Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Szigorítanak a Stop Soros törvénycsomagon

HírekDeák Dániel

Tuzson Bence mai sajtótájékoztatóján bejelentette, jelentősen szigorítja a kormány a Stop Soros törvénycsomagot, és ilyen formában nyújtja be kedden az Országgyűlésnek. A törvénycsomagnak köszönhetően rövidesen végük lehet a Soros-féle, illegális migrációt támogató szervezeteknek Magyarországon. A következő hetek fő kérdése az lesz, hogy az ellenzéki pártok a Soros-szervezetek oldalára állnak-e.

 

Jelentősen szigorítja a kormány a Stop Soros törvénycsomagot, és ilyen formában nyújtja be kedden az Országgyűlésnek – jelentette be a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Tuzson Bence azt mondta, a kabinet megvitatta a több mint hatszáz beérkezett érdemi javaslatot, és „levonta a megfelelő következtetéseket”. A törvénycsomag szigorított formában kerül majd az Országgyűlés elé – nyomatékosította.

A legfőbb változás, hogy nem regisztrációs kötelezettséget, hanem engedélyhez kötöttséget írnának elő. A cél, hogy Magyarországon migrációt szervezni, támogatni vagy finanszírozni csak engedély birtokában lehessen, amelyet a belügyminiszter adna meg a nemzetbiztonsági vonatkozások megvizsgálása után – ismertette.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte, hogy ehhez a nemzetbiztonsági törvényt is módosítani kell. A szolgálatoknak kötelességük lesz nemzetbiztonsági szempontból átvizsgálni a kérelmező szervezeteket – közölte.

A kormány januárban nyilvánosságra hozta és társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Stop Soros törvénycsomagot.

A tervezet szerint a magyar állam elsődleges kötelessége és joga, hogy polgárait, valamint a nemzeti kultúrát megvédje. Minden olyan tevékenység, amely az illegális bevándorlás elősegítése, és bevándorlási nyomás fokozása irányába hat, a magyar államérdekkel szemben áll, egyben számszerűsíthető költségvetési kárt okoz.

Az elkövetkezendő hetek kérdése a törvénycsomag benyújtását követően az lesz, hogy az ellenzéki pártok miként fognak szavazni az Országgyűlésben. Főként annak fényében, hogy amióta a magyar kormány felvetette az illegális  kerítés gondolatát, majd felépítette a fizikai határzárat,hogy megfékezze a Magyarországra belépni akaró illegális migránsokat, az ellenzéki pártok zsigerből ellenezték azt, és a kormányt támadták a meghozott intézkedések ­miatt. A választások közeledtével egyik-másik párt vezetője – feltehetően politikai érdekből – visszakozni próbál, ám a múltban elhangzott markáns véleményük magáért beszél.