Jobban dübörgünk, mint az EU

HírekSzajlai Csaba

A harmadik negyedévben 3,6 százalékkal nőtt a magyar gazdaság teljesítménye, amely kedvezőbb, mint az EU 2,5 százalékos bővülési üteme.

 

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a 3,6 százalékos harmadik negyedévi előzetes adatot értékelve elmondta, hogy a részstatisztikák alapján ennél is jobb eredményre lehetett számítani, hiszen a bérek emelkedése vagy a rekord áfabevételek sokkal dinamikusabb gazdasági életet mutatnak. Ezért a végleges adatok várhatóan 3,6 százaléknál gyorsabb GDP-bővülést mutatnak majd - tette hozzá, megjegyezvén azt is: a bővülés nagyrészt az iparnak, a lakásépítések miatt felfutó építőiparnak és a piaci szolgáltatásoknak köszönhető.

A nemzetgazdasági miniszter kitért rá: a növekedés együtt járt a bérek töretlen emelkedésével, így a munkavállalók is egyre inkább részesednek a gazdasági növekedésből. “A tavaly novemberben megkötött hatéves bérmegállapodás gazdaságösztönző hatásainak köszönhetően a foglalkoztatási helyzet további javulására, a belső kereslet élénkülésére és a versenyképesség erősödésére számítunk a következő időszakban” - húzta alá a tárcavezető.

Egyébkéánt a harmadik negyedévben az Európai Unió gazdasága éves alapon átlagosan 2,5 százalékkal növekedett szezonálisan és a naptárhatással kiigazítva az Eurostat gyorsbecslése szerint. Vagyis a magyar gazdaság bővülése  továbbra is jelentősen meghaladja az uniós átlagot, így töretlen hazánk felzárkózása a fejlettebb tagállamokhoz.

Az NGM várakozásai szerint az utolsó negyedévben a növekedés tovább gyorsul majd, így a kiskereskedelmi forgalom és a fogyasztás növekedése erős maradhat, de a beruházások jelentős hányada is jellemzően az év végén valósul meg.

Borítófotó: obuda.hu