In memoriam egyszerűsített bevallás - talán sikeres lesz a búcsú?

Figyelő Online
2016.02.15  16:10   
mail
nyomtatás
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) már csak ma éjfélig kérhetjük meg, hogy a bevallásunkat készítse el helyettünk. Dr. Réczei Géza adószakértő szerint, e megszűnő lehetőségnek az eddigi sikere erősen kétséges, ennek ellenére érdemes élni vele.
Ha valaki egyszerűsített bevallást szeretne, az jobb, ha igyekszik: az erről szóló nyilatkozatot a NAV-nak az 1553NY jelű nyomtatványon február 15-én éjfélig kell leadni. Ez a lehetőség idén utoljára lesz választható: akik igénybe veszik, azoknak csak annyi lesz a dolguk, hogy átnézzék és leellenőrizzék a kész bevallást, amit az adóhatóság állít össze.

Az Orbán-kormány már a hatalomra kerülése óta igyekszik egyszerűbbé tenni az adóbevallás rendszerét az adóhatóság közreműködésének növelésével, azonban érdemi áttörés eddig nem volt érzékelhető. Arra a kérdésre, hogy mi lehet a sikertelenség oka, Dr. Réczei Géza a Winkler, Barna és Társai Ügyvédi Iroda adószakértő ügyvédje szerint nincs egyértelmű válasz, de az elgondolkodtató, hogy a közel 5 millió szja bevallásból, alig néhány százezer készült az adóhatóság közreműködésével.

Mint elmondta, a szabályozás körül vannak kisebb gondok, ugyanis túlságosan is hosszúra nyúlik azoknak a listája, akik nem választhatják az egyszerűsített bevallást, de a bevallási nyilatkozat megtételének lehetősége is csak igen szűk adózói kör számára volt elérhető.

„Valószínűleg idén sem lesz siker a búcsúzó egyszerűsített bevallás, az igénylők száma minden bizonnyal az elvárt alatt marad. Mégis azt mondom, hogy aki teheti éljen vele. Az az irány, hogy az adóhatóság veszi át a felelősséget a bevallásért, kifejezetten jó," - véli a szakértő.

Bár a jövedelemadózás terén februárban az egyszerűsített bevallás kérdése a legfontosabb, érdemes fejben tartani, hogy az adónaptárban ebben a hónapban másik határidő is szerepel: február 25-éig az egyéni vállalkozóknak és az áfás magánszemélyeknek kell gondoskodniuk az adófizetésről és az SZJA bevallásról.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: adóadórendszer

Hozzászólások

Doktor House, Don Draper és más tévé-sorozatok, kik nézik?

A 2000-es évektől a TV-sorozatokban megjelentek az antihősök: Doktor House, Don Draper, Tyrion Lannister - mondja az Invitel egyik vezetője.

Útlevelek a zsebben

A tiltást szorgalmazó Porosenko elnök visszavett a lendületből.

Varga: 2016-ban jelentős fordulat volt a lakáspiacon

A múlt évben jelentős fordulat következett be a lakáspiacon, aminek alapja az volt, hogy sikerült tartós növekedési pályára állítani a gazdaságot.

Figyelő Konferencia - Aktuális trendek az ingatlanpiacon - galéria

A Figyelő konferenciája átfogó körképet nyújt a hazai ingatlanpiacról mind a lakás- mind a kereskedelmi célú ingatlanok vonatkozásában.



Doktor House, Don Draper és más tévé-sorozatok, kik nézik?

A 2000-es évektől a TV-sorozatokban megjelentek az antihősök: Doktor House, Don Draper, Tyrion Lannister - mondja az Invitel egyik vezetője.

Korábban érkeznek a magyar primőr zöldségek az üzletekbe

Április elejétől országszerte megvásárolhatók lesznek az üzletekben és a piacokon a magyar primőr zöldségek.

A vállalatok számára a képzett szakmunkások a legfontosabbak

Az iparvállalatok számára a megfelelően képzett szakmunkások rendelkezésre állása a legfontosabb telephely-választási szempont.

Május elsejéig lehet pályázni az elektromos autók beszerzésére

Az elektromos autók beszerzésére május elsejéig lehet pályázni, a pályázatra a kormány 2016-ban 2 milliárd forintot biztosított - mondta Varga Mihály.

top200