A világ is másolná népegészségügyi kezdeményezéseinket

Figyelő Online - Cseke Hajnalka
2017.02.16  17:05   
mail
nyomtatás
Olyan volt ez a verseny nekem, mint az izlandi válogatott számára a futball Európa-bajnokság - nyilatkozta a Figyelőnek Szócska Miklós, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának igazgatója annak kapcsán, hogy nem került be azon három jelölt közé, akik közül májusban megválasztják az Egészségügyi Világszervezet főigazgatóját. A második Orbán kormány egészségügyért felelős államtitkára a posztért folyó kampány kulisszatitkairól beszélt és arról, hogy milyen új piacok nyílhatnak meg a magyar gyógyszeripar számára.
- „Szócska nem lesz WHO főigazgató", „Interjú nélkül hazaküldték az Orbán-kormány egészségügyért felelős ex-államtitkárát." Olvasta ezeket a tudósításokat?
- Az az igazság, hogy a mentális egészségem érdekében államtitkárként sem olvastam újságot, de minden eljut hozzám.

- Tényleg akkora bukás volt, hogy meg sem szólalhatott? Eredetileg hatan versenyeztek az Egészségügyi Világszervezet főigazgatói posztjáért, köztük Ön, de még az ötös körbe sem került be.
- Egy ilyen versenyben már részt venni is önmagában siker és megtiszteltetés. Egyébként már hogyne szólaltam volna meg. A hivatalos pályázati szereplés a WHO végrehajtó tanácsa előtti bemutatkozással kezdődött novemberben. A januári döntés előtt túl voltam egy nagyon kemény jelölti vitán a Chatam House-ban, számos publikáción és egy négy hónapos kampánykörúton is. Százhúsz ezer kilométert tettem meg, körbe utaztam a Földet, számos ország egészségügyi vezetőjével találkoztam, s ismertettem a jelölti programomat. Sőt, azóta is annyi meghívást kapunk és annyi megkeresés éri rajtam keresztül az országot, aminek alig tudunk megfelelni. Tudtuk előre, a világszervezet vezetői posztja a nemzetközi diplomáciai folyamatok erőterében dől el.

- Mire számított?
- Tudtam, hogy komoly versenybe csatlakozom be. Az egyik jelölt, a volt etióp egészség- és külügyminiszter, Afrika összes szavazatát tudhatta automatikusan maga mögött. A WHO-ban az Afrikai Unió jelentős lobbi erővel rendelkezik. Pakisztáni vetélytársam az országukat alapító egyik politikai család tagja. A diplomáciai papírforma szerint ők voltak a biztos tovább jutók és a négy európai jelölt közül egynek lehet esélye. Közöttünk, európaiak közt pedig egy volt francia egészségügy-, és külügyminiszter, egy brit ENSZ főtisztviselő és a WHO jelenlegi olasz főigazgató-helyettese indult mellettem. Nyilvánvaló volt, hogy ha csak a diplomáciai erő számít, nincs esélyem. Olyan volt ez a verseny nekem, mint az izlandi válogatott számára a futball Európa-bajnokság.

- Miért vállalta mégis a jelöltséget?
- Mert abban bíztam, hogy az egészségügy és a WHO problémái elég nagyok ahhoz, hogy a külügyi lobbi mellett a szakmai program, a változás melletti elkötelezettség is számítani fog. Tapasztalatból tudtuk szakmai stábommal, hogy a magyar egészségügynek van néhány megoldása, amiről a legtöbb helyen csak álmodoznak és ezeket érdemes feltenni a világ egészségpolitikai térképére. Tudtuk, hogy ha részt veszek egy ilyen kampányban, számos ország egészségügyi vezetőjével találkozom, s ezt a kapcsolati tőkét felhasználhatjuk arra, hogy népegészségügyi kezdeményezéseinkről a világ is tudomást szerezzen.

- Kudarcként élte meg azt, hogy elsőként Ön esett ki?
- Nem. Számoltunk a realitásokkal. Vetélytársaim mögött a három nagy szövetségi rendszer állt. A végső háromba pedig a francia és az olasz riválisom sem jutott be.

