Bezár ×

2019/03/28

Sorsfordító idők szelíd iróniával

Az utóbbi pár évben az ellenzéki politikusok elveszik a humoristák kenyerét – vallja interjúalanyunk, Bagi Iván, akit főként a Bagi–Nacsa-show-ból ismerhet a nagyközönség. Most viszont, újonnan megjelent verseskötetével egy egészen új oldalát is megmutatja. Az előadó-művészetről, a kortárs irodalomról, a közéletről, a jelenről és a jövőképről beszélgettünk a humoristával.

– Nemrég jelent meg verseskötete A törődés eredete címmel. A verseiből egy egészen új Bagi Ivánt ismerhetünk meg a humorista mellett: egy mély, érzelmekkel teli, elgondolkodtató kortárs költőt. Hogyan különül el ez a két személyiség önben?

– Az előadó-művészetben mindig színészi eszközökkel idézem meg a különböző karaktereket. Eközben, amennyire lehet, azzá kell válnom, akinek a karakterét megjelenítem, és ez nem egyszerű feladat. Ilyen értelemben tehát a paródia és az írás mondhatni jól kiegészíti egymást, hiszen mindkettőnél az ember megfigyelőképességére és mások iránti érzékenységére van szükség. Szerintem az írás is ennek az összetett, koncentrált figyelemnek az egyik formája. Ám akár líráról, akár prózáról legyen szó, őszintén megvallva én azon alkotók népes táborát erősítem, akik örökké valami személyes élményből fakadó különös lelkiállapotból indulnak ki, és aztán ebből jutnak el általános emberi igazságokig. Ez nem feltétlenül a legszerencsésebb működési sajátosság, mégis ösztönösen így dolgozom. Ez a megközelítés a költészet világában könnyebben alkalmazható, a regényírás már jóval nagyobb fegyelmezettséget kíván.

– Az egyik versében éles kritikát fogalmaz meg a kortárs költőkkel szemben. Ennyire rossznak látja a kortárs irodalom állapotát?

– Nyilván én teljesen kívülálló vagyok, így kizárólag ebből az aspektusból fogalmazhatok meg véleményt.

– De hát most jelent meg a verseskötete. Miért ne tartozna ön is a kortárs költők közé?

– Jó kérdés, hogy vajon kit nevezhetünk egyáltalán írónak vagy költőnek. Talán erről az akadémiai határvadászokat illene megkérdezni, azokat, akik mindenre lőnek, ami számukra idegen és mozog. (Nevet) Az irodalmi rovatvezetők jó részére gondolok például. De a viccet félretéve, nyilván arról állíthatjuk egyértelműen, hogy példának okáért költő, aki hivatásszerűen űzi ezt a szakmát, tehát az irodalmi kánon már elfogadta. Része ennek a szűk körnek. Én magam kívülről úgy látom, hogy napjainkban rendkívül belterjes a kortárs irodalmi élet. Ha úgy tetszik, aktuálisan létezik egyfajta divatos programozási nyelv, amely meglehetősen semmitmondó, ugyanakkor tökéletesen megfelel azoknak a stilisztikai elvárásoknak, amelyek jelenleg nálunk az irodalmi nyelv alapvető jellegét meghatározzák. Úgy látom, hogy jóformán semmi különös nem történik a kortárs versekben. Többnyire teljesen hozzáférhetetlenek és érdektelenek a laikusok számára, ennélfogva a vers régen elvesztette klasszikus rangját. Az irodalmi szerkesztők egyébiránt igen fontos munkát végeznek, hiszen rengeteg önjelölt költőt is távol tartanak a költészet világától. Akik aztán végül csodával határos módon mégis bebocsátást nyernek a múzsák szentélyébe, azokat rögtön a lehető legszigorúbb műfaji korlátok közé igyekeznek szorítani.

Pedig a költők igazából másképp működnek. Ez egy állandó fejlődési folyamat, már annak, aki valóban nyitott erre. De ha a tehetséges pályakezdők művei egy jó mentor kezébe kerülnek, akkor a saját művészi tónusukon belül nem várt eredményekre lehet számítani, anélkül, hogy rögtön eltanácsolnák őket a pályától.

– Van erre ön szerint esély?

– Nem sok. A kiválasztottak kultúrsznob mentalitásán a legnehezebb változtatni. Ezért örülök, hogy léteznek olyan művészek is a magyar irodalmi palettán, mint például Orbán János Dénes. Az általa működtetett íróakadémia, az Előretolt helyőrség felbecsülhetetlenül értékes munkát végez a tehetségkutatás, illetve tehetséggondozás terén. Ha jól tudom, évente mintegy hetven könyvet jelentetnek meg, köztük sok pályakezdő szerző művét. Az én új kötetem is ezen a programon belül valósult meg. Költőként eddig nem igazán volt lehetőségem bemutatkozni.

– És ön tud valamit tenni, hogy segítse ezt a folyamatot?

– Abban reménykedem, hogy országos ismertségemnek köszönhetően szélesebb körben tudom népszerűsíteni a kortárs költészet újító erőfeszítéseit.

– Egyre gyakrabban szólal meg közéleti kérdésekben. Legutóbb, amikor az MTVA épületébe bementek az ellenzéki képviselők, akkor felemelte a szavát. Miért tartotta fontosnak?

– Az akkori nyilatkozatomat sokan szándékosan félreértelmezték. Ami ugyanis akkor a székházban és a környékén történt, az túlmutat a kulturált politizálás keretein. Azt kell mondjam, hogy az ellenzéki képviselők az utóbbi időben elveszik a humoristák kenyerét. (Nevet) És ez jó pár kérdést felvet azzal kapcsolatban, hogy miért is tart most itt a baloldali ellenzék.

– És miért?

– A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk. Mert az ő oldalukon nem láthatunk koncepciót, jövőképet, letisztult értékrendet. Esetükben legfeljebb arról beszélhetünk, hogy szolgai módon igazodnak a brüsszeli, bevándorlást támogató körök erőszakos narratívájához. Mert a leereszkedő elitista politikai diskurzus által egy ideig el lehet ugyan fedni a valóságot és ezzel együtt a hagyományos emberi értékeket, de azok attól még jelen vannak. Úgy tűnik, Európában lassan a normális gondolkodás számít extrémnek. Az önmagát tévedhetetlennek tartó balliberális politikai közfelfogás az utóbbi pár évben az unióban kifejezetten önpusztítóvá vált.

– Önpusztítóvá? Mire érti ezt pontosan?

– Például a migrációra. Félreértés ne essék: természetesen egyetértek azzal, hogy ha valaki bajban van, akkor azon segíteni kell. Ez mindenkinek elvitathatatlan emberi joga, amit senkinek sem szabad megkérdőjelezni. A probléma ott kezdődik, ahogy erről Nyugat-Európában gondolkodnak, tudniillik, hogy a munkaerőhiányban szenvedő, elöregedő európai társadalom problémáját a tömeges bevándorlással kívánják megoldani. A multikultival, amelynek köszönhetően sajnálatos módon az érintett nemzetek egyre inkább elveszítik identitásukat.

Nekem ijesztő ez a tendencia. Bármennyire is erőltetik, a muszlim bevándorlók által képviselt vallás és kultúra nem integrálható a több ezer éves zsidó-keresztény kultúrába. Belegondolni sem merek abba, hogy egyszer a bevándorláspárti országok őslakói félgyarmati státuszba süllyedhetnek a szülőföldjükön.

– Azért sokan vannak, akik nem ezt a gondolkodásmódot képviselik.

– Pontosan! Főként a korábban, évtizedeken keresztül a kommunizmustól sújtott kelet-közép-európai országok. Mert mi a tragikus történelmünk során drága árat fizettünk azért, hogy megtanuljuk, mit jelent valójában a szabadság és a demokrácia.

– Akkor nevezhetjük egyfajta életösztönnek, ami bennünk megvan?

– Igen, ez az, ami itt tart bennünket a normalitás talaján. Számomra tökéletesen idevágó az a néhány keresetlen gondolat, amelyet Aldous Huxley fogalmaz meg a Szép új világ című művében. Engedje meg, hogy szó szerint idézzem ebből kedvenc soraimat: „De én nem akarok kényelmet. Én Istent akarom, én költészetet akarok, én igazi veszélyt akarok, én szabadságot akarok, én jóságot akarok, én bűnt akarok. – Valójában ön azt követeli, hogy joga legyen a boldogtalansághoz – mondta Mustapha Mond. – Hát én inkább lennék boldogtalan, mint hogy olyan hamis és hazug módon legyek boldog, mint ti itt.” Lényeglátó disztópia. 1932-ben jelent meg, és ma aktuálisabb, mint valaha.

– Ezek a gondolatok a show-bizniszben nem feltétlenül minősülnek trendinek, elfogadottnak. A stand-uposok inkább parodizálják ezt.

– A kritikával nincs semmi gondom. Hiszen ez a humor műfajának egyik alapja. Nacsa Olivér kollégámmal mindig ebben a szellemben alkottunk. Én csak azt nem tudom értékelni, ha valaki sértően kiegyensúlyozatlan. Amikor nem szeretettel nyúlunk egy témához, jelenséghez, közszereplőhöz, akkor ott a humor rögtön gúnnyá válik, gyilkos cinizmusba, megvető gőgbe csap át, amely a műfaj értelmét öli meg. Éppen ezért a szelíd irónia sokkal közelebb áll hozzám.

– De önök Nacsa Olivérrel a színpadon kívül gyakran fogalmaznak meg közéleti gondolatokat. Jobboldali szemüvegen keresztül. Nem érzi azt, hogy ezzel kitaszítja majd a szakma?

– Sosem értettem, hogy miért kell amiatt valakire másképp tekinteni, mert nem ugyanazt gondolja a világról. Én történetesen elfogadom, ha valaki baloldali vagy liberális fejjel közelíti meg a dolgokat. Nem értem, miért nem lehet valaki egyszerre sikeres előadó és mondjuk jobboldali, konzervatív értékrendű ember. Miért kell mindenből feltétlenül politikát csinálni? Az utóbbi időben rengeteg durva támadást kaptunk a balliberális sajtó részéről, amiért nyíltan felvállaltuk konzervatív, a nemzeti érdeket szem előtt tartó nézeteinket. Holott ezt mindketten jó okkal tettük. Ami engem illet, pályafutásom során először érzem azt, hogy sorsfordító időket élünk. Ha az ember egy bizonyos életkor után érez némi felelősséget mások iránt, akkor döntő pillanatokban közszereplőként képtelen csendben maradni. Megszólal, mert van véleménye a világról és a benne zajló folyamatokról.

Sőt, továbbmegyek: véleményem szerint Magyarország és Európa jövője valójában nem politikai kérdés. A kérdés igazából az, hogy lehetünk-e továbbra is Magyarország vagy sem, megmaradnak-e a hagyományaink vagy sem. A magyar kormány a megmaradás kulcsát önmagunk reprodukálásában látja, és ezt az elképzelést különböző törvényekkel igyekszik segíteni. Természetesen önmagukban ezek a törvények semmit sem érnek: a nemzet önmagába, egymásba és Istenbe vetett hite szükséges ahhoz, hogy hosszú távon fennmaradjunk.

Hadd legyek még őszintébb. Én árvaként nőttem föl, voltam hajléktalan is, és habár egy rövid időszakra magához vett a nővérem, mégsem számíthattam soha senkire, mert nem családban nőttem fel, nem volt gyerekszobám. A saját megszenvedett ifjúságom, a hiányaim miatt tudom, miről beszélek, ezért is érint olyan mélyen ez a dolog. Csak családban érdemes gondolkodni. Nincs más esélyünk a túlélésre.

 

NÉVJEGY

Író, költő, humorista.

1976. szeptember 6-án született.

Nacsa Olivérrel 2003 óta fut valamilyen önálló show-műsoruk különböző csatornákon.

Jelenleg a Bagi–Nacsa Orfeuma kétheti rendszerességgel látható a Duna TV-n.

Eddig kilenc könyve jelent meg. A legújabb, A törődés eredete című (verses)kötete most tavasszal lesz elérhető a könyvesboltokban.

Farkasért kiáltunk

Mind többen jelzik, globális pénzügyi szolgáltatóktól kezdve kutatókon át politikusokig, hogy hamarosan visszatérhet a válság. Ebben semmi újdonság nincs, miután a piacgazdaságnak (kapitalizmusnak) természetes velejárója, hogy a virágzó korszakot hullámvölgy követi. Tíz-, húszévente általában. 

Azok az országok és gazdaságok képesek jól kijönni belőle, amelyek gyorsan cselekednek. Az Egyesült Államok a legutóbbi krízisből egy év alatt kijött. 

Ennek persze elengedhetetlen feltétele, hogy a döntéshozók – a kormány, a jegybank és a piaci szereplők – szoros stratégiai szövetségben lépjenek fel. Persze ez is „kevés”, ha nincs biztosítva hozzá a megfelelő pénzügyi és reálgazdasági háttér. 

Miután a tapasztalatok alapján Magyarország a világgazdasági recesszióknak mindig az elszenvedője volt, akkor, amikor „farkasért kiáltunk”, vizsgálnunk kell, hogy milyen környezetben fogadjuk majd az általános visszaesést. 

A jó hír az, hogy összehasonlíthatatlanul mások a makrogazdasági feltételek most, mint legutóbb, 2008–09-ben voltak, mikor is elképesztően bezuhantunk, és évekbe telt visszajönnünk. Sőt, technikai értelemben 2008 őszén pár napra az államcsőd is ránk köszöntött. 

De vissza a mába: a nagy gazdasági növekedési ütem, a csökkenő adósságráta, azon belül is a devizakitettség mérséklődése, a befektetésre ajánlott hitelminősítői besorolásunk, a feszes költségvetés, a beruházói bizalom, a stabil bankrendszer mind olyan érték, amely a világ szemében a hitelességünket erősíti. Hasonlóan fontos, hogy „házon belül” is más a helyzet, mint tíz éve volt. A munkaerőpiacon hiány van, a bérek dinamikusan emelkednek, a háztartások pedig nem pusztán költenek, hanem egyre fontosabb megtakarítók is. A több ezer milliárdos „párnacihás büdzséért” be is indult a vadászat. Közben olyan ágazatok kaptak erőre, amelyek hosszú időn keresztül a mélyben voltak. 

Ezzel együtt persze illúzió azt hinni, hogy ha jön a válság, mi majd a kanyarban tudunk előzni kvázi új gazdasági súlypontként, erőcentrumként. Ráadásul most az európai integrációt, nekünk pedig a felzárkózást nem technikai, hanem kimondottan politikai témák gátolják. Az Európai Unió, amelynek Magyarország is szerves része, nem tud az igazán fontos gazdaságpolitikai kérdésekre koncentrálni. Talán ez a legnagyobb kockázata a jelenkornak. 

Farkast emlegetünk, de semmit sem csinálunk. 

„A Fidesz nem kockáztat sokat”

A Fidesz taktikai és nem értékelvű döntést hozott EPP-tagságának a felfüggesztésével. Most azt kell végiggondolnia a kormánypártnak, hogy mi lesz akkor, ha a néppártot már nem tudják a keresztény-konzervatív elvek mellett tartani – vélekedett lapunknak Farkas Örs politológus. Mint mondta, az európai parlamenti választás után az lesz a Fidesz párttagsága szempontjából a döntő kérdés, hogy az EPP a jobboldallal vagy a baloldallal kíván-e együttműködni.

– A baloldali sajtó és pártok Orbán Viktor vereségét, a jobboldal szereplői a győzelmét olvassák ki abból, hogy a Fidesz tagságát – saját kérésére – felfüggesztették az Európai Néppártban (EPP). Mi történt pontosan?

– A baloldal dacos reakcióiból arra következtethetünk, hogy valami jó dolog történt a Fidesszel. A magyar kormánypártnak semmiképp sem volt célja, hogy az EP-választás előtt elhagyja az EPP-t. A néppártnak azt kellett bizonyítania, hogy valamilyen típusú párbeszédet kezdeményez a Fidesz tagságáról. Ezt tökéletesen szolgálja az a kompromisszum, amely végül létrejött. Ez a döntés az EPP történetében egyszer már megszületett: az Osztrák Néppárt (ÖVP) tagságát 2000-ben függesztették fel, ennek mintájára hozták meg a mostani határozatot.

– Ön szerint miért kellett egy uniós választási kampány közepette a néppártnak legerősebb tagpártja kizárását kezdeményeznie? 

– Az EPP tagsága nem homogén. A skandináv és a Benelux államokbeli tagpártok már csak a nevükben kereszténydemokraták, valójában se nem keresztények, se nem demokraták, ideológiájukban inkább a zöldekhez vagy a liberálisokhoz állnak közel. Egyértelműen az a céljuk, hogy a néppártot egy olyan politikai útra tereljék, amely nem a sajátja.

Ők támadták meg most a Fideszt, ők kezdeményezték a kizárását az EPP-ből. A mostani az első „hivatalos” akciójuk, de korábban, a Sargentini-jelentés megszavazásával már bizonyították, hogy a magyar kormánypártot politikai ellenfelüknek és nem a szövetségesüknek tartják. Azt is fontos leszögezni, hogy a parlamenti szavazási adatokból kiderül: a Fidesz volt az EPP leglojálisabb alakulata, hiszen Szájer Józsefék mindig betartották a pártcsaládjuk szavazási iránymutatását, szemben a liberális tagpártokkal. A múlt heti döntés azért is jelenti a Fidesz győzelmét, mert a kereszténydemokrácia elveitől mára teljesen eltávolodott tagpártok megbuktak, nem tudták kikényszeríteni a kizárást. Kevés szó esik arról, hogy ezek a bevándorláspárti liberálisok a fiatal demokraták által kezdeményezett felfüggesztésről már nem is szavaztak. A voksolás előtt egyszerűen kivonultak az EPP üléséről, ezzel is bizonyítva, hogy megbukott az eredeti kezdeményezésük.

– Amit az imént elmondott, egyfajta értelmezési keretet ad a Fidesz saját maga felfüggesztését kezdeményező taktikájának. De mi volt még Orbán Viktor célja ezzel, miért nem elégelte meg a „szövetséges” támadásokat és lépett ki a szervezetből?

– A Fidesznek és az EPP-nek jelenleg kölcsönösen szükségük van egymásra. A magyar kormánypárt taktikai és nem értékelvű döntést hozott. Most azt kell végiggondolnia, mi lesz akkor, ha a néppártot nem tudják a keresztény-konzervatív elvek mellett tartani. Ekkor lesz egyértelmű, hogy a Fidesznek bizonyosan el kell hagynia a formációt. De azt is látni kell, hogy egy ilyen lépésnek nincs még itt az ideje. A lehetséges, EPP-n kívüli szövetséges pártoknak korántsem olyan stabil a helyzetük az Európai Parlamentben és a saját országaikban, hogy velük akár holnaptól egy új, erős frakciót, pártcsaládot alakíthatna a Fidesz. 

– A május végi uniós választások ebben is fordulópontot jelenthetnek.

– Igen, ezért kell megvárnia a magyar kormánypártnak a választások napját. Lássuk be, ma még bizonytalan, hogy mi lesz a helyzet a voksolások után, de bármilyen szövetséget csak a valós erőviszonyok ismerete fényében lehet kialakítani. 

– Az EPP-n kívül is vannak jobboldali, konzervatív értékeket valló erők az Európai Parlamentben, gondoljunk csak a lengyel kormánypártra, a PiS-re, az Osztrák Szabadságpártra vagy az olasz Matteo Salvini Északi Ligájára, a nagy-britanniai torykra, amennyiben persze a britek még részt vesznek a választásokon. Potenciálisan ők lehetnek a Fidesz partnerei? 

– Azt kell majd figyelnünk a megmérettetések után, hogy az EPP bizottsági csúcsjelöltje, Manfred Weber, valamint a pártcsalád elnöke, Joseph Daul kivel kíván szövetséget kötni: a liberálisokkal, a zöldekkel, a szocialistákkal, vagy inkább a néppárton kívüli többi jobboldali pártcsaláddal. Weber, amikor legutóbb Budapesten járt, utalt arra, hogy nyitott a jobboldali együttműködésre, de ez csak május 26. után derülhet ki. Az EPP „koalíciós” döntése lesz a valódi vízválasztó a pártcsalád életében, a Fidesz ugyanis egy baloldallal való összefogást elfogadhatatlannak tartana. Egyvalami azonban biztos: a fiatal demokraták a bevándorlás és a keresztény értékek kérdésében nem engednek. Azt is fontos leszögezni, hogy az Európai Parlamentnek jóval gyengébb jogosítványai vannak, mint az Európai Tanácsnak és az Európai Bizottságnak. A néppártnak valójában ez utóbbi két erős testületben van döntő szava az általa delegált uniós miniszterelnökökön és európai bizottsági biztosokon keresztül. Az EPP a parlamentben a Sargentini-jelentés vitájában – amikor a Fidesznek igazán nagy szüksége lett volna a segítségre – nem állt a magyar kormánypárt mellé. A Fidesz tehát valójában nem kockáztat túl sokat, amikor hangosan gondolkodik párttagságának a jövőjéről. A néppárti vezetésnek viszont nagy szüksége lehet arra a 13-14 leendő fideszes és néhány határon túli, szövetséges magyar mandátumra a megmérettetések után, a különféle uniós tisztségviselők megválasztásakor. Emellett Weber jól tudja azt is, hogy az EPP esetleges jobbranyitásának a kulcsfigurája lehet Orbán Viktor. Egy esetleges kizárással egy ilyen nyitás teljesen hiteltelen lenne.

– Mindezeket a folyamatokat követve ön szerint vannak-e még „klasszikus ideológiák” az Európai Parlamentben, vagy a bevándorláshoz és az Európai Egyesült Államok kialakításához való viszony teljesen átszabja a pártstruktúrákat?

– Ha ideológiának tekintjük a föderális vagy erős nemzetállami Európa melletti kiállást, az is kiderül, hogy az e mentén megosztott pártok miképp viszonyulnak a bevándorláshoz vagy épp a család intézményéhez. A Fidesz a saját politikájához az európai baloldalon is tud szövetségeseket találni, hiszen nem minden odatartozó párt vall bevándorláspárti és családellenes nézeteket. A visegrádi négyek kormányzó erői nem egy pártcsaládhoz tartoznak, a szlovák baloldali és a cseh liberális kormánnyal is kiváló a Fidesz kapcsolata. Elképzelhető tehát, hogy az Európai Parlamentben az eddigi értékelvű politikai határok megszűnnek, és a regionális vagy különböző ügyek mentén való együttműködés lesz hangsúlyos az európai politikában.

– Ha a hazai ellenzéki pártpalettát nézzük, a Fidesz–KDNP nemzetállami álláspontjával szemben egyedül a Demokratikus Koalíció áll ki karakteresen az Európai Egyesült Államok mellett. A többi pártról miért nem tudunk ebben az értelemben semmit?

– Gyurcsány Ferencnek nem az a legnagyobb baja, hogy a kormánnyal szemben karakteres álláspontot fogalmaz meg, hanem az, hogy a kormányzásával bizonyította alkalmatlanságát és hiteltelenségét. Most is tudja, hogy a választók döntő hányada nem ért vele egyet, de van húszszázaléknyi olyan szavazó, aki támogatja az Európai Egyesült Államok létrehozását. Gyurcsány ezt a húsz százalékot célozza meg. A többi ellenzéki párt próbál a közvélemény számára pozitív üzeneteket megfogalmazni – igaz, nincs könnyű dolguk, mert a Fidesz–KDNP kormányzásának az eredményeivel is lefoglalja ezt a teret –, és megkísérelnek megfelelni az európai baloldali elvárásoknak is. Ennek azonban csak az óriási kuszaság lesz a következménye, s a választók ezt soha nem jutalmazzák. A Jobbik pedig mára harcos Európa-párti lett, miközben nem is olyan rég még uniós zászlót égettek, és kiléptek volna a közösségből. Az ilyen gyors irányváltások soha nem tesznek jót egy párt hitelességének. Mindezek miatt a DK lehet az ellenzéki pártok nagy győztese a májusi EP-választáson.

 

NÉVJEGY

30 éves közgazdász, politikai elemző.

Az Economus Gazdaságkutató igazgatója.

Korábban a MÁV Vagyonkezelő, az MFB Ingatlanfejlesztő és a józsefvárosi vagyongazdálkodási társaságának vezetője.

A Tordas Sportegyesület elnöke.

Összevisszaság az ellenzéki EP-kampányban

KÉSZÜLŐDÉS

A május 26-i uniós választáson kiderülhet, hogy az előző év országgyűlési megmérettetéséhez képest megváltozott-e a pártok erősorrendje. A tisztán pártlistás, egyfordulós választáson rendre sokkal kevesebben vesznek részt, mint a hazai képviselők megszavazásán. Mandátumot csak az a lista szerezhet, amely megkapta az érvényes voksok legalább öt százalékát. Mivel a részvételi arány rendre alacsony, a kisebb pártoknak valóban nagy lehetőséget teremt az uniós megméretés, hogy legalább egy képviselőt kijuttassanak Brüsszelbe. 

Ezért sem gondolta azt közülük senki komolyan, hogy az ellenzék közösen indul el az európai parlamenti választáson. Pedig tett ilyen utalásokat Tóth Bertalan (MSZP) és Jávor Benedek (Párbeszéd) is, de ennek valójában csak az lehetett az oka, hogy a megmaradt ellenzéki szavazók előtt – szavakban – bizonyítsák: ők az ellenzéki egység mellett állnak.

 

KÜLÖNÖS EURÓPAI ÉS MAGYAR ZÖLDEK

Miközben az egész hazai politikai közélet azzal van elfoglalva, hogy a Fidesz–KDNP tagságát saját kezdeményezésére felfüggesztették az Európai Néppártban, kiderült: az Európai Zöld Párt frakciója is ugyanezt tervezi az LMP-vel. Az ok, hogy a zöldek megbocsáthatatlannak tartanák, ha a pártcsaládjukba tartozó szervezet egy „szélsőjobboldali” párttal közösködne. Az LMP már megtette ezt: közösen támogatják a Jobbikkal Puzsér Róbert főpolgármester-jelöltségét, és bizonyosan több vidéki nagyvárosban is lesz együttes indulója a két pártnak. Van azonban egy kis szépséghibája a történetnek: az LMP-nek már nem ül képviselője az európai zöldek csoportjában, Meszerics Tamás ugyanis már tavaly kilépett a pártjából, mivel az LMP nemmel szavazott volna a Sargentini-jelentésre, ő viszont ezzel nem értett egyet. 

Persze lehet „preventív” is a zöldek bejelentése, ám a jelenlegi hazai erőviszonyok mellett nem sok esély mutatkozik arra, hogy az LMP listavezetője mandátumot szerez a májusi választáson, és beülhet a zöldfrakcióba. 

Amennyiben azonban a baloldali tömörülés valóban elrettentőnek tartja a „radikálisokkal” való bármilyen együttműködést, inkább Jávor Benedeket, a Párbeszéd politikusát, a zöldfrakció jelenlegi aktív pártpolitikus tagját kellett volna befenyítenie. Ő ugyanis januárban hitet tett a közös ellenzéki EP-lista mellett, amelyre a Jobbikot is várta volna. Sőt, Közös Európa néven mozgalmat indított az ellenzéki együttműködésért, a Jobbikkal közös ellenzéki listáért. 

Külön csavar a történetben, hogy a Párbeszéd nem tagja az Európai Zöld Pártnak, de ha az LMP-t kizárnák, nagy esélye lenne erre. Persze ha az európai zöldek ugyanúgy számonkérik majd a Jobbik-szimpatizáns politikát Jávorékon, mint ahogy azt a Lehet Más a Politikával kapcsolatban teszik, akkor korántsem biztos az óhajtott tagság.

 

MSZP-S HARCOK A PÁRBESZÉDDEL

Jávor Benedeket azonban még „preventív” módon sem figyelmeztette senki az Európai Zöld Pártból, így bizonyosak lehetünk abban, hogy ebbe a frakcióba lépne be, ha újra kijutna Brüsszelbe az EP-választás után. Arról megoszlanak a vélemények, hogy mennyi esélye van erre, hiszen pártja az MSZP-től csupán egy negyedik helyet tudott kicsikarni. Ez annak fényében tényleg szerény eredmény, hogy a szocialisták öt éve is a tizenegy százalékukkal csak két képviselőt – a listán most Jávor elé kerülő második Ujhelyi Istvánt és a harmadik Szanyi Tibort – voltak képesek kiküldeni az Európai Parlamentbe. A jelenlegi pártpreferenciák sem biztatnak jobb eredménnyel. A Párbeszéd politikusának tehát még akkor sincs sok reménye a kijutásra, ha a listavezető MSZP-elnök, Tóth Bertalan lemond a mandátumáról. Jávor egyébként öt éve is csak egy ilyen lemondásnak köszönhette a megbízatását: a Párbeszéd akkor épp a már csak ködös emlékként létező Együtt-tel indult egy pártlistán, amelyet Bajnai Gordon vezetett. Jávor akkor neki köszönhette a brüsszeli képviselőségét, most Tóth Bertalanban kell bíznia. Az MSZP tavaly már „összegrundolt” egy parlamenti frakciót a közvélemény-kutatásokban mérhetetlen Párbeszédnek, és Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltsége mögé is beállt. Az már palotaforradalmat eredményezett volna a pártban, ha még Jávort is a biztosnak tűnő harmadik helyre – egy szocialista jelölt elé – teszik az EP-listán.

 

DK: TISZTA KÉPLET

Gyurcsány Ferenc pártjának nem kellett ilyen alkukat kötnie, a volt kormányfő elintézte családon belül a Demokratikus Koalíció uniós listájának a vezetését. Felesége, Dobrev Klára májustól minden bizonnyal felborítja a család hétköznapjait, hiszen a DK színeiben öt évig ingázhat Budapest és Brüsszel, valamint Strasbourg között. A baloldali zuhanyhíradók szerint Dobrev politikusi karrierje 2022-ben a miniszterelnök-jelöltséggel folytatódhat. Az európai nemzeteket meghaladó föderális Európa kialakítása mellett Magyarországon egyedüli pártként kampányoló Demokratikus Koalíció egyértelmű üzeneteket küld a választóknak, olyanokat, amelyek a leghatározottabban szembemennek a Fidesz–KDNP nemzetek Európája koncepciójával. Szakértők szerint a hazánkban nem túl népszerű Európai Egyesült Államokért kiálló Gyurcsány–Dobrev házaspár jelentheti ebben az alapvető kérdésben leginkább mismásoló MSZP listájára a legnagyobb veszélyt. Akár a névsorban Dobrev mögött második Molnár Csaba is újrázhat Brüsszelben, és a mindössze harmincéves Rónai Sándornak is van esélye kijutnia az EP-be.

