Magyar munkahelyeket veszélyeztetett készakarva Soros György egyik embere

Hírek
A Civil Liberties Union for Europe, azaz Európai Szövetség a Szabadságjogokért vezetője Dénes Balázs bevallotta, azért lobbizott Németországban, hogy gazdasági nyomást helyezve Magyarországra, magyar munkahelyeket veszélyeztetve érjék el a bevándorlást segítő NGO-kal kapcsolatos szabályozás visszavonását. A Soros György által támogatott szervezet egészen a német külügyminisztériumig kúszott, ahol még büszkén vállalta is a dollármilliókat, amiket erre a célra áldoz a milliárdos tőzsdespekulálns - írja a Jerusalem Post. Az már csak hab a tortán, hogy Dénes azt is bevallotta, mik az amerikai üzletember tervei Brüsszellel.  

Dénesék célja az volt, hogy elérjék a német külügyben: a német cégeket használva kényszerítsék az Orbán-kormányt arra, hogy visszavonják a külföldről támogatott NGO-k átláthatóságáért hozott törvényt. Attól sem riadtak vissza, hogy több ezer magyar munkahelye került veszélybe ezzel. Mely cégekre gondolt Dénes? A Mercedeszre, Audira vagy a Boschra. Valamennyi német cég, melyek magyarországi gyáraiban több ezren dolgoznak. És akkor a kisebb-nagyobb német gazdasági kapcsolatokról, cégekről még nem is beszéltünk!

Dénes Balázs, atv.hu

Ezzel kapcsolatban Dénes azt mondta az Amszterdamban tartott januári találkozón: “Keményen dolgozunk. Ezen a héten találkozom egy agytröszt képviselőjével, akinek befolyása van a német kormányra és külügyminisztériumra, viszek nekik egy példányt a törvényből, frissen lefordítva magyarból, és elmagyarázom nekik, mit tehetnek ellene.” Hozzátette: “ha a német külügyminisztérium el akar érni valamit, el tudja, megvannak az eszközeik”. Ezek az eszközök minden bizonnyal a magyar emberek lennének.

De ki is Dénes László, aki magyarként elárulja saját hazáját? Ahogy már egy korábbi lapszámunkban is megírtuk, Dénes egykoron a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) vezetője volt, de mára a fentebb említett Liberties vezetőjévé vált. Ez az egyik legnagyobb Soros-szervezet, évi kétmillió euróval gazdálkodik. Emlékezetes lehet munkásságuk, hiszen legutóbb több EP-képviselőnek juttattak el finoman szólva sem objektív anyagokat a “civilek”, tehát NGO-k magyarországi helyzetéről. Javaslataik is vannak, mint például olyan területi monitoring szervezet felállítása, amely képes szembemenni a tagállamok kormányaival.

Ha már EU, akkor tudjuk meg miért választotta Soros György Dénes-t a Liberties vezetésére. “A nagy indok, amiért öt éve kiválasztottak engem, az a felismerés volt, hogy akkoriban Európában nem volt egy olyan emberi jogi csoport, amely kontrollálni tudta volna az EU-t” – mondta még az amszterdami találkozón. Jól olvasták, Soros György irányítani akarja az EU-t, és tudja, hogy ezt Brüsszelen keresztül teheti. Ráadásul ez a projekt, amivel Magyarország ellen nyomást akarnak gyakorolni nem új keletű. Dénes arról is beszélt: “Kaptunk egymillió dollárt a Nyílt Társadalom Alapítványtól (OSF). Miután a mi szervezetünk az OSF alvállalkozása, a projekt egy ideig az OSF-nél futott. Négy év után, amikor azt mondtuk, készek vagyunk, elindíthatjuk, Soros azt mondta nekem: tudj róla, hogy adunk még három milliót a következő három évre”. Mi ez, ha nem előre, alapos munkával kidolgozott terv?

Mielőtt pedig azt hinnénk, hogy mindez kamu, kijelenethetjük, egyáltalán nem az. Dénes Balázs a Jerusalem Post megkeresésére maga erősítette meg, hogy igazak a leírtak.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink