Magyarországon a törvény értelmében a menekültként, oltalmazottként vagy menedékesként elismert személy menedékjogot élvez.
Alkotmányunk kimondja, menekült az, akit a hazájában vagy a szokásos tartózkodási helye szerinti országban „faji, nemzeti hovatartozása, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozása, vallási, illetve politikai meggyőződése miatt üldöznek, vagy az üldöztetéstől való félelme megalapozott”. A menekültet a magyar állampolgárokéihoz hasonló jogok illetik és kötelezettségek terhelik. A menekült vagy magyar állampolgárságot szerez (három év után kedvezményesen honosítható), vagy státuszát később a hatóság visszavonja (többek között akkor, ha származási országa védelmét igénybe veszi, visszatelepül, megszerzi más állam állampolgárságát, súlyos bűncselekményt követ el, vagy az elismerés alapjául szolgáló körülmények már nem állnak fenn). Menekültként tehát elsősorban azokat ismerjük el, akik valóban üldözés miatt távoznak az országukból, s nem várható a hazatérésük, ezért az elismerést követően a magyarországi integrációjuk azonnal megkezdődik.
Ezzel szemben oltalmazott státuszban, úgynevezett kiegészítő védelemben az a külföldi részesülhet, aki nem felel meg a menekültként elismerés feltételeinek, de „fennáll annak a veszélye, hogy a származási országába történő visszatérés esetén súlyos sérelem érné”. Az oltalmazott személyt a menekültéihez hasonló jogok illetik meg, de kedvezményesen nem honosítható, nincs választójoga, illetve úti okmány iránti kérelme nemzetbiztonsági vagy közbiztonsági okból elutasítható. Az oltalmazottként való elismerést a törvény szerint legalább háromévente felül kell vizsgálni, amiből jól látszik, hogy az oltalmazott olyan kiegészítő védelemben részesített, akinek a visszatérésre egy átmeneti védelmi időszakot követően van esélye.
Menedékesként egy ukrán vagy korábban egy délvidéki konfliktusból menekülő tömegeket ismerhet el a kormány. Azt a külföldit pedig, aki sem a menekült, sem az oltalmazott, sem a menedékes státusz feltételeinek nem felel meg, de visszaküldés esetén üldöztetés veszélyének lenne kitéve, a magyar hatóság évenkénti felülvizsgálattal befogadottnak ismerheti el.
A menekült tehát jellemzően olyan személy, akinek a hazájába való visszatérésre nem igazán van esélye, ezért – ha jól viselkedik – véglegesen Magyarországon maradhat, s később állampolgárságot is szerezhet. Az oltalmazott esetében viszont tulajdonképpen átmeneti, kiegészítő védelemről van szó, ahol ugyan elképzelhető az, hogy az illető jogszerűen éveket tölt nálunk, de a hazájába való visszatérésnek van reális esélye.
Magyarországon jelenleg 242 000 külföldi él, ami arányait tekintve a legalacsonyabb érték az uniós tagállamok között.Közülük is csupán nagyjából 3400-an élveznek menedékjogot.
A menekültként való elismerési arányok Magyarországon rendszerint alacsonyak voltak, sőt többször is a legkisebbek az egész EU-ban. Azt követően azonban, hogy 2017 márciusától hatályba lépett az úgynevezett jogi határzár, amelynek értelmében a menedékkérelmek elbírálására a zárt tranzitzónákban kerülhet sor, a helyzet részlegesen megváltozott. Ugyanis csak olyanok próbálkoznak ezen a legális csatornán keresztül, akiknek nagyobb esélyük van az elismerésre, s mivel mozgási szabadságuk korlátozott, ezért – úgymond – az eljárás során a rendelkezésre állásuk biztosított, azaz nem hagyják el az országot. Ennek köszönhetően az elismerési arányok az uniós átlag közelébe emelkedtek, miközben a kérelmek száma erős csökkenésnek indult, s így mindenképpen egy fenntartható, kiegyensúlyozott irányba indult el a rendszer.
Az elmúlt három év kérelmezők szerinti állampolgársági adatait vizsgálva pedig az látszik, hogy Magyarországra a balkáni hullám után elsősorban még mindig a Közel-Keletről érkeznek kérelmezők. Közöttük immár jó ideje nem a szírek, hanem az afgánok képviselik a legnagyobb csoportot. Azt is láthatjuk, hogy a menekültként való elismerés tekintetében meglehetősen szigorú Magyarország, jellemzően pár tucat, valóban háborús zónából érkező szír, iraki, afgán, iráni és szomáliai számíthat kedvező elbírálásra. Az oltalmazottak között pedig felülreprezentáltak a szírek (akiknek az elismerési aránya egyébként az EU-ban mindenhol az egyik legnagyobb), nyilvánvalóan abból a megfontolásból kiindulva, hogy átmeneti, kiegészítő védelemre jogosultak lehetnek, de később vissza kell térniük a hazájukba.
Az Európai Bizottság és az unió tervei azonban a jövőre nézve arról szólnak, hogy az úgynevezett dublini rendszer reformja keretében olyan oltalomkeresők kérelmét is nekünk kellene elbírálnunk – ráadásul felső határ nélkül –, akik sohasem jártak Magyarország területén. E terveknek a kormány keményen ellenáll, ami a 2015-ös, csupán 120 000 kérelmezőről szóló, azonban hasonló logikájú tanácsi kvótadöntésről készített statisztikákból is látszik. Miközben az Európai Bíróság által a múlt év végén érvényesnek minősített 2015-ös döntés alapján 120 000 ember lett volna áthelyezhető, a kétéves időszak lezárásáig csak nagyjából a negyedüket sikerült áthelyezni. Látható, hogy Magyarország – összhangban a kormányzati kommunikációval – ebben a programban nem kíván részt venni.
Sok újdonság tehát nincs a nap alatt – ahogy mondani szokták.