 

ZÁSZLÓÉGETŐKBŐL LOJÁLIS EU-PÁRTIAK

Különös karriert futott be az egykor szélsőségesen unióellenes és EU-s zászlót égető Jobbik. Az előző uniós választás előtt még a közösségi tagságunk elutasításáról szerettek volna népszavazást tartani, most pedig már azt vetik Orbán Viktor szemére, amit ő máig ellenez: az EU-ból való kilépést. Az egykori radikálisok függetlenként politizálnak az Európai Parlamentben, s mára a 2014-ben kijutott három képviselőjükből csak Balczó Zoltán maradt a párt tagja – más-más okokból ugyan, de Morvai Krisztina és Kovács Béla is elhagyta a Jobbikot. Balczó hűsége kifizetődő: a hazai frakcióvezetőjük, alelnökük, Gyöngyösi Márton mögött ő kapta a második helyet a pártlistán. A két pozíció elcsípésére még van is esélye a mély válságát élő pártnak, amely kiáll az Európai Ügyészség megalakítása mellett. Ezzel is ellentmondanak az eddig hangoztatott nemzetállamok Európája koncepciójának, hiszen a közös uniós vádhatóság épp a föderális Európa kialakításának egyik kulcslépése lehet a közeljövőben.

 

FUTNAK MÉG?

Nagy kérdés, hogy a tavalyi parlamenti választáson mindössze három százalékot elért Momentum egy alacsony részvételi arány mellett megtartott EU-s szavazáson miként szerepel majd. Mindenesetre – a Figyelőnek a párthoz közel álló cégekkel foglalkozó cikke után – az utóbbi időszakban feltűnően passzív arcát mutatja. A pártelnök, Fekete-Győr András szinte eltűnt a médiából, és a listavezető Cseh Katalin – az ő családjának a volt cége szerepelt is az írásunkban – sem tűnik már olyan magabiztosnak, mint korábban. Mindez az uniós kampányidőszakban a politikai álmoskönyvek szerint azért nem számít túl jó előjelnek.

 

Borítófotó: Dobrev Klára március 15-én. Gyurcsány Ferenc felesége az európai egyesült államok mellett tett hitet

Elfuserált vádirat

KÖZIGAZGATÁSI BÍRÓSÁGOK

Az új, jövőre felálló közigazgatási bírósági szervezet kialakításának a részleteit ugyan már tavaly decemberben elfogadta az Országgyűlés, ám ezzel párhuzamosan az Igazságügyi Minisztérium az Európa Tanács szakértői testületéhez – a Velencei Bizottsághoz (VB) – fordult, nézzék át ők is a tervezett reformot. Az elképzelést hevesen támadja az ellenzék, ahogy különböző civil szervezetek is. Legutóbb Frans Timmermans baloldali európai bizottsági csúcsjelölt tette szóvá kifogásait ezzel kapcsolatban.

 

NEM KÖTELEZŐ TANÁCSOK

A VB a nem kötelező érvényű elemzéséről egy közleményben számolt be március 15-én. Ezt a kommünikét egy nappal később meg kellett változtatniuk. Az új állásfoglalás szerint amennyiben az Országgyűlés elfogadja az érintett jogszabályok módosító javaslatait, „a testület tárgytalannak tekinti a közigazgatási bíróságokról szóló magyar törvényekhez fűzött bírálatait”. Erről az előterjesztésről azóta már tárgyalt is a Ház, amely hamarosan elfogadhatja azt. 

A fideszes Hende Csaba expozéjában kifejtette: a módosítás egyértelművé tenné, valamint további garanciákkal látná el a miniszter közigazgatási bírói pályázatokban betöltött szerepét. Márpedig ez kulcskérdés: a legtöbb kritika szerint a mindenkori tárcavezetőnek túlzott befolyása lenne a közigazgatási ügyekben eljáró nyolc törvényszék, illetve felsőbíróság tekintetében. 

Hende szerint erről szó sincs, ráadásul a tisztázó előterjesztésben még pontosabban határoznák meg a bírójelöltek meghallgatásakor vizsgálandó szempontokat. Még egyértelműbbek lesznek a szabályok, erősödik a garanciarendszer, ha pedig a tárcavezető a kinevezéskor el akar térni az Országos Közigazgatási Bírói Tanács rangsorától, az indoklásnak ki kell térnie a meghallgatás okára, a mérlegelés és a döntés szempontjaira. Azok a pályázók pedig, akik szerepeltek a bírói testület által a miniszternek felterjesztett rangsorban, de nem kaptak kinevezést, a határozatot bíróságon támadhatják meg.

A javaslat szerint bár az érdemi hatásköröket gyakorló tanács összetételében eddig is biztosított volt a bírói többség 5-4 arányban, a törvénymódosítással 7-4-re változik a bíró és nem bíró tagok aránya, úgy, hogy hat tagot a saját soraikból választanak a bírák. Trócsányi László igazságügyi miniszter szerint a VB üdvözölte ezeket az elképzeléseket. Panosz Kakaviatosz, az Európa Tanács szóvivője maga is megerősítette: valóban, a kormány jelzése nyomán módosítottak az eredeti közleményükön – még ha egyes aggályaikat továbbra is fenntartják.

Kritika érte például azt a változást is, hogy nem csak a bírói karból érkezhetnek majd az új közigazgatási bírák. A szabályozás viszont annak biztosítására törekszik, hogy a közigazgatásban szerzett gyakorlat ne minősüljön hátrányosnak egy bírósági gyakorlattal rendelkező pályázóhoz képest. Emellett a bírósági vezető kinevezésére irányuló jogosultság nem jelent egyúttal lehetőséget arra, hogy a miniszter az ítélkezésre vonatkozóan utasításokat adjon. 

 

ÖRDÖGÖT A FALRA

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a Figyelőnek elmondta: megint ugyanaz a forgatókönyv zajlik, mint oly sok magyar törvénymódosítás esetében korábban, vagyis nagyobb az ügy füstje, mint a lángja. Rámutatott: a jogi köntösbe burkolt, valójában világnézeti ellenszenvre visszavezethető nemzetközi és EU-s kritikák „egy az egyben” állították, hogy a közigazgatási bírósági átalakítás összeegyeztethetetlen az uniós joggal, valamint a nemzetközi standardokkal – holott természetesen a bírósági szervezetrendszer kialakítása a tagállamok saját hatáskörébe tartozik.

Az efféle kifogások azért is visszásak, mert tizenhat EU-s ország alkotmánya – a magyarhoz hasonlóan – deklarálja is a közigazgatási bíráskodás elkülönült szervezetrendszerét, s ezen körön belül számos országban a miniszter vagy az annak alárendelt bírósági hivatal végzi a közigazgatási bíróságok igazgatását. A kritikák mögötti kettős mérce tehát megint tetten érhető, ráadásul úgy, hogy például mire a Velencei Bizottság eljutott a konkrét, a magyar jogszabály tartalmán alapuló kritikák megfogalmazásához, kiderült: a törvénnyel általánosságban, illetve annak koncepciójával nincs gondja, pusztán egyes részletszabályok kapcsán lát szükségesnek korrekciókat.

Szánthó rámutatott: a sokszor rugalmatlansággal vádolt magyar jogalkotó ráadásul valamennyi észrevételt be is fogadott, ezeket tükrözi a módosító javaslat, de természetesen a szervezet felállítását vagy az igazgatási modellt nem érintik. „Összességében tehát azt látni, mint korábban a médiatörvényt, az igazságszolgáltatási reformot vagy a választási törvényt érő megalapozatlan vádaskodásoknál. Politikai nyomásgyakorlás érdekében az úgynevezett szakmai kritikusok feleslegesen festik az ördögöt a falra, s mire eljutunk a jogi tényeken alapuló eszmecseréhez, kiviláglik: a politikai habverés csak arra szolgált, hogy Magyarország rossz hírét keltsék” – foglalta össze a szakértő.

Jószomszédi példamutatás

NEMZETISÉGI POLITIKA

Ezekben a napokban zajlik a nemzetiségi színházak fesztiválja Budapesten, a rendezvény hat napja alatt tizennégy intézmény mutatkozik be a Nemzeti Színházban. A programról szóló tájékoztatón elhangzott az is: száztízmillió forintos támogatás érkezik a következő időszakban az érintett teátrumokhoz.

E kulturális kezdeményezés mindenképp jelzésértékű, ám a nemzetiségek tekintetében ennél jóval több eredményről lehet beszámolni. Jelentősen és folyamatosan nőtt ugyanis a terület költségvetési támogatása az elmúlt években, csakhogy erről keveset hallani. Több más információ mellett ez is kiolvasható az Országgyűlés számára készült, lapunk által megismert kormányzati beszámolóból, amely a legfrissebb információkat és statisztikákat szedi csokorba a témában. Ha csak a nemzetiségi önkormányzatok forrásait nézzük, az átfogó dokumentum szerint míg 2015-ben 932 millió forintot, azóta több mint 1200 milliót kapnak ezek a testületek intézményeik fenntartására. És ez csak egy eleme a források széles skálájának.

 

BŐVÜLŐ TÁMOGATÁSOK

Minapi hír, hogy a tavalyi 330 millió után az idén 1,083 milliárd forint pályázati támogatást kapnak a nemzetiségi fenntartású oktatási és nevelési intézmények. Soltész Miklós államtitkár bejelentése szerint a támogatásból ötven német, két-két horvát és szlovák, valamint egy román helyi nemzetiségi fenntartású intézmény újulhat meg. További 51 milliós támogatásból hat szlovák, öt német és egy szlovén tájház felújítása is megkezdődhet.

További adalék: az idén első körben 951 millió forintos állami támogatást kapnak a magyarországi nemzetiségek beruházásai, mégpedig az országos nemzetiségi önkormányzatok kérelmére. Ebben a szakaszban huszonegy településen ötvenkét nemzetiségi beruházás jut egyedi kérelemre támogatáshoz. De a nemzetiségek számos, pályázati úton rendelkezésre álló vagy egyéb címszó alatt érkező állami támogatásban is részesülnek, ugyancsak egyre növekvő mértékben. Még egy kiragadott példa: az érintett intézményfenntartók bérkompenzációs hozzájárulást is kapnak.

Mindez, illetve több más, olykor szimbolikus intézkedés ugyancsak egyértelműen jelzi: a kormány komolyan veszi a területet, s ezek a gesztusok nyilván a szomszédos országoknak szóló üzenetként is felfoghatók. Vagyis: mi így bánunk a köztünk élő szerbekkel, románokkal vagy ruszinokkal, ugyanezt várjuk el a határon túli magyar közösségek esetében.

Mindez a nagy számok szintjén azt jelenti, hogy 2010 óta egész pontosan négyszeresére nőtt a nemzetiségek támogatása, továbbá immár különböző jogosítvánnyal bíró parlamenti szószólók képviselik e közösségeket a törvényhozásban. Erőforrásként tekintünk a hazai nemzetiségekre – foglalta össze Soltész Miklós egy minapi rendezvényen a kormányzat politikáját. Ez a jó együttműködés szerinte példaértékű, s ha ezt sokan követnék, nem kérdés, hogy Európa a következő évtizedekben, évszázadokban is megmarad sokszínűnek, soknemzetiségűnek, de mégis összetartozónak.

 

OKTATÁSI SIKEREK

Külön figyelmet érdemel a nevelés ügye, ezen a téren különösen jelentős lépések történtek. Fontos változás volt 2010 után, hogy immár legalább nyolc szülő kezdeményezésére kell megszervezni és fenntartani a nemzetiségi óvodai, illetve az iskolai nevelést. Valamennyi fenntartói döntés esetén egyetértési joga van a nemzetiségi önkormányzatoknak, amelyek átvehetnek újabb intézményeket. Ezzel az elmúlt években több alkalommal is éltek.

A kormányzati beszámoló szerint a „nemzetiségi oktatásnak e népcsoportok képviseleti szerveivel együttműködésben való alakítása és az, hogy köznevelési intézményeket a nemzetiségi önkor-mány-zatok valóban fenntarthatnak, a nemzetiségi autonómia egyfajta megnyilvánulása”. Ma már nyolcvanhét köznevelési intézmény működik nemzetiségi fenntartásban, ez a szám 2010-ben csupán tizenkettő volt.

Az oktatás fejlesztésére ráadásul külön program is indult, részben uniós forrásból. A kétfordulós pályázaton a nemzetiségi köznevelési intézmények és az országos nemzetiségi önkormányzatok alkotta konzorciumok vehettek részt, az első szakasz negyedmilliárd forint felhasználásával zárult, míg a másodikban már 1,36 milliárd állt rendelkezésre. A program keretében tankönyvek, munkafüzetek, szemléltető eszközök, mérőeszközök, digitális tananyagok, pedagógus-továbbképzési programok és a nemzetiségi óvodai nevelést segítő módszertani anyagok fejlesztésére nyílt lehetőség.

 

TERÜLETI ELOSZLÁS

Az Otthontérkép 2015-ös elemzése szerint a hazai nemzetiségekhez sorolt roma és német nemzetiségek aránya a legnagyobb az országban, de jelentős számban élnek a Magyarországgal szomszédos országok nemzetiségei is az ország különböző régióiban. Országos szinten 7,6 százalék a nemzetiségek aránya a népességszámhoz viszonyítva, de nagy különbségek mutatkoznak az egyes régiók között. Ez az arány a dél-dunántúli és az észak-magyarországi régióban a legmagasabb, két-három százalékponttal több, mint az országos átlag. Ezzel szemben Közép- és Nyugat-Dunántúlon hat százalék alatti ez a mutató. Természetesen ezek az arányok nem egységesek még a régión belül sem.

Ha a kistérségeket nézzük, a sellyei, a mohácsi és a pécsváradi a rekorder, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei encsi, szikszói és edelényi. Előbbi kör esetében német, utóbbinál roma közösségekről van szó. A 2011-es népszámlálási adatok szerint a nemzetiségi arány a Csongrád megyei kistérségekben volt a legalacsonyabb.

Míg a parlamentben a már említett szószólók, helyben a nemzetiségi önkormányzatok látják el a közösségi érdekek képviseletét. Az őszi önkormányzati választással egy időben ezekbe a testületekbe is tagokat választanak. A legnagyobb változásra a legnépesebb hazai nemzetiség, azaz a romák esetében lehet számítani. Ez pedig kulcsfontosságú lenne. Az elmúlt évek botrányoktól és belvitáktól hangos időszaka után ugyanis sokan nyugodtabb, az egyébként folyamatos társadalmi felzárkózási programokat jobban segítő grémium megalakulását várják.

 

Borítófotó: Soltész Miklós államtitkár egy rendezvényen. A nemzetiségekre fordított támogatások nincsenek lejtmenetben, drasztikusan megnőttek az elmúlt években

Végtelen történet?

BREXIT

Nem sok lehetőség maradt nyitva, az egész kontinens a brit belpolitikai patthelyzet foglya, amelyből nem látszik a kiút.

Április 12-ig adtak határidőt az uniós kormányfők a szigetországnak. Ha eddig az időpontig sikerül elfogadtatni a parlamenttel a kilépési megállapodást, akkor május 22. lesz a távozás napja. Ennyi idő elég ahhoz, hogy a tagállami országgyűlések ratifikálják az egyezményt, és a britek szintén elfogadhassák az elszakadáshoz szükséges egyéb törvényeiket is. Ha mindez nem sikerül, maradhatnak tovább, de akkor európai parlamenti választásokat kell tartaniuk.

 

MILLIÓK A MARADÁS MELLETT

Bár úgy tűnhet, a megállapodás elfogadásának a kulcskérdése az ír–északír határnak a nagypénteki egyezményben biztosított átjárhatósága, az alapvető problémát az jelenti, hogy máig nincs többségi támogatást élvező elképzelés arról, pontosan milyen kapcsolatban szeretne maradni a királyság az EU-val. A határellenőrzés elkerülését a legegyszerűbben a vámunió fennmaradása biztosítaná, de ez a megoldás alapvetően korlátozná a britek lehetőségét a harmadik országokkal való kereskedelmi egyezmények területén. A másik kiút az északír területek különleges státuszának a kidolgozása lenne, de az országon belüli vámhatár felállítását érthető módon szeretnék elkerülni.

A konvenció kétszeri leszavazásának is az volt a fő indoka, hogy nem látván a távlati megoldást, az ellenzők attól tartanak, hogy korlátlan ideig a vámunióban ragadhat Nagy-Britannia. 

A társadalom egy jelentős része azonban az egészet visszacsinálná. Már több mint négymillióan írták alá az új népszavazást követelő petíciót, és a hét végén több százezres (egyes tudósítások szerint milliós) tüntetésen nyomatékosították a követelést Londonban.

A konzervatív tábor elutasítja az újabb referendumot, mondván: nem lehet addig szavaztatni a népet, amíg a nekünk tetsző eredmény születik – bár úgy tűnik, ezt a szabályt a parlamentre a kormány nem alkalmazná. De ezen az érvelési hibán túl annyi igazsága van az álláspontjuknak, hogy semmi remény nem látszik arra, hogy egy ismételt népszavazás segíthetne lecsillapítani az indulatokat.

A brit társadalom ugyanis végletesen megosztott az EU-tagság kérdésében. A referendumon a várakozásokkal ellentétben a kilépéspártiak kerültek többségbe, de a két tábor között mindössze kétszázalékos volt az eltérés, és az azóta eltelt csaknem három év felméréseiben felváltva vezetnek – nagyjából ekkora különbséggel – a két álláspont hívei.

 

NE HIGGY A MÉRÉSNEK!

Ráadásul az álláspontok tovább polarizálódtak: a felmérések szerint a megállapodás nélküli kilépés is elfogadható a szavazók 43 százalékának. Ami pedig végképp behatárolja a konzervatív képviselők mozgásterét: a párt tagjai körében nyolcvan százalék a konvenció nélküli távozást támogatók aránya, márpedig ők szavaznak majd arról, ki lehet képviselőjelölt a következő választáson.

Hogy mennyire veszélyes csak a közvélemény-kutatásokra támaszkodva választásokat kiírni, azt a brexitről szóló referendum és a Theresa May kormányfő által kiírt előre hozott megmérettetés eredménye is mutatja.

A 2017-es előre hozott választás kiírásakor a Konzervatív Párt jelentős, majd húszszázalékos fölénnyel vezetett a Munkáspárt előtt. A számok alapján jó esélyek voltak arra, hogy jelentősebb többséget tudnak szerezni, és ezzel a brexitszavazáshoz szükséges többséget is biztosítani tudják a képviselőcsoporton belül. A választási kampány viszont a balközép megerősödését és a toryk gyengülését hozta. Az eredmények alapján a közvélemény-kutatók a Konzervatív Pártot általában felülmérték, míg a Munkáspárt támogatottságát alulbecsülték.

Az angol választási rendszer sajátossága folytán – csak egyéni választókerületek vannak – hiába szerzett öt százalékkal több voksot a kormánypárt, mint az előző megmérettetésen, mégis elvesztette képviselőinek a négy százalékát és ezzel a többségét is a parlamentben.

 

ABSZURD BENNMARADÁS

Ráadásul azzal is számot kell vetniük, hogy a kilépés következményeként fellépő gazdasági hátrányok miatt a választók azokat büntetik majd, akiket ezért felelősnek tartanak, és egy „no-deal” távozás esetén ezek a hátrányok halmozottan fognak jelentkezni.

Időközben kétségessé vált az is, hogy lesz-e lehetősége a kormánynak harmadszor is szavazást kérnie a megállapodásról. Az alsóház elnöke ugyanis bejelentette, hogy egy négyszáz éves szabály értelmében amennyiben nincs érdemi változtatás az egyszer már elvetett javaslaton, akkor az nem bocsátható ismét szavazásra. 

Ha nem sikerül túllépni a közjogi problémán, készülődhetnek az európai parlamenti megmérettetésre, amit senki sem akar igazán. A brit belpolitikában most nem igazán vágynak egy újabb választási kampányra, és a bent maradó tagállamok sem lelkesednek érte. Egyrészt mert a britek helyeit már elosztották egymás közt, másrészt a szigetország képviselőinek a választások után nem sokkal már olyan kérdésekben kellene határozniuk, mint a következő hétéves költségvetés vagy az Európai Bizottság elnöke és tagjai, amely döntések következményeit elméletileg csak rövid ideig viselik.

Magyar szempontból annyi előnye van ennek az eseménynek, hogy a britek a szuverenisták táborát erősítik, így kiegyensúlyozó szerepet tölthetnek be a német–francia föderalista törekvésekkel szemben.

 

Borítófotó: Még a kutyások is megosztottak a kilépéssel kapcsolatban. Négymillióan már visszacsinálnák a brexitet

Nem csökken a feszültség Washington és Berlin között

NÉMET–AMERIKAI ISZONY

Németország és az Egyesült Államok politikai-katonai (és gazdasági) ellentéte aggasztó mértékben éleződik. Amerikai politikusok, tercelve Donald Trump elnök a NATO-t és Európát ostorozó megjegyzéseire, Berlinre összpontosítanak. Legutóbb azzal fenyegették meg, hogy kihagyják a titkosszolgálati információk megosztásával kapcsolatos nyugati együttműködésből, ami súlyos biztonsági kérdéseket vetne fel az iszlám terrorizmustól egyre jobban rettegő németeknél.

 

A BIRODALMI HELYTARTÓ

Richard Grenell berlini amerikai nagykövet rendszeresen bírálja a német kül- és belpolitika eseményeit, amivel egyes vélemények szerint „birodalmi helytartóként” viselkedik – szálka ő Berlin szemében. A Der Spiegel kommentárírója, Christiane Hoffmann Grenellre a Németországban máig nagyon rosszul hangzó, a hitleri Großdeutschlandot, a megszállt Lengyelországot idéző „Generalgouverneur” címet aggatta. Legutóbb Grenellnek a szövetségi költségvetést bíráló megjegyzései verték ki a biztosítékot német politikusoknál. 

A NATO egyik legfontosabb tagállamának egyik honatyája, Wolfgang Kubicki, a Bundestag, egyben a német szabad demokraták (FDP) elnökhelyettese egyenesen az amerikai nagykövet kiutasítására hívott fel. „A költségvetés a Német Szövetségi Köztársaság és a Bundestag szuverén döntéskörébe tartozik” – ezekkel a szavakkal utasította vissza Grenell német belügyekbe való beavatkozását, kéretlen tanácsait a keresztényszocialisták (CSU) bajor parlamenti frakcióvezetője, Alexander Dobrindt.

 

DRÁGA AZ AMERIKAI GÁZ

Mindezt tetézi az orosz–német energiaprojekt, az Északi Áramlat II. gázvezeték ellen indított amerikai kampány. A washingtoni vezetés szerint a második vezetékpár lefektetésével Berlin kiszolgáltatja önmagát és az Európai Uniót a moszkvai gazdasági és energiazsarolásnak. Jelenleg az orosz energiahordozó részesedése az EU gázimportjában negyven százalék körül alakul, 2019-re enyhén csökkenő tendenciát jósolnak. Az USA-t nyomós gazdasági érdekek, kőzetrepesztéses technológiájú földgázkitermelésének túlméretezett kapacitásai késztetik új piacok, így az Európai Unió meghódítására. Azonban az amerikai cseppfolyósított gáz (LNG) nemcsak az Északi Áramlat I. vezetéken érkező orosz gázhoz, hanem a Novatek/Gazprom Észak-Szibériából Nyugat-Európába irányuló, most felfutó LNG-exportárához képest is jóval drágább. Ha pusztán gazdasági szempontokat tekintünk, az amerikai gáz nem versenyképes.

 

MERKEL NEM FEGYVERKEZNE

Tény, hogy az amerikai bírálatoknak van bizonyos alapjuk. Németország kivonja magát a NATO által meghatározott, az egyes tagállamok éves GDP-je két százalékát elérő katonai kiadásszint követelményének a teljesítése alól. Míg Magyarország vállalta, hogy ezen költségeit a 2018-as, a bruttó hazai termék mintegy 1,1 százalékát kitevő szintről 2024-re felemeli 2 százalékra, addig Németország eddig az időpontig legfeljebb 1,5 százaléknyi GDP-re növelné a jelenleg alig több mint egyszázalékos védelmi büdzséjét. 

De még ez is kétséges. Olaf Scholz pénzügyminiszter tervezete szerint az idén a német katonai kiadások a GDP 1,35 százalékáról 1,37-ra emelkednek, de a 2023-ig tartó időszakban ismét visszaesnek 1,25-ra. Ez nemhogy a 2, de még az 1,5 százaléktól is messze van.

Amerikai diplomaták felvetették: a csökkenő berlini védelmi költségek ismeretében hogyan várhatják el az USA-tól – amely atomfegyvereket tárol Németország területén –, hogy adott krízishelyzetben hozzájáruljon német vadászbombázók amerikai atombombákkal való felszereléséhez? Hiszen az alacsony szintű büdzsé nem teszi lehetővé, hogy olyan modern harci gépeket vásároljon Berlin, amelyek képesek erre a feladatra. A Bundestag, noha Ursula von der Leyen német védelmi miniszter 47,2 milliárd eurós költségvetést javasolt, a tervezetben csak 44,7 milliárdot hagyott jóvá. Mindehhez jön a német gazdaság növekedési tempójának várható csökkenése, ami nem segíti a katonai költségvetés növelését. Maga Merkel kancellár ellenzi a nagyobb arányú hadibüdzsét, mert inkább a segélyezésre fordítaná a pénzt.

A NATO nukleáris fegyvereket megosztó egyezménye értelmében a Németországban, a bücheli légi támaszponton tárolt, feltételezhetően B61–12-es típusú, korszerűsített amerikai atombombákat krízishelyzetben felszerelnék a Luftwaffe TaktLwG 33 repülőszázada Panavia Tornado IDS típusú gépeire. A múlt század hetvenes éveiből származó Tornadók azonban hamarosan kiöregednek. Megfelelő, atomfegyver-hordozó géptípusra való lecserélésükre a szűkös berlini hadibüdzsé nem biztosít lehetőséget. Washington persze amerikai gépeket, a három legnagyobb tengerentúli repülőgépgyár által közösen gyártott F/A–18-asokat látna szívesen a német légtérben. Ez év elején a német védelmi tárca még pedzegette, hogy vásárolnának ilyen gépeket. (Milyen jól jönne most ez a többtucatnyi repülőre szóló megrendelés a Boeing–737 MAX 8-asok fiaskója miatt szorult helyzetbe került amerikai óriásvállalatnak!)

Angela Merkel azonban az USA-tól való nagyobb mérvű függetlenedést, önálló külpolitikát szorgalmaz és valósít meg. A kínai elnök, Hszi Csin-ping lenne 2020-ban az EU-csúcsvezetők fontos külső politikusokkal vagy csoportosulásokkal való találkozójának a kulcsvendége – ezt az Egyesült Államokban valóságos provokációnak tartják. Az amerikai–kínai politikai-gazdasági-katonai szembenállásban Washington elvárja, hogy szövetségesei feltételek nélkül támogassák álláspontját, amire mások mellett Berlin sem hajlandó.

 

TOVÁBBI ÜTKÖZÉSPONTOK

A németek további két témában törnek borsot Washington orra alá. Nem hajlandók kiutasítani a kínai Huawei óriáscéget, amely az 5G-s rendszer németországi kiépítésében venne részt. Másfelől Berlin az amerikai ellenkezéstől függetlenül tartaná a kapcsolatot Iránnal, kereskedne vele. Mi több, ehhez olyan elszámolási rendszert létesítene, amely kikerülné az amerikai szankciókat. 

Természetesen nagy kérdés, hogy az Egyesült Államok katonai támogatása nélkül Európa, Németország képes lenne-e megvédenie magát egy külső támadótól, a feltételezések szerint Oroszországtól. Ugyancsak roppant kényes és kérdéses, hogy a német–amerikai (katonai) feszültségre miként reagálnak a Kremlben s az orosz Egyesített Stratégiai Parancsnokság alá tartozó déli és nyugati katonai körzetben.

Mindehhez jön a NATO hetvenéves fennállásának washingtoni, áprilisban tervezett megünneplése. Ez a várakozások szerint nem a megbékélést, hanem a feszültség további fokozódását hozza el az Atlanti-óceán északi részének két partja között.

 

Borítófotó: Vidámpark az Oktoberfesten Münchenben. Kiszolgáltatottnak érzik magukat a németek

A probléma, amely nem létezik, és a végzet fala

AMERIKAI BELPOLITIKA

A Demokrata Párt álláspontja – amely egészen véletlenül egybeesik minden mainstream újságíróéval – mindenesetre jól ismert. E szerint a fal megépítése nem a biztonságot, hanem a gyűlöletkeltést, az etnikai feszültségek szítását szolgálja, az elnök rasszista szavazóbázisának a kielégítését. (Mondjuk ki: a lecsúszó, a „globális munkamegosztásban” alulmaradt fehér középosztályról van szó, amelynek csaknem a hatvan százaléka Trumpra szavazott 2016-ban.) A fal építése a demokraták szerint amúgy sem oldana meg semmit. Mármint azt a problémát, amely egyébként „nem is létezik”. Nevezetesen – „de ez amúgy is egy felfújt kérdés, amelynek a jelentősége igazán csökken” – a bűnbandák gond nélkül kelnek át a határon, s az erős globális mezőnyben is kiemelkedően erőszakos akciók elkövetése mellett szervezetten és tömegméretekben csempészik az Egyesült Államokba a kábítószert, valamint az illegális bevándorlókat. „Utóbbiak valójában védelemre, támogatásra szorulnak, nem tehetnek róla, hogy törvénytelenül érkeznek – hogyan máshogy is jöhetnének? Valahogy utazni kell. Természetesen a kegyetlen és ostoba bevándorlási törvények, s egyáltalán, a határ – az idejétmúlt, visszataszító nacionalista intézmény – eltörlésével a probléma is megszűnne. Már ha létezne, mert ugye nem létezik. És ha már itt tartunk: itt az ideje, hogy legalizálják a korábban törvénytelenül érkezettek és utódaik millióit, akik ily módon végre tudnának a helyes oldalra, vagyis a demokratákra szavazni. Elősegítenék továbbá a bevándorlás felgyorsítását is.”

 

KULTURÁLIS LEJTMENET

Az a tény, hogy a globális dél százmilliói szeretnének az Egyesült Államokban élni, de csak nagyon kevés amerikai szeretne egy arra hasonlító államban élni, ahonnan ők érkeznek, teljesen kívül esik a demokraták érdeklődésén. Az amerikai baloldali narratívában tilos a bevándorlással összefüggésbe hozni misztikusnak elkönyvelt jelenségek egész sorát is. Ilyen például az, hogy a reálbér hosszú évtizedek óta stagnál az USA-ban – noha sok országban, ahol szintén hallottak már ipari robotokról, mi több, kínai importról is, emelkedik. Az iskolai teljesítmény és az átlagos IQ szintén évtizedek óta makacsul csúszik lefelé – bizony, a bevándorlás kontrolljának a kudarca felülreprezentálja a legkevésbé iskolázott bejövőket. Megcsappant az angolszász nyelv és történelem iránti érdeklődés – az idei felmérések szerint az amerikaiak negyven százaléka ma már nem tudja, kivel vívta az USA a II. világháborút, és alig ismeri fel az akkori elnökök neveit. (Hat százalékuk szerint a hidegháborúra azért volt szükség, hogy felszabadítsák a fekete rabszolgákat.) 

Váratlan és sokkoló politikai ellentétek törnek a felszínre: ázsiai és hispán lobbiszervezetek küzdenek egymással a városi tanácsok irányításáért, kölcsönösen csalással vádolva egymást; kínai származású amerikai hallgatók Peking érdekei mentén tüntetnek és gyakorolnak politikai nyomást az egyetemekre. Utóbbiak egyre többször buknak le annak kapcsán, hogy a sokkal felkészültebb ázsiai diákok sérelmére torzítják a felvételi rendszert a fekete, hispán és egyre inkább a fehér diákok javára, igencsak érdekes megvilágításba helyezve a „fehér privilégium” progresszív dogmáját. Fejkendőt viselő muzulmán szenátornő antiszemita toposzokkal kritizálja az USA Közel-Kelet politikáját, súlyos feszültségeket gerjesztve éppen a politikai korrektségre büszke Demokrata Pártban. (Erre aztán biztosan nem számítottak az alapító atyák!)

