Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Leslie Mandoki: „Az anyagiak sohasem érdekeltek”

HírekSzajlai Csaba

„A mostani migrációs hullám olyan kultúrákból táplálkozik, amelyek felerősítik az antiszemitizmust, a homofóbiát, a női egyenjogúság elutasítását, ezért különösen fontos, hogy kiálljunk az értékrendszerünk mellett. Zéró toleranciát az intoleranciával szemben – ezt vallom.” Mindezt lapunknak adott interjújában jelentette ki a magyar származású német zenész és zenei producer, aki szerint a magyar gazdasági siker szignifikáns. „Hét éve még Görögország szintjén voltunk, ma már minden német gazdasági szereplő elismeri a magyarok rendkívüli teljesítményét” – emelte ki.

 

- Miközben nemzetközi viszonylatban is sztárnak számít, addig százmilliókkal támogatja a kormány a zenei produkcióit. Rendjén van így?

– Először is tisztázzuk: nem engem támogat a kormány, hanem projekteket, amelyekben engem közreműködő művészként kérnek fel azok a szakemberek, akik ezeket a programokat megvalósítják. Minden európai országban költenek a kormányok országimázsra, amely például különböző zenei vagy más művészeti ágazatokban érvényesül. Svédországtól Csehországig, Olaszországtól Nagy-Britanniáig a könnyű- vagy éppen a komolyzenei projektek 70 százalékát támogatásból rendezik meg. Esetemben is előfordul, hogy dotált eseményen játszunk, és úgy gondolom, szerénytelenség nélkül állíthatom: a produkciók, amelyekben részt vehettem, öregbítették hazánk hírnevét. Egyébként egész életemben művész voltam, igazából sohasem érdekeltek az anyagiak. Ezért pedig a közönségünknek hálával tartozom.

– Mostani gigakoncertjére is kapott állami támogatást?

– Ez egy normál jazzrockkoncert; azok a nemzetközi szponzorok támogatják, akik más fellépéseim partnerei is hosszú évek óta, ilyen például a Sixt. A Szigetet alapító Gerendai Károly barátommal úgy láttuk, hogy a 25 éves jubileum alkalmából jó apropó ismét Budapesten fellépni, hiszen amikor a fesztivál „beindult”, mi voltunk az első külföldi zenekar.

– A hazai sajtóban kifakult sztárnak is titulálták már: ír még 3-4 perces dalokat, vagy a régi repertoárt adja elő?

– Pont az interjúkészítés előtt írtam egy új dalt. Természetes, hogy komponálok, ez az életem. A holnapért dolgozom, s nem a tegnapból élek.

– Nem gondolja, hogy hatvan felett már kevésbé hiteles a közönségnek, mint évtizedekkel ezelőtt volt?

– A közönség szeretete adja meg erre a választ: ha autentikusan őszinte, amit csinálok, addig zenélek, amíg szeretik. Nem popzenész vagyok, aki egy SMS-ben képes letudni az „alkotását”, hanem töltőtollal írok szerelmes leveleket a közönségünknek. A dalainkon keresztül kapcsolódunk a zeneszeretőkhöz.

– Egyébként németnek vagy magyarnak vallja magát?

– Pesti srác vagyok, aki ingázik a nagyvilágban, de életem központja a München melletti Starnbergi-tónál van. Ott vannak a stúdiók és persze a családi fészek.

– Nem pusztán itthon, hanem választott hazájában is kiemelt téma a migráció. Egykoron disszidens volt, a hidegháború idején. Lát párhuzamot az akkori bevándorlók és a mostaniak között?

– Nincs párhuzam, teljes képtelenség ennek az összevetése. Például a magyaroknak köszönhető, hogy 1956-ban és 1989-ben Európa szabadságvágya sikeresen feléledt. A magyarok voltak azok, akik szabadságvágyuktól fűtve kiszedték az első téglákat a berlini falból, azzal, hogy szétverték a vasfüggönyt. Hálával tartozik Magyarországnak a kontinens. Egy konstruktív, kontrollált bevándorlási politikának előfeltétele egy egységes európai koncepció, hogy a keresztény-zsidó kultúránkon alapuló toleráns értékrendszerünket miként tesszük egyértelműen kötelezővé a bevándorlók számára azzal az eredménnyel, hogy a befogadó ország minden négyzetméterén természetesen érvényes az állam alkotmánya, s nem toleráljuk az intoleranciát se jobbról, se balról, se vallási okokból.

– Konkrétan?

– A keresztény-zsidó hagyományok, a kultúra, az alapvető értékrendszer, Euró-pa tradicionális gyökerei kerülhetnek megkérdőjelezett helyzetbe, ha a kontinensre teljesen más kultúrájú embereket fogadunk be milliószámra kontroll nélkül, akik a mi toleráns, szabad életformánkat általában elutasítják. Míg Budapesten bárki bárhol, bármikor végigsétálhat kipában, addig ezt nem biztos, hogy biztonságban megteheti Párizs vagy Brüsszel bizonyos kerületeiben.