- Magyarország bukott meg, mert nem akarták a jelöltjét a WHO főigazgatói székében látni vagy Ön? Hogyan lehet ezt a szavazást értelmezni?
- Nem lehet másként értelmezni, mint hogy nem nyertük meg. Nagyon kis esély volt a végső győzelemre. A kampányt nyíltan a változás szükségességére építettük és ezzel számos országot magunk mellé állítottunk. Akik Magyarországra, azaz rám adták a szavazataikat, arra voksoltak, hogy a WHO működését és a világ egészségügyi irányítását is érdemben kell megváltoztatni. Ez a szavazó országok kb. 1/3-a volt. Külön siker az, hogy népszerűsíthettem a magyar népegészségügyi intézkedéseket, s ennek folytán olyan helyekről kaptunk pozitív visszajelzéseket, ahonnan nem is számítottunk. A világ különböző pontjairól kérik tőlünk a jogszabályok angol fordításait, valamint a különböző intézkedések megvalósítási és hatásvizsgálati módszertanát.

- Ön számolt azzal, hogy a nemzetközi politikai és gazdaságdiplomáciai erőviszonyok függvénye a poszt elnyerése, honnan vette a bátorságot mégis, hogy megméretteti magát?
- Ismétlem, a változás kényszerére és a szakmai programra építettem. Az igazi gyilkosok ma már nem a járványok, hanem a nem fertőző krónikus betegségek. Ezek már nemcsak a nyugati világban, hanem a fejlődő országokban is átveszik a főszerepet. Tehát nem a világjárványok veszélyeztetik az emberiséget, hanem az életmódunk. Azaz az, hogy mit eszünk, mit iszunk, mennyit dohányzunk, milyen levegőt szívunk. Honnan vette Magyarország a bátorságot, hogy a mienkénél sokszorta gazdagabb országok globális vállalatait megadóztatta, s 76 nap alatt elfogadtatta az országgyűléssel a nemdohányzók védelméről szóló törvényt és bevezette a népegészségügyi termékadót? Ezek a jogszabályok az én államtitkári megbízatásom idején születtek. Itthon a gyártók 40 százaléka évek óta kevesebb sóval, cukorral mérgezi az embereket. Innen jött a bátorság. Azt mondtuk, hogy akármit csinálunk, hosszú távon a globális marketing és a globális életmód fel fogja őrölni azokat a kezdeményezéseket, amelyek hosszú távon elengedhetetlenül szükségesek az emberiség megmentéséhez. Itt az ideje, hogy erről nyíltan beszéljünk világszinten is. A WHO-ban is. A magyar kezdeményezések példa értékűek. Be kell vallanom, hogy a kampányba való beszálláshoz több, a nemzetközi szakmai életben mozgó kolléga, köztük egy európai ország volt egészségügyi minisztere keresett meg, akik ismerték a tevékenységemet.

- Beállt Ön mögé a magyar kormány?
- Attól kezdve, hogy Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter és Szijjártó Péter külgazdasági-, és külügyminiszter tudomást szerzett a jelölés lehetőségéről, egy héten belül megvolt a kormány támogatása. Maximálisan mellém álltak, az a lelkesedés, ahogyan a magyar diplomácia beleállt ebbe az ügybe, és tolta, olyan volt, mintha egy bob-ban ültem volna.

- Most, hogy az Ön számára véget ért a verseny, hogyan tovább?
- Számos jövőbe mutató hozadéka van a kampánynak, ezt már most tapasztalom. Több tucat afrikai, dél-amerikai és ázsiai ország egészségügyi vezetőjével, képviselőjével találkoztam, s ezek a kapcsolatok tovább élnek. Folytatódnak a tárgyalások arról, hogy a magyar gyógyszeripar szereplői új piacokat szerezzenek vagy visszatérjenek oda, ahol egyszer már jelen voltak, csak kiszorultak. Megnyílt a lehetősége annak is, hogy bizonyos szakmai területeken Magyarország szorosabbra fűzze együttműködését az Egészségügyi Világszervezettel.

