Szigetvári Viktor lebontaná a kerítést 2 éven belül

Hírek
Sajtótájékozatót tartott az Együtt miniszterelnök-jelöltje, Szigetvári Viktor és a párt elnöke, Juhász Péter. Azon kívül, hogy Juhász mosolya gyanúsan ragyogott, a fő téma az egyéni körzetek jelöltállítása lett volna. Újságírói kérdésre azonban kibújt a szög a zsákból és kiderült, hogy Szigetvári Viktor az ellenzékkel karöltve bontaná le a határainkat védő kerítést.

Egy az egyben a haladó ellenzéki média által sulykolt forgatókönyv: egy ellenzéki jelölt, egy Fidesz-KDNP jelölt ellen választókerületenként. Erre építették fel jelöltállítási taktikájukat – közölte Szigetvári. Eddig minden rendjén is van, azonban az Együtt miniszterelnök-jelöltjének sikerült benyögnie, hogy így is állítottak közel 50 jelöltet, amivel bizonyították a párt országos jelenlétét. Azért elég nevetséges, hogy országos szervezetnek nevezik magukat, mikor még a körzetek felében sem állítottak jelöltet.

Ezt ezer meg egy helyről hallottuk már, így nem is olyan érdekes. Az már inkább, hogy Szigetvári Viktor bevallotta: szükségtelennek és feleslegesnek érzi a kerítést. Hozzátette, hogyha tehetné, 2 éven belül lebontaná. Erre persze miniszterelnökként lenne a legnagyobb esélye, megragadva a lehetőséget gyorsan el is sorolta pár kétségbeejtő ötletét. Többek közt megtudhattuk, hogy a kerítés lebontása mellett bevezetné a felső határ nélküli kötelező kvótát, együttműködne mindenfajta “nemzetközi partnerrel”, valamint a tranzitzónát már első munkanapján megszüntetné.

Szerencsénkre erre kis esély van. “Ha rajtam múlna, és véletlenül miniszterelnökké választana a nép” – kezdte taglalni kétségbeejtő agyszüleményeit Szigetvári. "Véletlenül"? Így hangzik egy igazi államférfi beszéde?

Ezek is érdekelhetnek

További híreink