 

ETNIKAI VÁLTOZÁSOK

De még e nyomasztó jelek is eltörpülnek a sokkal lassabb, a háttérben munkálkodó történelmi folyamatok mellett. A problémát, amely persze nem létezik, ugyanis baljós demográfiai előrejelzések kísérik. Ha nem változnak meg a jelenlegi trendek, az USA népessége a 2050-es évekre drasztikus változásokon megy át. A lakosság ugyan bővül majd – meghaladja a négyszázmilliót –, de ebben a republikánusok számára nem lesz sok köszönet: a fehér amerikaiak aránya a normandiai partraszálláskori 90-ről 44 százalékra zuhanna, a 18 év alattiaknál pedig az egészen elképesztő 35 százalékra. A progresszív baloldal mindezt persze nem tartja gondnak, hiszen a világképe szerint az országokat kizárólag intézményrendszerük és önképük határozza meg, nem pedig a lakosaik kulturális háttere. Magyarul: Zimbabwe éppúgy lehetne a Szabadság-szobor otthona, mint New York, ha történelmében nem a gyarmatosítás, hanem a szabadságjogok fejlődése dominált volna. (Nem meglepő, hogy az amerikai elitet őszintén megdöbbentette a közel-keleti demokráciaépítés véres kudarca, és a helyette színre lépő, a középkort idéző Iszlám Állam.) Legyünk tehát optimisták. Az Egyesült Államokat nem éri el a vegyes etnikumú birodalmak szomorú végzete – a szétszakadás vagy még rosszabb –, és a más kultúrájú bevándorlók zökkenőmentes integrálása után a gazdaság ontja majd magából a lelkes, fiatal hispán vagy ázsiai Mark Zuckerbergeket. Az Erdoğan török elnök mellett Berlinben tüntető újnémetek vagy a tűzoltókra és mentőkre támadó újfranciák képe pedig kizárólag európai rémkép marad. 

 

TÚL FÉRFI, TÚL ÖREG, TÚL FEHÉR

Márpedig etnikai harmóniára nagy szükség lesz. Ugyanis 2030-tól kezdve – először az amerikai történelemben – az idősek aránya meghaladja a gyerekekét, és a bevándorlás átveszi a természetes szaporulat helyét a népességnövekedésben. (Ez egy másik misztikum, amelynek ugye véletlenül sincs köze a feminista kultúra elterjedéséhez.) Innentől a folyamat felgyorsul, és 2060-ra a nyugdíjaskorúak száma százmillió főre szökik fel (!), míg a külföldön születetteké hetvenmillióra nő – azaz az ország csaknem fele első és második generációs bevándorlókból áll majd. Akik – teljes joggal – az amerikai álmot jöttek megélni, nem pedig egy költséges nyugdíjasotthont fenntartani. Bár így ezt ritkán mondják ki, már manapság is zömében erről szólnak a pénz- és tőkepiacok: Kaliforniától Moszkváig mindenki és mindenki nyugdíjalapja a nyugdíjas évekre próbál félretenni és reálhozamot elérni a befektetésein. Ha valami, bármi pénzt tud termelni, rászakad egy hegyomlásnyi tőke a világ túlsó végéből, legyen az kétes vállalati részvény vagy harmadik világbeli állampapír. Magánemberként mindenkinek van egy titkos terve – legyen szó ingatlanról vagy aranylapkákról –, de éppen ezért a többség nem fog nyerni ebben a gigászi piramisjátékban, ahol az nyer, aki még időben lesz öreg.

Csak mindezek fényében válik érthetővé, hogy miként kritizálhatja saját pártja a demokraták legnépszerűbb elnökjelöltjét, Joe Bident azzal, hogy „túl férfi, túl öreg, túl fehér”. Csakis így érthető, hogy a probléma miért nem létezhet. Ugyanis ha létezik, és igaz az, hogy a demográfia alakulása sors, akkor a szóban forgó fal a végzet fala.

Oligarchák ellentámadásban

OROSZ SZANKCIÓK

Március közepén Oleg Gyeripaszka orosz milliárdos szerfelett szokatlan lépésre szánta el magát. Ellentámadásba ment át, s beperelte az amerikai pénzügyi tárcát, az Oroszország-ellenes szank-ciók koordinátorát, végrehajtóját. Az oligarcha arra hivatkozik, hogy a személye ellen életbe léptetett szankciók ütköznek magával az amerikai törvényhozással is. A tekintélyes orosz napilap, online hírportál, a Vedomosztyi lehetőséget kapott rá, hogy betekintsen a periratokba. 

 

AZ ÁRTATLANSÁG VÉLELME

A felperes Gyeripaszka azzal vádolja az amerikai hatóságokat, hogy elfogultak vele szemben, s olyan állításokat fogalmaztak meg, amelyek „hamis híreken és rosszindulatú célozgatásokon” alapulnak. „Az amerikai jogrendszer alapját, az ártatlanság vélelmezését (mind-ad-dig, amíg nincs cáfolhatatlan bizonyíték vagy jogerős ítélet) súlyosan megsértették az ellenem életbe léptetett szankciók-kal” – idézi a Financial Times (FT) az orosz milliárdost.

Gyeripaszka és ügyvédei most azt az ellentmondásos, de jogerős döntést fordítják az USA pénzügyminisztériuma ellen, amellyel a múlt év végén három, az üzletember által ellenőrzött vállalkozást, a Ruszalt, az EN+-t és az EuroSzibEnergót levetették a szankciós listáról. Ennek az volt a feltétele, hogy az oligarcha adja fel e cégek feletti kontrollt. A tisztázatlan hátterű, tavaly decemberi döntés az amerikai törvényhozók körében is felzúdulást keltett. 

 

MÁR MEGINT AZ ELNÖKVÁLASZTÁS

Az FT, anélkül, hogy kibontaná a témát, megjegyzi: a lépésre azt követően került sor, hogy az EN+ elnöke, a nagy-britanniai Lordok Házának a tagja, a konzervatívok gazdag orosz üzleti tapasztalatokkal felvértezett exminisztere, Greg Barker sok százezer dolláros lobbizást folytatott Washingtonban. A szenátusban vissza akarták vonatni a Donald Trump-vezetésnek a három céget a szankciós listáról levevő döntését, de kellő republikánus támogatás híján a kezdeményezés elbukott. Lord Barkert 2017-ben éppen Gyeripaszka ültette az EN+ egyik elnöki székébe. Az angol főnemes korábban együttműködött a Szibnyefttyel, amely Roman Abramovics és Borisz Berezovszkij érdekköre, s amely felett nemrég a Gazprom vette át az ellenőrzést. 

Erich Ferrari, Gyeripaszka ügyvédje beadványában arra hivatkozik, hogy a szankciók megsemmisítő csapást mértek védence jó hírnevére és vagyoni helyzetére. A büntetőintézkedések alkalmazásával a Gyeripaszka-birodalom nettó értéke 81 százalékkal, azaz 7,5 milliárd dollárral csökkent – állítja a benyújtott kereset. Megjegyzendő, hogy a jelenleg is folyó vizsgálatokban, amelyek Oroszországnak a 2016-os elnökválasztásokba való állítólagos beavatkozását igyekeznek bizonyítani, kutatják az üzletember és az egyik fő gyanúsított, Paul Manafort kapcsolatát is. 

 

IDŐPOCSÉKOLÁS

A zűrzavaros Gyeripaszka-ügyet Amerikában az ellenzéki demokraták is kihasználják, hogy csapást mérjenek a Trump-adminisztrációra. A demokrata párti Nancy Pelosi, a képviselőház elnöke Steven Mnuchin pénzügyminiszter ez ügyben zárt ajtók mögött megtartott képviselőházi meghallgatását „a Trump-kormányzat egyik leggyengébb bizalmas tájékoztatójának, időpocsékolásnak” minősítette. 

 

Borítófotó: Oleg Gyeripaszka a Kremlben. Elfogultsággal vádolja az amerikaiakat

Japán fegyverkezik

TÁVOL-KELET

A szigetország önállóan manőverező robotrepülőgépeket (cirkálórakétákat) fejleszt ki a Kína által megtestesített fenyegetés ellensúlyozására – írja a Jomiuri Simbun című japán napilap. A fejlesztés alapjául a két éve megépített, a hangsebességnél háromszor gyorsabb, kétszáz kilométeres hatótávolságú föld-levegő, XASM–3-as típusú cirkálórakéta szolgál. Most japán mérnökök hasonló, ennél sebesebben repülő, duplaakkora hatótávolságú harceszközön dolgoznak. Emellett erősítik rakétavédelmi rendszerüket, és lopakodó gépeket is beszereznek.

 

REKORDÖSSZEG

Japán, amely hosszú ideig elzárkózott fegyveres erői fejlesztésétől, a növekvő nemzetközi feszültség hatására kezdett erőteljes fegyverkezésbe. Az idén a felkelő nap országa rekordösszeget, 47 milliárd dollárt szán ilyen célú kiadásokra. Ezzel katonai költségvetése megközelíti Franciaországét, Nagy-Britanniáét, Indiáét – és mindenekelőtt Oroszországét, amelyet szintén potenciális veszélyforrásnak tekint. 

Tokióban immáron felelős körökben is fontolgatják a korábban elképzelhetetlent: Japán atomfegyverekkel történő felszerelését. Az ország technikai fejlettségét tekintve ennek alapjai akár hónapok alatt megteremthetők. Ehhez persze alkotmánymódosítás szükséges, hiszen az alaptörvény tiltja nukleáris fegyverek kifejlesztését, beszerzését, japán területen való tárolását. Jelenleg talán az „európai NATO-variánson” gondolkodnak. E szerint, akárcsak néhány európai állam, köztük Németország esetében, amerikai atomfegyvereket tárolnának a távol-keleti szigetország területén, amelyeket a japán védelmi erők csak válsághelyzetben kapnának meg és szerelhetnének fel hordozóeszközeikre. 

 

AZ ÁZSIAI NATO

Tokió a feltételezések szerint mintegy ötezer nukleáris bombához szükséges plutóniummal rendelkezik. Az amerikai The Daily Beast azt írja, hogy Abe Sinzó kormányában Kono Taro külügyminiszter támogatja az erős hadsereg gondolatát. Nem sokra tartják a Donald Trump vezetésével követett amerikai–észak-koreai „mosolypolitikát”. Senkit se tévesszenek meg a vidám arcú észak-koreaiak, a diktátor csinos, elbűvölő húga – figyelmeztet Kono. Ugyanakkor a jelenlegi japán kormányfő, Abe Sinzó által még 2007-ben javasolt négyes fogat, a Quad hadi szövetség létrehozása nem halad a várt tempóban. Az USA, Japán, Ausztrália és India katonai partnerségét – a kínai Global Times megfogalmazása szerint egy jövendőbeli „ázsiai NATO-t” – India húzódozása hátráltatja. Japánban figyelembe veszik, hogy az utóbbi fél évtizedben az Egyesült Államok ázsiai csendes-óceáni politikája egyre kiszámíthatatlanabb. A folyamat még Barack Obama elnöksége alatt kezdődött, amikor meghirdették a csendes-óceáni térség mint stratégiai régió elsőbbségét. Amiből aztán nem lett semmi. 

 

SAJÁT ERŐBŐL

A bizonytalanság Donald Trump idejében új elemekkel (például a kínai–amerikai kereskedelmi háborúval, az USA kiszállásával a csendes-óceáni partnerségből [TPP], a Peking és Washington közötti katonai szembenállás fokozódásával) gyarapodott. Tokió emiatt is úgy gondolja, hogy nagyobb mértékben kell a saját erejére támaszkodnia, kevésbé számít a szövetségeseire. 

Késő bánat: így hangolnák át a németek a bevándorlást

MIGRÁNSVÁLSÁG

Mindig érdemes olvasni a német Bertelsmann Alapítvány tanulmányait! Főként a migráció témájában született kutatások eredményét. Ilyen a 2015 elején megjelent egyik írásuk, amelyben az akkor még csak a Nyugat-Balkánról érkező emberáradat láttán jelezték azt, hogy a német munkaerőpiac szükségletét szerintük már csak bevándorlással lehet biztosítani. Akkor úgy számoltak, hogy évente legalább 276 ezer, maximum 491 ezer új munkásnak kell az országba érkeznie, hogy a jelenlegi produktivitást fenn tudják tartani.

 

ÖSZTÖNZŐK

Az ilyen tanulmányokban persze mindig megjegyzik, hogy leginkább szakmunkásból és mérnökből van hiány, valamint az öregedő társadalom ellátásához szükséges orvosokból és ápolókból, s ezért olyan irányított bevándorlás kellene, amely ezekbe a szakmákba terel embereket.

A legtöbb elemzés már számolt évente nagy számban érkező, részben képzetlen migránssal. A német gyakorlat adna számukra két esztendő átmeneti időt, ameddig megtanulhatják a nyelvet és egy (hiány)szakmát. Az oktatás idejére egy kvóta szerint kijelölt lakhelyen kellene lakniuk, amelyet csak a sikeres képzés után vagy egy munkaszerződés birtokában hagyhatnának el.

Rómában öt év legionáriusi szolgálat után járt az állampolgárság. Ebben a modellben a beáramló tömeg másfél százaléka kaphatná meg évente, ami egyfajta ösztönzőként hatna az integrációban való együttműködésre. Mivel a legtöbb „polgárháborús menekült” csak szubszidiáriusi védelmet kapott, s nem hozhatta maga után a családját, valamint a berlini nagykoalíció pártjai abban egyeztek meg, hogy havonta csak ezer rokon érkezhet Németországba, a családegyesítés lebegtetése és sorrendje is egy ösztönzővé vált.

Ma már tudjuk, hogy a papíron jól mutató grafikonok és tervek a valóságban nem működtek. A másfél millió migráns zöme világos elvárások és a szabályszegést szankcionáló mechanizmus híján a könnyebb ellenállás irányába ment, például a  kijelölt lakóhely helyett a már német területen élő rokonokhoz költözött. A nyelvtanfolyamok résztvevőinek a fele lemorzsolódott, és az eltelt négy évben csak a tömeg negyede-harmada talált magának munkát. A Szövetségi Munkaügyi Hivatal friss jelentése szerint ráadásul hatszázezer bevándorló él szociális segélyen, vagyis a beáramlott létszám majdnem fele nem befizet a közös kasszába, hanem kivesz onnan.

A papírforma láthatóan nem vált be. A tervezők ugyanis még abból indultak ki, hogy az elsőként beáramló életerős, fiatal férfiak két év alatt annyira integrálhatóvá válnak, hogy a többségük elkezd dolgozni, és kigazdálkodja az utánajövő famíliájának a megélhetési költségeit.

A családegyesítéssel érkező iskoláskorúak nevelésük legdrágább részén már túl vannak, így ha ők német iskolákba járnak, nyolc-tíz éven belül munkaképessé válnak, és közülük az első generáció tagjaihoz mérten többen tudnak majd dolgozni. A szírek és az irakiak ráadásul az európaiaknál hamarabb alapítanak családot, ami persze nem is annyira nehéz, mivel egy átlag német nő 29 éves korában szüli meg első és gyakran egyetlen gyermekét. A várakozások szerint a migráns nők már a húszas éveik elején megszülik első gyermeküket. A tanulmány szerint az első generáció három-négy gyereket vállal. Ez a szám a második nemzedéknél két-háromra csökkenne, ami még mindig több, mint a német őslakosok produktivitása. A modell, mint láttuk, arra épül, hogy családonként legalább egy férfi dolgozik, és így idővel eltartottból befizetővé válik.

 

A KESERŰ VALÓSÁG

Az elmúlt négy év tanulságait újabb tanulmányok foglalták össze. A már hivatkozott Bertelsmann Alapítvány egyik írása arra mutat rá, hogy míg a német munkaerőpiacon a végzettséget nézik, addig a származási országokban a munkások szakképzés hiányában a gyakorlatban tanulják meg a szakmát, és emiatt hiába birtokolják a szükséges képességeket, ha nincs róla papírjuk.

Az észak-rajna–vesztfáliai munkaügyi hiavatal márciusi jelentése is lehangoló képet nyújt a migránsok elhelyezkedéséről. Nyelvtudás híján a legtöbben munkaerő-kölcsönző cégeknél dolgoznak. Szintén nagy a minimálbéren foglalkoztatottak száma a szolgáltató szektorban, a logisztikában, a szállodaiparban, a kertépítésben, az építőiparban és a kereskedelemben.

Sebaj! Máris kéznél van egy új Ber-tels-mann-elemzés, amely a négy esztendővel ezelőttihez képest már „csak” évi 260 ezer munkaképes bevándorlóval számol, akik közül száztízezren jönnének az uniós tagországokból és százötvenezren az EU-n kívülről. Ez a tanulmány is azzal számol, hogy legkésőbb 2035-ben hetven évre emelik a nyugdíjkorhatárt, ám ez sem oldja meg a német gazdaság égető szakemberhiányát.

A várakozások szerint a mérnökhiány enyhül, azonban a szakmunkások számának már most is érezhető csökkenése tovább súlyosbodik, ezért itt politikai beavatkozásra lenne szükség. A szocdemek már régóta szorgalmazták egy bevándorlási törvény elfogadását, amelytől az 1,2 millió betöltetlen állás számának mérséklődését várják.

A szövetségi kormány decemberben már elfogadta az új migrációs jogszabály tervezetét, amely immáron a szakmunkásoknak kiírt munkahelyek betöltésénél sem követeli meg a németek és uniós állampolgárok előnyben részesítését. Ha a Bundestag is rábólint, akkor a szakmunkások hat hónapra előzetes munkaszerződés nélkül is beutazhatnának.

 

KEVESEBB PÉNZ

A német szabályok hiába liberálisak, ha a legálisan érkezők nem hozhatják magukkal a családjukat, vagy rossz életkörülmények (például gyenge wifiellátottság és migránsgyerekekkel teli iskolák) között kell élniük. A jó német bruttó fizetésekből ráadásul aránytalanul sok adót vonnak le, és a nagyvárosi lakbérek is magasak. Amíg ez nem változik, az ország kevéssé lesz vonzó a képzett idegenek szemében.

A négy éve a sarkából kifordult német hétköznapokat tovább nehezíti Olaf Scholz pénzügyminiszter minapi bejelentése, amely szerint a következő évtől a szövetségi költségvetés már nem kompenzálja az önkormányzatok migránsokra fordított kiadásait. Most üt vissza a bevándorlási politikában a hamis korrektség és a szankciók hiánya. Egy recesszióba forduló Németországban a kevesebb pénzért nagyobb lesz a harc.

 

Borítófotó: Karneválra készülnek Kölnben. Papíron jól mutattak a migrációs tervek

Irányt válthatnak a nagy jegybankok

MONETÁRIS POLITIKA

Pár hónapja még azt latolgatták a gazdasági elemzők, hogy az erős amerikai bővülés, a feszes munkaerőpiac és az inflációs veszély nyomán a Federal Reserve (Fed) milyen magasságokig emeli irányadó kamatát. Azóta a helyzet sokat változott: rossz makrogazdasági adatok érkeztek, az USA adminisztrációjának egy része rekordhosszúságú leállásra kényszerült, és a brexit kapcsán is inkább a kérdőjelek sorakoznak, mint a megoldások.

 

ROMLÓ AMERIKAI KILÁTÁSOK

Egy múlt pénteken publikált statisztika szerint az eurózóna ipari termelése márciusban hat esztendeje nem látott tempóban esett. Az Egyesült Államokban a feldolgozóipari aktivitás csaknem kétéves mélypontra süllyedt. A negyedik negyedévben az amerikai szolgáltató szektor árbevétele a várakozásoknál kisebb lett. Ezek nyomán sok elemző csökkentette GDP-előrejelzéseit. 

A tőkepiacok gyorsan reagáltak: a tízéves amerikai államkötvények hozama 2007 óta először benézett a három hónapos állampapírok hozama alá. Ez az „inverz” hozamgörbének nevezett jelenség 1975 óta minden USA-beli recesszió előtt bekövetkezett. (Inverz hozamgörbe esetén a befektetők arra számítanak, hogy a gyengülő gazdaság miatt a jövőben alacsonyabb lesz a kamatszint, mert a jegybank lazuló monetáris politikával kénytelen élénkíteni a gazdaságot. Így felborul az elméleti alapvetés: magasabb kamat jár a hosszabb távra kölcsönadott pénzért.)

FED-KAMATCSÖKKENTÉS?

Egy felmérés szerint a határidős piacok szereplőinek csaknem a hatvan százaléka arra számít, hogy a Fed még az idén legalább egy kamatcsökkentést végrehajt. Egy hónappal ezelőtt ez az arány még csupán tizenegy százalék volt. Az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény 2018-ban négyszer emelt kamatot. A The Wall Street Journal által megkérdezett elemzők túlnyomó többsége úgy véli, az amerikai gazdaságba 2020–21-ben érkezhet el a recesszió. Donald Trump számára ez nagyon nem mindegy: 2020-ban elnökválasztás lesz.

Európában szintén futószalagon érkeznek a rossz hírek: a különböző hangulatindexek egyre romló gazdasági kilátásokról számolnak be. Az Európai Központi Bank márciusi ülésén rontotta növekedési és inflációs prognózisait, s kitolta egy lehetséges kamatemelés időpontját. Bejelentették továbbá, hogy olcsó hitelekkel segítik az eurózóna bankjait a gazdaság élénkítése érdekében. 

A világ két legnagyobb központi hitelintézete tehát nemhogy szigorítana monetáris politikáján, sokkal inkább a lazításra vagy a laza kondíciók tartására van esély. Ez lélegzethez juttatja a kisebb jegybankokat is, köztük a nem eurózónatag uniós államok intézményeit. 

 

AZ MNB KIVÁR

A Magyar Nemzeti Bank az elmúlt hónapokban kommunikációjában jelezte hajlandóságát a szigorításra. Az új fejlemények nyomán azonban feltételezhető, hogy továbbra is kihasználja a támogató külső környezetet. A forint utóbbi időben, a kamatemelési várakozások miatt bekövetkezett erősödése amúgy is szigorította a monetáris kondíciókat.

 

Borítófotó: Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke a Szenátusban. Veszélyben az amerikai növekedés

Krím – küldetés teljesítve

OROSZ–AMERIKAI FESZÜLTSÉGEK

A terület el(vissza)csatolása óta eltelt öt esztendő alatt Oroszország mintegy tizenhárommilliárd dollárt költött a zömmel orosz ajkúak lakta, csaknem 27 ezer négyzetkilométernyi félsziget integrálására. A moszkvai fennhatóság alá kerülés a 2,3 millió lakos számára életszínvonal-emelkedést hozott – a Kreml kiemelt figyelmet fordít a régióra. Vlagyimir Putyin orosz elnök a napokban kijelentette: lezártnak tekinti a Krím-kérdést. 

A Nyugat persze vitatja ezt. A NATO március közepén elfogadott ötpontos nyilatkozata kimondja, hogy amíg Moszkva vissza nem adja Ukrajnának a területet, fenntartják vagy erősítik a politikai-gazdasági-katonai nyomást, a szankciókat. Nem foglalkozva az ukrajnai helyzet kedvezőtlen hatásaival – a többek között az ottani magyar kisebbséget, annak nyelvhasználati jogait érő, az EU alapelveit sértő diszkriminációval – a Nyugat feltételek nélkül támogatja a kijevi vezetést. Ám Ukrajna jövője bizonytalan; március utolsó napján elnökválasztásokat tartanak, aminek nagy a tétje (erről lásd cikkünket a 34–35. oldalon).

 

FOGHÍJAS EMBARGÓ

Moszkvában, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy bizonyítsák, a Nyugat embargója foghíjas, bejelentették: a Krím – a szankciók megsértésével az oroszoknak szállított Siemens-turbináknak köszönhetően – áramellátási szempontból gyakorlatilag önellátóvá vált. A cégnek, amely eredetileg Oroszországba, Tamanyba szállította a turbinákat, amelyeket később a Krímbe „térítettek”, semmi köze a történtekhez – szögezték le a Kremlben, de nem adták vissza a németeknek a már ott lévő berendezéseket. A két krími erőmű, amelynek március közepi beindításán Putyin is részt vett, a legnagyobb orosz, hadiipari-hitech vállalatokat tömörítő korporációhoz, a Rosztyehhez tartozó Tyehnopromekszport tulajdonában van. Ezt a céget 2018-ban tették fel az amerikai szankciólistára.

 

KÓSTOLGATJÁK EGYMÁST

Ez idő szerint a Krím félsziget térségében a legnagyobb a veszélye egy közvetlen fegyveres Oroszország–NATO-összecsapásnak. Moszkva a világ egyik legnagyobb katonai bázisává fejlesztette ki a félszigetet, miközben amerikai (NATO-) támaszpontok nyíltak Ukrajnában, Romániában, Bulgáriában – az atlanti katonai szövetség jelentős erőket csoportosított át keleti irányba. Grúziában az ország katonai objektumait rendszeresen használják az Egyesült Államok mindhárom haderőnemének a katonái. A Fekete-tengeren az 1936-os montreux-i egyezmény korlátozásait tiszteletben tartva (ám annak a revízióját is felvetve) nyugati hatalmak csapásmérő-felderítő, elektronikus hadviselésre alkalmas hadihajóegységei cirkálnak. Amerikai, nyugati pilóták által vezetett felderítőgépek és az orosz légierő vadászgépei naponta kerülnek veszélyes közelségbe egymáshoz. Az Oroszország határai mentén repülő NATO-pilóták beszámolói szerint az oroszok veszélyes elfogómanővereket hajtanak végre, gyakran néhány méterre megközelítve a nyugati gépeket.

 

A HÍD ALATT

A félsziget keleti részét az orosz szárazfölddel Európa leghosszabb hídja köti össze (amit a Nyugat kiváltképpen kifogásol). Ez módot ad Moszkvának, hogy az Azovi-tenger egyetlen bejáratát, a híd alatti néhány száz méter széles tengerszakaszt teljes mértékben az ellenőrzése alá vonja. 

 

Borítófotó: Szovjet zászló a Fekete-tengernél. Oroszország 13 milliárd dollárt költött a Krímre

Kulcsember a kijevi belügyminiszter

UKRAJNA ÁLLAMFŐT VÁLASZT

A radikális nacionalisták és a velük szimpatizálók a február utolsó napjaiban kipattant, Porosenko elnök közvetlen környezetét érintő orosz fegyvervásárlási botrány miatt követelték a gyanúsítottak, elsősorban a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács azóta már eltávolított titkárhelyettese, Oleh Hladkovszij szigorú felelősségre vonását. A szélsőségesek március folyamán Ukrajna több városában is megzavarták az államfő kampányrendezvényeit, és összecsaptak a rendfenntartókkal. Ebben a sorban (már-már hagyományosan) csupán Kárpátalja jelentett kivételt, ahová március 15-én látogatott el Porosenko, hogy az arra a napra megyeszerte szabadnapot kapott és különbuszokkal a Huszt melletti Vörös mezőre szállított köztisztviselőkkel, pedagógusokkal, orvosokkal és más közalkalmazottakkal együtt ünnepelje, ünnepeltesse meg az 1939. március 15-én kikiáltott, senki által el nem ismert és a bevonuló magyar honvédség által órák alatt felszámolt kváziállam, Kárpát-Ukrajna „megalakulásának” 80. évfordulóját. A helyi nacionalista szervezetek külön tartottak megemlékezést, nem zavarták meg a hivatalos rendezvényt, mint ahogyan Ungváron, a Petőfi téren sem volt szükség a rendőrség és az Ukrán Nemzeti Gárda egységeinek a bevetésére az elnök választási nagygyűlésén.

A helyszín kijelölése még a helyi ukránok körében is megütközést keltett, de a magyarok is legfeljebb a közösségi hálón illették kemény kritikával Porosenkót, amiért a kampányrendezvénye miatt harminc év elteltével az idén első ízben nem ünnepelhették meg szabadon, a megszokott helyen az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulóját. A 48-as hősökre így Magyarország ungvári főkonzulátusának az udvarán emlékezett az a több száz magyar, aki Porosenkóék távozása után végül elhelyezte az emlékezés koszorúit és virágait Petőfi Sándor szobránál.

Nem tudni, mi volt az elnök tanácsadóinak a célja, mindenesetre a konzulátusi ünnepség szónokaként Viktor Mikulin, Hennagyij Moszkal kormányzó helyettese tolmácsolta a megye vezetőjének a bocsánatkérését, amiért a magyarok kiszorultak a Petőfi térről. Sokan úgy vélik, hogy az igazi cél a feszültség gerjesztése volt, ami azonban megbukott a toleráns Kárpátalján, ez a közjáték viszont tovább rontotta a hivatalban lévő ukrán államfő amúgy is kis népszerűségét.

 

KINEK AZ EMBEREI?

Jelenleg (keddi lapzártánkig) nemcsak a Magyarországgal szomszédos Kárpátalján nincs polgárháborús hangulat, de Ukrajna-szerte sincs, sőt egyelőre különösebb feszültség sem tapasztalható az elnökválasztás első fordulójának közeledtével. Vannak azonban arra utaló jelek, hogy valós a voksolás ellehetetlenítésének a veszélye. A napokban Arszen Avakov belügyminiszter megerősítette a Szabadság Rádió értesülését, miszerint a G7-országok kijevi nagykövetei közös levélben szólították fel őt arra, hogy ne tegye lehetővé a megmérettetés „szélsőséges erők általi meghiúsítását”. Az amerikai finanszírozású médium újságírója szerint a levél finoman, de egyértelműen a Nemzeti Hadtest és a vele gyakran közösen fellépő Nemzeti Osztagok törvénysértő tevékenységére utal. Az utóbbi időben a nyíltan Porosenko-ellenes, több ízben a rendőrséggel is összecsapó szélsőséges nacionalista csoportokat az államfő pártszövetsége következetesen oroszbérenc revansistáknak és a Majdan-forradalom után Moszkvába szökött oligarchák zsoldosainak nevezi. De sokak szerint akár maga Avakov állhat mögöttük, hogy így is sakkban tartsa Porosenkót. Akár így van, akár nem, az oroszok által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok ellen 2014–15-ben harcoló önkéntes félkatonai alakulatok (mindenekelőtt az Ajdar és az Azov zászlóalj) fegyvereseiből verbuválódott csapatok képesek arra, hogy komolyan megzavarják mind a választásokat, mind pedig azok előkészítését.

Egy esetleges harmadik Majdan kitörése nem lehet érdeke sem Európának, sem az ukrán népnek. A belügyminiszter ténykedése így kulcsfontosságú lehet. A legutóbbi megnyilvánulásai arra utalnak, hogy tárcája biztosítani kívánja a választások tisztaságát. Szavai szerint találkozott a közelgő megmérettetés összes kulcsszereplőjével, s azt is több ízben hangoztatta, hogy a belügy vezetőjének a személyét a parlamenti többség, nem pedig az államfő határozza meg.

