Több mint 250 ezer eurós fejlesztés a Balaton-felvidéken

Figyelő Online
2017.03.17  14:34   
mail
nyomtatás
A Dunai Geo Túra projekt részeként a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén új tanösvényt hoznak létre és bővül a Hegyestűn látható geológiai tárlat. Az uniós beruházás 257 ezer euróból valósul meg, egy határokon átnyúló geológiai fejlesztéssorozat részeként - jelentette be a pénteki projektnyitó sajtótájékoztatón a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára.
V. Németh Zsolt elmondta: az összességében 1,7 millió eurós, 14 partner együttműködésével megvalósuló nemzetközi projekt az Interreg Duna Transznacionális Együttműködési Program finanszírozásával az idén januárban indult, zárása 2,5 év múlva várható. A program a földtani örökség újszerű bemutatását, a növény- és állatvilág, valamint az élettelen természeti értékek védelmét célozza.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Olajozott visszaesés

Amerikában jövőre, globális szinten pedig 2021-ben tetőzik a benzinfogyasztás egy friss előrejelzés szerint, ami az olajcégeket is stratégiájuk átgondolására kényszeríti.

Megidézik a finn-magyar zenei rokonságot

Európai kontextusba helyezve ad ízelítőt a kortárs és a legnagyobb finn komponisták munkásságából a Lappföldi Kamarazenekar hangversenye.

Felpörgött a lakáspiac

Az előző évhez képest 23 százalékkal többen érdeklődtek az eladó lakások iránt az ingatlan.com elemzése szerint.



A rezsicsökkentés megvédéséről is megkérdezik az embereket

A kormány készen áll a rezsicsökkentés megvédésére, és a hamarosan kezdődő nemzeti konzultáció során megkérdezik erről a magyar embereket is.

Kampány indul az építőipari szakmák népszerűsítéséért

Kommunikációs kampányt indít az építőipari szakmák népszerűsítése érdekében általános iskolásoknak és szüleiknek az építőipari Mapei Kft.

Frankfurt az élen a londoni bankok átcsábításáért folyó versenyben

Frankfurt az éllovas a londoni City pénzügyi szolgáltatási központjában honos bankok átcsábításáért folyó versenyben a Financial Times szerdai körképe szerint.

Megduplázta profitját a Raiffeisen Bank

Megduplázta profitját a Raiffeisen Bank tavaly, 15,7 milliárd forint adózott nyereséget ért el, a bank minden eddiginél sikeresebb évet zárt.

top200