Bővülő magyar-szlovák kapcsolatok

Figyelő Online
2016.12.08  16:21   
mail
nyomtatás
Multiszektorálissá bővülnek a magyar-szlovák gazdasági kapcsolatok.

A klasszikus kereskedelmi áruforgalom mellett multiszektorálissá válnak a gazdasági együttműködések Szlovákia és Magyarország között. A Magyar Nemzeti Kereskedőház által 2016. december 8-án, Budapesten megrendezett Magyar-Szlovák Üzleti Fórumon több mint 100 szlovák és magyar üzletember vett részt, illetve aláírásra került egy kétoldalú együttműködési megállapodás is.

Szlovákia Magyarország harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere, a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok dinamikusan fejlődnek. A Szlovákiába irányuló magyar kivitel 2015-ben 8%-kal bővült, összesen több mint 4,5 milliárd eurót ért el. Mindezekre tekintettel a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Magyar-Szlovák Üzleti Fórumot tartott Budapesten, több mint 100 üzletember részvételével.

A kétoldalú gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok élénkítését célzó fórumon közel 30 szlovák és 85 magyar cég vett részt. Az üzletember találkozón résztvevő vállalkozóknak lehetőségük nyílt konkrét együttműködésekről, üzleti lehetőségekről tárgyalásokat folytatni a hagyományos iparági együttműködési kereteken túl, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a megújuló energia, a hulladékgazdálkodás, a gépipar és az egészségipar területeit érintve.

Az esemény keretében Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója és Tibor Bucek, a Szlovák Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség (SARIO) külkereskedelmi igazgatója együttműködési megállapodást írt alá (képünkön az ünnepélyes aláírást követő kézfogás).





A megállapodás célja a két ország vállalkozásai közti kapcsolatok elmélyítése, a regionális együttműködések fejlesztése, a határ menti térségek intenzív fejlesztése, illetve a kutatás-fejlesztés területén való kooperáció kiszélesítése.

„Célunk az üzleti fórum és az együttműködési megállapodás aláírásával egy irányba mutat, minél inkább multiszektorálissá tenni a gazdasági együttműködésünket harmadik legjelentősebb kereskedelmi partner országunkkal, Szlovákiával" - fogalmazott Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója.

Számos új határátkelő megnyitása is várható a közeljövőben, mely nem csupán a kétoldalú áru- és teherforgalomra gyakorol pozitív hatást, hanem az olyan már létező határokon átívelő gazdasági együttműködéseket is megerősítheti, mint a Győr-Pozsony, Győr-Dunaszerdahely, vagy a Miskolc-Kassa kapcsolatok.

„A kétoldalú kapcsolatok további fejlesztése mindkét ország számára kölcsönösen előnyös érdekeket hordoz magában, legyen szó energiabiztonságról, vagy épp a regionális fejlesztések megvalósításához elérhető, Európai Uniós források felhasználásáról" - hangsúlyozta a vezérigazgató.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház összesen 7 regionális irodát hozott létre a Felvidéken, Rimaszombaton, Érsekújváron, Kassán, Ipolyságban, Dunaszerdahelyen, Párkányon és Királyhelmecen. A regionális irodák feladata a határ menti magyar-magyar gazdasági kapcsolatok erősítése, mely adóbevételek és új munkahelyek formájában Szlovákia gazdasági fejlődéséhez is hozzájárul.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Csíki-csuki

A Heinekennel csatázó csíkszentsimoni Igazi Csíki Sör védelmére kelve hadat üzent a hazai sörmultiknak is a kormány.

Hat éves csúcson az eurozóna növekedése

Az üzleti hangulat jelenleg Franciaországban és Európa legnagyobb részén rendkívül kedvező, bár a választások miatti bizonytalanság érzékelhető.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Gyorsan nőnek a kereskedelemben a bérek

Kötelező létszám, 100 százalékos vasárnapi pótlék és a havi két szabad hétvége. Tovább nőhet az ágazatban a bérköltség.



Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

Universal Robots: hasít az ipari robotika

A kollaboratív robotok úttörője továbbra is ki tudja használni, hogy elsőnek lépett a piacra és gyorsan piacvezetővé vált.

top200