 

KI ÉS HOGY SZÁMOLJA A VOKSOKAT?

Úgy tűnik tehát, hogy Porosenkónak nem megy majd simán az adminisztratív nyomásgyakorlás és a szavazatok megvásárlása, holott rossz nyelvek szerint másként arra sincs esélye, hogy bekerüljön az április 21-én esedékes második fordulóba. A közvélemény-kutatások hetek óta azt mutatják, hogy amennyiben a regnáló államfőnek mégis sikerülne valahogy bejutnia a második körbe, ott mind az elnökjelöltek népszerűségi listáját vezető ismert komikus színész Volodimir Zelenszkij (akit Ihor Kolomojszkij oligarcha emberének tartanak), mind pedig a többszörös exkormányfő, jelenleg ellenzéki vezér Julija Timosenko ellen veszítene.

Nem szabad azonban elfeledni, hogy Ukrajnában idestova két évtizede éppen az urnazárást követően történnek a legkevésbé kiszámítható események. Habár végrehajtották a szovjet múlttal való szakításról (dekommunizáció) szóló törvényt – s így ledőltek a Lenin-szobrok, a régi rezsim személyiségeiről elnevezett települések, az utcák pedig szerte az országban az újkori ukrán hősök nevét kapták meg –, a Sztálinnak tulajdonított mondás máig érvényes: „Nem az számít, ki hogyan szavaz, csak az, hogy ki és hogyan számolja a szavazatokat.”

A magyar szervezetek, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség vezetői az első körben egyetlen jelöltet sem támogatnak, de nem zárkóznak el a tárgyalások elől. Igaz, a vezető hármasból mindeddig senki sem kereste meg őket. Egyébként a tervek szerint lapzártánkkal egyidejűleg tart választási nagygyűlést Julija Timosenko Ungváron.

 

A GEOPOLITIKA FRONTVONALÁN

 

„Évek óta komoly emberekre szavazunk, és cserébe csak vicceket kapunk. Miért ne szavaznánk akkor most egy komédiásra, hátha történik valami komoly?!” Kijevben gyakran hangzik el ez a vicc mostanában, a március 31-re kiírt elnökválasztás kapcsán. A komédiás, Volodimir Zelenszkij vezet a közvélemény-kutatások szerint a „komoly” politikusok, Julija Timosenko és Petro Porosenko regnáló elnök előtt.

Ukrajnában hasonló folyamatok játszódnak le, mint Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban. A választóknak elegük lett a „komoly” politikusokból, csalódtak a politikai intézményrendszerben. Így a politikán kívüli politikusok felé fordulnak.

Porosenko 2014-ben került a hatalomba, s választóinak a Nyugat felé való közeledést, így többek között a korrupció visszaszorítását és a gazdaság rendbetételét ígérte. Neki is fogott egy reformprogramnak, amelyért cserébe a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) 2015-ben 17,5 milliárd dolláros mentőcsomagot kapott az ország. Tavaly decemberben a nemzetközi szervezet 3,9 milliárddal bővítette ki a hitelkeretet.

Ennek hátterében azonban nem az áll, hogy Kijev következetesen és hitelesen végrehajtotta volna az átalakítási intézkedéseket. Ukrajna történelme folyamán mindig is pufferzóna volt kelet és nyugat között. Moszkva akkor nyugodt, ha a szovjet-orosz tankoknak kiváló felvonulási területként szolgáló Kelet-európai-síkság ukrán része az ő befolyása alatt áll. A Nyugat akkor nyugodt, ha az ukrán területek nem kerülnek orosz befolyás alá. A Kreml soha nem fogja engedni, hogy Ukrajna a NATO-hoz vagy az EU-hoz közeledjen. A Nyugat soha nem fogja engedni, hogy a Szovjetunió felbomlása után Ukrajna ismét teljes egészében orosz befolyási övezetté váljon. Ehhez azonban pénz kell, s ezt jelen esetben az IMF-en keresztül biztosítják.

Vannak persze piaci szereplők is, amelyen Washingtontól nem függetlenül, de segítik az ország nyugati kötődését – természetesen a saját jól felfogott üzleti érdekük mentén. A JPMorgan Chase amerikai befektetési bank például a közelmúltban 350 millió dollár értékben vásárolt ukrán állampapírokat. Az ügy több szempontból is furcsa. A cég az elnökválasztás előtt stafírozta ki az ukrán büdzsét. Ez kijevi oldalról égető pénzhiányra utal, nyugati részről pedig arra, hogy tartanak Zelenszkijtől, nem tudják, mire számíthatnak tőle. Így a regnáló hatalmat támogatják. Az ügy furcsaságai közé tartozik az is, hogy a JPMorgan közvetlenül az ukrán államtól vette a papírokat. A nemzetközi pénzpiacokon az a szokás, hogy egy külföldi kötvénykibocsátást egy vagy több nagy befektetési bank szervez meg, s majd ők más intézményi befektetőknek ajánlanak fel a kibocsátandó csomagból – persze közvetítői jutalékért. Jelen esetben nem ez történt. Ez két dologra utal. Egyrészt feltételezhető, hogy nem volt idő egy hagyományos tranzakció lebonyolítására, ami ismét csak azt támasztja alá, hogy Kijevnek nagyon kell a pénz. Másrészt azt is jelzi, hogy egy előzetes piacfelmérés során csak óriási diszkonttal, vagyis az ukrán költségvetés szempontjából túlságosan magas kamattal lehetett volna piacra dobni hagyományos módon a papírokat. Azért a JPMorgant sem kell sajnálni. A The Wall Street Journal értesülései szerint egy dollárra vetítve 98,88 centért vették a kötvényeket, majd azokat 100,5 centért adták tovább – összességében a befektetési bank így csaknem hatmillió dollárt keresett rövid idő alatt.

A piacokon Ukrajnával kapcsolatban kétféle álláspont ütközik. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve szünetelteti a kamatemeléseit, ami ismét meghozta az étvágyat a nagyobb kockázatért magasabb hozamot kínáló feltörekvő piaci kötvények iránt. Így az ukrán államkötvényeknek is nyílt lehetőség. A másik oldalon viszont több intézményi befektető javasolta azt, hogy a kibocsátást halasszák el a választások utánra – most túl nagy a politikai kockázat. Ezt a dilemmát hidalták át azzal, hogy a JPMorgan közvetlenül vásárolt Kijevtől államadósságot.

Hasonló ügyletekre a 2008-as pénzügyi válság előtt gyakran volt példa, ám azt követően jelentősen szigorodott a szabályozás. Ukrajna 2015-ben már jelentett csődöt, azóta azonban – az IMF hathatós támogatásával – visszatért a piacokra. Igaz, nagyon magas, kilenc százalék körüli kamatot kénytelen fizetni.

 

Borítófotó: radikális nacionalisták az elnöki hivatal előtt. Dühösek, mert Kijev az orosz ellenségtől méregdrágán vásárolt fegyveralkatrészeket

Ketten a szlovák ringben

EUROKRATA VAGY LIBERÁLIS ELNÖK

A március 16-án lezajlott első forduló után ismét közölhetővé váltak a népszerűségi adatok. Jelenleg a liberális Zuzana Čaputovának áll a zászló, hiszen a néhány nappal az első kör után készült felmérések szerint 60,5 százalékot szerezne, s a szociáldemokrata Smer – SD kormánypárt jelöltjét, MarošŠefčovič uniós energetikai biztost, európai bizottsági alelnököt a maradék támogatná. Továbbra sem világos, hogy mire buzdítja szavazóit a harmadik helyezett Štefan Harabin, aki az előző fordulóban közel 308 ezer voksot kapott, valamint a negyedik helyen végzett Marian Kotleba, akit csaknem 223 ezer ember választott. Harabin, a magyarellenes Mečiar-korszak és az azt követő időszak ellentmondásos figurája (volt miniszter és főbíró) inkább Šefčovič támogatására biztathatja a híveit. Kotleba szélsőséges nézeteiről híres, fasisztoid és unióellenes alakulatát, a Mi Szlovákiánk Néppártot (ĽSNS) épp most akarják betiltani, az előző pártját is feloszlatták. Számára mind a két jelölt programja elfogadhatatlan, ezért híveinek maguknak kell majd dönteniük. 

 

ÍGÉRET A MAGYAROKNAK 

Érdekes fejlemény, hogy a kormánykoalíció legkisebb pártjának, a Most–Híd szlovák–magyar formációnak az elnöke, Bugár Béla, aki nagy ambíciókkal indult az első fordulóban, de mintegy három százalékkal nagyon leszerepelt, most nem a koalíciós partner jelöltje, Šefčovič támogatására biztatja híveit, hanem Čaputovát ajánlja. Ez meghökkentette Peter Pellegrini miniszterelnököt, aki abban bízik, hogy a jelenlegi kabinet kitölti megbízatási idejét, és 2020 márciusáig irányítja Szlovákiát. Bugár Béla efféle sasszéi viszont nem szokatlanok, hiszen számtalan alkalommal mondott valamit, majd annak az ellenkezőjét is, és lépéseit minden esetben úgy igazította, hogy azok ne zavarják valós érdekeit. Miután Dél-Szlovákiában a magyarlakta járásokban Čaputová mindenütt az élen végzett, felismerte, hogy fontos lehet a felvidéki magyarok támogatása a második körben, ezért találkozót kezdeményezett a legjelentősebb magyar civil szervezet, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala képviselőivel. Zuzana Čaputová jelezte, hogy megválasztása esetén szeretne egy olyan tanácsadót is a csapatában tudni, aki a kisebbségi ügyekkel foglalkozik. A gesztust természetesen a maga helyén kell kezelni, de az tény: egyetlen korábbi elnök sem jutott el addig, hogy magyar tanácsadót alkalmazzon.

Az államfő székházába, a pozsonyi Grassalkovich-palotába azonban göröngyös út vezet. Šefčovič a két jelölt vitájában igyekezett olyan ügyeket előhozni, amelyek kellemetlenek lehetnek riválisa számára. Čaputová pályája elején, ügyvédbojtárként vállalkozóként is munkát végzett mint fogalmazó, s ez jelenleg törvényellenes, akár az ügyvédi kamarából is kizárható volna. A vita most a körül folyik, hogy ez a jogszabály mikor lépett hatályba. Csehországban korábban ilyen okból le kellett mondania egy igazságügyi miniszternek. Kérdéses, hogy ez hatással lesz-e a választók döntésére. 

 

AMI A KAMPÁNYBÓL KIMARADT

Čaputová elnöki kampányában eleve mellőzte azokat a témákat, amelyekre a szlovák társadalom különösen érzékeny: az azonos neműek házasságának a kérdését, valamint azt, hogy örökbe fogadhatnak-e gyermeket. Korábban erről pozitívan nyilatkozott, ahogy az Európai Unió jogköreinek a bővítéséről is a nemzetállamok rovására. Az elnökjelöltek múlt szombati vitájában az alkotmánybíróság tagjainak a megválasztási módja is felvetődött. Míg Čaputová szerint a parlamentben nyílt szavazással kellene kijelölni azt a 18 jelöltet, aki közül az államfő végül kilencet kinevez, addig Šefčovič a titkos voksolást tartja célravezetőnek, mivel Nyugat-Európában ez a bevett szokás. Ő egyébként azzal kampányol, hogy Szlovákiának szüksége van egy olyan elnökre, akit külföldön is elismernek. Mivel már huzamosabb ideje a brüsszeli vezérkarban tevékenykedik, és tavaly ősszel még az is felvetődött, hogy ő lehet a szocialisták csúcsjelöltje az Európai Bizottság elnöki tisztségéért folyatott küzdelemben, aligha vitatható, hogy Brüsszelben őt is szívesen látnák Szlovákia államfőjeként. Ráadásul Šefčovičot az őt jelölő Smer – SD fő kormányerő botrányai nem érintették.

Čaputová és elvbarátai

ÚJABB NYUSZI SOROSÉK KALAPJÁBÓL

Az első fordulóját megnyerő Zuzana Čaputová ügyvédnő egy négy pártból álló ellenzéki tömb jelöltje, aki a parlamenten kívüli Progresszív Szlovákia (PS) színeiben politizál. Ezt a pártot csak 2017 novemberében alapították, ám a tavalyi önkormányzati választáson már besöpörte Pozsony főpolgármesteri székét.

Čaputová a bazini hulladéklerakó elleni küzdelmével és a Via Iuris környezetvédelmi jogvédő mozgalom tagjaként vált ismertté, s csak nemrég kezdett el politizálni. Ez pártja többi vezetőjéről már nem mondható el; a legtöbbjük számos alakulatot megjárt már, és csak az utóbbi időben fedezte fel magában a progresszivitást.

 

ÜGYÉSZSÉG ROMÁN MINTÁRA

A PS és maga a befutó államfőjelölt is korunk egy politikai fast fashion áruja, amely a francia elnök, Emmanuel Macron szabásmintája alapján készül. Korábbi pártok csődtömegéből kiválogatják a még használható programelemeket és politikusokat, majd azokat újrahasznosítva, néhány új arccal és jelszóval kiegészítve mint valami teljesen frisset ajánlják a szavazóknak.

A hivatalából távozó szlovák államfő, Andrej Kiska is egy ilyen egyciklusos politikus, aki arra jó volt, hogy megakadályozza Robert Fico elnöki ambícióit, ám semmi maradandót nem alkotott.

A PS esetében Matúš Vallo pozsonyi főpolgármester és Zuzana Čaputová számít új arcnak, míg a pártelnök, a korábban a Fiatal Szociáldemokratákat (MSD) vezető Ivan Štefunko régi motoros.

Északi szomszédunknál az államfő nevezheti ki a bírákat, ezért a „progresszívek” a „korrupció” elleni harc jegyében megfelelő embereket akarnak kinevezni, akik – a román korrupcióellenes ügyészség, a DNA mintájára – kordában tartják a „régi” parlamenti pártokat. Pont ez Čaputová – egyébként a párt honlapján magyarul is olvasható – legfontosabb programpontja, ami viszont azért meglepő, mivel Szlovákia a többi eurózóna-országhoz hasonlóan már csatlakozott az Európai Ügyészséghez, amely az uniós források felhasználását hivatott ellenőrizni.

A PS januárban megállapodást kötött Macron pártjával, így a lengyel Nowoczesna (Modern), a magyar Momentum és az osztrák Neos mellett május 26. után ők is átigazolhatnak az Európai Parlament ALDE-frakciójából a francia elnök új pártcsaládjába.

 

KINEK A MODELLJE?

A Soros-laboratórium sokadszorra Magyarországot választotta e modell tesztelésére, ám nálunk Bajnai Gordon Együtt pártja csúfos kudarcot vallott, mivel a többi ellenzéki formáció önvédelmi reflexe működött. A modell megvalósítása most Lengyelországban haladt a legmesszebb, ahol az EP-választásra a Nowoczesna és a Polgári Platform (PO) vezetésével egy hatpárti Európai Koalíció veszi fel a versenyt a kormányzó PiS párttal.

A szlovákiai siker után várható, hogy Szerbiától Románián át Magyarországig felerősödnek az ellenzéki összefogást követelő hangok. És ki tudja, hány nyuszi kerül még elő a kalapból?

 

Borítófotó: Čaputová tévévitára készül Šefčovičcsal. Feltupírozták

Emberfogyatkozás Romániában

DEMOGRÁFIAI MÉLYPONT

Több mint ötven éve nem volt annyira alacsony a születések száma Romániában, mint az elmúlt esztendőben – derül ki a bukaresti statisztikai hivatal nemrég nyilvánosságra hozott adataiból. Az ezen értékekről szóló országos kimutatással 1960 óta rendelkező országban csak a Ceaușescu diktátor idején elrendelt abortusztilalom előtt jegyeztek ennél alacsonyabb számot. A nemzeti-kommunista pártvezér minél népesebb ország vezetője szeretett volna lenni, a születések számának a növekedését pedig az 1966-os abortusz- és fogamzásgátlás-tiltó rendelet bevezetésével igyekezett elérni. A börtönbüntetés rémével – és annak sűrű gyakorlatba ültetésével – súlyosbított törvény életbelépése után igazi születési boom következett be, ezt a korábbinál jóval népesebb nemzedéket emlegetik ma is „dekrétumgenerációként”. Az átlagosan évi 360 ezer gyermek világra jövetelét eredményező jogszabály utóhatásai sokáig érződtek, még a rendszer bukását követő évben, 1990-ben is 314 746 újszülöttet jegyeztek be Romániában. Akkoriban 23,5 millió fős volt az ország lakossága. Az egy esztendővel korábban kivégzett Ceaușescu 25 millióról álmodott.

 

CSÖKKENŐ SZÁMÚ FŐSZEREPLŐ 

Azóta azonban folyamatosan apad a születések száma. Arányaiban hasonlóan ijesztő tendenciát mutatott a 2011-es esztendő is; akkor a gazdasági világválság következményeként bevezetett bércsökkentések, a tömeges elbocsátások, illetve a gyermeknevelési szabadságot és segélyt is érintő szigorítások vetették vissza erőteljesen a szülési kedvet. De még abban az évben is több mint 196 ezer gyermek látta meg a napvilágot az országban, közel 7500-zal több, mint tavaly. 

A születések számának látványos csökkenését azonban hiba lenne csak az adatok tükrében vizsgálni – hívja fel a figyelmet a Krónika című erdélyi napilapban Veres Valér szociológus, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanszékvezetője. E mögött ugyanis sok más befolyásoló tényező azonosítható, mint például az elvándorlás, vagy hogy egyre kevesebb a szülőképes nő. A szakember szerint két olyan női korcsoport létezik, amelynek kiemelt szerepe van a születések számának alakításában – ők hozzák világra a romániai gyerekek több mint kilencven százalékát. Az egyik a 25–29, a másik pedig a 30–34 éves korosztály. Míg az utóbbi csoport mezőnye viszonylag stabil maradt az utóbbi években, a 25–29 évesek létszáma több mint tíz százalékkal csökkent: 2016-ban még 853 ezer ilyen korú hölgy élt keleti szomszédunkban, tavaly pedig már majd százezerrel kevesebb. Elsősorban a városi nők száma csappant meg. Itt húszszázalékos csökkenést jegyeztek, s az ebbe a korcsoportba tartozó hölgyek többsége városlakó. Mivel azoknak a száma zsugorodik leginkább, akiknek életkoruk alapján a legtöbb gyermeket kellene szülniük, a kevesebb nő kevesebb gyereket képes vállalni – elsősorban ezzel magyarázható ez a tendencia.

Érdekes, ugyanakkor optimizmusra okot adó jelenség, hogy a 20–24 éves hölgyek esetében kisebb mértékű az apadás, ami azt a rövid távú „ígéretet” fogalmazza meg, hogy az elkövetkező években várhatóan nem csökken tovább hangsúlyosan a születések száma. Viszont növekedésre sem lehet számítani. A statisztikai adatok szerint ugyanis a romániai nők gyerekvállalása nem éri el az egy szülőképes hölgyre vonatkoztatható kétgyerekes átlagot, így nemzedékről nemzedékre kevesebb a gyereket vállalni tudó nő.

 

NEM TUDNI, HÁNYAN ÉLNEK ODAHAZA

A romániai születések számának a csökkenéséért viszont, mint említettük, hasonlóan jelentős mértékben okolható a riasztó arányú kivándorlás. Persze ezt a jelenséget is érdemes árnyaltan kezelni, mivel ezen esetek többségében nem véglegességről van szó, a külföldön születettek nagy részét pedig előbb-utóbb visszahozzák keleti szomszédunkba. A szülők amúgy sem szakítanak meg minden kapcsolatot a szülőhazájukkal. A ragaszkodás egyik fontos elemeként otthon is bejelentik a külföldi tartózkodás idején születetteket, így ők szintén megjelennek a statisztikákban.

Mások szerint azonban nem a migráció jelenti a legnagyobb problémát, hanem a lakosság elöregedése, illetve az eltartottsági index romlása. Románia ugyanis akkor kerülhet majd igazán krízishelyzetbe, amikor a „dekrétumgyerekek” nyugdíjba mennek. Márpedig az ország ennek az állapotnak az előszobájában van, a legnépesebb korosztály nyugdíjba vonulása ugyanis tíz éven belül bekövetkezik. Miközben a belső népességszerkezet recseg-ropog, egy aktív emberre máris több mint egy inaktív jut. 

Sokan gondolkodnak úgy, hogy aktív munkaidejüket külföldön töltik, nyugdíjaskorukra meg hazatelepednek, demog-ráfiai szempontból azonban ők már nem számítanak „produktívaknak”. Ugyanakkor mivel egyre nő az úgymond magánvállalkozóként dolgoztatottak száma, a nyugdíjuk biztosítása már jóval kétségesebbnek látszik. 

A lakosok valós száma ma gyakorlatilag ismeretlen Romániában, mivel a 2011-es cenzus alkalmával azokat is beszámolták, akikről a hozzátartozók úgy nyilatkoztak, hogy a háztartásban élnek, de évente több mint hat hónapon át külföldön tartózkodnak. Így „találtak” 18,6 millió embert. Ám a kozmetikázás a népszaporulat jövőre vonatkozó becslését is jelentősen befolyásolja, mivel valószínűleg sok nem Romániában élő nőt is a potenciális gyermekvállalók közé sorolnak. Az Eurostat adatai alapján az ország demográfiai fogyása elkerülhetetlen, a születések számának 2080-ra vetített prognózisa 15 millió főre történő zuhanást mutat, ami drámai méretű, 21 százalékos csökkenést jelentene. Miközben az ENSZ felmérése szerint keleti szomszédunk 2007-es uniós csatlakozása óta 3,4 millió állampolgár költözött el az országból. Más, talán realistábbnak tekinthető becslések alapján ez a szám meghaladja a négymilliót. 

Ami viszont hivatalos romániai statisztikákkal is bizonyítható: az elmúlt száz évben az országban 38 millió ember született és 25 millió hunyt el. A legutóbbi esztendőben pedig több mint 120 ezer fővel csökkent a népesség.

 

Borítófotó: készülődés egy 1916-os csata felelevenítésére. Az elvándorlás miatt jobban fogyatkozik a népesség, mint a nagy háborúban

Műtétek távvezérléssel

MESSZIRŐL VÉGZETT ROBOTSEBÉSZET KÍNÁBAN

A kínai orvoslásról, a keleti gyógymódokról kevesen asszociálnak a legmodernebb technológiákra. Továbbá hajlamosak vagyunk innen, messziről azt gondolni, hogy Kínában vagy más ázsiai feltörekvő országban jobbára a tradicionális akupunktúra, a gyógynövényekkel történő kezelés és némi, nálunk pár évtizeddel korábban jellemző sebészeti tevékenység létezik csupán, a legmodernebb technológiák csak az amerikai vagy a svájci luxusintézetekben vannak jelen.

Ezzel szemben a helyzet az, hogy lassan a legfejlettebb nyugati országoktól veszik át a vezetést a legmodernebb orvostudományi technológiák terén a távol-keleti államban. Arról már nem is szólva, hogy mindebben olyan vállalatok vesznek részt, mint a Huawei, amely az elmúlt hónapokban bizony kapott hideget-meleget nyugaton. Ezzel a mostani kísérlettel talán éppen azt bizonyította, hogy joggal tartanak tőle az ottani konkurensek.

 

MIRE JÓ AZ 5G?

Mi is történt március közepén? A legújabb, ötödik generációs (5G) mobilinternet segítségével végrehajtották a világ első távolról vezérelt agyműtétjét. Az orvos több mint kétezer kilométerre, Hajnanban volt, miközben a pácienst Pekingben egy precíziós robot műtötte, sokkal pontosabban, mint amire ember képes. 

Miért volt szükség egy távközlési óriásra ehhez? Azért, mert a mai nagy sávszélességű mobilnethálózatokon, a 4G-n akár pár másodpercre is felszökhet az úgynevezett késleltetési idő, s a közvetített videókép szintén késhet néhány szekundumot. Ez természetesen egy-egy agyműtét során nem megengedhető, hiszen az orvosnak azonnal látnia kell az MRI képét, a páciens életfunkciós adatait és sok egyebet. 

Erre viszont valóban csak a legmodernebb, 5G-s mobilinternet-hálózatok képesek, amelyek tehát nem elsősorban azért fontosak, hogy villámgyorsan letölthessük a kedvenc sorozatunkat mobilra, vagy akár a telefonon keresztül egy okostévére, hanem azért, hogy a fent részletezett beavatkozások a jövőben ilyen hatalmas távolságokat áthidalva is megvalósíthatók legyenek.

 

ROBOTOK A VÁROSOKBAN

No meg persze működjön majd a gyakorlatban is a mainál magasabb fokú önvezetés az autózásban. Itt ugyanis a balesetek megelőzése, az okosvárosok vezérlésének a sikeressége szintén azon múlik, hogy az internetes hálózatok villámgyorsan, a másodperc tört része alatt, atombiztosan kommunikáljanak egymással. A gépkocsikba, az utakba, a gyalogos-átkelőhelyekbe vagy éppen a városi kerékpárokba épített jeladók és szenzorok révén, amelyek folyamatos 5G-s mobilinternetes kapcsolatban vannak egymással, egészen új szintre emelkedhet a robotautózás.

Ha ugyanis ezek a kulcsfontosságú adatok és érzékelők egy-egy járműnek folyamatosan a rendelkezésére állnak, akkor a robotsofőrök például azonnal értesítést kapnak egy úttestre esett tárgyról, egy kisebb-nagyobb balesetről, útfelbontásról, vagy éppen arról, ha egy kerékpáros váratlanul, nagy sebességgel eléjük hajt.

Pár hónapja éppen ilyen, súlyos baleset történt, amikor is egy önvezető autó elgázolt egy a „semmiből” előbukkanó, kerékpárját az úttesten áttoló gyalogost. Más kérdés, hogy az illetőt a hús-vér sofőrök 99,9 százaléka ugyanúgy elgázolta volna. De mi lenne, ha mondjuk olyan láthatósági mellények viselésére köteleznék a városi kerékpárosokat, amelyekben olcsó, 5G-n működő jeladó van? A leadott „vészjeleket” azután mind az önvezető, mind a sofőr által hajtott gépkocsik érzékelnék, és veszélyes közelség, valamint balesetre utaló körülmények (a járművek sebessége, mozgási irányuk) esetén akár a mai vészfékasszisztensek egyfajta kibővítéseként működhetnének közre ezek az eszközök a megelőzésben, vagy akár a balesetek súlyosságának enyhítésében.

Ugyanakkor ez csak egy példa a rengeteg hasonló közül. Lehetne folytatni a sort mondjuk érzékelőkkel, buszok és egyéb közösségi közlekedési eszközök helyének a mainál is pontosabb, gyorsabb meghatározásával. A ma is működő nagyvárosi navigációs megoldások további tökéletesítésével. Hiszen pár hete, a barcelonai Mobile World Congress (MWC) kiállításon már több vezető gyártó bemutatott 5G-képes mobiltelefonokat. Várhatóan jövőre már éles, kereskedelmi forgalomban is bevetendő ötödik generációs hálózatok kezdenek üzembe állni a világ főbb nagyvárosaiban, köztük a mobilhálózati technológiákban globálisan élenjáró Budapesten is.

Már csak startupok és telekommunikációs cégek, valamint együttműködő városi helyhatóságok hada szükséges ahhoz, hogy a fent részletezetthez hasonló megoldások elkezdjenek ráépülni az 5G-s hálózatokra.

 

KÍNA BELEHÚZ

Persze nagyon úgy tűnik, hogy az egészségügyi alkalmazások is nagy robbanás előtt állnak, és nem csak a ma már egészen elterjedt idősfigyelő mobiltelefonokról, mobil EKG-készülékekről és hasonlókról van szó. Hanem akár a Kínában bemutatott távvezérlésű agysebész robotokról. Nyilván azért itt még nem a legkomplikáltabb dologra kell gondolni, csupán az úgynevezett mélyagyi stimulációs (deep brain stimulation – DBS) műtétet valósították meg. Ez szinte rutinbeavatkozásnak számít ma már, amikor is egy hosszú tűvel juttatnak az agy bizonyos területére egy elektródát, amely stimulálja az adott zónát. Kissé hasonlóan a pacemaker működési elvéhez.

Ha azonban azt gondolnánk, hogy csak pár területen lehet ezt az 5G-s távgyógyítást használni, akkor tévednénk. Szintén Kínában, pár nappal korábban egy távolról vezérelt májműtétet hajtottak végre 5G-s kapcsolat segítségével. Ez esetben egy pekingi szakértő, Tung Csia-hung (Dong Jiahong) felügyelte valós időben egy sencseni kórház operációját, és instrukciókat adott az ott dolgozó sebészeknek. Itt nem voltak robotok, de a valós idejű kép és más adatok nagymértékben javították a bonyolultabb műtét során a terület neves szakértője és a nem szakterületi specialista sebészek együttműködését. 

Csak le ne fagyjon, össze ne omoljon egyszer egy-egy ilyen rendszer, különösen a robotos, DBS-es beavatkozások során, mert utóbbi esetben a világ 6,1 millió, gyógyíthatatlan Parkinson-kórban szenvedő betegének a jövője megint kilátástalan lesz, hiszen egy nagyobb kudarc akár hosszú évekre visszavetheti a terület rohamosnak ígérkező fejlődését.

 

Borítófotó: Ember és gép újfajta együttélése. Vajon műhibának számít majd, ha lefagy a robot és baja lesz a betegnek?!

Milliók egy cipőért?

– A többség még nem is hallott a sportcipőgyűjtésről. Az olyan tizenéves fiatalokat, mint te is vagy, mi motiválja?

– A mai cégek ügyvezetőitől számos megható történetet hallhatunk, hogyan is növelték a gyerekkori zsebpénzüket frappáns kis üzletekkel. Szendvicsbiznisz a suliban, vagy esetleg az akkor menő gumilabdák árusítása, de volt már sok minden ezekben a sztorikban. Viszont ma már más a helyzet. Egy rakás fiatal sokkal-sokkal nagyobb pénzeket képes keresni egy érdekes másodlagos piacon. Sőt, ez már szinte hétköznapivá tudott válni hazánkban is. Ezek a fiatalok, bár így üzletelnek, nem is mindenképp cégvezetők akarnak már lenni. Összeköti őket egy fura új generációs „game”, a sneakerek másodlagos piaca.

– Pontosan miről van itt szó?

– A sneakerek – az idősebbek kedvéért: sport- vagy edzőcipők – másodlagos piaca az a szegmens, amelyet a gyártók azáltal hívnak életre, hogy limitált darabszámokban hoznak ki cipőket. A közösségi média által támogatott „hype” és a bevetett influencerek azután még keresettebbé teszik ezeket. E ritka cipők, amint kihozták őket a boltból, már sokkal többet érnek.

– Milyen árak vannak ezen a gyűjtői piacon?

– Ha ránézünk a StockX.com-ra, látjuk, hogy a három-ötezer dolláros sportcipő sem ritka. A piacba beszállnak a viszonteladók – a zsargonban csak resellerek –, akik ezekre a darabokra specializálódnak. Ők akár éjszaka is a cipőkért „campelnek” a bolt előtt, vagy campeltetnek. A korlátozott hozzáférésű, limitált darabszámú cipőket többszörös áron továbbadják. Én hiszek benne, hogy ma a resellből is igazi, hiteles sneakergyűjtési szenvedély indulhat. A mi generációnk másképp fogékony különböző témák iránt.