– Ezt ugye most nem mondja komolyan?

– A mostani migrációs hullám olyan kultúrákból táplálkozik, amelyek felerősítik az antiszemitizmust, a homofóbiát, a női egyenjogúság elutasítását, ezért különösen fontos, hogy kiálljunk az értékrendszerünk mellett. Zéró tolerancia az intoleranciával szemben – amit Németországban hosszú évek óta nyilvánosan vállalok mint művész. Ez volt a társadalmak jövőjéről szóló, a Bajor TV által közvetített kétórás előadásom címe is. Budapesten például teljes összhangban élnek egymással és nem egymás mellett a kultúrák, ötvöződtek, szemben egyik-másik nyugat-európai fővárossal vagy éppen Brüsszellel, ahol paralel kultúrák alakultak ki. A kérdés az, hogy az öreg kontinens 72 évvel a II. világháború szörnyűségei után hogy adja át kötelező érvénnyel a migránsoknak a szabad és toleráns értékrendszerét, például a női egyenjogúság természetességét, avagy az antiszemitizmus határozott és egyetemleges elutasítását.

– A végén még a „Soros-kártyát” is előhúzza. Megteheti ezt művészként?

– Több mint tíz éve kritikusan látom, s ezt hangoztatom is mint szabadelvű zenész, hogy a kaszinókapitalizmus az, ami megtámadta a Ludwig Erhard-i szociális piacgazdaságot. Ami rafinált spekulációkkal milliárdokat harácsol társadalmi többletérték teremtése nélkül, amikor csökkenő árfolyamokra fogad. A bank eredeti funkciója Bill Clintonig el volt választva a kaszinózástól, a spekulációtól. Sajnos ma már világosan látjuk, hogy a spekuláns nem vállalkozó. A vállalkozó célja ugyanis a társadalmi előrehaladás, a többletérték megteremtése, a spekulánsé viszont a nyeresége, ha „jó lapra tett”, ami lehet egy cég, egy valuta, avagy akár egy ország gazdasági összeomlása is.  

– Mire céloz?

– A szociális piacgazdaság, amely a II. világháborút követően Németországban, majd Nyugat-Európa nagy részén megvalósult, vagy amiért a magyarok a szabadság érdekében rendszert váltottak, a legjobb, legemberibb gazdasági-társadalmi formula. Ami azt jelenti, hogy valódi – ipari, mezőgazdasági, tudományos – teljesítmény áll a gazdaság mögött; egy vállalat sikere, nyeresége többletértéket teremt a dolgozók és az egész társadalom számára, utcák, kórházak, iskolák épülnek a munkavállalóknak s a gyerekeiknek. A fiataloknak jövője lesz.

– Az Egyesült Államok is piacgazdaság, sőt a prototípusa a kapitalizmusnak, nem?

– Természetesen, de a Wall Street egyre kevésbé érdekelt a fundamentális értékek figyelembevételében. Sajnálatos módon főként spekulációra épült fel a globális pénzügyi világ, már nem a valós teljesítmény számít elsősorban, hanem a pillanatnyi tőzsdei spekuláció által szerzett elvileg virtuális vagyon, amely nem morális a művész etikai szemszögéből.

– Választott hazájában a németek mégsem mondanak nemet a hivatalos migrációs politikára, vagy éppen a pénzügyi spekulációs rendszerre!

– Ennek az az oka, hogy Németországban a hangadó nyugati tartományokat teljesen eluralta a political correctness, ami behatárolja a szabadelvűség konstruktív vitaképességének a légterét, ezzel a felismerés lehetősége is megnehezül. A politikai korrektséget mint szűrőrendszert sokszor úgy értelmezik, hogy semmit sem szabad megkérdőjelezni, vitatkozni róla, ami a mainstream által már manifesztálódott, túl sok lett az alternatív faktum a valóság helyett.

– Hamarosan választások lesznek Németországban: beszáll a kampányba? Ír esetleg dalt a konzervatívoknak? Milyen a kapcsolata Angela Merkellel?

– Ez már a negyedik választási kampány lesz, amelyben természetesen a magam módján, mint művész, részt veszek. Dr. Angela Merkelt mindig is személyesen támogattam különböző formában – természetesen zenével is, és ez sosem volt kérdés. Nincs is annál kisstílűbb, mint mikor valaki csak azért nem osztja meg az álláspontját, mert művészként attól tart, hogy elveszítheti rajongóit, kedvelőit, mediális támogatóit.

– Németország ma az EU legerősebb tagállama, de kész-e a kontinens vezetésére?

