Egyenlőtlen lesz a kilábalás

Hírek Figyelo.hu

Az idén 7,7 százalékkal nőhet a bruttó hazai termék (GDP) Magyarországon, amit jövőre 7 százalékos bővülés követhet – mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője a hitelintézet negyedéves sajtótájékoztatóján.

A visegrádi országok között az egyik legmagasabbak a magyar GDP-várakozások.

A bérek egyre több szakmában zárkóznak fel a nyugati bérekhez. Az szja-visszatérítésnek köszönhetően februárban 50-60 százalékkal nőhetnek a bérek, a GDP-növekedést 0,5 százalékponttal emelheti meg. A visszatérítés 580 milliárd forintja a GDP 1 százalékának felelhet meg.

Az államháztartás egyenlege tavaly jobb lett, mint a kormányzati várakozás, ezért idén is erre számítunk. A nominális GDP 12-13 százalékkal is emelkedhet, ami javítja a hiányt. Az államadósság masszívan, 76,5 százalékra eshet.

Egyenlőtlen a kilábalás

Az EU-ban egyenlőtlen a kilábalás, főleg a turizmusra támaszkodó országokban láthatóak felpattanás jelei, a folyamat a következő negyedévekben erős maradhat – mutatott rá Suppan Gergely. Az iparágak terén is jelentős az eltérés, az infokommunikációban 9 százalék körüli volt a növekedés Magyarországon, míg a szállítás-raktározás 15 százalékkal, a művészet-szórakozás 10,5 százalékkal esett vissza az idei első negyedévben 2019 október-decemberéhez képest.

Az ipar felpattanása negatív meglepetés volt márciusban, és a mélypont tavaly április volt

– hangsúlyozta az elemző. A következő években hegymenet várható, az akkumulátorgyárak épülnek, sok beruházás folyik, egyedül a chiphiány okozhat gondot. A magyar ipar magasabbról, de nagyobbat zuhant 2015-ös alapon számolva, mint a német viszont a visszapattanás erőteljesebb volt.

A kereskedelemnek lökést adhat, amikor a turisták visszatérnek Magyarországra, a teljes forgalom 7 százalékát adták a válság előtt. A második vírushullám sokkal kevésbé érintette a vendéglátást, mint az első. A gyári menzák, iskolai menzák működtek és a házhozszállítás is folyamatos volt. Az előzetes pénztárforgalmi adatok nagyon nagy felpattanást vetítenek előre.

Az építőiparban februárban volt visszaesés, amit az időjárás magyarázhatott, igaz, áprilisban is volt valamennyi csökkenés.

A megrendelésállomány nagy, és az otthonteremtési támogatások a keresletet is ösztönzik. A nagyberuházások jelentős támaszt adnak a szektornak.

A beruházások már elérték a 2019 végi szintet. A beruházási ráta idén a tavalyi, 27,5 százalék körül alakulhat, jövőre viszont 28 százalék fölé emelkedhet.

Fordul a monetáris politika

  • A kukorica- és szójaárakat a kínai sertéstenyésztés felfutása húzza.
  • A kukoricát a brazil időjárás is sújtja.
  • Egy elektromos autóba ötször annyi réz kell, mint a hagyományosba és a napelemekben, az építőiparban és elektronikai termékekben is fontos alapanyag.
  • Az acél árat a globális ipari termelés felfutása okozza.
  • Az alapanyagok áremelkedését a kereskedőknek át kell hárítania, mert másként veszteséges lenne – erre adott választ a jegybank.

Az átmeneti-tartós vita nem fekete-fehér, lesznek termékek, amiknek visszatér az ára – mint a kukorica – de a réz inflációja az elektromobilitás miatt tartósan gyors lehet. Suppan Gergely szerint

az átmeneti-tartós inflációs vita nem fekete-fehér, sokkal inkább a szürke ötven árnyalata.

Lesznek termékek, amiknek visszatér az ára – mint például a kukorica – de a réz esetében az elektromobilitás miatt tartósan gyors drágulás jöhet.

A következő három hónapokban 15-15 bázispontos emelések várható, illetve további egy alkalommal nőhet az alapkamat 15 bázisponttal 2021-ben, év végére 1,5 százalékra nőhet az irányadó ráta.

(Borítókép: TierneyMJ, PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink