Megidézik a finn-magyar zenei rokonságot

Figyelő Online
2017.03.22  12:02   
mail
nyomtatás
Európai kontextusba helyezve ad ízelítőt a kortárs és a legnagyobb finn komponisták munkásságából a Lappföldi Kamarazenekar hangversenye. A Pesti Vigadóban április 12-én hallható koncertnek több magyar vonatkozása is van.

A vonósokból és egy fúvósötösből álló, nemzetközi hírű zenekar és annak Budapesti Tavaszi Fesztiválon hallható koncertje több magyar vonatkozással is bír. Az együttes tagjainak döntő többsége ugyan a csaknem fél Finnországot kitevő lappföldi régióból származik, a '90-es évektől csaknem másfél évtizedet töltött itt Ghéczy László gordonkaművész, és két évtizede ugyancsak az zenekarban muzsikál a Mojzer-házaspár: Renáta második koncertmesterként, Antal pedig fagottművészként működik közre a kamarazenekarban. A Pesti Vigadóban az est szólistája Szalai András ígéretes fiatal magyar cimbalomművész, aki Édith Canat de Chizy kortárs francia szerző Lands Away című művében csatlakozik az együtteshez. A programban is szerepel magyar darab, Kodály Zoltán Adagiója, a szerző egyik korai, mégis máig igen népszerű kamaradarabja, ami Debussy azonos korszakból származó négy prelűdjéhez hasonlóan zenekari átiratban szólal meg az esten. Végül, de nem utolsó sorban az egyik legjelentősebb finn zeneszerző, Aarre Merikanto egy ugor népdal nyomán született Arioso című műve is hallható a programban, amely finn-magyar zenei rokonság megidézésére tett szép gesztusnak tekinthető.


Az északi sarkkör mellett található Rovaniemi városában 1972-ben megalapított Lappföldi Kamarazenekart nemcsak az teszi különlegessé, hogy Finnország és egyben az Európai Unió legészakibb székhelyű komolyzenei együttese, hanem az is, hogy rendkívül magas színvonalat ért el az elmúlt évtizedekben. Rendkívül nagy súlyt helyeznek a kortárs zeneszerzők friss műveinek bemutatására, olyan jelentős alkotók ősbemutatóiban működtek közre, mint a dán Bent Sørensen, a brit Dave Maric vagy a magyar Sári József, a finn szerzők közül pedig Aulis Sallinen, Pehr Henrik Nordgren és Kalevi Aho. Utóbbinak Rituals című 14. szimfóniája a Pesti Vigadóban is elhangzik, e darab 2009-es felvételét a Finn Rádió az év lemezének választotta a Lappföldi Kamarazenekar előadásában.

A számos finn elismeréssel kitüntetett együttes művészeti vezetője már több mint 20 éve John Storgårds finn hegedűművész és karmester, aki a zenekar irányítása mellett a BBC Filharmonikusok és a kanadai National Art Centre Orchestra első vendégkarmestereként is nevet szerzett magának. A Lappföldi Kamarazenekarral a skandináv régión túl bejárta többek közt Közép- és Kelet-Európát, valamint felléptek Londonban a BBC Proms, Ausztriában a Karintiai Nyár, Algériában pedig a Nemzetközi Zenei Fesztivál hangversenyein.

Jegyvásárlás: http://btf.hu/program?id=83964

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Olajozott visszaesés

Amerikában jövőre, globális szinten pedig 2021-ben tetőzik a benzinfogyasztás egy friss előrejelzés szerint, ami az olajcégeket is stratégiájuk átgondolására kényszeríti.

Megidézik a finn-magyar zenei rokonságot

Európai kontextusba helyezve ad ízelítőt a kortárs és a legnagyobb finn komponisták munkásságából a Lappföldi Kamarazenekar hangversenye.

Felpörgött a lakáspiac

Az előző évhez képest 23 százalékkal többen érdeklődtek az eladó lakások iránt az ingatlan.com elemzése szerint.



Okostantermet adtak át Miskolcon

Az országban elsőként adtak át úgynevezett okostantermet szociális központban.

LMP: a kormány "mindhalálig közmunkaprogramot" tervez

Az LMP szerint "mindhalálig közmunkára" ítélne egyeseket a kabinet azzal, hogy akár tíz évig is lehetővé tenné a részvételt a közfoglalkoztatásban.

Orbánnal is tárgyal csütörtökön Jens Stoltenberg

Orbán Viktor miniszterelnökkel is tárgyal csütörtökön Budapesten Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára - erősítette meg Havasi Bertalan.

top200