Nem durrantja be a világgazdaságot az olajárzuhanás

Figyelő Online
2016.02.29  17:17   
mail
nyomtatás
Londoni iparági elemzők szerint az utóbbi három évtized legnagyobb és legtartósabb olajárzuhanásának több ellenirányú hatás miatt nem volt olyan mértékű globális gazdaságélénkítő hatása, mint amilyen a modellszámítások alapján indokolt lett volna.

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays olajpiaci elemzőinek hétfőn ismertetett tanulmánya szerint az olajárak zuhanása tavaly több mint kétezer milliárd dollárnyi jövedelem-átcsoportosításnak felelt meg az olajimportőr gazdaságok javára.

A ház szerint a hagyományos gazdasági modellek alapján ennek 0,5-0,8 százalékponttal gyorsítania kellett volna a világgazdaság növekedési ütemét. Abban, hogy ez végül elmaradt, szerepe volt éppen az olajárzuhanásból eredő következményeknek is, elsősorban annak, hogy az olajexportőr gazdaságokban a fogyasztás bővülési üteme több mint 2 százalékponttal lassult tavaly az előző évhez képest.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Jönnek a kiemelt turisztikai térségek

A Balatonnál 367 milliárd, Sopron és térségében 60 milliárd, a Felső-Tisza vidékén pedig 100 milliárd forint értékben valósulnak meg beruházások.

Simicskó: többet kell áldozni a biztonságra

A honvédelmi miniszter szerint a szerdai londoni terrortámadás is rávilágít arra, hogy jobban kell figyelni biztonságunkra, többet kell áldozni rá.

Magyarország is alakítója szeretne lenni a közös biztonságnak

Magyarország elkötelezett NATO-tagságát illetően, s alakítója kíván lenni a közös biztonságnak - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.

Brit volt a merénylő, és az elhárítás ismerte

Nagy-Britanniában született a szerdai londoni merénylet elkövetője, aki ellen néhány éve a brit elhárítás (MI5) vizsgálatot folytatott.



Telepítésre ösztönöz az erdőtörvény módosítása

A megváltozott jogi és gazdasági környezet indokolja a 2009-es erdőtörvény módosítását, amely telepítésre ösztönzi a tulajdonosokat.

Jövő héten az összes uniós pályázat megjelenik

A kormány tartja a szavát, a jövő héten megjelenő pályázatokkal már a 2014-2020-as uniós támogatási ciklus pályázatainak 100 százaléka lesz meghirdetve,

Busz- és acélgyártásról, valamint egészségügyi kérdésekről tárgyalt a kormány

Három év alatt - hazai járművekkel - érdemben megújul az állami tulajdonban lévő buszállomány - mondta Lázár János.

top200