Már el is kezdte propagálni a Soros-szervezet tervét az uniós biztos

Hírek
Vera Jourová jogérvényesülésért és fogyasztópolitikáért felelős uniós biztos a “civil szervezeteknek” mondott NGO-ért szólalt fel az Európai Parlamentben. Érdekes módon nagyon hasonló elképzelései vannak, mint a Soros-féle Open Society Foundations-nek.

Vera Jourová szerint egy országról nem lehet elmondani, hogy demokratikus pusztán azért, mert választásokat tartanak, a demokráciához a civil társadalom aktív és hatékony működése is szükséges.

Na és ki másra gondolhatott volna ez alatt, ha nem a tisztaerkölcsű Soros-NGO-kra? Jourova ugyanis a következő gondolatokat osztotta meg az EP-ben: a civil szervezetek támogatása több uniós tagállamban csökken a munkájukat ellehetetlenítő törvények miatt, és kampányokkal hallgattatják el őket. „Az áldemokráciákban az embereket időnként csupán szavazni hívják, ez az igazi veszély a demokráciára nézve” – fogalmazott.

Aláhúzta, a feladat az ez ellen való küzdelem, ugyanis a civil társadalom elhallgattatása a populizmus egyik eleme, amelynek erősödése a kritikus gondolkodás, a társadalom politikában való tudatos részvételének a visszaszorulásához vezet. Amennyiben a nemzeti hatóságok szándékosan próbálják meg elhallgattatni a civil társadalmat, ha ellenőrizni vagy megbélyegezni akarják őket, az uniós bizottság fellép az adott tagország ellen, ahogyan erre már példa is akadt Magyarország esetében.

Mivel Magyarországon a Soros által támogatott szervezetek hisztiznek a civil törvény miatt, ezért felteszem Jourová rájuk gondolt. Ezek az NGO-k egyébként azért vannak így kiborulva, mert ha jól látható rajtuk, hogy jelentős részben külföldről finanszírozzák őket, akkor veszélybe kerül a “független civil” imázsuk. Furcsa, hogy Jourova olyan szervezetektől várja a demokrácia védelmét, amelyek nagyban függnek olyan külföldi pénzemberek támogatásától, mint Soros György. Vagy nem is annyira furcsa?

Jourová még a múlt év augusztusában osztott meg egy olyan képet Twitterén, amelyen Sorossal pózol. A fotó mellé a következő szöveget írta: „Megbeszéltük az alapjogok helyzetét Európában George Sorossal. Az Open Society értékei állnak az EU lépéseinek szívében”.

Így már az sem olyan meglepő, hogy Jourová nagyon hasonló tervet fejtett ki, mint a Soros-féle Open Society Foundations (OSF). A Figyelő e heti számából kiderül, hogy a Soros-alapítvány ötpontos akciótervet állított össze 2018-ra, amelyet az Európai Unió vezetőinek címeztek  azzal kapcsolatban, hogyan kéne az uniónak megvédenie a “civil” szervezeteket az olyan országok kormányaitól, mint amilyen hazánké is. Ne legyen kétségünk afelől, hogy ez pont azokra az NGO-kra vonatkozik, amelyeket Soros "teljesen véletlenül" pénzel.

Foglaljuk össze a dolgot: a Soros-féle OSF ötpontos tervet készít az EU vezetőinek azzal kapcsolatban, hogy milyen módszerekkel kellene nagyobb mozgásteret – ezáltal pedig nagyobb befolyásolási képességet – biztosítania  az uniónak a Soros-féle NGO-k számára.

Borítófotó: Vera Jourová jogérvényesülésért és fogyasztópolitikáért felelős uniós biztos

Ezek is érdekelhetnek

További híreink