– Vannak, akik ebből meg is gazdagodtak?!

– A resellerek leghíresebb képviselője Benjamin Kickz, egy fiatal amerikai srác, aki már tizenhat évesen dollármilliomos volt ezen tevékenységéből; sőt, a ritka cipők hírességeknek való továbbadásából. Ő is szerepelt már vezető gazdasági lapokban és tévéműsorokban az USA-ban. Ez a „titkos világ” immár Magyarországon is létezik. A sneakerkultúra, az OG sneakerheadek (az OG az old gangster vagy az original rövidítése – a szerk.) ugyanúgy közösséget alkotnak, ezt fontos hangsúlyoznom, hisz nekik köszönheti ez a generáció a mai üzleti lehetőséget.

– Mekkora ez a piac?

– Az utóbbi években a sokszorosára nőtt. A múlt esztendőre a becslések szerint évi 21 milliárd dollárra (közel 5900 milliárd forintra – a szerk.), a másodlagos piac nélkül. Ez utóbbi esetben egy teljesen új lehetőség is adódott a multicégek számára egy új piaci szegmens meghódítására: a limitált darabszámok, sorozatok jelentette extraprofit lefölözésére, egyúttal a gyűjtőszenvedély kielégítésére. Hetente dolgoznak össze papíron össze nem férő brandek, megváltoztatva ezzel a márkahűség fogalmát is.

– De a sportcipőüzlet azért nem ma született…

– Persze, a sportcipők óriási piaca már az 1980-as években kialakult, de a másodlagos, a különlegességekről szóló sneakerüzlet az első óriási boomját mégis csak 2017 táján élte meg. Azóta pedig elképesztő sebességgel növekszik egyre tovább. Nem véletlenül lát mind több technológiai cég is ebben lehetőséget. A big data itt szintén érdekes lett, hiszen a mai világ legértékesebb árujává lassan az adat válik. A sneakerszegmensen mint belépési piacon keresztül a fashionpiac a végső célja az ebbe az üzletbe beszálló társaságoknak. Már magyar startup is jutott nemzetközi szintre, ez a Sneaker-Tracker.

– Ez a részpiac is produkál nagy felvásárlásokat?

– Igen, hihetetlen tranzakciókat hajtanak végre a hagyományos kereskedelmi hálózatok. Például a Foot Locker nem kevesebb mint százmillió dollárt invesztált ez év februárjának közepén a Goat nevű digitális platformba, amely a másodlagos cipőpiac egyik legfontosabb tere.

– Mi húzódik meg e biznisz mögött?

– Ahogy a szereplők mondják, demokratizálni akarják a másodlagos „resellpiacot”. Az ok talán ez is, de leginkább az, hogy nagy üzlet lett az adat, és a polcon várakozó cipők helyett valójában a szóban forgó ritkaságok azok, amelyek a sneakergyártók igazi erejét adják. Ez lett a „szexi” piac, ide érdemes beszállni.

– Tehát, mint mondtad, több tranzakció is volt.

– Igen, egy másikban a londoni Presented By cipőbolt felvásárolta a klekt.in-t, szintén a másodlagos cipőpiac egyik fő szereplőjét. A Stadium Goods, ugyanúgy ritka cipőket forgalmazó és valódi showroomban is értékesítő vállalatot pedig nemrég a Farfetch vette meg, amely a divat fontos affiliate e-shopja nem lehet véletlen, hogy a sneaker piacra kerülést ilyen fontosnak tartotta. Ennek kapcsán érdemes megemlíteni az online dropokat, vagyis a limitált webes bevezetéseket, amelyek egy különleges közösségi eseménnyé váltak. Sokan immár szoftveres chatbotokkal dolgoznak a sikerért. Már semmit sem lehet a véletlenre bízni.

– Lehetnek további beszállók is?

– Igen, akár teljesen más mainstream (fősodorbeli – a szerk.) kategóriából származó cég is óriási lehetőségre lelhet ebben a kicsit elrejtett, különleges, de mégis óriási potenciállal rendelkező világban. Vannak, akik a márkájuk értékét szeretnék növelni. A Jägermeister vagy a Polaroid is belépett ide, sneakeres együttműködésekre szerződnek például a Nike, a Kangaroos vagy a Puma cipőgyártóval. A különleges kollab modelleket azután a cipők tőzsdéjén, a StockX-en árulják, jellemzően 100-200 ezer forintos áron. A StockX egyébként már más divatcikkek parkettjévé is vált.

– Gondolom, még vannak hasonló együttműködések.

– Igen. Ott van a DHL is: a világhírű csomagszállító cég szintén beszállt ebbe az üzletágba. Összedolgoztak a Reebokhoz tartozó Vetements márkával egy közös divatkollekció kapcsán. Ám ez itt is csak a jéghegy csúcsa volt, mert mindemellett tudatosan magukhoz vonzották ezt a teljes kultúrát. Komplett szolgáltatási platformot hoztak létre az online divatkereskedések kiszolgálására. Elkezdték ténylegesen támogatni a divatvilágot: szinte minden nagy Fashion Weeknek ők lettek a logisztikai partnerei.

– Végül azért ne menjünk el a mellett, hogy valójában mi értelme van sok százezres vagy milliós sportcipőkből gyűjteményeket felhalmozni?

– Jó-e ez a világ, vagy nem? Egyfelől a limitált darabok a fogyasztói társadalom túlszaladt állapotának, elvétett mértékének a jelképei, igen. A másik oldalon viszont a tömegtermelés – ahogy a Vetements mondja – egy mód arra, hogy fokozzuk a környezetszennyezést a ruhatúltermeléssel, az egyedi darabok iránti igény meg végső soron a tömegtermelés ellenében jelenik meg, s talán csökkenti is a mértéktelen és felesleges divatfogyasztást, ezt a fajta környezetterhelést. E kérdések sok fiatalt inspirálnak gondolkodásra. 

 

CÉLSZERSZÁMBÓL BEFEKTETÉSI TÁRGY

Bár ma egy-egy jobb autó árát is elkérik a különleges darabokért, elég régre nyúlik vissza a sportcipők története. Már a XIX. század vége felé megalkották az első, kifejezetten sportolásra szánt cipőmodelleket. Ugyanakkor az Egyesült Államokban még 1970-ben is mindössze ötféle modellt lehetett kapni. Mára ez a szám 3400 fölé nőtt!

A sneaker (kb. surranó) szó onnan származik, hogy a régebbi bőrtalpú cipőkkel szemben a gumitalpú edzőcsukákkal hangtalanul lehet közlekedni. A szót az amerikai Henry Nelson McKinney-nek tulajdonítják, aki az N. W. Ayer & Son hirdetővállalat egyik reklámügynöke volt az első világháború alatt, bár tény, hogy korábban is utaltak újságcikkek a lábbelik e tulajdonságára. Az edző-, illetve sportcipők jellemzője tehát a rugalmas talp, a sport, a mozgás típusának megfelelő talpmintázat és a rázkódás elnyelésének a képessége.

Egyébként a mai sportcipők elődjét, a gumitalpú, alacsony szárú vászonfelsővel ellátott surranókat az 1870-es években kezdték el plimsoll névvel illetni. Egy korabeli szerző könyve szerint azért, mert a cipőkön látható színes, horizontális sáv emlékeztetett a hajókon látható, a maximális merülési mélységet (terhelhetőséget) mutató Plimsoll-jelre.

Ekkoriban e cipőket inkább a kirándulók hordták, a sportolók csak később kezdték viselni ezeket. Az egyedi talpmintázat később egyre nagyobb felületi tapadást biztosított, így a brit hadseregnél is előszeretettel használták e lábbeliket. A XX. század elején így lassan az egész világon elterjedt a sportolók körében a plimsoll. (Robert Falcon Scott 1911-es, végzetes antarktiszi Terra Nova expedíciójánál is használtak ilyeneket.)

A brit J. W. Foster and Sons később, a húszas évektől kifejezetten futók számára tervezett cipőt dobott piacra, melynek talpát különleges mintázattal látták el. Ez nagyobb tapadást és sebességet tett lehetővé. Még az 1924-es nyári olimpiai játékokra készülő brit csapattól is kaptak megrendelést.

Az Egyesült Államokban a U. S. Rubber Company mutatta be az első gumitalpú cipőket 1892-ben, majd az első, kifejezetten kosárlabdameccsekre tervezett surranókat a Spalding vállalat dobta piacra 1907-ben. A sport, az erkölcs és a hazafiság erősítésének egyik szimbólumává váltak e cipők az 1918-as világháborús győzelmet követően; például Jim Thorpe labdarúgó és Chuck Taylor kosárlabdázó is népszerűsítette ezeket a lábbeliket. 

Mivel az olimpiákon a versenyzők sportcipőket viseltek, ez az átlagemberek közt is népszerűbbé tette a viseletet: 1936-ban a francia Spring Court márka piacra dobta az első vászon teniszcipőt, amelynek a vulkanizált gumiból készült talpán nyolc szellőzőnyílás is volt.

Valamivel korábban Európában Adolf Dassler, az Adidas márka alapítója a bajorországi Herzogenaurachban, édesanyja mosókonyhájában állította elő első sportcipőit, miután hazatért az első világháborúból. Dassler akkor lett igazán ismert, amikor az 1936-os olimpián részt vevő sportolók körében népszerűvé váltak a lábbelijei: 1938-ban a vállalkozása már kétszázezer pár cipőt adott el.

A háború után pár évvel a szabadidős tevékenységek lehetőségei látványosan kiszélesedtek, az iskolai öltözködési szabályok pedig enyhültek, így mind több felnőtt és gyerek kezdett el sneakereket viselni. Az eladások megugrottak, ami nagy hatással volt a hagyományos bőrcipők piacára, így igazi reklámháború alakult ki Amerikában az 1950-es évek végén.

A 70-es években a kocogás népszerű lett, így a futócipők nagyon jól fogytak. Ezeket egy újfajta életstílus szimbólumaként kezdték reklámozni. Ekkorra már minden sportágnak megvolt a maga cipőtípusa.

Azután az 1990-es években a gyártók egyre intenzívebben kezdtek koncentrálni a divatra, a marketingre pedig dollármilliókat, -százmilliókat költöttek. E csukák gyűjtése, a ritkább darabokra vadászás azonban csak 2008 után, a startupkultúra felvirágzásával vált igazi divattá. A technológia iránt fogékony fiatalok tették életmódjuk szimbólumává a sneakereket – a kapucnis kardigánokkal együtt.

 

A MANAPSÁG LEGMENŐBB ÉS LEGDRÁGÁBB EDZŐCIPŐK

Az alábbi, nem teljes, némiképp szubjektív listán a múlt év végi állapot szerinti sztárdarabok szerepelnek. Ezt a friss gyűjtést a Sneakerfreaker.com szakportál készítette.

 

1. Michael Jordan Converse Fastbreakje – 53 millió forint

A harmincöt évvel ezelőtti NBA-döntőn, illetve a Los Angeles-i olimpián viselte ezt a dedikált csukát a legenda, Michael Jordan, még a karrierje kezdetén, és egy aukción a várt 28 milliós árat majdnem duplán túlteljesítette.

 

 

2. Buscemi 100 MM Diamond – 37 millió forint 

Jon Buscemi divatdiktátor Steve Buscemi színész unokatestvére, aki 18 karátos aranyba foglalt  11,5 karátnyi gyémánttal álmodott luxusmárkájának, a Busceminek csúcssneakert. A darab ára magáért beszél, bár a színe eléggé megosztó.

 

3. Air Jordan 11 „Jeter” – 11 millió forint

Az egyik legjobb New York Yankees-játékos volt Derek Jeter. Az ő nevét viselő cipő miden idők egyik legritkább Air Jordan kiadása: visszavonulása alkalmából mindössze öt pár ilyen lábbeli készült. 

 

4. Nike Mag 2016, önbekötős – 7,5 millió forint

Először a nyolcvanas évek végén, a Vissza a jövőbe II. című filmben tűnt fel ez a futurisztikus, elektromotoros (!) módon önmagát befűző, magas szárú pár. Az akkori filmben még trükkel oldották meg az önbefűzést, de 2016-ra ez meg is valósult. Igaz, száznál kevesebb készült belőle, és az ára egy középkategóriás új autóénak felel meg!

 

5. DJ Khaled x Air Jordan 3 „Grateful” – 7 millió forint

A New Orleansben született lemezlovassztár, DJ Khaled által piacra vitt darab is elképesztő árat ért el.

 

6. Macklemore x Air Jordan 6-7 millió forint

A rapperekkel együttműködve készült cipők mindig is a gyűjtők kedvencei voltak, de sem az Eminem Jordan 4, sem a Yeezy nem ért fel Benjamin Hammond Haggerty (művésznevén Macklemore) darabjaihoz, legalábbis árban semmiképp.

 

7. Adidas NMD_R1 – 3 millió forint

A sikeres NMD márka R1 cipője az átlagember számára nem tűnik különlegesnek, mégis, egy hazai faluban akár egy takaros házacska vagy egy hétvégi ház is kitelne az árából.

 

8. Pharrell Williams x Adidas Hu NMD – 3 millió forint

A Pharrell Williams, a stílusos amerikai rapper nevét viselő német modell sem tűnik túl kihívónak, de nem is olcsóbb, mint az NMD_R1-es darab. Igaz, a széria egyes darabjai 3,4–4,2

 

9. VLONE x Nike Air Force 1 High  – 2,2 millió forint 

Ebből a ritkaságból mindössze húsz pár készült, és csak a párizsi Nike-boltban lehetett kapni egy darabig. A ritkasága az árán is meglátszik, és különlegessége, hogy a Jabari Shelton (ASAP Bari) által alapított márkával, a VLONE-nal összekülönbözött a Nike, így több ilyen széria már nem is lesz.

 

10. Rick Owens Geobasket Iguana – 840 ezer forint

Kifejezetten olcsó darab ezen a listán, így csak egy kétes minőségű használt autóra elegendő pénzt kell leszurkolni érte. Richard Saturnino Owens kaliforniai divattervező produktuma azért ellentmondásos, mert elég sok zöld leguánt kellett legyilkolni, hogy legyártsák ezeket a darabokat.

Német rekordberuházás magyar kertészeknek

NAGYOT ÁLMODÓK

Közép-Európa legkorszerűbb kertészeti termelési, feldolgozási és logisztikai központja épül a német FAKT AG csaknem egymilliárd eurós (313,7 milliárd forintos) beruházásában Hegyeshalom és Bezenye határában – jelentette be az agrárminiszter Mosonmagyaróváron. Nagy István mérföldkőnek nevezte a mezőgazdasági és infrastruktúra-fejlesztési beruházást, mert egész Közép-Európában egyedülálló, közel 330 hektár területen valósul meg. A fejlesztéssel pedig az Agrárminisztérium azon céljai válnak valóra, hogy versenyképessé váljon a magyar mezőgazdaság és széles körben elterjedt legyen a precíziós technológia.

Ez a beruházás az elmúlt évtizedek legnagyobb és legkomplexebb hazai agrár- és élelmiszeripari beruházása – hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette, hogy az esseni vállalat 50 hektáron feldolgozó- és logisztikai központot, 30 hektáron üvegházat, 50 hektáron szabadföldi kertészetet hoz létre, amellyel csaknem a teljes magyar zöldség-gyümölcs ágazat termékeinek adhat kiugrási lehetőséget az európai piacokra. Mint azt Nagy István kifejtette, a beruházás központi eleme a kertészeti termelési, feldolgozási és logisztikai központ létrehozása, amely lehetővé teszi a legmagasabb szintű kereskedelmi igények kiszolgálását is egész Európában. Nagyszabású tervek vannak születőben továbbá az akvakultúra és az élelmiszer-feldolgozás terén is.

Összesen ezermillió eurónyi fejlesztés irányulhat a mezőgazdasági termeléshez és a hozzá kapcsolódó ipari fejlesztésekhez, amely így az elmúlt évtizedek legnagyobb, komplex magyarországi agrár- és élelmiszeripari beruházása lesz. Ez nemcsak a térségnek, hanem az egész régiónak új lehetőségeket jelent a mezőgazdaság, különösen a zöldség-gyümölcs termelés számára. Mindehhez és a szintén tervezett nagyszabású lakóingatlan-fejlesztéshez modern közlekedési, energetikai, információtechnológiai és közműhálózati infrastruktúra kiépítésére is lehetőség nyílhat a beruházás kapcsán. Ez pedig kulcsfontosságú szerepet játszik a térség gazdasági folyamatainak élénkítésében – tette hozzá az agrártárca vezetője.

Mint kiemelte, számára a német részvénytársaság beruházásán belül különösen fontos az üvegházfejlesztési projekt. Az üvegházas termelés ugyanis – igazodva a mai fogyasztói és kereskedelmi igényekhez – képes csökkenteni a zöldségkínálat szezonalitását, folyamatosan friss termékkel tudja ellátni a piacokat, ezért ebben hatalmas lehetőségek vannak. Hazánkban nagy hagyománya van a hajtatott zöldségkultúráknak és jelenleg is nagy fejlődésen megy keresztül az ágazat. Magyarország tavaly 83,8 milliárd forint értékben importált friss gyümölcsöket és 75,5 milliárd forint értékben friss zöldségeket. A magyar agrárexport értéke pedig az elmúlt években dinamikus növekedéssel elérte a 9 milliárd eurót – mondta Nagy István.

Hatalmas előrelépést hozhat Magyarország számára ez a beruházás – tette hozzá az agrárminiszter –, hiszen ma a hajtatott termékek közül szinte csak paprikából van exportárualapunk, paradicsom vagy éppen uborka tekintetében pedig még a hazai piacon is kihasználatlan lehetőségeink vannak. Ez a fejlesztés segít ennek a helyzetnek a megváltoztatásán azzal, hogy nagy mennyiségű és magas minőségű exportárualapot hoz létre magyar munkaerővel, magyar hozzáadott értékkel, a legmodernebb üvegházakkal, alkalmazott technológiákkal és eljárásokkal.


Nagy István agrárminiszter és Hubert Schulte-Kemper, a FAKT AG elnök-vezérigazgatója a tervezett helyszínen. A beruházás előkészítése már több éve folyamatban van

A beruházás üvegházas projektelemén túl ugyanolyan fontos számunkra a magyar mezőgazdasági és kertészeti termékek exportjának fejlődését szolgáló, félszáz hektárra tervezett feldolgozó- és logisztikai kapacitás. A legkorszerűbb árukezelő központ és hűtőház létrehozása nemcsak a felépítendő 30 hektárnyi üvegházban és az 50 hektáron tervezett szabadföldi kertészetben előállított árunak, hanem a teljes magyar zöldség-gyümölcs ágazat termékeinek jelenthet kiugrási lehetőséget az európai piacokra.

A területen a beruházó a termelési, feldolgozási és logisztikai központ mellett hosszú távon haltenyészetet, üvegházakat, hűtőkonténereket, konferencia-központot, hotelt, autópálya-felhajtót és lakásokat is kialakítana. A teljes beruházással ötezer új munkahelyet teremtenek – mondta Hubert Schulte-Kemper, a FAKT AG elnök-vezérigazgatója, tiszteletbeli magyar konzul. Mint kifejtette, a beruházással modern, fenntartható módon kívánnak termelni, s egész Magyarország területéről származó agrártermékeket szeretnének feldolgozni és értékesíteni, valamint együttműködnének a térség oktatási intézményeivel. Az elnök-vezérigazgató beszélt arról is, hogy azért választották a Hegyeshalom és Bezenye határában lévő területet, mert az a Budapest–Bécs–Pozsony tengelyen fekszik és kiváló az infrastruktúrája észak–déli, illetve kelet–nyugati irányban is. Könnyen elérhető innét Bécs és Pozsony nemzetközi repülőtere is. Az európai városok, mint Bécs, Budapest, Pozsony, Prága, Krakkó, Zágráb vagy München vonattal vagy teherautóval is fél nap alatt elérhetők. Rövidek a szállítási útvonalak a célpiacok felé, ami csökkenti a szállítási időt és a közlekedési környezetszennyezést. Az előzetes tervek szerint 12-féle terméket fognak gyártani, a cél pedig az, hogy Európában jegyzett márkát hozzanak létre – mondta. 

Nikolai Ulrich, a FAKT AG egyik vezetője megkeresésünkre arról tájékoztatott, hogy a projekttel Közép-Európában egyedülálló mezőgazdasági termékek előállítására, feldolgozására és forgalmazására szolgáló integrált központot hoznak létre és működtetnek majd. A modern lakóövezet építéséhez – családbarát lakóházak családi házakkal és sorházakkal, több mint ezer lakóegységgel – átfogó szociális infrastruktúra, oktatási és szabadidős létesítmények is hozzátartoznak majd. Például szállodai és konferenciatermek, óvoda, iskola, szakképzési központ, zöldterületek, játszóterek, szabadidős területek. A Landgard Csoport, a KÉSZ Csoport és az E.ON nagy érdeklődést tanúsít az együttműködési partnerség iránt, és a tárgyalások már más lehetséges partnerekkel is folyamatban vannak. A FAKT AG várakozásai szerint jó esélyek vannak arra, hogy a projektet kiemelten támogathatónak minősítsék. Az együttműködést a közeli Mosonmagyaróvári Egyetem Mezőgazdasági Kara is indokolja. Elengedhetetlen ugyanis a magyarországi vezető kutatási és képzési intézményekkel való szoros együttműködés a termelési folyamatok folyamatos fejlesztéséhez és a szakképzett munkaerő képzéséhez. Nem utolsósorban pedig hosszú távú, biztonságos munkahelyek jönnek létre a beruházással egy olyan régióban, ahol eddig kihasználatlan volt a fejlesztési potenciál.

Támogatásról jelenleg nem tudunk beszélni, konkrétum egyelőre nincs, tervek persze vannak – mondta érdeklődésünkre Tóth Károly, a FAKT AG Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a beruházás finanszírozásában a FAKT AG pénzügyi befektetőként vesz részt, annak nagy részét az esseni cég hozza. A beruházás alapjául szolgáló ingatlan megvásárlása folyamatban van, ennek lezárulása után látszik majd az a stratégiai terv, amelynek alapján a fejlesztés ütemezése kialakul. A célterületet át kell vizsgáltatni, a terveztetés időszaka csak ezt követően kezdődik. A helyieken kívül távolabbról is oda kívánnak vonzani dolgozókat, illetve külföldről magyar munkaerőt is szeretnének hazacsábítani. A szakember emlékeztetett arra, hogy a projekt előkészítése már több éve folyamatban van, de abban, hogy tető alá került, Nagy István agrárminiszternek nagyon nagy a szerepe.

Ponevács-Pana Petra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) beruházások ösztönzéséért felelős helyettes államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy Németország 2018-ban is Magyarország legnagyobb befektetője és legfontosabb külkereskedelmi partnere volt. Tavaly a kereskedelem mintegy 27 százalékát tette ki a magyar–német reláció. A KKM befektetésösztönző projektjei révén az elmúlt négy évben 25 projekt valósult meg Győr-Moson-Sopron megyében 1,2 milliárd euró értékben, amelyekkel mintegy 4900 munkahelyet teremtettek – tájékoztatott. Jamniczky Zsolt, az E.On Hungária Zrt. igazgatóságának tagja szerint a FAKT AG beruházása energetikailag Európa zászlóshajója lehet, mert olyan komplex, megújuló energiára alapozott fenntarthatóenergia-menedzsmentet kell kidolgozniuk, amelyhez egy városfejlesztési koncepció is kapcsolódik. Ezeket eddig még senki nem csinálta meg így egyben – hangsúlyozta, majd hozzátette, hogy Magyarország kidolgozás alatt álló új energiastratégiájához is illeszkedik a beruházás, mert az okos, megfizethető és fenntartható energia alappilléreit egyesíti majd.

A FAKT AG befektetésében ott rejlik a lehetőség, hogy szinte mindent túlszárnyaljanak, ami eddig elképzelhetetlennek tűnt – fogalmazott Nagy István. Az agrárminiszter hozzátette: büszkék vagyunk arra, hogy az együttműködés által Magyarország gazdasági kapcsolata még szorosabbá válhat Németországgal, Európa legerősebb gazdaságával. Az pedig megtiszteltetés számunkra, hogy olyan nagyvárosok közé, mint Amszterdam, Hamburg, London, Párizs és Róma, a FAKT AG újabb vállalkozásának magyarországi helyszínt választott portfóliója bővítéseként. Ez egyúttal visszajelzést is jelent a befektetők véleményéről és hazánk külföldi megítélésének alakulásáról. A folyamatosan megvalósuló beruházások ugyanis igazolják, hogy a befektetési kedv növekszik hazánkban – jegyezte meg az agrárminiszter.

 

A KÉSZ CSOPORT IS OTT VAN A RUHR-VIDÉKEN

Tavaly nyáron derült ki, hogy a KÉSZ Csoport fővállalkozóként jelenik meg a Ruhr-vidéken. Egy csaknem százezer négyzetméteres területen induló ingatlanfejlesztési projektben vesznek részt. A társaság a német gazdaság legfontosabb központjai között számon tartott Ruhr-vidék egyik nagyvárosában, Hernében fekvő Schamrockpark nevű terület fejlesztésében vesz részt a tulajdonos FAKT AG partnereként.

 

Borítófotó: Permetező traktor fényei Palkonyán. Felívelhet Nyugat-Magyarország csillaga

Boeing: merre tovább?

Szárnyaszegett társaság

A Boeing a története során már megélt pár válságot. Az egyiket alig pár évvel az alapítása után, még az első világháború végén, amikor a piacot elárasztották a használt harci gépek. Az átalakított masinákra gyorsan le is csaptak a légitársaságok, emiatt viszont a repülőgyárak alig tudták eladni az új modelljeiket. De a második nagy világégés befejezése se tett jót az üzletnek. A Boeing, mint a hadsereg egyik fontos beszállítója, hirtelen rendelések egész sorát vesztette el, ami miatt 70 ezer embert kellett elbocsátani a cégtől. 

Azóta a piacuk megkerülhetetlen óriásai lettek. Jelenleg csak egyetlen riválisuk van, az európai Airbus, de az eladások terén tavaly rajtuk is alaposan túltettek. Az üzletnek különösen jót tett, hogy 2018-ban a drága széles törzsű modellek értékesítése is felpörgött.

Most márciusban újabb pezsgőbontásokra készültek. Épp a hosszú távú utakra tervezett 777x-ről akarták lerántani a leplet, amikor jött a hír: Etiópiában lezuhant az egyik gépük, méghozzá az egyik új 737 MAX modell. Bár az afrikai légitársaságnál korábban is voltak már balesetek, 2010. január óta egy se volt halálos kimenetelű. A fedélzeten lévő 157 ember mind szörnyethalt. Az eset nagyon hasonlított mindarra, ami 5 hónappal ezelőtt Indonéziában történt: akkor Ázsia második legnagyobb diszkonttársasága, a Lion Air kötelékéből zuhant le egy 737 MAX típusú Boeing gép. Bár az etióp baleset körülményeit feltáró vizsgálatok még nem értek véget, így biztosat nem tudni, az előzetes információk szerint a Boeing több helyen is hibázott. Komoly esély van rá, hogy csak azért, hogy tartani tudják a lépést az Airbusszal, elsiették a 737 MAX fejlesztését, ami azzal járt, hogy navigációs nehézségek léptek fel. Ezek miatt a robotpilóta szoftverét meg kellett változtatni, az újításról viszont sajtóértesülések szerint még néhány pilóta se értesült. Részben ez is vezethetett a tragédiához.

Már folyik egy vizsgálat, ami azt igyekszik kideríteni, hogy a Szövetségi Légügyi Hatóság (Federal Aviation Administration) miként adhatott engedélyt a problémás – vagy legalábbis annak tűnő – MAX gépeknek. Időközben a Boeing le is állította a 737 MAX gépek kiszállítását.

Ahogy a rossz hírek egymást érik, úgy a Boeing-partnerek is kezdenek elbizonytalanodni: lapzártánk idején a korábbi rendelések visszamondásán gondolkodik a vietnami VietJet, az orosz Utair és a Kenya Airways is. De van olyan társaság, ahol a gondolkodásnál már továbbléptek: a Garuda Indonesia ugyanis a napokban le is mondta a 49 darab 737 MAX-ról szóló rendelését, annak ellenére, hogy az amerikaiak ebből egyet korábban már le is szállítottak.

A legrosszabb, ami megtörténhet, hogy beindul egy visszamondási lavina. Ez azért bajos, mert a MAX modell eddig kifejezetten sikeres volt: 600 milliárd dollárnyi rendelést kaptak rá. A gyülekező sötét fellegek ellenére azonban úgy tűnik, hogy az amerikai társaság jövője egyelőre biztosított: olyannyira, hogy komoly visszaeséstől az idén szinte biztos, hogy nem kell tartaniuk. Először is az iparági pletykák szerint a MAX gépek három nagy vevője, a United, a Southwest és az American Air-lines mind kitartanak a Boeing mellett. A kanadai WestJet pedig a tragédia után nem sokkal megerősítette, hogy az idén két újabb MAX gépet szeretnének adni a flottájukhoz.

Ami a többieket illeti, a váltás nem egyszerű: gyakorlatilag a repülőgyártás jelenleg kétszereplős piac. Ha a Boeingtől sorban elpártolnának a légitársaságok, az új rendeléseket az európai Airbus nem tudná felszívni. Nincs rá kapacitásuk. A 737 MAX airbusos megfelelője az A320 Neo, de ennél a típuscsaládnál a gyártósorok már 2025-ig le vannak foglalva. 

 

Borítófotó: 737 MAX gépek az egyik Boeing-gyárnál. Parkolópályára kerültek?

A műanyag jövője

ÚSZUNK A PLASZTIKBAN

Még bő harminc év, és több műanyaghulladék lesz az óceánokban, mint hal – jelzik a World Economic Forum számításai. Ehhez hasonló vészjósló előrejelzésekből mostanság egyre több akad. Az, hogy a műanyag a földi élővilág egyik legfőbb ellensége, régóta ismeretes tény. A New York Times már a 70-es években felhívta rá a figyelmet, hogy tömeges gyártásából hosszú távon még baj lehet. A képlet egyértelmű volt: a műanyagok több mint száz fajtájának van egy közös tulajdonsága, mégpedig az, hogy a természetben nem tudnak lebomlani, a napfény és az idő hatására hiába válnak egyre kisebb darabokra. A mikro- és nanoméretű műanyagokkal a bomlást segítő mikroszkopikus gombák és baktériumok nem tudnak mit kezdeni. A kémiai szerkezetük miatt túlságosan ellenállók. Így könnyen meg tudják mérgezni a táplálékláncot.

A plasztik azonban a 40-es évek után olyan szinten forradalmasította a világ iparát, hogy jó ideig mindez nem sok embert érdekelt. A kedvezőtlen jóslatokat eleve el lehetett kenni azzal, hogy a technológia még túlságosan új, a hosszú távú hatásokról épp ezért nem lehet biztosat tudni. És valóban, ez a találmány nem régóta van köztünk: bár a legelső fajtáját még 1838-ban készítette el egy bizonyos Victor Regnault nevű francia kémikus, a modern műanyag csak 1907-ben készült el. A használata pedig a második világháború után indult virágzásnak. Azóta szép lassan majd minden iparágban felütötte a fejét: az autószektortól az elektronikai ágazaton át az építőiparig. A legnagyobb felhasználó mégis a csomagolóipar: az évi több mint 300 millió tonna műanyagnak mintegy felét ez a szegmens használja fel. És itt van a probléma gyökere: a műanyag csomagolás általában egy használat után a szemétbe kerül.