- Említene konkrétumot?
- Az afrikai államok nem vásárolni akarnak drágán, hanem azt szeretnék, ha megosztanának velük technológiákat. Úgy tudom, hajlandó erre néhány magyar gyógyszeripari cég, s ahol korábban segélyként adták a gyógyszereiket, most új piacokat szerezhetnek. Ha nem vettem volna részt a kampányban, akkor nem tudnánk ezekről a lehetőségekről. Az Egyenlítő alatti Afrika országaiban elképesztő digitális fejlesztések zajlanak, ez a digitális egészségügyet régóta fejlesztő Magyarország cégei számára szintén komoly esély. A programomban is hangsúlyosan szereplő elektronikus egészségügy olyan helyekre viszi majd el az egészséget, ahol soha nem volt elérhető. Olyan lehetőség ez, mint a XX. században volt a védőoltások elterjesztése. Ez a WHO-val való jövőbeni együttműködés egyik kulcs területe is lehet.

- Az Ön programjára mennyire voltak vevők a WHO országok illetékesei?
- A Csendes óceáni térségben volt az első meghallgatásom. A régiótanács ülésén nagyon érződött, hogy amit mondok, az még az ottani szigetvilág országainak az egészségügyi ágazatában is rezonál. A WHO manilai irodájában tartottam előadást, kiemelt figyelemmel hallgattak, hogy milyen reformot hajtottunk végre az iskolai menzákon, ugyanis épp a gyermekkori elhízásról tárgyaltak. Én pedig azt tudtam mondani, mi már ezt kitaláltuk. Megadóztatjuk a hozzáadott cukrot és sót. Nagyon széles pályán játszottunk, igyekeztünk az egészségügyi rendszer reformjára, a globális népegészségügyi cselekvésre irányítani a figyelmet, s arra, hogy hatékonyabban kellene vezetni a szervezetet. Felszínre hoztuk, hogy miközben a gyermekbénulást egy-két éven belül legyőzi az emberiség, a WHO alkalmazottainak 20 százalékát a gyermekbénulás leküzdésére adott donációkból finanszírozzák.

- Ha nincs gyermekbénulás járvány, akkor adományok sem érkeznek majd a világszervezethez?
- Pontosan. A járványügyi védekezés csapatait a világ fejlődő részén egy olyan erőforrásból foglalkoztatják, ami két év múlva kiszárad. Nem érkeznek támogatások. Elképesztő, de a WHO-n belül jelenleg nincs egy forrásteremtéssel foglalkozó központi „fundraising" főosztály, a program csoportok egymással vetélkednek, így próbálják az erőforrásokat maguknak megszerezni ugyan azoktól a donoroktól.

- Ha világjárvány törne ki, arra sem lenne elegendő pénz?
- A sürgősségi védekezési alap körülbelül egynegyede van feltöltve adományokkal, tehát jelenleg valóban nincs elég pénz. Az erőforrások 80 százaléka önkéntes adományokból, pántlikázottan érkezik, konkrét országokban konkrét feladatokra költhető el. Ez azért sajnálatos, mert keretek közé szorítja a világszervezet tevékenységét. Minden világjárvány kitörésekor van egy nagy felbuzdulás, hogy le kell győzni, aztán egy idő után, amikor a fejlett világot már nem fenyegeti a repülőn beutazó dögletes vírust hordozó ember, mindenki megfeledkezik azokról, akiket malária hordozó szúnyog csíp meg, pedig ők több mint kétszáz millióan vannak. Az Ebola járványnak - amelyre pedig oly nagy figyelem irányult, „csupán" 11 ezer áldozata volt, a maláriának majdnem félmillió évente. S arról is elfelejtkeznek sokan, hogy a világ négyötödén nincs általános hozzáférés az egészségügyi szolgáltatásokhoz a legalacsonyabb szinten sem. Európa ebből a szempontból végtelenül jó hely. Fontos része volt a programomnak az, hogy ráirányítsam erre a figyelmet. El lehet képzelni, mekkorát üt, amikor egy kis ország veszi a bátorságot és azt mondja, hogy kockázatközösség kell a járványok elleni védekezésben és az általános egészségügyi szolgáltatások hozzáférésében, és el kell kezdeni valahogy forrásokat gyűjteni.

