Utolsó évadzáró buliját tartotta a Madách

HírekKertész Viktória

A házi ünnepségen jogos volt az elégedettség, hiszen a 2016/17-es évadban 476 előadást tartottak, saját játszóhelyünkön kívül a RaM Colosseumban, a Szegedi Szabadtéri Játékokon, illetve több vidéki helyszínen. 

Az évadban három új bemutató volt (Ügyes kis hazugságok, Meseautó, Ben Hur), majd jött az év legnagyobb durranása, a Szerelmes Shakespeare, illetve a hathetes Szerelmünk Shakespeare Fesztivál, amely a Madách stílusától meglehetősen szokatlan előadásokat, beszélgetéseket, illetve alternatív zenét is vonzott a szuperprodukcióiról elhíresült teátrum falai közé, a mindenevő színházi közönség nagy megelégedettségére.

A Madáchnak több sikeres évadja volt, de most úgy érzem, ez volt a legsikeresebb – mondja Szirtes Tamás színidirektor. Örülök annak, hogy a Fesztivállal mertünk nyitni, szó szerint tágra nyitottuk a kapuinkat, hiszen különféle formában szinte az egész színházi szakma megfordult nálunk. Ilyesmi nem volt még a falaink között.

Azután gondoltunk egy nagyot, és úgy döntöttünk, hogy a magyar színházak közül elsőként a jövő évadtól nem állunk le, folyamatosan játsszunk, nyáron is. A jövő évadnak tehát már nem lesz vége, ezért ez az utolsó évadzáró buli.

Ezt vajon megengedi, vagy megköveteli a színház anyagi helyzete? – A Madách Színház már hosszú évek óta nem produkál veszteséges esteket, persze a színház egésze sohasem lesz rentábilis, de az tény, hogy minél többet játsszunk, a színháznak annál jobb – avat be a gazdasági vonatkozásokba Szirtes Tamás.

Hogy mi lesz a színészek szabadságolásával? Nos, mivel jövő nyáron végig a Mamma Mia lesz műsoron, aki abban játszik, az nem megy nyári szabadságra.

Az új, immár 365 napos évad szeptember 7-én kezdődik, mivel mással, mint a Szerelmes Shakespeare című romantikus komédiával.