– Németország, miután a mai napig azzal a bűnnel, civilizációs töréssel szembesíti saját magát, amely 75 éve történt, soha nem fog ezzel az igénnyel fellépni. Mindig csak történelmi szerénységgel, egész Európára tekintettel, és Németország hálás hazánknak azért az egyedülálló történelmi szerepéért, amely az újraegyesítéshez vezetett.

– A napokban Merkel kihívója, Schulz szociáldemokrata politikus azzal vádolta meg a hivatalban lévő kancellárt, hogy ő hívta be a migránsokat. Mire gondolt az első pillanatban?

– Velem együtt még 82 millió német derült egy jót Schulz úr ezen beszédén. Egy komolytalan politikus farizeus kijelentése, aki a népszerűségét ezzel is tovább fogja csökkenteni.

– Magyarországról a német ajkú sajtóban – Ausztriában, Svájcban és Németországban – gyakran olvasni, hogy nincs sajtószabadság. Ön mit tapasztal, mikor Budapesten van?

– A legutóbbi ittjártamkor bárhová is kapcsoltam a tévét – HírTV, ATV és RTL Klub – nagyon kritikus hangnemben emlegették a kormányt, ez számomra egy indikátor volt a szabad sajtóra. De velem is előfordult már, hogy az egyik médium nem jött el a sajtótájékoztatómra, majd olyat adtak a számba, ami el sem hangzott. Helyre kellene azért tenni a sajtóetikát is; nem elég a sajtószabadságot emlegetni, hanem annak morális tartalmával élni kell, mert a sajtószabadság egy fejlett társadalomban természetes kell, hogy legyen. Egyébként, visszatérve a kérdésére, bár ritkán vagyok itthon, de amikor hazalátogatok, nem érzékelem, hogy veszélyben lenne a sajtószabadság Magyarországon. Mindenféle véleménnyel találkozom az orgánumokban, ellenben Németországban a political correctness majdnem kötelező ereje miatt szinte csak egyféle hangadó vélemény van a vezető véleményformáló médiában.  

– Azonban senki sem vitatja, hogy nagyon jók a pénzügyi és gazdasági mutatóink. Sok német üzletembert ismer; milyen a rólunk kialakult gazdasági kép?

– A magyar gazdasági siker szignifikáns. Hét éve még Görögország szintjén voltunk, ma már minden német gazdasági szereplő elismeri a magyarok rendkívüli teljesítményét. S nem pusztán a pénzügyit vagy a gazdaságit, hanem a művészvilágban és főleg a filmiparban elért sikereket – utóbbit nagyrészt Vajna Andy barátomnak köszönhetően. A magyar fiataloknak van jövőjük, szemben az olasz, spanyol vagy éppen görög ifjúsággal. Az utóbbiak országában magas, két számjegyű a munkanélküliségi ráta.

– A felmérések szerint összejöhet még egy következő Orbán-kormány 2018 tavaszán, azaz „visszaszavazzuk” magunkat a diktatúrába. Mit szól majd a világ?

– Nem kell azzal foglalkozni, hogy Juncker rossz poénból lediktátorozza a magyar kormányfőt, miközben puszilgatja Cipraszt, a görög elnököt. Egyfelől Orbán Viktort szabadelvű, polgári gondolkodású, nagyon kulturált politikusnak tartom, akinek ott a helye Brüsszelben, az EPP-ben, Angela Merkel mellett. Ott is ül. Másfelől a magyarok dolga lesz, hogy kit választanak. Számomra szimpatikus, ha egy ország egyértelmű felhatalmazást ad a kormányzásra, miként tette ezt 2010-ben és 2014-ben. A magyar siker a szabadelvű, külföldön élő művész szempontjából vitathatatlan.

Névjegy

Az 1975 óta Németországban élő Mándoki Lászlóra itthon legtöbben az Eurovíziós Dalfesztivál és a Dschinghis Khan révén emlékeznek, szerte a világban azonban elsősorban dzsesszrockzenészként és nemzetközileg sikeres zenei rendezőként tartják számon. Az általa alapított, jövőre 25 éves Man Doki Soulmates zenekarban a 70-es és a 80-as évek legendás dzsessz- és rockmuzsikusai játszanak együtt, többek között Chaka Khan, Chris Thompson (Manfred Mann’s Earth Band), Bobby Kimball (Toto), Nick Van Eede (Cutting Crew), Al Di Meola, Ian Anderson (Jethro Tull), Tony Carey (Rainbow), Randy Brecker, Bill Evans (Miles Davis), David Clayton-Thomas (Blood, Sweat & Tears), John Helliwell (Supertramp), Till Brönner, Klaus Doldinger és még sokan mások.

Megjelent a Figyelő 2017/31. lapszámában.