Ezek a cégek kapták a Figyelő Top200 idei díjait

Hírek
A Figyelő Top200 díjátadó gáláján hét kategóriában osztottak ki díjakat a magyar, illetve a magyar székhelyű vállalkozások között.  

A gála Lánczi Tamás, a Figyelő főszerkesztőjének köszöntőjével kezdődött, aki először is kifejezte, hogy megtiszteltetés együtt lenni Magyarország 200 legnagyobb vállalatának képviselőivel. "Ha jól számolok, akkor nagyjából a GDP 40%-áért felelős vállalatvezetők vannak itt a teremben" tehát nagy nap ez a Figyelő életében – tette hozzá.

Azt a célt tűztük ki, hogy megújítjuk a Figyelőt – folytatta -, sokan megjegyezték, hogy kár a gőzért, a print piac halott, felesleges vesződni vele, két dolog viszont világosan látszik. Egyrészt a Figyelőben sokkal több van, mint amennyit az elmúlt években mutatott magából, és "úgy gondoljuk, egy újrapozícionált lap képes új olvasokat elérni". Ezen a téren pedig már jelentős eredmények látszanak.

A főszerkesztő kifejtette, hogy az olvasószámnál talán még fontosabb szempont, hogy "a lap köré fölépítsünk egy közösséget", ami a sikeres magyar emberek közössége. "A Figyelőt a magyar siker lapjává szeretnénk tenni". A megújult lap felépítése egyharmad közélet, egyharmad gazdaság és egyharmad társadalom, amely azt tükrözi, hogy a siker többféle irányból jöhet – magyarázta.

Megérdemlik az elismerést azok, akik felelősséget vállalnak, bátrak és kockáztatnak, mert nélkülük nincs gazdaság, fejlődés és sikeres ország – összegzett Lánczi Tamás.

A főszerkesztő beszéde után Bogányi Gergely zongoraművész Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiáját adta elő a vendégek nagy örömére, majd Orbán Viktor beszéde következett.

A miniszterelnök köszöntőjét követően került sor a idei díjak átadására.

MET Innováció és Tehetség Díj

A MET 2015-ben alapította innováció és tehetség díját. A díjat olyan vállalatoknak ítélik oda, amelyek újító szemléletet képviselnek és sokat tesznek a fiatal tehetségek felkarolásáért. 2017-ben a Samsung vehette át az elismerést. A cég a legmodernebb eszközökkel, innovatív módon járul hozzá az oktatás, mint társadalmi ügy felkarolásához.

Provident Társadalmi Hasznossági Díj

A díj olyan vállalatokat jutalmaz, amelyek a társadalmi környezet és vállalatirányítási kihívásokra innovatív és fentartható válaszokat képesek adni. Szem előtt tarják a technológiai fejlődést, globális és regionális piacokon is versenyképesek, tevékenységük pedig hatással van más üzleti szereplőkre, közvetve vagy közvetlenül a társadalomra is pozitív hatást gyakorolnak. A díjat idén a Katica Tanya Élményközpont kapta.

Bisnode Megbízhatósági Díj

A megbízhatóság egy-egy üzleti partner kiválasztásánál versenyelőnynek tekinthető megkülönböztető jellemző. Az autóipar beszállítóinál a megbízhatóság pedig kötelező feltétel. A díj idei nyertese az Ibiden Hungary Kft. A Dunavarsányban működő Japán cég 13 éve gyárt környezetvédelmi szempontból is igen fontos diesel részecskeszűrőt.

Az év határontúli magyar vállalata

A díj célja, hogy megköszönjék vele a vállalatok magyarlakta területen végzett munkáját, ami a régiójuk felzárárkózását, gazdasági fejlődését segíti. Az év határontúli magyar vállalata a Vitaflóra Gúta Malomipari Vállalat lett. A családi vállalkozás 25 éve élesztette fel Csallóköz és Mátyusföld gabonaörlő hagyományait.

Az év pénzintézete díj

Az év pénzintézete díjat a Gránit Bank érdemelte ki. A zsűri idén különös figyelmet fordított az elbíráláskor a kis- és középvállalatok hitelezésére, valamint a digitális bankszolgáltatásokra való átállásra. 

Az év magyar válalata díj

Az év magyar vállalata 2017-ben a Sole-Mizo Zrt., amely a transzparens és teljesítményelvű model meghonosítója a hazai agráriparban.

Az év vállalata

A zsűri választása a hazai infokommunikációs-technológiai piac egyik meghatározó cégére, az Ericsson Magyarországra esett. A több mint kétezer munkavállalót foglalkoztató, távközlési szoftverfejlesztő informatikai vállalat működteti az egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési centrumot Magyarországon.

A gála formális részét a Romengo zenekar koncertje zárta.

A zsűri tagjai:

Bakacsi Gyula közgazdász, a Budapesti Közgazdasági Egyetem kutatóprofesszora, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem korábbi tanszékvezetője, a szervezeti magatartás hazai megalapozója

Végh Richárd,  Budapesti Értéktőzsde elnök-vezérigazgatója, az irányítása alatt dolgozták ki az értéktőzsde 2020-ig szóló stratégiáját

Orbán Gábor, a Richter Gedeon vezérigazgatója

Hárshegyi Frigyes, a BIF Nyrt. igazgatósági tagja, korábban a CIB Bank, a CIB Értékpapír és az OTP vezető tisztségviselője

Lánczi Tamás, a Figyelő főszerkesztője

Ezek is érdekelhetnek

További híreink