Az újrahasznosítás nem igazán jellemző: még a kifejezetten zöld Norvégiában is a plasztikhulladéknak alig több mint a harmadát reciklálják. Az utóbbi években egyre egyértelműbbé vált, hogy a műanyag nem csak elméletben terjed gyorsan: egy tavaly publikált kutatás például kiderítette, hogy Guafo-szigeten a dél-amerikai medvefókák 67 százaléka ürülékében nagy mennyiségű plasztik található. Mind többen kongatják a vészharangot. Tavaly például egy olyan ENSZ-jelentés született, amely szerint a 60-as évek óta legyártott műanyagnak több mint a kilencven százaléka a természetbe került. Ha nem történik érdemi változás, akkor ez a hulladék 2050-re hatmilliárd tonnával nő. A hasonló statisztikák miatt egyre több figyelem irányul azokra a vállalatokra, amelyek óriási léptékben hasznosítják a plasztikot: olyan cégekről van itt szó, mint például a Nestlé, a Coca-Cola, az Unilever, a Procter & Gamble vagy a PepsiCo. (Elég beszédes, hogy 2016-ban összesen 480 milliárd műanyag palackot adtak el világszerte. Ebből 110 milliárdot a Coca-Cola készített.) Az utóbbi időben a felsorolt cégek mindegyike komoly bejelentéseket tett a témában: az ígéretek szerint többen – például a Coca-Cola és a Nestlé – már 2025-re csak újrahasznosítható anyagokat alkalmaznak majd a csomagolásoknál.

Az újfajta anyagok használata mellett persze van egy másik út is: meg kell oldani a műanyag újrahasznosítását. Ezen egy sor startup dolgozik napjainkban. Egy olasz feltaláló, Maurizio Crippa például egy olyan gépen dolgozik, amely az eddig kezelhetetlennek minősített szemetet is át tudja formálni úgy, hogy az reciklálható legyen. A fejlesztés az Európai Bizottság szervezésében rendezett egyik bécsi eseményen a nívós Innovációs Radar Díjat is megkapta. Az ehhez hasonló kezdeményezéseket ma már mind több cég támogatja: most év elején például megalakult egy új szövetség Alliance to End Plastic Waste (AEPW) néven, főleg hulladékgazdálkodó, valamint vegyi és műanyaggyártó vállalatok részvételével (az alapítók közt találjuk például az ExxonMobilt, a Procter & Gamble-t, a Shellt és a Chevront is). A céljaik közt szerepel többek közt az integrált hulladékkezelési rendszerek kialakítása és a hulladékkezelő startupok támogatása.

Az AEPW létrehozói között találjuk a Dow Chemicalt is, a világ egyik legnagyobb műanyaggyártóját (a michigani központtal működő társaság majdnem ötvenezer alkalmazottat foglalkoztat, és a gyártást világszerte mintegy 180 helyszínen végzi). Kérdés, hogy a hozzájuk hasonló cégeket vajon mennyire érinti kedvezőtlenül a tény, hogy a műanyag egyre több helyen kezd visszaszorulni (2020-ra sok más ország mellett például Ausztriában is teljesen betiltják a plasztikzacskókat – helyettük vászon- és papírszatyrokra váltanának). Nos, a válasz az, hogy nem igazán. A műanyaggyártás továbbra is virágzó jövő elé néz. Már az utóbbi években is a növekedést főleg az olyan fejlődő országoknak köszönhették, mint Brazília, Kína, India vagy Mexikó. Ezekben az államokban nem csak a népesség bővül, az ipar szerepe is folyamatosan nő. 

A Grand View Research nevű kutatócég előrejelzése szerint a műanyagpiac 2025-ig évente négy százalékkal nő, az értéke hat esztendő múlva pedig eléri a 721 milliárd dollárt. Az elemzésük alapján a bővülést főleg az ázsiai–csendes-óceáni térség pörgeti majd.

 

ÉRDEKESSÉGEK A MŰANYAGOK VILÁGÁBÓL

 
Európában naponta mintegy kétszázezer tonna műanyag készül.

Globálisan egy átlagos percben kétmillió tonna plasztikszatyrot vesznek az emberek.

Évente közel nyolcmillió tonna műanyag kerül az óceánokba. 2050-re több lesz bennük, mint hal. 

A műanyag termékek 91 százaléka új termék, vagyis nem újrahasznosított anyagból készült.

Kemény kéz jöhet a zöldpolitikában

HULLADÉKKÉRDÉS

Mindenkinek napi tapasztalata lehet az illegális hulladéklerakókról. Szinte nincs olyan település vagy elhagyatott nagyvárosi terület, amelyre ne szállítanának építkezési vagy egyszerű háztartási hulladékot, használt ruhát, kiszuperált gumiabroncsokat. Egyes budapesti zöldövezeti városrészekben elszaporodtak az olyan esetek, amikor egy vélhetőleg köztéri szemetesnek nézett kukagyűjtő mellé rakják le a szemeteszsákokat, de olyan is megesik, hogy a lakásfelújításból származó sittes zsákokat – konténerrendelés helyett – egyszerűen kiteszik az utcára, majd „ottfelejtik”. 

Épp ezért az ország legnagyobb közösségi rendezvénye lett – 3240 helyszínen több mint 240 ezer önkéntessel – az elmúlt napokban megrendezett TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció. 

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a TeSzedd! kampány megnyitóján jelentette be, hogy tárcája hamarosan jogszabály-módosítást, szigorítást tervez az ügyben. Jelenleg a szabálysértési törvény szerint aki természeti, védett természeti, Natura 2000 területen a természetvédelmi célokkal össze nem egyeztethető tevékenységet folytat, szemetel, a területet más módon szennyezi, (…) természetvédelmi szabálysértést követ el. Ennek jogkövetkezménye lehet az illetékes hatóság által kiszabott pénzbüntetés vagy a természetvédelmi őr által meghatározott helyszíni bírság.

A kormányzat tehát az ezeken a helyeken történő illegális hulladéklerakást is bűncselekménnyé minősítené. 

Pedig a büntető törvénykönyvben (Btk.) már most is létezik a területet érintő paragrafus A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése címen. Ez a kategória a közegészség elleni bűncselekmények csoportjába tartozik. E szerint aki arra a célra hatóság által nem engedélyezett helyen hulladékot elhelyez, (…) illetve hulladékkal más jogellenes tevékenységet végez, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. A büntetés egytől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt veszélyes hulladékkal követik el. Aki pedig gondatlanságból tesz ilyet, vétség miatt egy, veszélyes hulladék esetén két esztendeig terjedő szabadságvesztéssel sújtandó. 

Szakértők szerint nem is az illegális szemétlerakás jogi szabályozásával van a legnagyobb gond, hanem annak felderítésével. Ugyanis a tettenérés lehetősége eléggé korlátozott, hiszen az elkövetők leggyakrabban az éj leple alatt helyezik ki a hulladékot az elhagyatott területeken. Az országban több ezer ilyen illegális hulladéklerakó lehet.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium tisztában van a probléma súlyával, hiszen tavaly ősszel pályázatot hirdetett önkormányzatok számára. Az Országos Hulladékgazdálkodási Terv céljainak a megvalósítása érdekében a tárca mintegy 240 millió forint támogatást bocsát a települések rendelkezésére az illegális szemétlerakók felszámolására.

Ezenkívül a kereskedelemben használt túl sok csomagolóanyag ellen is fel akarja venni a harcot: betétdíjat kíván ezekre kivetni. Kérdés, hogy a környezetszennyező csomagolóanyagok (például bolti nejlonzacskók és -szatyrok) termékdíjassá tétele milyen élelmiszerár-növekedést jelentene. Tavaly már volt egy hasonló elképzelése a minisztériumnak, a kormány azonban végül elvetette az előterjesztést. A magyarázat az volt, hogy a környezetvédelmi termékdíjak átalakítását az uniós kötelezettségeink teljesítése nem indokolja. A tárca most újra nekifut az ügynek, nemsokára kiderül, milyen sikerrel.

Bruttóban az idén összejöhet a 360 ezres átlagbér

– Hol tart a magyar bérfelzárkózás EU-s, régiós megközelítésből? 

– Az egyik legnagyobb növekedést tudhatjuk a magunkénak már évek óta. Hazánkban az utóbbi három esztendőben a bruttó keresetek harmadával nőttek, ez a tagállamok átlagánál majdnem ötször gyorsabb javulás. A térségünkben lévő, az uniós középértéknél alacsonyabb bérszínvonalú országok mind komoly ütemben zárkóznak fel, azaz a V4 mellett a három balti állam és Bulgária, Románia, Horvátország is több mint az EU-átlag duplájával növekedett. Hazánkban a bérek javulásával egy időben a bruttó kereseten kívüli munkáltatói költségek csökkentek, mert az állam a munkát terhelő adókat és járulékokat folyamatosan és jelentősen mérsékelte. Ezért fordulhatott elő, hogy az utóbbi három évben a bruttó bérek a harmadával emelkedtek, az összes munkaerőköltség pedig csupán a negyedével nőtt. 

2018-ban a tagállamok közül hat országban sajnos csökkentek a bruttó reálkeresetek, míg 2017-ben öt, 2016-ban négy esetében. Belgiumban és a mediterrán országokban évről évre kevesebbet érnek a fizetések.

– Euróban vagy forintban kell-e számolni a bérkonvergenciát? 

– A mögöttünk hagyott három esztendőben mindkét esetben összébb zárult az olló. Értelemszerűen reálisabb eredményt kapunk akkor, ha a vásárlóerőt vizsgáljuk, mert az árfolyamgyengülés 2018-ban is három-négy százalékot elvett, azaz ennyivel lassabban közeledtünk Nyugat-Európához. A bérünk a vásárlóerejét tekintve már nem is annyira drámaian alacsony, mint ahogyan azt sokszor olvashatjuk. Nemrég írt az Economist arról, hogy a Big Mac-index szerint 45,6 százalékkal alulértékelt a forintunk. Nagyon más lenne a bérszínvonalunk, ha sikerülne csökkenteni az alulértékeltséget.

– Mi jósolható 2019-re? 

– A 2018-as bruttó átlagbér a legutóbbi KSH-adatok szerint majdnem elérte a 330 ezer forintot. A nettó pedig csaknem 220 ezer, de a családi kedvezményt is figyelembe véve 228 ezer forint volt. A minimálbér és a garantált bérminimum idei nyolcszázalékos növekedése ellenére szinte minden elemző valamivel nagyobb éves bővülést vár. Így aztán, ha egész évben jól mennek majd a dolgaink, akkor akár 360 ezer forint fölé emelkedhet a bruttó átlagbér, de a 350 ezret mindenképpen eléri. A családi kedvezmény figyelembevételével pedig a nettónk is minden bizonnyal eléri majd a 250 ezret. Persze a KSH, épp a héten, nyilvánosságra hoz más módszerrel kalkulált adatokat is.

– Mikorra érhetjük be az átlagos nyugati fizetéseket? 

– Nem győzöm hangsúlyozni, hogy Európa 275 régiója közül Burgenland és Nyugat-Magyarország között van az a határ, ahol a legnagyobb az átlagkeresetek különbsége. Sehol máshol nincs akkora eltérés, mint a szombathelyi, kőszegi, illetve a felsőőri, kismartoni keresetek között. És Trianon előtt ez a különbség nem létezett. Ez a hatalmas szakadék pár emberöltő alatt alakult ki. A Vas megyei családok emlékeznek még arra, amikor ugyanolyan szinten éltek, mint a határ túloldalán lévő rokonaik. A számok azt mutatják, hogy míg néhány éve a magyar átlagkereset az osztráknak a negyven százalékát sem érte el, ma már közel a felénél tartunk az OECD szerint vásárlóértéken. Ausztria az EU öt legnagyobb keresetű országának az egyike.

– Lehet-e számítani a jövőben béremelést követelő sztrájkokra? Vagy a piaci nyomás egyébként is kikényszeríti a dinamikát?

– Ebben az évben már mindenhol megtörténtek a bérmegállapodások. További sztrájkok nem várhatók az idén. Mivel ma már sokkal nagyobb problémát okoz a cégeknek a munkaerőhiány, mint korábban bármikor, ezért a fizetéseket nem tudják mesterségesen alacsonyan tartani. S a legtöbb szektorban a növekedés olyan mértékű, hogy megvan a fedezete a további béremelkedéseknek. Így aztán a következő évekre is azt várom, hogy megmarad a dinamika.

Nyugati fényben szebben csillogó adósságmutató

KÖRKÉP

Bár még nem állnak rendelkezésre a végleges tavalyi adósságráták, brüsszeli forrásaink szerint az elmúlt évek emelkedő trendjét továbbra sem sikerült megtörni a vén kontinensen. A legutolsó, 2018-as adatsor szerint a GDP-arányos államadósság az EU egészében több mint 84 százalékos, míg az eurózónában elérte a 89,5-et. Aligha árulunk el azzal titkot, hogy a negatív csúcstartók a görögök, akiket az olaszok és a portugálok követnek. A pozitív oldalon Észtország és Luxemburg található, a kelet-közép-európai régióban pedig Bulgária viszi a prímet. Az Eurostat összeállítása alapján az unió tizenkét tagállamában nőtt, míg tizenöt EU-s országban csökkent ez a tartozás. 

S mi a helyzet nálunk? A jegybanki pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás maastrichti adóssága 2018 végén 29 032 milliárd forint, a GDP 69 százaléka volt, 2,5-del kisebb az egy évvel korábbinál. Ugyanakkor az Eximbank adósságát is figyelembe véve 1,9-del nagyobb, a bruttó hazai termék 70,9 százaléka volt, szintén 2,5 százalékkal alacsonyabb szintű az egy esztendővel korábbi 73,4-nél – jelentette a Magyar Nemzeti Bank.

Idetartozik, hogy az új elképzelések alapján, amelyekről Matolcsy György, az MNB elnöke beszélt a kamara minapi konferenciáján, az államadósság száz százalékát magyar tulajdonba „terelnék”. Jelenleg mintegy 35 százalékos a külföldiek birtoklása deviza- és forintalapon, vagyis forintban számolva nagyjából 10 ezer milliárdot kell megmozgatni a következő hat év leforgása alatt.  Miközben sokakat meglepett a jegybank vezetőjének a bejelentése, addig nem árt emlékezni arra, hogy tavaly decemberben Varga Mihály pénzügyminiszter már bejelentette: a következő öt esztendőben meg szeretnék duplázni a jelenleg 7500 milliárd forintos lakossági állampapír-állományt. Bár a friss számok tükrében láthatóan kezd kifulladni a lakosság állampapír-vásárlási étvágya, a jövőben ez fokozódhat. Tudniillik a múlt héten benyújtott törvényjavaslat szerint a június 1. után kibocsátott lakossági állampapírok esetében eltörölnék a kamatadót. Számítások szerint egymillió forint befektetéssel és az egyes konstrukciók saját futamidejével számolva több tízezer forintot nyerhetünk majd így.

 

Borítófotó: Holdnézők az Akropolisz melletti Areioszpagosz dombon. A görögök továbbra is negatív csúcstartók

5, 4, 3, 2, 1… és kifizetve!

AZONNALI ÁTUTALÁS

Elsősorban hosszabb távon várják a bankok a „készpénzgyilkosságot”, de legalábbis a készpénzes fizetések visszaszorulását a nyáron startoló, az átutalásokat öt másodpercre rövidítő rendszer hatásaként. Rövid távon inkább a kényelmi szempont miatt lehet kedvelt az MNB kezdeményezésére az összes magyarországi bank részvételével kiépített szolgáltatás, hiszen elég lesz egy telefonszám is a tranzakcióhoz. A Figyelő által megkérdezett hitelintézetek szerint minden a tervek szerint halad, zajlanak az országos tesztek, nem lesz késés. 

Jelentős minőségi ugrás lesz tehát a júliusban induló azonnali fizetési rendszer, amelyet a mindennapi életben is érezni lehet majd: napi 24 órában, a hét minden napján, azaz hétvégén is pár másodpercre rövidül a tranzakciók időtartama a mostani másfél-négy óráról. Fontos kiemelni, hogy ez egy új, alternatív fizetési megoldás lesz a sima, például netbankon keresztül kezdeményezett utalás és a kártyás vásárlás mellett. A kártyás fizetések elszámolása tehát a „régi rendszerben” zajlik majd, nem lesz gyorsabb, mint eddig – bár ez inkább a kereskedők szempontjából hátrány, akik később jutnak a pénzükhöz, míg a fogyasztó azonnal távozik az áruval a boltból fizetés után.

ÍGY LÁTJÁK A BANKOK

A K&H-nál elsősorban az egymás közötti fizetéseknél, áruvásárlásoknál és a közüzemi számlák kiegyenlítésénél számítanak arra, hogy az ügyfelek a készpénz helyett az új rendszert használhatják. Ha valóban így lesz, az az átutalásos tranzakciók számának a növekedését, végső soron a gazdaság élénkülését is eredményezheti – írták.

A CIB a fentiek mellett kitért a szisztéma által kínált új típusú szolgáltatásra, a fizetési kérelemre is, amely a bank szerint kényelmes kiegyenlítési módot biztosít az ügyfeleknek különböző helyzetekben.

Ennek lényege, hogy a nem pénzforgalmi, például a közüzemi szolgáltatók akár a számlavezető hitelintézetet kikerülve, közvetlenül is csatlakozhatnak a központi infrastruktúrához – azaz a projektet levezénylő Giro Zrt. szervereihez –, és üzenetet küldhetnek az ügyfelüknek. A kérelem teljesítése pedig a címzett jóváhagyásához kötött. Az üzenet tartalmaz minden, az azonnali átutalás indításához szükséges adatot, ezért a vásárló részéről csak jóváhagyás szükséges a tranzakció megkezdéséhez. Így ez a megoldás a klasszikus sárga csekk, vagy akár a jellemzően rezsiszámlák fizetésére alkalmazott beszedési megbízás alternatívájának is nevezhető.

Az OTP szerint az érintett rendszerek átfedései, valamint a határidők közelsége miatt a bankszektorban jellemzően együtt valósítják meg az azonnali fizetés projektjével és a PSD2-megfeleléssel járó feladatokat. Az utóbbi a szeptember közepén élesedő uniós pénzforgalmi irányelv, amely szintén a pénzügyek „XXI. századhoz igazítását” tűzte ki célul azzal, hogy előkészíti a terepet az új, alternatív fizetési megoldásokat kínáló szereplők – jellemzően fintechcégek – színre lépéséhez. Mindkét jogszabály végrehajtása komoly erőforrásokat igényel a munkaerő és a költségek tekintetében is – írták.

 

AKI GYORSAN SEGÍT, KÉTSZER SEGÍT

Számos érv szól az átutalási rendszer forradalmasítása mellett. Az egyik az, hogy Magyarországon a fizetéseknek még mindig csak a húsz-harminc százaléka történik elektronikusan, a többit készpénzzel bonyolítják – ez pedig teret ad a szürke- és a feketegazdaság terjedésének, az adóelkerülésnek. Emellett a különböző alkalmazásokon felnövő új generációnak már természetes igénye, hogy mobiltelefon segítségével tudjon fizetni, amely amúgy is mindig kéznél van. Gyorsan meg lehet érteni az azonnali teljesítés jelentőségét, ha például egy másik városban élő egyetemista gyerekünknek szeretnénk gyorsan pénzt küldeni, mert elfelejtett befizetni egy csekket, s lekapcsolnák a villanyt, vagy sürgősen szüksége van egy új laptopra a másnapra leadandó szakdolgozatának a befejezéséhez.

 

INSTANT FIZETÉS EURÓPÁBAN

Itthon az új rendszer bevezetését, mint az elején jeleztük, a pénzügyi felügyeletet ellátó Magyar Nemzeti Bank kezdeményezte, de a reform a bankok érdekében is áll, hiszen így megelőzhetik az alternatív fizetési szolgáltatókat – pl. Alipay, Google –, amelyek már most is értékes piacot vesznek el tőlük pár kattintásos fizetési platformjaikkal. Legalábbis ez volt az egyik érv a rendszernek az eurót használó országokban tavaly november óta elérhető megfelelője, a TIPS (Target Instant Payment Settlement, azaz fizetési műveletek azonnali kiegyenlítése) bevezetése mellett. Lassan fél éve használhatják a villámgyors struktúrát a 19 euróövezeti országban a lakossági és a vállalati ügyfelek – azonban nem eléggé kaptak rá az emberek, így az unió „szabályzói ösztönzők” kialakítását is kilátásba helyezte, hogy több ügyfélbarát szolgáltatás jelenjen meg a piacon. Az „instant fizetés” egyébként nem új keletű, már korábban bevezették az eurózónán kívül: Nagy-Britanniában, Dániában és Svédországban is, ahol nem kellett több száz bank tevékenységét összeegyeztetni. Érdekes eltérések voltak az országok között: míg a svédeknél inkább az emberek egymás közötti utalására fókuszáltak, addig Angliában a vállalati fizetésekre – Dániában pedig a mobilos fizetés alaposabb kidolgozását részesítették előnyben. Nem véletlen, hogy a magyar rendszer beszállítója is egy a területen széles körű tapasztalatot szerzett dán cég, a Nets A/S lett.

 

AZ AZONNALI ÁTUTALÁSI RENDSZER HAT PONTBAN

Folyamatos működés egész évben, 0–24 órában, a hét minden napján.

A tranzakciók öt másodpercen belül teljesülnek.

A rendszer azonnal pozitív vagy negatív visszajelzést küld.

A belföldi forintátutalásokra vonatkozik, tízmillió forint alatt. 

Utaláskor a bankszámlaszám mellett másodlagos azonosítók használata is lehetséges (telefonszám országkóddal, e-mail-cím, adószám vagy adóazonosító jel). 

Fizetési kérelem mint új típusú szolgáltatás.

Pajzsként funkcionálna az erős forint

FELZÁRKÓZÁS

Rögtön itt, az elején leszögezem, hogy a nemes cél elérésének egyelőre egyik fontos előfeltétele hiányzik: az erős nemzeti valuta. Az elmúlt harminc évben a magyar közgazdaság nem sok figyelmet szentelt ennek a kérdésnek, ami viszont e szakmát is minősíti! 1990-ben azt mondtam másokkal, például Nagy Pongráccal, a Világbank akkor hazatért szakértőjével együtt (N. P.: Készül a magyar gazdasági csoda? KJK, 1991), hogy először is meg kell teremteni az erős forintot, le kell törni az inflációt, ugyanakkor a privatizációt, vagyis a tulajdonrendezést nem szabad elkapkodni, azt el kell nyújtani egy-másfél évtizedre. Ez utóbbinál az általunk megfogalmazott cél az állami (és nem a szövetkezeti, mert ahhoz hozzá sem szabadott volna nyúlni!) vagyon kis- és középrészvények formájában történő kivezetése egy széles középosztály kialakítására. Ehelyett pont az ellenkezője történt: egy szűk csoport mindenfajta társadalmi kontroll nélkül szinte széthordta az állami közvagyont pillanatok alatt, míg az inflációt csak 2010 után sikerült végre letörni. A privatizáció eme módja miatt nem jött létre a széles kis- és középrészvényes középosztály, amely pedig minden társadalomban a modernizáció hordozója. Helyette – egészen tragikus módon – kialakult az oligarcharendszer, létrejött egy latin-amerikai típusú túlkoncentrált tulajdoni és jövedelemszerkezet. Ez pedig teljességgel alkalmatlan a modernizációra, mert törvényszerűen vezet a gazdaság és a politika összefonódásához, tehát szüli a korrupciót.

Annyi megjegyzést fűznék még ehhez, hogy az ellenzék tévedésben van: ez nem „Orbán-rendszer”, ez nagyrészt éppen a Horn-kormány idején jött létre, amikor a Bokros-csomag részeként privatizálták az állami és a szövetkezeti vagyon hetven százalékát! Most legföljebb nincs hiteles, erős ellenzék, ezért a fékek és ellensúlyok rendszerének a működtetése a kormányra marad. Az pedig sohasem túl szerencsés helyzet…

Az inflációt sem a magyar gazdaságpolitika törte le, hanem a világpiacon érvényesülő deflációs tendenciák. Ugyanakkor az erős forint 2019-ben is csak ábránd. A gyenge azonban komoly veszélyeket rejt, rendkívül sebezhetővé teszi a hazai gazdaságot! Járjuk körül ezt a fontos kérdést, némi kitekintéssel.

(„Erős dollár kell, aztán majd meglátjuk!” – Ronald Reagan.) Az 1980 novemberében elnökké választott színész-szakszervezeti vezető, majd kaliforniai kormányzó szavai Napóleonéra emlékeztetnek: „Bocsátkozzunk harcba, aztán majd meglátjuk!” Reagan is nagy improvizátor volt a maga területén. 1981-ben a Fed kamatlábát 6-ról 19 százalékra emelte, amitől a mainstream közgazdászok elborzadtak: válság idején nem szabad kamatlábat emelni, pláne nem ilyen drasztikus mértékben! Az eladósodott vállalatok és magánszemélyek fizetésképtelenné válnak, senki sem tud majd új hitelt fölvenni, összeomlik az amerikai gazdaság. Reagan, a „teflonember” vállat vont, és ment tovább a maga útján. Példaként a szeme előtt Margaret Thatcher, az 1979-ben megválasztott brit miniszterelnök asszony lebegett, aki alkalmazni kezdte a gyakorlatban a monetaristák (neoliberálisok) receptjét: kiindulópontként először is erős, stabil nemzeti valutát kell teremteni, majd pedig a pénzt pontosan adagolni, a reálgazdaság szükségletei szerint. És ha ez megvalósul, „nagy baj már nem lehet” (Milton Friedman), mert a gazdaság automatikusan rátér az egyensúlyi növekedés tartós pályájára. Viszont amíg ez nem valósul meg, addig minden elért eredmény csak illuzórikus marad. Nincs tartós növekedés, harmonikus fejlődés, alacsony szintű munkanélküliség, gazdasági egyensúly erős pénz nélkül! Ez olyan alapvetés a gazdaságban, mint a tánciskola kályhája, onnan kell elindulni! 1973 októbere, a negyedik arab–izraeli háború óta tartott az olajkrízis, amely általános energia- és nyersanyagválsággá terebélyesedett. Véget ért az olcsó nyersanyag és energia addig mesterségesen fenntartott korszaka, az erre alapozott exponenciális növekedés, amely pazarló, környezetszennyező modell is volt egyben, tehát zsákutca, ezt ne felejtsük el! 

A kormányok alkalmazkodás helyett védekeztek („sündisznóállás-szindróma”!), működött a keynesiánusi redisztribúciós költségvetési politika, amely a dotációk nyújtása révén már teljesen kikapcsolta a piac szelekciós szerepét, ezáltal konzerválva az elavult energia- és nyersanyagfaló szerkezetet, csak éppen ehhez az olcsó nyersanyag és energia már hiányzott. A kormányok a dotációkat csak hitelből finanszírozhatták, a válság közepette adót emelni nem lehetett, viszont a költségvetési deficit felhajtotta az amúgy is megugrott inflációt. Kialakult a közgazdák rémálma, a stagfláció: stagnálás + infláció + munkanélküliség. 

A keynesi szentháromság (infláció, munkanélküliség, recesszió) csődöt mondott, mert nem lehetett ezek kombinációval tovább játszadozni. Korábban a munkanélküliséget tartották a fő veszélynek, az inflációt csak afféle járulékos kellemetlenségként kezelték. Ezzel szemben a monetaristák az inflációra helyezték át a súlypontot: legelőször azt kell letörni! A leértékelés vagy az eleve alulértékelt valuta viszont éppen az inflációt gerjeszti, tehát azt a „leértékelési hisztériát” is le kellett állítani, amely akkor a világ jegybankjait jellemezte. Friedman rámutatott arra, hogy a leértékelés csak papíron javítja az export versenyképességét, valójában az elavult, veszteséges kiviteli szerkezetet konzerválja. Ugyanígy az infláció általában a gazdaság elavult struktúráját tartósítja, mert lehetővé teszi, hogy a veszteséges vállalatok inflációs árnyereséget bezsebelve túléljenek. Az infláció és a leértékelés kiiktatja a „schumpeteri teremtő pusztulást”. Másrészt az sem igaz, hogy az infláció „demokratikus”, mert mindenkit egyformán sújt. Az infláció a kisember alattomos különadója, de a nagy mobil pénztőke számára égből hullott manna!

Az erős pénz hamarosan látványos eredményeket produkált az USA-ban és Nagy-Britanniában is. Ez a neoliberális gazdaságpolitika, nem véletlen, hogy hamarosan a baloldali szociáldemokrata kormányok is erre az útra léptek. Az úttörő a baloldalon a svéd Olof Palme kormányfő (1982–86) és a francia Mitterrand köztársasági elnök (1981–95) volt. Ma már a fejlett világban mindenütt ez a gazdaságpolitika folyik, nincs különbség „oldalak” között. Ezért a választások sem ideológiák közti küzdelemről szólnak, hanem csupán egyszerű hatalomkontrolláló szerepük van: négyévente megmérettetnek a kormányon lévők. Remélem, az olvasót sikerült meggyőznöm arról, hogy – nemzetközi tapasztalatok alapján – mennyire fontos lenne nálunk az erős forint! A magyar gazdaság erősen kitett a világgazdaságnak, gondoljunk csak az autó-összeszerelő ipar nagy súlyára. Az izmos deviza pajzsként védené a gazdaságot egy újabb világgazdasági recesszió ellen, a gyenge forint miatt viszont a magyar gazdaság rendkívül sebezhető. Jó lenne lépni, amíg nem késő!

Joerg Bauer

– A Tungsram megvásárlásának a híre tavaly nagy fejlemény volt. Hogyan látja az első lezárt üzleti év után: jó irányba haladnak? 

– Egy ilyen – a mi szemszögünkből óriási, négyezer embert foglalkoztató és öt gyáregységgel működő – cég átvétele időigényes folyamat. Bár a GE számára ez kis egység – ezért is döntöttek a portfóliótisztítás és az eladás mellett –, ennek ellenére minden ilyen átadás-átvételbe belekalkulálják az egy-másfél-két éves átmeneti időszakot. Azt mondhatjuk, hogy az idén minden ilyen teendő lezárul, és már túl vagyunk ezek többségén. Ráadásul nekünk továbbra is vevőnk maradt a GE: árbevételünk mintegy negyedét ők adják. Az volt a tervünk, hogy az első évben kilencvenmilliárd forintos forgalmat ér el a Tungsram-csoport, ami megegyezik az átvett egységek előző évi árbevételével. Ez sikerült, az eredmény a várakozásaink szerint alakult.

– Miként szánta rá magát erre a lépésre? Milyen szempontokat vett figyelembe a döntés során?

– A karrierem közepén járva azt fontolgattam: az egyik lehetőség, hogy folytatom a multiéletutat, és újabb kinevezés, előrelépés esélyével majd egy másik országba vezényelnek. Mindig is vállalkozó szellemű menedzser-vezető voltam. Belegondoltam, hogy a másik út egy startup indítása lehetne a nulláról, annak minden szépségével, kockázatával és nehézségeivel. Háromgyermekes apaként az utóbbi kettőt nem igazán akartam vállalni, így egy köztes megoldásban gondolkoztam. Amikor a General Electric (GE) profiltisztításba kezdett, adódott a kérdés: miért ne adhatná el nekem a világítástechnikai üzletágat? Ebben a cégben rengeteg potenciál van. A munkám során – amellett, hogy vezetőként mindig arra törekedtem, hogy jó eredményeket hozzak a vállalatnak, teljesüljenek a profitelvárások – egy idő után már az is mozgatott, hogy a társadalom számára szintén jót cselekedjek, és az üzleti partnerekkel win-win szituációkat hozzak létre. Ez a cégátvétel, remélem, ilyen lépés: a GE számára túl kicsi üzlet nekünk óriási, s jó célt és perspektívákat kínál. Magyar, innovatív, rugalmas multit építünk.

– A Tungsram, ahogy mondja, magyar multi, csaknem 125 éves múlttal. Milyen jövőt képzel el, milyen érzés egy ilyen tradicionális vállalat élére állni? Mik a fő irányok?

– A GE Lighting európai, közel-keleti, afrikai és törökországi üzletágait, valamint a globális autólámpa-ágazatát vásároltam meg. A magyarországi egységek átvétele után a nemzetköziek csatlakoztak, több ütemben. A Tungsram most már Észak-Amerikán kívül a világon mindenhol értékesíthet épület- és közvilágítási termékeket, s bárhol eladhat autólámpákat. Több mint száztíz országban használhatjuk értékesítési hálózatunkat, és fontos globális társasággá válhatunk a világítástechnikában s más – ma még innovatívnak nevezhető – területeken. A hagyományos izzók piacán – bár az EU-ban a halogénizzó például már betiltott termék – csak néhány nagy szereplő van, mert sokkal technológiaigényesebb szegmens, mint a többi. 

A világítástechnika a teljes árbevételünk nyolcvan százalékát adja. Ennek mintegy harmada az autó-, fele általános világítás, amely azon belül immár fele-fele arányban LED-es és hagyományos izzókat jelent. A gépkocsiipar szereplői régóta ügyfeleink, ezért az itt elért felső kategóriás minőség alkalmassá tehet minket a repülőgép- vagy az űrtechnológia számára is. A hagyományos izzók jelentősége évről évre csökken, emiatt mi is igyekszünk más olyan termékek felé fordulni, amelyek gyártására képesek vagyunk. Ebben az irányban fejlesztünk és fejlődünk, azaz a most húszszázalékos arány nő majd, talán a termelésünk felét is adhatja a jövőben. Magyarországon öt helyszínen gyártunk továbbra is, Budapesttel együtt.

– Milyen innovatív területekre gondol? Akkumulátorokat is tudnak gyártani az elektromos járművek számára?

– Egy-egy új szegmensbe történő belépés hosszú előkészítést igényel: elsőként egy-egy alkotóelemet állítunk elő, majd mind nagyobb mértékű összeszerelésben is részt tudunk venni. Gyárainkban minden szükséges anyag használata megoldható: az üvegé, a fémé, a kerámiáé és a műanyagé. A gépek és a gyártósorok átprogramozása informatikai feladat. Ezt a csapatot egyébként is folyamatosan bővítjük.

A másik legfontosabb kutatási területünk az indoor farming (beltéri mezőgazdaság), amelyben a gyógyszeripar és a termények előállítói egyaránt érdekeltek. Nagyon fontos, világszintű kérdés, hogyan táplálunk majd tízmilliárd embert, és az alkalmatlan időjárási viszonyok között miként lehet megvalósítani a növénytermesztést. Az agrármérnökök ma már pontos műszerekkel azt kutatják, hogy az egyes növények a fénynek mely sugarait hasznosítják leginkább, amelyeket mesterséges fény segítségével is elő lehet állítani. Az így termesztett növények adottságai ugyanolyanok, mint a szabadföldieké. A körülmények azonban (hőmérséklet, páratartalom, víz, fényintenzitás, szén-dioxid-koncentráció) teljes mértékben kontrolláltak. Ezek és a megfelelő lámpabeállítások know-how-ja, a növényből kinyerhető információk megszerzésének infrastruktúrája, valamint maguk a lámpák azok, amelyeket a mi részünkről a projekt keretében a későbbiekben értékesíteni tudunk. Magyarország sokáig a legnagyobb agrárkutató államok között volt, s mi hozzájárulunk, hogy ez újra így legyen, egyfajta hidat képezve a tudomány és a piac között.

– Milyen stádiumban vannak a kutatások? 

– A kutatásunk pilotszakaszban van, de a Szent István Egyetem mellett partnerünk a Veresi Paradicsom Kft. is, amely már termel paradicsomot melegházi körülmények között, most pedig egy új, kísérleti területet szerelnek fel a mi lámpáinkkal. 

– Mik a főbb stratégiai célkitűzések rövid és hosszú távon?

– A vállalatunk 95 százalékban exportra termel, ebben nem lesz változás, legalábbis ami a világítástechnikát, a hagyományos és a LED-izzók gyártását illeti. Az autóipar kiszolgálása továbbra is fókusz, a gépkocsilámpák és az akkumulátorok esetében is. Utóbbi terén a következő generációs elektromos akkuk előállítására összpontosítanánk. A termékeinkre minden fronton lesz piaci igény, így további fejlődésre, bővülésre törekszünk.

– Ön milyen vezetési stílus híve? Hogyan fogadták a munkatársak a váltást?

– Nem szeretem a mikromenedzselést, inkább a stratégiák kidolgozásában vagyok jó. Szeretem olyan emberekkel körülvenni magamat, akik önállóan is képesek dönteni. Azt vallom, hogy az egyes feladatok elvégzésében nem kell minden részletet meghatározni, viszont ha elakadás van, vagy a kollégák bármiben segítséget kérnek, mindig állok rendelkezésükre. 

Abban hiszek, hogy a munkatársaknak minden változásról, irányról szükséges tudniuk, ezért a munkám nagy része kommunikáció. Ezen túlmenően van hírlevelünk, és sokszor állok ki a kollégák elé s mondom el személyesen, mi történik, milyen irányokat vesz a vállalat, de soha semmi nem elég a tájékoztatásban, ezért mindig ismételni kell.

 

 

 

 

névjegy 

 
48 éves, folyamatosan tíz esztendeje (az előtte több szakaszban itt eltöltött hat évet figyelembe véve felnőtt életének a felét immár meghaladva) él Magyarországon. Házas, fiai 9, 13 és 15 évesek.

 
Közgazdász diplomáját Bonnban, MBA-diplomáját a Kölni Egyetemen szerezte, majd nemzetközi menedzsmentet (CEMS MIM) tanult Kölnben és a Budapesti Corvinus Egyetemen. Egy évig vendéghallgató volt az Oxfordi Egyetemen.

 
Bankárként is dolgozott, de a karrierje jelentős hányada a GE-hez köti: elsőként 1998-ban Londonban a Pénzügyi Menedzsment Programban vett részt. Az Audinál több mint 8 évig dolgozott, majd a GE Healthcare üzletágánál volt Közép-Európáért felelős pénzügyi igazgató 2009 és 2013 között. Ezt követően 2013-tól 2017-ig a GE Hungary elnöki posztját töltötte be, 2018-ban pedig megvásárolta a GELighting üzletágának nagyobbik részét, vagyis magát a Tungsramot. Idén januártól a Debreceni Egyetemen mesterhallgatókat is oktat.

 

KEDVENCEK

Film » Szárnyas fejvadász (az első), Invictus, a legújabb alkotások közül a Bohém rapszódia

Könyv » történelmi regények, science fiction (gyerekként például elolvasta az első hatszáz Perry Rhodan-történetet), különösen Philip K. Dick írásai

Zene » Verdi-áriák, Queen, Depeche Mode, Hans Zimmer

Szabadidő/hobbi » edzőterem, a technológiai trendekről szóló és történelmi könyvek

Kitörési pont: agrárképzés roma fiataloknak

PARADIGMAVÁLTÁS

Magyarországon a korai iskolaelhagyás a roma kisebbség gyermekeit érinti nagy számban. A fiatalok, ha el is végzik az általános iskolát, nem tudnak gyökeret verni a középfokú oktatásban, képzettség nélkül hagyják el az intézményeket. Ennek több oka van a hangadó balliberális oktatáskutatók szerint, de leginkább a közoktatást okolják. Szerintük nem képes az elvárható hátránykiegyenlítésre. Arról sosem esik szó a narratívában, hogy mi lenne az elvárható hozzáállás, a személyes felelősség. Hogyan tudná az iskola, egészen pontosan a gyerekekkel foglalkozó tanár kiegyenlíteni azt a szemléletbeli különbséget, amely a férjhez menésről meg az anyaságról ábrándozó hatodikos cigány lány meg egy alsó középosztálybeli többségi gyerek között van?

Számos riportból kiderült, a terepen dolgozó szociális munkások és a civilek elmondták, hogy a cigány lányok már felsős koruktól készülnek az anyaszerepre, a fiúk meg az üzletelésre, a világképükben nem is szerepel a továbbtanulás. A helyzet ott javul, ahol a szülők is dolgoznak. Ők már a példájukkal és észérvekkel egyaránt képesek hatni a gyerekeikre, olyan utat tudnak mutatni, amely kivezet a mélyszegénységből, a perspektívátlan életből, a szegregációból.

 

ÍGÉRETES ELKÉPZELÉSEK

Ha már kiszivárgott a tervezet, tekintsük át, milyen elképzeléseket dolgoztak ki a minisztériumok a cigányság további felzárkóztatására. Nagyon is kézenfekvő megoldásnak tűnik az agrárium munkaerőhiányának a pótlására a vidéken élő cigányság képzése és munkához juttatása. A tervezetet több érintett tárca, így az Emmi, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Belügyminisztérium is támogatja. Az Emmi szerepe azért is fontos, mert ez a tárca lesz a gazdája a képzést végző iskoláknak. A program átgondoltságát mutatja, hogy mentorokat és tanárokat is képeznének ezzel párhuzamosan, mert az is égető gond, hogy a hátrányos helyzetű térségekben nincsen elegendő jól képzett pedagógus. 

A tervek szerint országosan bő egy tucat bentlakásos iskolát hoznának létre, ami azonnal kiverte a biztosítékot, és megjelentek olyan hangok, hogy itt bizony nem másról, mint súlyos szegregációról van szó. A Figyelő arról kérdezte Forgács István romaügyi szakértőt, mit gondol az Agroma projektről: valóban szegregálja a cigány gyerekeket, ha kollégisták lesznek? A szakember személyes, terepen szerzett tapasztalatait is megosztotta.

„Nagykörűben tartottam néhány napja előadást. A község természetesen a Nagykörúton kívül eső, egészen tipikusnak tekinthető alföldi település Jász-Nagykun-Szolnok megyében, másfél ezer ember otthona. Az itt élő cigányok és nem cigányok abban biztosan különböznek a Nagykörúton belül élőktől, hogy értik a világ egyszerű összefüggéseit is, nem csak a tudományosan bonyolultakat. Ebben az irigyelt, tiszta, racionális egyszerűségben tudom megbeszélni immár sokadszorra a hallgatóságommal, hogy rengeteg a lehetőség a társadalmi felzárkózásra, csak élni kellene végre velük. Aztán a mindig hosszúra nyúló búcsúzkodásban aprót biccent valaki kézfogás közben, és arra kérdez rá, tényleg komolyan gondolom-e, hogy a cigányoknak a mezőgazdaságban kellene megtalálniuk a helyüket. A válasz neki is csak az, mint annyi mindenkinek az elmúlt napokban: az agrárium komoly esély lehet a hazai vidéki cigány közösségek tagjai számára, hogy szakmát tanuljanak és gyakorlatilag azonnal elhelyezkedjenek, s tehessék ezt úgy, hogy jó eséllyel a lakóhelyüktől, a családjuktól se kelljen messzire kerülniük. De ehhez végzettség kell elsősorban, valamint az a minimális belső késztetés, amely elég lehet ahhoz, hogy a szakmát meg is lehessen szerezni. A munkaerőhiány az agráriumban is komoly gond, miközben a kormány kiemelt kérdésként tekint rá, és várható, hogy valós, komoly fejlesztések tere lesz az elkövetkezendőkben” – mondta Forgács István. 

Arról is beszámolt, hogy az agrárképzésben már most is jelen vannak a cigány fiatalok. „Sellyén jártam Nagykörű előtt néhány nappal. A helyi agrár-szakközépiskolát látogathattam meg és mérhettem fel, mit hogyan és kik tanulnak a térség egyik meghatározó iskolájában. Itt is kiderült: sok a cigány diák, és közöttük egészen nagy azoknak a száma, akik idő előtt, a tankötelezettség lejártakor otthagyják az iskolát, mert nem értik meg, nem fogják fel, hogy ezzel a döntéssel önként mondanak le egy olyan lehetőségről (ingyenes szakmaszerzés és közösségi szocializáció), amelyet a későbbiekben sokkal nehezebben érhetnek el, ha újra a közelébe kerülhetnek egyáltalán. Az iskola korszerű, folyamatos fejlesztésekben gondolkodik, több száz fős modern kollégium várja a diákokat, valamint üvegházfejlesztés, továbbá többhektárnyi saját föld a megfelelő szakmai tartalom elsajátítását. Sőt, többtucatnyi másik agráriskola is nyitott kapukkal és reményeink szerint komoly fejlesztésekkel várja azokat, akik végre tennének önmagukért és a saját közösségükért. Megtisztelő, hogy ennek a törekvésnek magam is a részese lehetek az elkövetkezendő időkben, és biztos vagyok benne: nagyon sok cigány fiatal fogja megérteni, mit is akarunk a kormányzattal közösen. Magot vetünk, reményt serkentünk” – foglalta össze tapasztalatait a szakember.

 

 

 

 

Csatkai búcsú. A közösségnek kell meghoznia a döntést, hogy él-e a felkínált lehetőségekkel

A családfakutatás nem csak az egyént erősíti

– A családfakutatás hobbi? Vagy több annál? 

– A Macse a magyar származástudattal rendelkező és családtörténettel foglalkozó személyek szervezete. Az a célunk, hogy támogassuk a családfakutatói tevékenységet. 1200 tagunk van, egy-egy digitális családon belül tíz tagnak adják át a családfők az információkat, így 12 000 fős közösségről van szó.

– Mit ad az egyénnek és mit a közösségnek a genealógiai kutatás? 

– Az egyénnek Magyarországhoz és a Kárpát-medencéhez fűződő történelmet, összetartó erőt, gyökeret, emlékezettudatot ad. A közösség szintjén a magyarságtudatot őrzi és erősíti. 

– Laikusként úgy képzeljük, megsárgult lapú anyakönyvet lapozgatnak a kutatók, és keresik az adatokat. Valóban így van, vagy a digitalizáció ezt a területet is elérte? 

– Az elmúlt tíz évben minden megváltozott, digitalizálták az anyakönyveket, mégpedig két módon. Egyrészt lefotózták, digitális fájlokat hoztak létre. A másik módszer, amit a Macse is régóta végez, az adatok megfejtése, elolvasása; ezt nevezzük indexelésnek. Jelenleg kb. száz fő végzi ezt a rendkívül sziszifuszi munkát, viszont nagyon szeretik. Emellett rendkívül hasznos és közérdekű tevékenység, ugyanis így válnak elérhetővé az adatok otthonról, a karosszékből is. Ez nem jelenti azt, hogy a kutatás elvesztette az ízét, hanem innentől kezdődik, de felgyorsult a munka üteme. Nem kell húsz-harminc évig kutakodni, mint korábban, nem szükséges más országok levéltárait felkeresni, hanem három-hat esztendő alatt fel lehet térképezni egy család múltját. 

– Így is rendkívüli kitartást igényel. Azt lehet tudni, mennyi időt töltenek a kutatók ezzel a munkával? 

– Napi kutató az egyesület harmada, heti kutató szintén a harmadrésze. Mielőtt azt gondolnánk, hogy hetven feletti nagymamák hobbija, tisztázzuk a félreértést: a középgenerációból is sokan végzik ezt a munkát. 

– Történésznek kell lenni ehhez a tevékenységhez? 

– Egyáltalán nem, az érdeklődés elegendő. A történelem úgyis kibontakozik a munka folyamán, rengeteg névvel és helyszínnel találkozik az, aki belevág. Ezeket aztán feldolgozzák a családon belül, illetve a lokális közösségekben. 

– Meddig lehet viszonylag gyorsan visszamenni az időben, mikortól kezdődnek a nehézségek a kutakodásban? 

– A nagymamák általában emlékeznek a saját nagyszüleikre. Ez azt jelenti, hogy a XIX. század végéig családon belül is vissza lehet követni a rokonokat. Egyébként ez azért is fontos, mert a fiatalokat így össze lehet kötni az idősebb generációval, az unoka-nagyszülő kapcsolatot rendkívül megerősíti és tartalmassá tudja tenni a családfakutatás. Ha megakadtunk a famíliában, jöhetnek az anyakönyvek. Ezek az 1800-as évek elejéig könnyen olvashatók, digitalizáltak. Minden társadalmi rangú, rendű embert iktattak akkortól, de onnan visszanyúlva meredeken csökken a kutathatóság esélye. A XVIII. század végétől egyre nehezebben olvashatók az anyakönyvek, másrészt latinul íródtak, innentől válik igazán izgalmassá a dolog. Sok dokumentum megsemmisült az idők folyamán, a tűzvészek és a háborúk sok kárt okoztak. A még korábbi időket nézve pedig már a dokumentált családok, a nemesi famíliák históriáját, a birtokpereket lehet visszakeresni, akár az 1300-as évekig. 

– Az egyesület miben segíti a tagságot? 

– Kiemelném az oktatási munkacsoportunkat, amely a vidéki és a határon túli csoportokat látja el módszertani ismeretekkel. Közel száz kutató fürkészi magyar felmenőit világszerte, Venezuelától Ausztráliáig. A Kőrösi Csoma- és a Petőfi-ösztöndíj keretében 240 magyar fiatal indul el a határon túli magyarlakta területekre. Az a tervünk, hogy az Emmi főosztályával együttműködve bevonjuk őket a családfakutató közösségek munkájába. A digitális képzés nagyon fontos. Mondhatom, hogy digitális nagyikat képzünk, akik az e-mailezés mellett megtanulják a családfakutató szoftver használatát, a digitális fotózást. 

– Könnyen megy az együttműködés a levéltárakkal? Szeretik a hobbitörténészeket? 

– A levéltárak tíz-tizenöt évvel ezelőtt elefántcsonttornyok voltak, ma a családfakutatók adják a látogatottság zömét. Nem nyitották ki azonnal az ajtót a kutatók előtt, de idővel elfogadták és megszokták a laikusokat, a naivakat, a kérdezőket. Az egyesület úgy döntött, díjazza azokat a levéltárakat, amelyek könnyen átálltak szolgáltató intézménnyé, és segítik a betérőket. A múlt évben a tagság szavazata alapján a gyulai levéltár kapta Az év kutatóhelye elismerést. A családi adatok kutatása szenzitív környezetet igényel, empátiát, hiszen nem gyakran derül fény titkokra, tragikus történetekre. 

– Felkavaró történetekkel is találkozhat, aki elkezdi vizsgálni a családja múltját? 

– Nem angyalokat kutatunk, hanem az őseinket, hús-vér embereket. Bölcsességet igényel ez a hobbi, hiszen a családtagjainkat nem választjuk, hanem kapjuk. A történeteinket meg kell tanulni elfogadni. 

– Ön hol tart a családja kutatásában? 

– Az én nagymamám nem a szocializmust építette, hanem családfát kutatott, hatszáz névig jutott el. Átvettem tőle a munkát, persze már digitálisan, és 9400 felmenőnél tartok jelenleg. Egy görög vonalon Kr. u. 800-ig jutottam el. 

– Abba lehet ezt hagyni? 

– Ha valaki abba szeretné hagyni, megteheti. De nem tudom azt mondani, hogy érdemes.

Jönnek a technikumok

SZAKKÉPZÉSI REFORM

Keresletvezérelt oktatás a versenyképesebb gazdaságért – valahogy így lehet összefoglalni a szakképzés megújítását célzó, első körben már jóváhagyott kormányzati terveket. Minderről konkrét koncepció is született. Ez a Szakképzés 4.0 elnevezésű, átfogó stratégia, melyet az iparkamarák és a vállalatok kezdeményezésére, osztrák mintára dolgoztak ki, a következő időszakban pedig a végrehajtás részleteinek a kidolgozásán, a szükséges források biztosításán és a jogalkotási teendőkön van a sor. Információink szerint a kormány úgy számol, hogy a jövőre kezdődő tanévben már az új szisztéma szerint működik majd az eddig is sokat változott szakképzési rendszer, ráadásul az érintett tanárok fizetésemelésre is számíthatnak. Legalábbis ez a cél.

A tervek szerint a szakgimnáziumokat ötéves technikumok váltják fel, a szakképző iskolában minden diák ösztöndíjban részesül, a duális képzésben pedig munkajövedelmet kaphatnak a fiatalok.

A témafelelős Innovációs és Technológiai Minisztériumnak ugyanakkor rögtön egy álhírt is tisztáznia kellett. Miután a Népszava azt írta, hogy a stratégia nyomán a kormány az érintett intézményekben tizenhatról tizenhét évre növelné a tankötelezettséget, közölték: erről nincsen szó. A tervezett szabályozás középpontjában nem az életkor van, hanem az a cél, hogy minden fiatal szakmai képzettséggel lépjen ki az iskolarendszerből – írták.

A megújulás szükségességében ugyanakkor nincs vita, hiszen azt a kormány sem tagadja, hogy hiány van a jól képzett szakemberekből. A probléma csupán az, hogy nemcsak a jelenlegi szükségleteket kell kielégíteni, hanem a jövőbelieket is. Márpedig azt senki sem tudja pontosan, milyen lesz a gazdaság, illetve a technológiai fejlettség mondjuk tíz-húsz év múlva. Ezért fontos a rugalmasság, erre a stratégia is törekszik.

Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár egy interjúban ennek kapcsán kiemelte: a tankönyvek újraírása helyett a digitális tananyagok fejlesztésére van szükség. Azért is jobb megoldás ez, mert ilyen eszközök használatával „sokkal gyorsabban tudunk reagálni a nagyon gyorsan változó környezetünkre”. 

Emellett az iskolákban csökkentenék a szakmák számát, mert így jobban fel lehet készíteni az oktatási intézményeket arra, hogy elmélyültebben oktassák az ágazati kompetenciákat. Az új struktúra a felsőoktatásba való továbblépést is segítené, legalábbis a kormányzati elképzelések szerint. Újdonság még többek között, hogy vállalati szakemberek, mérnökök óraadóként adhatják tovább a gyakorlatban megszerzett tudásukat, továbbá bevezetik az úgynevezett műhelyiskola lehetőségét is.

Eközben már dolgoznak, illetve irányítják a gazdálkodást a kancellárok a szakképzési centrumokban. Az új szereplő a felsőoktatásban már bevált: a kormány szerint milliárdokban mérhető megtakarítást hozott az ágazatnak. Ez a cél a szintén 2010 után kialakított, a helyi gazdasággal való kapcsolat erősítésével indokolt központok esetében. A szaktárca szerint a pályázati úton kiválasztott kancellárok az intézmények menedzserszemléletű működtetését biztosítják, „a szakmai tevékenységet gazdasági eszközökkel támogatják”. Vagyis a rendszer bevezetése a közpénzekkel való felelős, átlátható és elszámoltatható gazdálkodásra is garanciát jelent. A 41 központból eddig 39-ben kezdett kancellár, két helyen nem volt eredményes a pályáztatás.

A magányos és a tömeges zarándok

A párizsi békék kevés hegyet hagytak nekünk, ez volna az oka a magyar zarándokok hitbuzgalmának? Az angolok, a franciák és a németek után ugyanis mi vágtunk neki a leggyakrabban az El Caminónak – legalábbis egy 2004-es statisztika szerint. 

De indulnak mindenhonnan. Föltarisznyázzák magukat, és könyvelő, asztalos, tanár vagy kalauz úgy vág neki mind, hogy neki sikerülni fog, s kapaszkodóra vágyó lelke megtalálja majd, amit régen keres. Nem mind jut el odáig. Ráadásul a spanyolországi út nem veszélytelen.

Halálos áldozatok is vannak, de az újakat ez sem tántorítja el. Annak ellenére nem, hogy az edzetlen test néha ellenáll, és végül feladja. Aki viszont végig bírja, utóbb lázasan mesél, neki miért sikerült.

Hogy teljesítményén több legyen a fény, sorolja, hogy szerte az út mentén sajgó vállakról lelökött és otthagyott hátizsákok voltak. Nem egy, nem kettő. Némelyikben teljes felszerelés: sátor, hálózsák, sőt, volt olyan is, amelyikben egy teljes hétre való ennivaló várta, hogy valaki felbontsa a remekül csomagolt szendvicseket, majd szisszenve kibontsa a dobozos sört, ami langyos ugyan, de az ingyen sör langyosan is jólesik egy zarándoknak.

De én nem az El Camino vándorait akarom megénekelni, hisz nem jártam ott. Kellő hitelességgel kizárólag a magam útjáról tudok beszámolni, amit sokan gáncsoltak, ma se értem, miért. Utam negyvenöt napig tartott, ezer kilométer volt, az ország legnyugatibb pontjáról indultam, és a legkeletibb pontján ért véget.

Egy pártember firtatta: nem valami vallási indíttatású út lesz? Addig eszembe se jutott, de jól hangzott, s a könyvnek, amit belőle írtam, a Legyél vándornak tényleg lett ilyen zamata, bár én másért vágtam bele. Eredetileg ketten mentünk volna, de fotóstársam az indulás előtti estén becsöngetett, hogy mégse jön. „Miért, Péter?” Lehajtotta a fejét, majd mikor újra fölemelte, halkan ennyit mondott: „Félek.” Szerettem a fiút, a képeit ugyanúgy, és tetszett, hogy nem beszélt mellé. Kezet fogtunk, s amikor becsuktam az ajtót, vártam pár percet az előszobában, hátha visszajön, s újra csönget, de nem jött. Visszamentem a lakásba, és a fotelba zökkenve megértettem, miért történt így. Elfelejtettem, amivel társam az indulás előtt szembesült, hogy útonjáró ember, azt az ezer kilométert velem viszont „árkon, bokron át” kéne letudnia, és ő nem „árkon-bokron át” típus. A térképen mindig az utakat keresi, s ahol nincs út, ott helyes irány sincs.

Átérzem Csíksomlyó és Częstochowa csodáját, ám abban az embertengerben elsodornak a hullámok. Összezavarodom. Ez az oka, hogy amit ők hittestvéreik közelségében élnek át, én a templom magányában kapom meg. Fotóstársammal más történt. Mikor indulás előtt bevallotta, hogy fél az úttól, azzal szembesült, hogy én az egyik pólus vagyok, ő a másik. S hogy az ő lelkét az utak nélküli magány összezavarná, s ez akkor is így lett volna, ha együtt megyünk.

Én Rousseau tempójára esküszöm: a magányos sétára, ahol útközben csend vesz körül, s gondolkozhatok. Nem luxus ez a mai világban? De. Az. Akkor hogyhogy oly kevesen élvezik? Pénzbe kerül? Ó, nem… Lakik az utcánkban egy idős férfi. Se a nevét, se a mesterségét nem tudom. Általában kora reggel és késő este, séta közben találkozunk. Köszönünk, aztán ki erre, ki arra. Nem állunk meg, nem lassítunk, Rousseau tanítványai tisztelik a másik csendjét, a méltóságát pláne.

Az idős férfi mintha a román Călinescu könyvéből lépne ki, és indulna útnak. Címe? Emlegettem már: Zacharias Lichter élete és nézetei. Megkaphatatlan remekmű. 

Na, ez az igazi történelmi győzelem!

RÉGEN VÁRT SIKER

Történelmi győzelem. Lassan kezd elcsépeltté válni a kifejezés, annyit használjuk. Persze azért, mert minden győzelem valahol történelem, és természetesen minden vereség, no meg döntetlen is. Megtörtént, bekerült az évkönyvekbe, és így a sporttörténelem része lett. A statisztika meg szinte mindig szolgáltat alapot ahhoz, hogy egy sikert egyedülállónak titulálhassunk. Ezért vesztett némileg a súlyából a „történelmi győzelem” kifejezés. Egészen egyszerűen túl sokszor vesszük a szánkra. Pedig ha van alkalom, hogy a szófordulat méltóképp jellemezzen egy sportteljesítményt, az a mostani: a magyar labdarúgó-válogatott ugyanis 79 év után győzte le ismét Horvátországot. A világsztárokkal – köztük az aranylabdás Luka Modrićcsal – teletűzdelt világbajnoki ezüstérmest, amelynek a kerete hatszor többet ér a mienknél.

 

ÁTÍRTUK A TÖRTÉNELMET

Ha példát szeretnénk találni hasonló bravúrra, tényleg jócskán vissza kell mennünk az időben. 1966-ban volt utoljára, hogy a magyar válogatott tétmérkőzésen legyőzte az aktuális világbajnoki döntőst. Akkor Bene Ferenc, Farkas János és Mészöly Kálmán góljával vertük a vb csoportmeccsén Brazíliát. És olyanra is csak kétszer akadt példa a FIFA-világranglista 1993-as bevezetése óta, hogy a legjobb tízhez tartozó együttest sikerüljön tétmérkőzésen felülmúlniuk a magyaroknak: 1995-ben az akkor ötödik svédeket Halmai Gábor, míg a 2016-os Eb-csoportkör nyitómeccsén az akkor tizedik Ausztriát Szalai Ádám és Stieber Zoltán góljával győztük le. 

A papírforma tehát finoman szólva sem mellettünk szólt, ráadásul Marco Rossi szövetségi kapitány csapata meglehetősen rosszul is kezdte az Európa-bajnoki selejtezősorozatot. A Szlovákiában elszenvedett 2–0-s vereséget követően kevesen hittek a horvátok elleni esetleges pontszerzésben vagy győzelemben. Főleg nem a 13. percben, amikor Ante Rebić révén már vezetett is a FIFA-világranglista 4. helyezettje (Magyarország az 52.). De nem is kell sok embernek hinnie a sikerben, bőven elég a pályán lévő tizenegy játékos. A magyar válogatottat ezen a vasárnap estén most ilyen labdarúgók alkották, akik átérezték annak súlyát, hogy egy vereséggel elérhetetlen távolságba kerülne a 2020-as Európa-bajnokság, amelynek egyik rendezője Magyarország. Még a félidő előtt jött is az egyenlítés: a 100. válogatottbeli mérkőzésén pályára lépő Dzsudzsák Balázs remek ütemű passzából a meccs előtt a társaival szemben éles kritikát megfogalmazó Szalai Ádám talált Kalinić kapujába. A tizedik szezonját a Bundesligában töltő és a német szókimondáshoz szokott Hoffenheim-csatár a találatot ünnepelve önkívületi állapotban, a szívét döngetve tüzelte a magyar szurkolókat és csapattársait. 

