Semmit sem tanultak: újabb Botka-Gyurcsány vita a baloldalon

HírekPindroch Tamás

Már arról szól a vita, hogy koordinált egyéni indulás mellett miképp lehetne külön indítani a pártok országos listáját - egy biztos, ezt a választók nagy többsége nem érti és nem is érdekli az embereket.

 

Senkit sem érdeklő, választási technikai részletvitákkal fárasztják egymást és szavazóikat a baloldali pártok. Most arról tört ki a szópárbaj Gyurcsány Ferenc és Botka László között, hogy miképp lehetne a balos pártok listáit külön indítani, úgy, hogy a 106 egyéni körzetben egyetlen baloldali jelöltet támogassanak.

Gyurcsány szerint ez lehetséges, Botka szerint nem. Mindegy is, kinek van igaza (ebben az esetben Botkának), a balos pártok ismét csak azzal vannak elfoglalva, hogy egymást savazzák. Semmiféle innováció nem látszik a térfelükön az őszi parlamenti idénykezdet előtt.

Az MSZP-től szeptemberben mindössze annyi tellett, hogy egy jobboldali újságíró szavait kiforgatva próbálta bebizonyítani, hogy a Fidesz el akarja tüntetni Botkát a közéletből. Az izzadságszagú próbálkozást egyenesen a pártelnök, Molnár Gyula vezette fel, amivel alaposan le is járatta magát. Amikor észrevette, hogy baj van, gyorsan le is passzolta a feladatot Bangóné Borbély Ildikónak, akinek tökéletesen mindegy, hogy mekkora sületlenségeket mond a kamerába, hiszen a pártfeladat, az pártfeladat.

De nézzük a szánalmassági versenyben az MSZP-vel versenyző DK-t. Gyurcsány azt találta ki, hogy megszavaztatja a tagságot, hogy miképp vágjanak neki a kampánynak. Persze, ez az ötlete sem a választókról, hanem a saját elnöki pozíciójának megőrzéséről szól, így akarja kivédeni, hogy Botka a saját megyei elnökein keresztül húzza ki alóla a szőnyeget. A napokban már (előre borítékolt) eredménye is lehet az izgalmas futamnak, Gyurcsány politikáját meg fogják erősíteni a párttagok.

Az elmúlt hónapokban valójában semmi más nem tartotta izgalomban a két pártot (ami néhány éve még egy alakulat volt), hogy egymással kéz a kézben, vagy külön-külön induljanak el a választáson. Az MSZP még a pártszakadástól sem állt távol, hiszen a párt egy része a DK-val, míg Botka nélkülük, inkább azzal az LMP-vel futna neki a 2018-as választásoknak, amely már számtalanszor kikosarazta. Sőt, Ron Werbert, a volt szocialista kampánytanácsadót is elhappolták a párttól, és külön miniszterelnök-jelöltet is választottak Szél Bernadett személyében.  

A magyarországi mensevikek és bolsevikok - ahogy a balos történelem folyamán már annyiszor - újra és újra összecsapnak, és nem képesek belátni: a pártoknak nem önmagukért kell küzdeniük, hanem a választókért. Persze, miért is gondolnák ezt, ideológiai elődeiknek sem számított soha a társadalmi akarat, mindig csak a hatalom megszerzése - akár fegyverrel, akár külső hatalom hathatós segítségével - és az uralkodás volt a céljuk. Akár a Bourbonok, semmit sem tanultak, és semmit nem felejtettek…

Borítókép: anno, amikor még nem vitáztak - Gyurcsány Ferenc és Botka László együtt avatták fel a Kecskemét-Szeged autópályaszakaszt...