Nagy az egyetértés a kormány gazdaságpolitikai intézkedései kapcsán

Hírek Figyelo.hu

A teljes népesség 80-90 százaléka, de a kormányelleneseknek is több mint kétharmada támogatja az Orbán Viktor miniszterelnök által a Világgazdaság konferenciáján bejelentett intézkedéseket – derül ki a Real-PR 93 múlt héten elvégzett, reprezentatív közvélemény-kutatásából.

Orbán Viktor: 200 ezer forintos minimálbérnek kell lenni a horizonton

Orbán Viktor június 9-én, a Világgazdaság konferenciáján több fontos gazdaságpolitikai intézkedést is bejelentett,

amelyekkel Magyarország újraindulását kívánja a kormány elősegíteni a járvány után. Noha a mindenkori kormányoknak – ahogy a miniszterelnök is hangsúlyozta – eredményfelelőssége van, a sikerességhez fontos az is, hogy szándékaikat és céljaikat a társadalom támogassa. A most bejelentett elképzeléseknél úgy tűnik, hogy az utóbbi is biztosított, hiszen ritka, hogy bármilyen kérdésben ilyen széleskörű egyetértés legyen a magyar társadalomban.

A minimálbér látványos, közel húsz százalékos emelésével például az összes megkérdezett 90 százaléka egyetért.

Noha a kérdésben is hangsúlyt kapott, hogy az intézkedést a kormány tervezi, a kormánnyal szemben összességében kritikus polgárok 84 százaléka (a kormánypártiak 93 százaléka) is inkább jó döntésnek nevezte a „kétszázezres minimálbért”. A kormánykritikusoknak csak 12 százaléka gondolta mindezt rossz döntésnek. A védekezésben résztvevőknek nyújtandó tíznapos pluszszabadság szintén teljes egyetértésre talált: az összes megkérdezett 89, de a kormánykritikusok 87 százaléka is azonosult vele.

A legnagyobb megosztottságot a családi adóvisszatérítés egyszeri intézkedése váltotta ki, ötből négyen azonban egyetértenek a tervezettel.

A kormánnyal szimpatizálóknál ez, a többi kérdéshez hasonlóan, kilencven százalékos támogatottságot ért el. A kormánykritikusok azonban kevésbé lelkesek, csak kétharmaduk sorakozott fel a döntés mögé (68 százalék), negyedük (23 százalék) nem. Mindez összefügghet azzal is, hogy a kormánykritikusok e jelentős lépés politikai következményeitől tartanak, feltételezhetik, hogy a kormányzó pártok választási esélyeit is növeli.

(Borítókép: Világgazdaság / Móricz-Sabján Simon)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink