A törvény, amit már nagyon vártunk

Figyelő Online - Molnár Brigitta
2016.02.06  13:44   
mail
nyomtatás
A francia élelmiszerbankok és a segélyszervezetek nagyon örülnek a legújabb törvénynek, amely szerint a nagyáruházaknak el kell adományozniuk a megmaradt élelmiszert - írja a Guardian.
A világon elsőnek Franciaországban tiltották meg, hogy a nagyáruházak kidobják vagy megsemmisítsék az el nem adott, de még jó minőségű élelmiszert. Ehelyett arra buzdítják őket, hogy karitatív szervezeteknek vagy élelmiszerbankoknak adományozzák a megmaradt ennivalót. Ezáltal évente több millió adagnyi ingyen ételt adhatnak a rászorulóknak a szervezetek.


Az ötlet eredetileg a szegénység ellen küzdőktől, az egyszerű vásárlóktól és azoktól származik, akik ellenzik az ételek elpocsékolását. Az állampolgárok kampányát egy petíció követte, amelyet Arash Derambarsh indított el. A francia nemzetgyűlés decemberben fogadta el a tervezetet. A kezdeményezés támogatói azt szeretnék elérni, hogyha a jövőben az Európai Unió is bevezetne egy hasonló szabályozást.

A szupermarketeknek azt is megtiltották, hogy direkt túl sokáig tartsák az üzletben az élelmiszert és megvárják, amíg megromlik. Ezzel azt próbálták megakadályozni, hogy a rászorulók - a munkanélküliek, hajléktalanok és diákok - éjszaka kiválogassák az üzletek melletti kukákból a még jó ételeket és megegyék azokat. Korábban nagyon sok olyan élelmiszert lehetett találni, ami teljesen jó volt, csak kidobták, mert hamarosan lejárt a szavatossága.


Most azonban változott a helyzet: azoknak az üzleteknek, amelyek 400 négyzetméternél nagyobb területűek, szerződést kell kötniük a karitatív szervezetekkel. Ha nem teszik meg, akkor különféle büntetésre számíthatnak: a pénzbüntetés mellett (amely összege akár 75 ezer euró is lehet) 2 éves börtönbüntetést is kiszabhatnak.

A francia élelmiszerbankok szövetségének vezetője, Jacques Bailet nagyon örült a szabályozásnak. Szerinte emiatt egyre több szupermarket fogja eladományozni a megmaradt élelmiszert. „Mivel a nagyobb üzleteknek alá kell írniuk egy szerződést a szervezetekkel, sokkal nagyobb mennyiségű és változatosabb étel jut el hozzánk. Jelenleg viszonylag kevés a hús, valamint a friss gyümölcs és zöldség mennyisége, s a szabályozás várhatóan ezen is segíteni fog."

Bár az élelmiszerbankok és a karitatív szervezetek támogatják a szabályozást, számos kihívással kell szembenézniük. Újabb önkénteseket toboroznak, s szükségük van teherautókra, hűtőkre és raktárokra azért, hogy a megnövekedett élelmiszermennyiséget tudják raktározni és szállítani. Ezek a tevékenységek már az ő felelősségi körükbe tartoznak.


A francia élelmiszerbankok eddig 100 ezer tonna élelmiszert kaptak, amelyek közül 35 ezer tonnát adományoztak a szupermarketek. Bailet szerint az is hatalmas előrelépést jelent, ha csak 15 százalékkal több élelmiszer érkezik a szupermarketekből. Ennek segítségével évente 10 millió adaggal több élelmiszert tudnak kiosztani.

Az új szabályozás azt is könnyebbé teszi, hogy közvetlenül a gyártóktól is megkaphassák a felesleget az élelmiszerbankok. Korábban ez egy hosszú és bonyolult folyamat volt, ezt igyekeznek most könnyebbé és gyorsabbá tenni. „Ez igazán fontos az élelmiszerbankoknak, hiszen a jó minőségű termékek nagy része közvetlenül a gyártótól érkezik" - nyilatkozta Bailet.

Évente nagyjából 1,3 milliárd tonna élelmiszert pazarolnak el a Földön, Franciaországban pedig 7,1 millió tonnát. A még jó élelmiszer 67 százalékát a fogyasztók dobják ki, 15 százalékát az éttermek, 11 százalékát pedig az üzletek. Azonban az üzletek szabályozásának is nagy hatása lehet.
Kapcsolódó cikkek
The Guardian
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Jönnek a kiemelt turisztikai térségek

A Balatonnál 367 milliárd, Sopron és térségében 60 milliárd, a Felső-Tisza vidékén pedig 100 milliárd forint értékben valósulnak meg beruházások.

Simicskó: többet kell áldozni a biztonságra

A honvédelmi miniszter szerint a szerdai londoni terrortámadás is rávilágít arra, hogy jobban kell figyelni biztonságunkra, többet kell áldozni rá.

Magyarország is alakítója szeretne lenni a közös biztonságnak

Magyarország elkötelezett NATO-tagságát illetően, s alakítója kíván lenni a közös biztonságnak - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.

Brit volt a merénylő, és az elhárítás ismerte

Nagy-Britanniában született a szerdai londoni merénylet elkövetője, aki ellen néhány éve a brit elhárítás (MI5) vizsgálatot folytatott.



Megújul a Figyelő

Magyarország egyik legrégebbi és legnagyobb presztízsű gazdasági hetilapja, a Figyelő erősíteni kívánja médiapiaci pozícióját.

Bíróság elé állíthatják Netanjahu feleségét

A rendőrség Sara Netanjahunak, az izraeli miniszterelnök feleségének a bíróság elé állítását javasolja

top200