A szív pedig ezen a mérkőzésen végig a helyén volt: a lelátóról jött a szűnni nem akaró buzdítás, és a magyar játékosok az utóbbi két év legjobb játékát nyújtva nagy akarással és hittel megfordították, majd megnyerték a találkozót. A siker értékét tovább növeli, hogy az elmúlt tíz esztendőben mindössze kétszer tudtunk hátrányból győzni. A mindent eldöntő gól a 76. percben érkezett. Az előkészítő ezúttal is Dzsudzsák volt: jobbról tekert szögletét a bizonytalankodó Marin Leovac ellenében párbajt nyerő Pátkai Máté váltotta gólra.

„A lábteniszben használjuk előszeretettel ezt a mozdulatsort. Ez most egy kicsit más szituáció volt, de jól sült el – emlékezett vissza a három méterről, a levegőből, jobb külsővel szerzett találatra a MOL Vidi FC labdarúgója. – Ezek azok a pillanatok, amelyekért valaki gyermekkorában elkezd futballozni. Nagyon örülök annak, hogy nekem ez megadatott, ráadásul hazai pályán, telt ház előtt. Mondhatjuk akár szerencsés gólnak is, mert egy lepattanót tudtam értékesíteni, de ez az élményből semmit sem vesz el. Rendkívüli boldogságot éreztem abban a pillanatban, és természetesen nagyon örülök annak, hogy milyen fontos három pontot szereztünk Horvátország ellen. Három gyermekem közül a két nagyobbik élőben látta a Horvátország elleni meccset. Persze ilyenkor külön öröm, hogy a helyszínen látták a gólomat. Annyit mondtak, hogy nagyon ügyes voltam, nekem ennyi is bőven elég.”

Pedig nemcsak ők dicsérték meg, hanem mindenki, aki találkozhatott vele az elmúlt napokban. A pályafutása 19. válogatott mérkőzésén élete első gólját szerző Pátkai azonban a helyén kezeli a sikert és a találatot, hiszen nincs idő sokáig ünnepelni, jönnek a következő kihívások. „Minden csoda három napig tart, szerintem ez sem tart sokkal tovább. Nagyon boldog vagyok, hogy legyőztük a horvátokat, de mától már új feladatok várnak rám, készülünk a Vidivel a bajnokság hajrájára és a Magyar Kupa-visszavágóra a Ferencváros ellen. Természetesen a fehérvári öltözőben is szóba került a válogatottmeccs. A csapattársak, a szakmai stáb tagjai is gratuláltak, de ezen tovább kell lépni, készülni kell a hétvégi bajnokira.”

A 31 éves labdarúgónak a pályán kívül is sűrűek a mindennapjai, és úgy gondolja, egy góltól alapvetően semmi sem változik meg az életében. „Vasárnap volt a mérkőzés, hétfőn már vittem a gyerekeket az iskolába, óvodába, bölcsődébe, majd otthon lepihentem kicsit. Megebédeltem és jöttem a Vidi-edzésre. Este is családi programok várnak rám, de ez így van rendben. Szerintem nem szabad, hogy emiatt megváltozzon az ember. Nagyon örülök a gólomnak, a győzelemnek még inkább, de az élet megy tovább – nyilatkozott a horvátok ellen 78 százalékos pontossággal passzoló és a párharcait 44 százalékban megnyerő középpályás, aki az Európa-bajnokság kapcsán is kifejtette gondolatait. – Egy 2020-as Eb-szereplés Budapesten, hazai közönség előtt, az nagyon »ott lenne«. De ez kívánság, vágyálom egyelőre. Ezért még rengeteget kell dolgozni. Nagyon szeretnénk ott lenni, de a realitások talaján maradva azért ehhez hozzá kell tenni, hogy ez nem csak rajtunk múlik, hiszen a többi csapat is ugyanezért a célért harcol.”

 

FELKERÜLT A KORONA

A magyar drukkerek a horvátok elleni mérkőzés előtt egy élőképen a Szent Koronát és a „Koronázzuk meg együtt a ma estét” szöveget jelenítették meg. A korona tehát felkerült, s közös Himnusz-énekléssel talált (újra) egymásra a tábor és a csapat, a szurkoló és a játékos. Ahhoz azonban, hogy a selejtezősorozat végén is fennmaradjon az uralkodói fejdísz, s Eb-kijutást ünnepelhessünk, az ötcsapatos E csoport legalább második helyén kell végezni. Az első kör után négy hárompontos együttes található a kvintettben, így a küzdelem teljesen nyílt. A kontinensviadal felé vezető úton a következő lépéseket június 8-án Azerbajdzsánban, majd három nappal később idehaza, Wales ellen kell megtenni.

 

 

 

Felszabadult öröm. Szalai Ádám elégedett lehetett a csapattal

Gábor Áron ágyúja hosszú útra készül

SZÉKELY MÚZEUM

Néhány napja a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében adták át a Magyar Örökség-díjat Vargha Mihálynak, a Székely Nemzeti Múzeum vezetőjének. A szobrászművész-igazgató érdekes pillanatban vehette kézhez a korunk, valamint a második világháborút megelőző időszak kimagasló magyar művelődési teljesítményei honorálásának céljából létrehozott kitüntetést. Az intézmény ugyanis épp költözőfélben van, a gyűjtemény egyharmada már raktárakban, a jelenlegi állás szerint pedig szeptember végén teljesen kiürített épületet vesznek birtokba az építők. A több mint százesztendős épület ugyanis megérett a felújításra, az uniós pályázatokból származó források a háromszéki főváros egyik emblematikus épületének teljes infrastrukturális „megfiatalodását” teszi lehetővé. A tervek szerint két és fél éven belül befejezik a négymillió euró értékű munkálatokat, amelyek nyomán a jelenleginél egyharmaddal nagyobb kiállítási felületre, megduplázódott teljes területre és a legkorszerűbb műszaki körülmények közé térhet vissza a múzeumi kincs.

 

Az egyetlen külhoni

A kor egyik háromszéki nagyasszonyának számító özvegy Cserey Jánosné Zathureczky Emília által 1875-ben alapított intézmény előbb Imecsfalván, majd Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégiumban talált otthonra. A múzeum egyre fokozódó elfogadottságát jelezve a gyűjtemény méltó elhelyezésére közadakozás indult, így vásárolhattak telket a jövendő múzeumépület számára. Megtervezésére Kós Károlyt kérték fel, aki a kalotaszegi és a székely népi építészet elemeinek ötvözésével alkotta meg a Székely Nemzeti Múzeum 1911–1912-ben felépített, egyszerre ősi és modern épületét. Az impozáns létesítmény azóta szolgál az intézmény állandó helyéül – egy rövid, 1917-es szakaszt leszámítva, amikor az épület egyik része katonai járványkórházként funkcionált.

Az egyedülálló jogi státus (autonóm szervezet) tette lehetővé, hogy az impériumváltás után is a székelység tulajdonában maradjon, és a Trianon utáni idők egyetlen, anyaországon kívüli magyar tudományos intézményeként a román tudomány és politika megbecsülését is kivívja. A múzeum erejét és jelentőségét bizonyítja, hogy miközben az utódállamokban a szétszabdalt magyarság nemzetiségi jogainak érvényesítését, önazonosságának megőrzését lépten-nyomon igyekeztek akadályozni, az SZNM nem egyszerűen csak túlélt, hanem virágkorát élte. Szárnyai alatt nyílt meg az első magyar skanzen, nemzetközileg elismert intézményekkel működött együtt, kiállításokat, expedíciókat és konferenciákat szervezett, köteteket adott ki. Igazán modern nemzeti múzeumként működött, szervezte és sok tekintetben irányt szabott a székelyföldi kulturális-tudományos életnek. Az 1920-as években otthont adott Bartók Béla sepsiszentgyörgyi koncertjének, Domokos Pál Péter csángó folklórt célzó első fonográfos kutatása eredményeinek, valamint egy Székelyföld-monográfia előmunkálatait is magában foglaló 1929-es emlékkönyv megjelenésének.

A kommunista érában ugyan elveszítette az egész Székelyföldet átfogó hatókörét, sőt, megyei múzeumként a nemzeti múzeum megnevezést is, de 1990-ben újra felvehette a Székely Nemzeti Múzeum nevet.

 

Az első vendégszereplés

A korszerűsítés éveire a mintegy százmillió euró értékűre taksált múzeumi kincs nem valamennyi eleme kerül ládákba, raktárakba. A képzőművészeti gyűjtemény legértékesebb darabjai 2018 augusztusában néhány hétre a Magyar Művészeti Akadémiának a Pesti Vigadóban kialakított kiállítóterében váltak közkinccsé. Az intézmény fennállása első budapesti „vendégszereplésének” tekinthető, Panteon – a Székely Nemzeti Múzeum képzőművészeti gyűjteménye című, hetvenhét műalkotást – festményeket, szobrokat – kínáló tárlathoz hasonló méretű és témájú kiállítást Trianon óta nem rendeztek a magyar fővárosban.

„A szokásos, megnyitó előtti izgalmunkat növelte a bemutatkozás történelmi jellege, a Székely Nemzeti Múzeum ugyanis eddig csak az 1900-as párizsi világkiállításon jelent meg külföldön intézményi szinten – mesélte Vargha Mihály igazgatója. – Az idők során gyűjteményünk több darabját is láthatták ugyan különböző tárlatokon, nagy örömünkre szolgált, hogy első önálló budapesti fellépésünket több mint négyezren nézték meg.”

A sokak által ismert és kedvelt zsögödi Nagy Imre, a második nagybányai nemzedék jeles alkotója, Ziffer Sándor vagy az erdélyi avantgárd nagymestere, Mattis Teutsch János mellett Szervátiusz Jenő szobrászművész és a Szilágyi Domokost az Öregek könyve megírására ihlető grafikasorozat készítője, Plugor Sándor grafikus művei is jelen voltak. Mellettük pedig olyan művészek is – Baász Imre grafikus, Jecza Péter vagy Korondi Jenő szobrászok –, akikről a történelem viharai miatt eddig keveset vagy éppen semmit sem tudtak az anyaországban.

 

Újra lészen ágyú

Útra készül a múzeum egyik leghíresebb darabja, Gábor Áron ágyúja is. Az 1848-as forradalom háromszéki szabadságharcának egyetlen fennmaradt tüzérségi fegyvere 2010 márciusában „látogatott” haza a bukaresti történeti múzeum pincéjéből – akkor még csak kölcsönbe érkezett–, végleges maradását egy 2014. augusztusi román kormányhatározat szentesítette. A felújítás idejére a jelenlegi szabadságharcos-kiállítás több darabja is a hadtörténeti múzeumba kerül, ahol restaurálásuk után, 2019 végétől állítják ki őket.

„Az ágyú iránt korábban is nagy volt a magyarországi múzeumok érdeklődése, de a kiállítás anyaga aligha kerülhetne méltóbb helyre – fogalmazott Vargha Mihály. – A restaurálás és a tárgyakhoz kapcsolódó információk digitalizált változatának megteremtése, illetve néhány további kiállítási helyszínen való »fellépés« után az eddiginél jóval gazdagabb kollekció tér majd haza Sepsiszentgyörgyre.”

A kiállítás értékét az is növeli, hogy a múzeum nevét éppen a legnagyobb magyar szabadságharcos, a Sepsiszentgyörgyön is megfordult Kossuth Lajos sugallta az őt Torinóban meglátogató háromszéki küldöttség tagjainak. Sőt, egy Bem tábornoknak szánt érdeméremmel is gazdagította a múzeum anyagát.

A gyűjtemény egyik legértékesebb műtárgya, az Apor-kódex – amely többek között a Zsoltárok könyvét tartalmazza a legrégibb fennmaradt magyar bibliafordításnak számító, úgynevezett huszita bibliából – már nem viselné el az utazás viszontagságait, virtuálisan azonban jelen lesz. A kiállítás „előszobája” ugyanis egy multimédiás tér lesz, amely bemutatja a múzeum történetét, tervezett jövőjét – benne valamennyi, fizikai valójában jelen nem lévő kinccsel, így az Apor-kódexszel is.

 

Ötven év múlva

A múzeum infrastrukturális felújítását követően a fenntartó intézmény, a háromszéki önkormányzat a kiállítóterek felújításáról is gondoskodik.

„A kor minden kihívásának eleget tevő intézménnyé szeretnénk varázsolni. Kós Károly a maga idejében a háromszéki közösség anyagi erejét is figyelembe vevő, ugyanakkor bővítésre is lehetőséget kínáló épületet tervezett. Engem sem csak az foglalkoztat, hogy mit tudunk nyújtani a felújítás utáni évek látogatóinak, hanem az is, hogy ötven év múlva milyen múzeumba léphetnek majd be az érdeklődők. Ezeket a szempontokat is igyekszünk szem előtt tartani a felújítás során” – avatott be a tervekbe az múzeumigazgató.

A nyitást, a „barátkozást” szolgálják azok az elképzelések is, amelyek jegyében több irányból is megnyitják az évtizedeken keresztül zárt múzeumkertet, amely az elmúlt évek során a háromszéki főváros egyik kedvenc szabadtéri koncerthelyszínévé nőtte ki magát. Az irodák egy másik, közeli épületben kapnak helyet, a jelenlegi adminisztratív központként szolgáló egykori múzeumőri lakás pedig a múzeumpedagógiai foglalkozások központi helyévé növi ki magát. Az eddig kizárólag tárolásra használt alagsori részek látványraktárakká változnak, ami nem az információ mennyiségével és mélységével, inkább a látnivalóval igyekszik hódítani.

Kós Károly épületéből messzire tekintő és szép a kilátás. És nemcsak a 22 méter magas toronyból.

 

 

A krónika visszatér

Rövidesen visszakerülhet az SZNM-be a Székely-krónika. Az 1559-ben Krakkóban kiadott, sokáig elveszettnek hitt könyvritkaság hosszú ideig az Országos Széchényi Könyvtár egyik páncélszekrényében lapult, létezését szájhagyomány útján adták tovább egymásnak a könyvtár munkatársai. A könyv egykoron a Csereyné-kódex őrző kötete volt, amely évszázadokon át megőrizte az első magyar nyelvű kéziratos énekeskönyvünket, verseskötetünket. A könyvet 1945-ben a múzeum legszebb műtárgyaival együtt legfelsőbb parancsra vagonírozták be, és próbálták nyugatra szállítani. Zalaegerszegen vesztegelve bombatámadás következtében a szerelvény kigyulladt, a tűzben elpusztult csaknem 25 ezer oklevél és könyv, több nagy méretű festménnyel és több száz grafikai művel együtt. Amikor Kis Böndi János vasutas a romok eltakarítása közben rábukkant a könyvre, és az OSZK-nak ajándékozta, a régi nyomtatványok tárának akkori vezetője felismerte, mekkora értékről van szó, és elrejtette, nehogy megsemmisüljön vagy örökre eltűnjön az akkori történelmi körülmények miatt. A kötet Benke Éva restauráló munkájának köszönhetően helyreállított állapotban kerülhet vissza eredeti helyére, a Székely Nemzeti Múzeumba – mint az intézmény legrégibb könyve.

Aranyfedezet az izgalmas élményekre

Bogányi Tibor

Az Egyesült Államokban értem el. Most mit csinál Amerikában? 

– Van egy Carmina Burana-pro-duk-ciónk az Operaházzal közösen, amelyben a feleségemmel (Zászkaliczky Ágnes orgonaművész, festő – a szerk.) mint művészeti vezetők vettünk részt. Új ötletekkel, az operajátszást teljesen új köntösbe öltöztetve, háromdimenziós videótechnikával és valós időben indított látványvilággal álmodtuk meg és hoztuk létre ezt a Carmina Buranát. Ennek a produkciónak az amerikai bemutatását előzte meg ez a látogatás. Másodsorban Ágnes floridai galeristájánál jártunk Palm Beachen, aki képeket értékesít, kiállításokat szervez. Ám természetesen az élet nem áll meg, innen is intéztem zenekarom, a Pannon Filharmonikusok ügyeit – egy karmesternek soha egyetlen napja sincs „szabadon”.

– Egy kétmotoros repülőhöz tudnám hasonlítani a Pannon Filharmonikusokat, az egyik motor északról érkezett, ha az ön finn múltját tekintjük, és nemrég csatlakozott hozzá a másik nyugatról, Gilbert Varga személyében, de mégis mindketten stabilan kötődnek a két szárnyon keresztül a gép testéhez, a repülő pedig nem inog, egyenesen „hasít”. Miképpen érvényesül a két szemlélet a Pannon Filharmonikusok most induló, Aranyfedezet című bérletsorozatának összeállításában? 

– Nyolc éve egymotorosként „hasít” ez a gép – azóta vagyok a zenekarnál vezető karmesterként –, most egy újabb innovációs lépésként kiegészül ez a csapat. Elmondhatom, hogy egy fantasztikus partnert találtunk, akivel el tudom képzelni a közös munka folytatását. Az elmúlt években a zenekari minőségben komoly fejlődés ment végbe, ezt lehet új szintre emelni. Ez a mi vágyunk Gilberttel (Gilbert Varga Londonban szültetett karmester, 1985 és 1990 között a Philharmonia Hungarica vezető karmestere volt – a szerk.), aki először vállal Magyarországon nagyzenekart, ami nagy szó: közel húsz éve „környékezi meg” őt a Nemzeti Filharmonikusok is. Egy ilyen magyarul beszélő, de teljesen „európai” partnert találni mindenképpen nyereség. Ezért is szálltunk bele ebbe a közös „repülőbe”, amelyben a következő három évet fogjuk eltölteni. Jó közöttünk a munkamegosztás, és ami a zenekar műsorpolitikáját illeti, szerencsések vagyunk: nem fogunk azon veszekedni, hogy ki dirigáljon egy Bruckner-szimfóniát, más a preferenciánk. 

– Természetesen az évadban sem marad ki Sibelius. Önt Finnországhoz karrierje jelentős része, sok állomása köti. Hogyan kezdődött el a kapcsolata a skandináv állammal?

– Tízéves voltam, amikor meghívták a szüleimet Finnországba tanítani. Négyen vagyunk testvérek, azóta mindannyiunk élete erősen kötődik az országhoz. Elvégeztük a Sibelius Akadémiát, majd az Erasmus-programmal a párizsi akadémián is tanultam két évet, a testvéreim pedig Amerikában folytattak tanulmányokat. A diplomámon még meg sem száradt a pecsét, máris felkértek Turkuba vezető karmesternek. Innen indult a dirigensi pályafutásom. Azóta a harmadik finn zenekarnál töltök be művészeti vezetői posztot. Nagyon szerencsés ez a kettős lét: a magyar tradíciót az anyatejen keresztül szívhattam magamba, ez a német brahmsi és a liszti iskolára épülő tradicionális iskola, amelyet Magyarországon tanítanak. Emellett a „finn gyorsasággal”, a későn jövök lendületével is megismerkedtem. A finn karmesteriskola egy kicsit úgy működik, mint amikor az úszni nem tudót bedobják a vízbe: aki fennmarad, az tud úszni. Hasonlóan a karmesterekkel, már a legelső órára Mahler 9. szimfóniáját kellett vinni. Gyökereiben más ez a képzés, de talán a legelőnyösebb, ha mindkettőnek a részesei vagyunk.

– Tapasztalható-e még a finnek magyarok iránti rokonszenve?

– Igen, ez a mai napig érezhető, szeretik és becsülik a magyarokat. Ők komolyan veszik ezt az állítólagos rokonságot. Szinte minden városban található olyan magyar zenetanár, akit már a 60-as 70-es években kihoztak. Talán közülük is legismertebbek a Szilvay testvérek (Szilvay Csaba és dr. Szilvay Géza – a szerk.), akik valóságos iskolát és institúciót alapítottak Helsinkiben. 

– A másik szűkebb hazája Pécs. Mi alapozza meg a kötődését?

– A pécsi székhelyű Pannon Filharmonikusoktól 2010-ben hívtak meg először dirigálni, 2011-től pedig vezető karmesterként működöm ennél a nagyszerű társaságnál. Azóta komoly változáson ment keresztül ez a zenekar, amely ma Magyarország és a régió egyik büszkesége. Évente egy ötkoncertes müpás sorozattal jelentkezünk a fővárosban is. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy nyolc éve én lehetek a vezetőjük, igen sok közös kilométert tettünk már meg együtt. 

– Szintén Pécs városához kötődik a Mesterek és tanítványaik tehetségtámogató program. Milyen lehetőséget biztosítanak az ifjú tehetségeknek?

– Meghívjuk őket a zenekar szólistájaként játszani, ami egy fiatal számára meghatározó élmény – pozitív vagy negatív értelemben. Van, aki ennek hatására nem lesz zenész. Rájön, hogy nem oda való, nem ez az izgalmas, előadóművészi pálya az övé. De a legtöbb meghívottból lesz is valaki, mi pedig követjük ezeknek a fiatal művészeknek az életét.

– A cselló és a vonósok láthatóan fontos szerepet töltenek be a munkájában, vonzzák az érdeklődését. Csellistaként fiatalon Weiner Leó versenyt nyert. Milyen viszony fűzi ehhez a hangszerhez?

– A diplomakoncertem után éreztem, hogy a szólista-pályafutás, ami egy nagyon „kegyetlen” pálya, egyedül nem elégíti ki a zenéhez fűzött csodálatos viszonyomat. Rögtön jelentkeztem is a karmesterképzőre. Az új kihívások és a karmesteri tanulmányok pár évig kényszerszünetre helyezték a csellót. Ami azután történt, az egy kisebb csoda: a cselló „visszakéredzkedett” hozzám. Érthetetlen módon egyre jobban élveztem a csellózást, ami jobban is ment, mint korábban. Talán nem volt rajtam kényszer. Rájöttem, hogy csellózni valamiféle pszichés megnyugvást jelent a karmesteri pályám mellett. Így van ez a mai napig, ezen a héten is játszom szólistaként Finnországban. A zenélés és a csellózás mára nekem a létezés feltétele.

– Úgy tűnik, az élet „reneszánsz” megélése fontos önnek, a raliversenyek hatására írt Pécsett versenyművet autókürtökre is.

– Vannak az életben olyan területek, amiket gyerekkorom óta nagyon szeretek, ilyen az autók világa. De a sor folytatódik: a különböző kultúrák, nyelvek, népek megismerése és felfedezése is rendkívül izgat. Visszatérve az autókra és Pécsre, a Mecsek Ralit sokszor követtem, és ekkor érkezett egy izgalmas felkérés: a versenyen részt vevő több száz autó dudájára komponáljak egy művet. Sikerült is előadni Pécs főterén, ahol minden autónál állt a Pannon Filharmonikusok egyik zenésze, segítve a kottában való eligazodást. Ezzel bekerültünk a Eurosport Zap műsorába is.

– Ha már reneszánsz: milyen esélyét látja a klasszikus zene megújulásának? Tudna fiatal szerzőket említeni, akiknek a műveit szívesen tűzi műsorra?

– Számos fiatal zeneszerző művét mutattam be, vettük lemezre, a mai zene nagyon fontos szerepet játszik a zenekaraim életében. Az ismeretlen francia zeneszerző, Lili Boulanger egy kuriózum, nemrég találtunk rá, műsorra is tűztünk tőle egy nyitányt a Művészetek Palotája-sorozatunkban. Ő 24 évesen, tragikus körülmények között elhunyt, ezért nem vonult be az ismert nevű szerzők közé, még befejezetlen operája is volt, ami rendkívüli érettségre vall. Visszatérve a mai fiatalokhoz, a vizualitással megfűszerezett produkciókat ajánlom nekik, mint a Carmina Burana 3D. De ha azt látják, hogy Pannon Filharmonikusok, akkor is nyugodt szívvel váltsanak rá jegyet, biztos, hogy nagyszerű élményben lesz részük.

– Visszatérve az Aranyfedezet című bérletes sorozatra, mit emelne ki, mit ajánlana a koncertjáróknak, bérleteseknek?

– Az ötkoncertes sorozatunk tele van olyan csemegékkel, amik a budapesti zenekarok kínálatában nincsenek. Karmesterként Gilbert Varga és Bogányi Tibor áll a pódiumon, mint a dupla hajtóműves repülőgép két motorja. Jöjjenek el és fedezzék fel, mit rejt ez a különleges, innovatív vezetői stílus, miben más egy olyan zenekar, amelynek két vezető karmestere van. A műsor olyan ritkaságokat tartalmaz, mint Brahms zongoraötöse Schönberg nagyzenekari átiratában (mintha Brahms 5. szimfóniája lenne) vagy Lili Boulanger zeneműve, a Tavaszi reggel.

 

 

névjegy

 
Tanulmányok: Sibelius Akadémia (Finnország).

 
A finnországi Turkui Szimfonikus Zenekar vezető dirigense.

 
A finn Lappeenrantai Szimfonikusok vezető karmestere.

 
A finn Pori Szimfonietta vezető karmestere.

 
2018/2019-től a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere.

 
2016:a Finn Oroszlán Lovagrend I. osztályú érdemrendje.

 
2017: Magyar Arany Érdemkereszt.

Kiáltvány a szuverenitásért

Schmidt Mária új kötete

Eleinte ez a természetes és szerves demokratikus fejlődés része volt. Később a politikai szükségszerűség és a jövővel való kezdeti, idealista viszony átláthatatlan kakofóniává alakította. A vakmerően-szélsőségesen romantikustól – amely a történelmet a kudarcok, a bűnök és a sérelmek satujába fogva kínozta, bénította szektatagjait – a korábbi, szocialista berendezkedés tanításainak újrakonstruálásán át egészen a liberális demokrácia, „a történelem vége” vakhitű szektája beavatottjainak a világképéig mindenféle értelmezés fellelhető volt a kor lövészárkaiban. Ezek azonban nem vezettek sehová, csak az önfeladásnak, az öngyarmatosításnak nyitottak teret, nem fogalmaztak meg semmi valóban és sajátságosan „magyart”. Jean Baudrillard francia filozófus Philippe Petit-vel közös interjúkötetében elmondja: Kelet- és Közép-Európa történelme hosszú időre „megdermedt, és most, hogy felolvadt, más arccal jelenik meg előttünk”. Ez korai, optimista kijelentésnek bizonyult, mert történelmünk – más, „emberibb” kifejezéssel, ahogyan az egyén meg tudja élni: a „múltunk”, „történetünk” – továbbra is feltáratlan, a személyes viszonyosságokat, az érzeteket, a családi élményeinket részleges bizonytalanság veszi körül. Sokáig az emlékeinkben sem lehettünk bizonyosak. „Mi”, kelet- és közép-európaiak, akik a saját bőrünkön tapasztaltuk meg ezt a történelem és múlt nélküli állapotot, nem látjuk még tisztán annak az arcnak a vonásait, amelyről Baudrillard beszélt. A tegnap problémái ma is jelen vannak. Sokáig úgy tűnt, nem tudjuk megoldani őket, és nincs eszközünk arra, hogy helyet csináljunk az új eseményeknek. 

Schmidt Mária esszéje, az Új világ született – 1918–1923 az áttörésre tesz kísérletet, a cselekvéshez próbál eszközzé válni. A szerző a gyarmattartóvilág, a klasszikus gyarmattartó birodalmak apokalipszisében, az első totális háborúban, az egész, nehézségekkel, tévedésekkel és helyrehozhatatlan bűnökkel terhelt huszadik században Magyarország múltját és jövőjét egyetlen leitmotivhoz viszonyítja. Ez pedig a szuverenitás imperativusa. A szuverenitás mint a politikai erkölcs spiritus rectora – csak ez lehet a felelős kormányzat kiindulópontja és beteljesülése. Az esszében a szuverenitás ugyanakkor nem a lázadás programja, hanem a világ rendje. Nem pusztán egy politikai szubkultúra szellemi teljesítménye ez a felépítmény, mert Schmidt Mária a kétharmados kormányzás konszenzusos tapasztalatait helyezi történelmi mélységbe, végső célja pedig a helyes politikai cselekvés megfogalmazása a mindenkori vezető elit számára. A függetlenség, az önrendelkezés, a szuverenitás biztosítja a nemzet létezését, ami egyáltalán nem egy elvont, romantikus idea, véletlenül sem egy szélsőjobboldali utópia, hanem a felelősségvállalás lehetősége. Ha ennek a terhét elengedjük, senki sem fog felelni értünk, használni fognak, mert a magyar nemzet erkölcsi és szellemi integritásáért önmaga felel, megtartása és egészséges fejlődése senki másnak nem érdeke. Gyengének lenni és eljátszani függetlenségünket – bármilyen külső érdekkel szemben – bűn, amely büntetést von maga után, és a büntetés minden esetben a következő nemzedékek életét nyomorítja meg, egészen addig, amíg azok nagy (vér)áldozatok árán vissza nem szerzik a szabadságukat. Ezért ez az egész évszázadot átfogó esszé valójában nem más, mint kiáltvány a történelmünkért, valamint felemelt szó a jövőnkért, az önállóságért. Ettől lesz és marad zsigeri, valóságos ez a mű ma és a jövőben is, mert szabadságunk nagy drámájának a történetét beszéli el.

Lázadás a nép ellen

LIBERÁLIS TÖMEGISZONY

Az idézet Fred Siegel 2014-ben megjelent The Revolt Against the Masses: How Liberalism has Undermined the Middle Class című könyvéből származik, amelyben a szerző megkísérli a liberalizmus amerikai történetének újraírását. Habár az eszmefuttatás kifejezetten az Egyesült Államokra koncentrál, megállapításai – a liberális elit természetéből fakadóan – éppúgy érvényesek Európára is. 

Siegel új narratívában tárgyalja a liberális gondolkodást, amelynek értelmében a liberalizmus nem más, mint a társadalomból való kiábrándulás terméke. Emiatt jellemzi a kezdetektől fogva erős elitista szemlélet, és ez magyarázza azt is, hogy bármely ország liberális elitje inkább közösséget vállal a globális elittel, mint a saját nemzetével. A társadalomból való kiábrándulás mára ellenszenvvé érett: a liberálisok irtóznak a mindennapi emberek életmódjától, a „tömegek” gazdasági és politikai véleményétől, valamint szkeptikusak a demokráciával szemben, különösen akkor, ha az számukra nemkívánatos eredményt produkál. Miközben tehát a liberalizmus legújabb hulláma a kirekesztőnek és a demokratikus társadalmi berendezkedésre veszélyesnek bélyegzett populizmussal szemben definiálja magát, éppen a liberálisok váltak demokráciaellenessé. 

A kortárs liberalizmus egyik legjellegzetesebb vonása, hogy a demokráciával szemben védelmezi a sokadik generációs emberi jogokat. Az újabb és újabb „szabadságjogokra” – pontosabban a liberálisok által kreált végtelen számú identitásra – ugyanis a felvilágosulatlan tömeg, a demokratikus többség jelenti a legnagyobb veszélyt. 

Ami a szemünk előtt zajlik a nyugati világban, az nem más, mint a liberalizmus vallásos fordulata. Siegel megfogalmazásában: a liberalizmus lett a kegyelem forrása. A liberális gondolkodás egy politikai érdekeket és értékeket képviselő rendszerből mára egy zárt hitrendszerré vált, amelynek a tételeivel – definíció szerint – nem lehet vitatkozni. Ezért férnek meg a liberális kánonban egymással olyan ellentmondások, mint a demokratikus választások eredményének támadása a jogállamiság nevében, vagy éppen a szólásszabadság szigorú korlátozása az emberi jogokra hivatkozva.