- Ha már szóba hozta a világjárványokat, nem tartja különösnek azt, hogy nem igen hallani a H1N1-ről, pedig pár éve a legrettegettebb volt. Mennyire manipuláltak a világjárványokról való híradások? Elképzelhető, hogy egyik-másik mögött ipari érdekek állnak?
- Amiket említ, mind benne van. Ám gyakran az ijedtség miatt nem helyes a kríziskommunikáció. Nagyságrendekkel nagyobbnak vagy kisebbnek láttatják a veszélyt. Az embereknek fogalmuk sincs, hogy ma is az emberiség majdnem fele, több mint három milliárd ember él maláriától veszélyeztetett helyen, miközben az ijesztő tüneteket és végül halált okozó Ebola miatt tízezren vesztették életüket. Sokszor nem tudják jól kezelni az egészségügyi információkat, nincs, aki felkészítse őket erre. Az Ebolát sem kezelték jól, először elhallgatták, nem cselekedtek időben. A Zika vírus felütésekor viszont épp ellenkezőleg, túlreagálták és majdnem bedöntöttek egy olimpiát. A világ polgárai jobban félnek tőle, mint a tuberkulózistól vagy a maláriától. És persze benne van az ipari érdek is. Ahol nincs nemzeti gyártása a vakcináknak, ott a sokszorosát kérik el érte. Sok államot becsaptak, aranyárban adták el nekik, tehát a kommunikációban benne van az ipari marketing is nagyon erősen.

- Ha WHO szinten nincs is pénz kutatásokra, nehezen tudom elképzelni, hogy nemzetállamok szintjén, például az Egyesült Államokban ne lenne.
- Amerika e téren elbízta magát. Az egyik amerikai tisztifőorvos volt az, aki kijelentette, véget ért a fertőző betegségek kora. Ez is oka volt, hogy innentől kezdve nem ruháztak be ellenanyag gyártásba. Most vagyunk abban az időszakban, amikor a WHO-nak át kellene vennie a kezdeményezést, építve arra, hogy kulcsszerepe volt az Ebola elleni vakcina kidolgozásában is. Serkentenie kellene a kutatásokat, s kezelnie kellene a menekültválság miatti járványveszélyt is. Sokan kikerültek a járványügyi oltási rendszerek védelme alól. Jordániában 2 millió, Törökországban 3 millió menekült él táborokban, akik ki vannak téve olyan járványoknak, amiket már korábban ők is megoldottak. De például, bármily megdöbbentő, a szomszédos Ausztriában is bármikor felütheti a fejét egy járvány, ott ugyanis mindössze 50 százalékos a gyermekkori fertőző betegségekkel kapcsolatos átoltás. Ausztriának tehát van miért aggódnia. Magyarországon 98 százalékos átoltottság mellett ezektől az újra feléledő, elfelejtett betegségektől nem kell tartani.

- Egy európai kultúr országban ilyen alacsony szinten áll a fertőző betegségek elleni oltási rendszer?
- Egyik-másik helyen sajnos, igen. Rendszeresen tartok előadásokat Európában, köztük Ausztriában, s bár sok nehézséggel küzd a magyar egészségügy, a népegészségügyi intézkedéseink, s az oltási fegyelem miatt „bezzeg ország" vagyunk. Ausztriai szakmai vitákon jó példaként hoznak fel bennünket a dohányzás elleni fellépésre. Az oltási szintünk miatt népegészségügyi sztároknak számítunk.

- Mivel magyarázza azt hogy számos betegség tekintetében az európai statisztikák élén állunk?
- Magyarország megcselekedte azokat az alapszintű dolgokat, amiket ebben a népegészségügyi katasztrófahelyzetben meg kellett cselekedni. Ezek azonban nem egyik napról a másikra hoznak eredményt. Amerikai kutatások igazolják, hogy a tüdőtumorok számának a csúcsa 20-30 évvel követi a dohányzás csúcsát. Alig öt éve fogadta el az országgyűlés a dohányzás elleni törvényt, 2012 óta a középületekben, munkahelyeken megszűnt a passzív dohányzás, nem élünk annyit füstben. Az elszívott dohány mennyisége is csökken évről évre. Ennek az igazán nagy eredménye évtizedek múlva mutatkozik meg. Az egészségügyben soha nem varázsütésre változnak meg a folyamatok. Nem olyan dolog, hogy megcsinál valamit az ember, és úgy lehet hagyni. Ez egy folyamatos küzdelem. Az alkoholizmus szintén óriási probléma. Sajnos, divat lett a tömény szesz fogyasztása, ami a legkárosabb. Ugyanakkor, lehet, hogy nem szokott le a magyar a csokiról, de legalább a kakaó bevonó masszában már nincs transzzsír, ami egy nagyon komoly méreg volt. A nálunk kapható kólában is csak kb. fele annyi a cukor mint máshol.

- Ön ült az államtitkári székben korábban, s határozott elképzelése volt a az ellátórendszer átalakításáról. Hogy látja a mostani folyamatokat, például a szuperkórház tervét?
Szándékosan nem nyilvánítok véleményt aktuál-egészségpolitikai kérdésekben, de néhány szakmai szemponttal tudom segíteni az értelmezést. Látható, hogy amíg nekem a válság kezelése jutott, mostanra az egészségügyet is eléri a gazdasági növekedés A folytatódó béremeléseknek remélhetőleg jótékony hatása lesz, hiszen már a 2011-14. közötti ösztöndíjak és béremelések is a válsági előtti szint alá vitték az elvándorlást. A 2007-2014 közötti uniós fejlesztési ciklusban több, mint 400 milliárd jutott a vidék intézményeinek megújítására és a struktúra átalakítására, de Budapest ebből, uniós fejlesztési kritériumok okán, kimaradt. Nézzük meg például a győri, nyíregyházi kórházat meg a Szent István vagy a Szent János Kórházak traumáját, esetleg a Péterfyt. A szuperkórházak fejlesztése ezt a döbbenetes lemaradást hivatott pótolni. A válságban erről én csak álmodoztam. A fenntarthatóság miatt, azonban a kapacitások modernizálásának együtt kell járnia a betegutak járó-, és alapellátás felé irányításával. Szakmai programokon elhangzik, hogy az egészségpolitikának ez az eleme változatlan.

A magyar egészségügy számára pótlólagos forrást jelentene, ha „co-payment"-et fizetnének a betegek. Egy múlt heti budapesti szakmai konferencián hangzott el, hogy mindenkinek alapdíjat kellene fizetnie, amiért alap szolgáltatási csomag járna, s ezen felül lehetne kiegészítő biztosítást is kötni.

A betegek már most is részt vállalnak, fizetik a járulékot, és elég magas az egyéni kiadások aránya. Ha emlékszik még a szociális népszavazásra, érthető, hogy ezeket a szavakat, hogy „co-payment" és vizitdíj, vagy alapcsomag töröltem a szótáramból. Az alapcsomag meghatározása politikailag kivitelezhetetlen. Ugyanakkor a kiegészítő forrásteremtés lehetőségeit mi is kutattuk, tárgyaltuk. Ma a magánellátás és a magánellátásnak a közellátás szereplőivel való lappangó összefonódása kíván transzparens megoldást.


NÉVJEGY

Dr. Szócska Miklós

1989-ben szerzett orvosi diplomát a Semmelweis Egyetemen, ahol a képzés ideje alatt ellenzéki diákvezetőként fordult érdeklődése az egészségügyi menedzsment irányába.

Diplomája megszerzését követően kollégáival együtt megalapította Egészségügyi Menedzserképző Központot, amelynek jelenleg is a vezetője.

A Menedzserképző fejlesztése során a Harvard Egyetemen szerzett Master of Public Administration diplomát, majd a Semmelweis Egyetemen sikeresen védte meg változtatásmenedzsment témában írt doktori disszertációját.

2010-től egészségügyi államtitkári pozíciót töltött be a politikai ciklus teljes négy éve alatt.

2014-től újra az Egészségügyi Menedzserképző Központ igazgatója, valamint rektori megbízottként a Digitális Egészségtudományi Intézet vezetője.

Főbb kutatási és oktatási területei a hálózatelemezés, kríziskommunikáció, vezetés és változtatásmenedzsment, továbbá az e-egészségügyi és big data megoldások.

2016-ban Magyarország Kormánya az Egészségügyi Világszervezet következő főigazgatójának jelölte.

Feleségével három gyermeket nevel.


Figyelő 2017/07. szám

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Orbán: közeledünk az ésszerű migrációs politikához Európában

Varsóban több más téma - például a múlt heti római EU-csúcs és a Brexit - mellett napirenden volt a bevándorlás kérdése is.

Kisebb profitra számítanak idén a nagyvállalatok

Visszafogottabban látják a cégek az exportpiaci lehetőségeket is.

Ezeket a lakásokat keresik a külföldiek

A magyar lakáspiacon stabil részesedéssel rendelkező külföldiek körében a Balaton és Győr-Moson-Sopron megye is népszerű.



top200