Mérlegen a vasárnapi boltzár első éve

Figyelő Online
2016.03.15  10:30   
mail
nyomtatás
A vasárnapi pihenőnap egy évvel ezelőtti bevezetésekor megfogalmazott negatív kritikáknak nem lett igazuk: 5,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi piac - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke.
Az elnök elmondta: a KSH adatai szerint az elmúlt egy évben azoknál a cégeknél, ahol négynél több alkalmazott van, nem csökkent a dolgozók száma, sőt valamelyest nőtt.

Más a kérdés a foglalkoztatottak számával - tette hozzá -, hiszen ebben az esetben 8-9 ezer fős csökkenést könyvelt el a piac, de hangsúlyozni kell, hogy ennek nem csak a vasárnapi boltzár az oka, egyéb folyamatok is közrejátszottak.

"Mindez azt jelenti, hogy voltak olyan folyamatok, amelyek felfelé húzták a kereskedelem mérlegét, voltak olyanok, amelyek lefelé, de összességében olyan nagy veszteségekkel, amelyeket előrevetítettünk, messze nem kellett számolni" - mondta Vámos György.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Doktor House, Don Draper és más tévé-sorozatok, kik nézik?

A 2000-es évektől a TV-sorozatokban megjelentek az antihősök: Doktor House, Don Draper, Tyrion Lannister - mondja az Invitel egyik vezetője.

Útlevelek a zsebben

A tiltást szorgalmazó Porosenko elnök visszavett a lendületből.

Varga: 2016-ban jelentős fordulat volt a lakáspiacon

A múlt évben jelentős fordulat következett be a lakáspiacon, aminek alapja az volt, hogy sikerült tartós növekedési pályára állítani a gazdaságot.

Figyelő Konferencia - Aktuális trendek az ingatlanpiacon - galéria

A Figyelő konferenciája átfogó körképet nyújt a hazai ingatlanpiacról mind a lakás- mind a kereskedelmi célú ingatlanok vonatkozásában.



Doktor House, Don Draper és más tévé-sorozatok, kik nézik?

A 2000-es évektől a TV-sorozatokban megjelentek az antihősök: Doktor House, Don Draper, Tyrion Lannister - mondja az Invitel egyik vezetője.

Korábban érkeznek a magyar primőr zöldségek az üzletekbe

Április elejétől országszerte megvásárolhatók lesznek az üzletekben és a piacokon a magyar primőr zöldségek.

A vállalatok számára a képzett szakmunkások a legfontosabbak

Az iparvállalatok számára a megfelelően képzett szakmunkások rendelkezésre állása a legfontosabb telephely-választási szempont.

Május elsejéig lehet pályázni az elektromos autók beszerzésére

Az elektromos autók beszerzésére május elsejéig lehet pályázni, a pályázatra a kormány 2016-ban 2 milliárd forintot biztosított - mondta Varga Mihály.

top200