Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Sor(o)s szimfónia

HírekUdvardy Zoltán

Sajnos-e vagy szerencsére, de példátlan erővel cáfolt rá a sors Fukuyama elméletére, miszerint a bolsevizmus összeomlása utáni, az akkor még egypólusúnak leírt korban elértünk a történelem végére. Az új sorskérdések erősen meghatározzák világunkat azóta is. Sors immanis / et inanis, / rota tu volubilis. Avagy: Szörnyű sors ver, / átkos sors ver, / forgat, mint rút, nagy kerék. Eképpen idézhetjük fel ma a sodró erejű, középkori verset a Carmira Burana című gyűjteményből, Pödör Ferenc jóvoltából. Nekünk, magyaroknak, különös hangsúlyt kap ez a szó, hogy Sors.

Magyarországon például 1989 után a rezsimmel együtt a teljes gazdaság is összeomlott. Romjai több millió munkavállalót, családok kimondhatatlan sokaságát rántották szakadékba. Hatalmas ipari komplexumok szűntek meg, a keleti piacok összeomlásával pedig olyan települések százain kezdtek a gazdák tömeges kényszervágásba, melyeken a honfoglalás óta állattartásból élt a lakosság.

Egymillió alkoholista fémjelzi a mai napig, milyen számlákat fizettünk be kényszerűen történelmünk legnagyobb átverése, a néhány évtizedes kádári látszat-jólét kasszájába. Hasonló, még inkább elhallgatott tabutéma a tömeges gyógyszerfüggőség, a nyugtatók és altatók alapélelmiszerként történő fogyasztása a fiatalabb generációknál is.

Sokan egyféle lábon történő szavazásnak, emigrációnak igyekeznek beállítani azt az egyszerű tényt, hogy egyrészt a határok munkaerőpiac számára csak kései, jóval a rendszerváltás után történt megnyitása, másrészt egy új, nyelvet beszélő generáció megjelenése törvényszerűen idézi elő a munkaerő mozgását. Ám nem csak az alacsony hazai bérek – egy újabb, 1989 óta megoldatlan sorskérdés, melynek leküzdésére tán most, először történtek érdemi lépések – és emiatt a népesség egy részét valóban érintő kivándorlás okozzák ezt az ijesztő fogyást.

Hatvan esztendeje kibeszéletlen tabutéma, hogy hazánkban összecserélik az abortuszt a fogamzásgátlással, A gyermekek nemzését és családban történő, biztos hátterű fölnevelését pedig nem az élet vitathatatlan és természetes részének, hanem a párkapcsolatok egyféle nem kívánatos melléktermékének tekintik. A kádári rezsim több mint négymillió abortusza, tehát ennyi egészséges magzatnak az állam által cinikusan támogatott, szinte ösztönzött lemészárlása keményen visszaüt

Megvan minden magyar kornak a maga sorskérdése. A rendszerváltást követő, gyakran zavarosnak mondható és nem egyszer a korábbi pártelit által fémjelzett időszak dicstelen véget ért. Lezártunk egy újabb korszakot, a posztkommunista érát. A nagy összegzés, a felismerés pillanata 2006-ban, a „mini-56” sorsfordító napjaiban következett be. Ez volt az a perc, amikor fordult a kocka, s a magyarok szeméről végleg lehullt a hályog. Az utóbbi időszakban pedig megpróbáltunk választ adni az összes, fent említett kérdésre. Így vagy úgy, de elindultunk egy újabb korszak felé.

És ekkor az ajtón ismét bekopogtatott a Sors. Ezúttal Sorosnak hívják. Hívták már Kádárnak is. Most ez a neve. Ő a soros. Nem kopogtatott – itt, Közép-Kelet-Európában ez a fegyverrel érkező vendégek esetében nem mindig szokás – hanem berúgta a kaput. Hatalmas, ismeretlen tömeg tört ránk, épp úgy, mint az oszmán hadak annak idején. Úgy hatolt át ez a sereg a Balkánon, mint kés a vajban. Csak úgy, mint a török haderő régente. Európa pedig csak ingatta a fejét. Első rohamában a magyar határnál tört meg az áradat, épp úgy, mint ötszáz esztendeje. A kapuink mögé nagy nehezen visszaszorított, irtózatos had története – hogy újra betörhetnek-e, vagy kívül maradnak – ez lehet az újabb tétel a mi végtelen, magyar sorsszimfóniánkban.

Sors salutis / et virtutis / michi nunc contraria – Tőled féltem / ez lett végem / kedved hozzám csalfa volt – a sors, mint az idézett mű is felhánytorgatja, nem mindig kedvez nekünk. Hiába viszont a soros sorscsapás, valami mindig megvolt bennünk, talán egyfajta virtus, ami váratlanul megfordítja a látszat szerint már menekülő magyart. Várjuk most is a Sor(o)s újabb zörgetését megerősített kapuinknál. Csak úgy álldogálunk, csöndeskén. De a "fokos, a hosszú szűr alatt, már a kezünkben van."