hosszú távon további drasztikus leértékelődés várható. Ha megindulnak a kamatemelések, de a gazdasági bizonytalanság nem csökken, akár az ezer dollár alatti bitcoinárfolyam sem zárható ki hosszú távon.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink