"Mikor beszélünk végre az európai polgárok biztonságáról?"

Figyelő Online
2016.02.22  09:44   
mail
nyomtatás
Amíg az emberek ellenőrizetlenül jönnek be Európába, addig elsősorban a külső uniós határok védelmére kell koncentrálni - jelentette ki Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere az ORF2 osztrák televízió Im Zentrum című politikai vitaműsorában vasárnap késő este. Hozzátette, hogy a határok védelme a szabadság és biztonság jogát biztosítja Európában.

Balog Zoltán kiemelte: a helyzet megoldását Európának közösen kell kidolgoznia, azonban ennek létrejöttéig nincsen értelme az európai menekültelosztási rendszerről beszélni. A miniszter a magyarországi kerítés építése kapcsán szükség-, valamint kényszermegoldásról beszélt, és emlékeztetett, hogy évekkel korábban már jelezték Brüsszelnek: a menekültkérdést nem tudják egyedül megoldani. Hangsúlyozta, hogy Magyarország a menekültekkel szembeni eljárása során az összes európai előírásnak eleget tett.

Balog Zoltán szerint azonban nem esik szó az integráció nehézségeiről, valamint arról, hogy mi történik az Európába érkező emberekkel, milyen nehézségekkel jár az együttélés, valamint nincsen szó olyan alapvető problémákról sem, hogy mit kellene tenni a menekültek anyaországában. "Mikor beszélünk végre az európai polgárok biztonságáról?" - tette fel a kérdést a szilveszteri kölni és salzburgi eseményekre utalva.

Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter sürgette a helyzet kezelését, és úgy vélte, hogy az európai megoldáshoz szükséges a nemzeti intézkedés is. Kiemelte, hogy Ausztriának be kell fogadnia a menekülteket, azonban most nem menedékkeresés, hanem a gazdaságilag legvonzóbb ország kiválasztása zajlik. A tárcavezető ismételten visszautasította szombaton az Európai Unió migrációs biztosának levelét, amelyben az bírálta a Bécs által a migránsok belépésére szabott szigorú napi kvótákat. Aláhúzta: Európa belső határok nélkül csak akkor létezhet, ha az unió külső határa is biztosított.

Ulrike Lunacek, az Európai Parlament alelnöke, osztrák zöldpárti EP-képviselő szerint nem minden ország áll készen megoldani a helyzetet. Meglátása szerint a visegrádi országok szoros összetartása helyett inkább a közös európai megoldásra kellene koncentrálni. Lunacek bírálta Ausztria szigorított menekültügyi intézkedését is, mert szerinte ha Ausztria lezárja határait, azzal csak az embercsempészetet segíti elő.
Arno Kompatscher, Dél-Tirol tartományfőnöke szerint ha lezárják a határokat, akkor Görögország és Olaszország végképp magára maradhat. Hangsúlyozta, hogy a menekültek anyaországában kell megoldani a gondokat, az egyes országok saját hatáskörben hozott lépései nem jelentenek megoldást.

Jiórjiosz Hondrosz, a görögországi kormánypárt, a Sziriza központi bizottságának tagja kifejtette: Görögország arra törekszik, hogy megmentse a menekültek életét. Kiemelte: az ország nincs abban a helyzetben, hogy a határon válogathassa meg, kiket engedhet be az országba. A görög politikus szerint most nem a határ biztosításáról kell beszélni, hanem a kiinduló országokban lévő szegénység és a háború megszüntetéséről.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Jönnek a kiemelt turisztikai térségek

A Balatonnál 367 milliárd, Sopron és térségében 60 milliárd, a Felső-Tisza vidékén pedig 100 milliárd forint értékben valósulnak meg beruházások.

Simicskó: többet kell áldozni a biztonságra

A honvédelmi miniszter szerint a szerdai londoni terrortámadás is rávilágít arra, hogy jobban kell figyelni biztonságunkra, többet kell áldozni rá.

Magyarország is alakítója szeretne lenni a közös biztonságnak

Magyarország elkötelezett NATO-tagságát illetően, s alakítója kíván lenni a közös biztonságnak - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.

Brit volt a merénylő, és az elhárítás ismerte

Nagy-Britanniában született a szerdai londoni merénylet elkövetője, aki ellen néhány éve a brit elhárítás (MI5) vizsgálatot folytatott.



Együtt: mindent meg kell tenni a szentendrei ivóvízbázis védelméért

Meg kell akadályozni a Szentendrét és több mint tíz települést ellátó ivóvízbázis szennyezését.

A Jobbik magyarázatot követel az amerikai kémkedési ügyben

A Jobbik a Fidesztől vár magyarázatot az amerikai kémkedési ügyben.

Simicskó: többet kell áldozni a biztonságra

A honvédelmi miniszter szerint a szerdai londoni terrortámadás is rávilágít arra, hogy jobban kell figyelni biztonságunkra, többet kell áldozni rá.

Elfogadhatatlan, végrehajthatatlan a strasbourgi ítélet

Végrehajthatatlannak tartja Lázár János miniszter azt a strasbourgi bírósági ítéletet, amely elmarasztalta Magyarországot két bangladesi kiutasítása miatt.

top200