Jön a nemzeti néptánc nap

Figyelő Online
2016.02.02  14:19   
mail
nyomtatás
Nemzeti néptánc nap és Széchenyi Ökölvívó Emlékverseny is szerepel a Gróf Széchenyi Család Alapítvány által a Széchenyi István születésének 225. évfordulója alkalmából elindított programsorozatban.
Széchenyi Tímea, az alapítvány elnöke a rendezvénysorozat keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: 2015-ben is több programot indítottak - Év Széchenyi Vállalkozása Díj, Széchenyi Szabad Akadémia, rajz- és fotópályázat - melyeket idén is folytatnak, ezek mellett azonban idén új kezdeményezések is indulnak.
A hagyományőrzés és -teremtés szándékával rendezik meg augusztus 21-én a nemzeti néptánc napot, a Széchenyi Ökölvívó Emlékverseny pedig az olimpiai kvalifikációs torna előselejtezője lesz március 4-5-én.
Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és Novák Péter, a Kultúrpart csoport kreatív igazgatója elmondták: a néptánc napon a Hősök terén és az Ötvenhatosok terén a közönség számos színpadon találkozhat a Kárpát-medence különböző néptáncdialektusaival, de a tervek szerint a régió meghatározó épületeinek miniverzióival is.

A szervezők és a Széchenyi család szándéka, hogy a nemzeti néptánc nappal hagyományt teremtsenek, minden évben az augusztus 20-át követő első vasárnapon megtartva a rendezvényt - hangzott el a sajtótájékoztatón.
Szintén a tradícióteremtés szándékával indul a Széchenyi Ökölvívó Emlékverseny - közölte Erdei Zsolt világ- és Európa bajnok ökölvívó és Kovács László szövetségi kapitány.
Emlékeztettek arra: kevesen tudják, de Széchenyi István volt az első, aki angliai útjáról hazatérve megismertette a magyarsággal az ökölvívást. Ezért indítanak a nagy magyar államférfi emlékére ökölvívó tornát, amely idén előselejtezőjeként is szolgál az olimpiai kvalifikációs tornára.

Bodrogai László, az Eszterháza Központ főigazgatója a nagycenki Széchenyi-kastélyban és környékén zajló felújításokról számolt be. Elmondása szerint felújították a Széchenyi-mauzóleumot, megújult a kastély tetőszerkezete, és zajlik a kastélykápolna rekonstrukciója, miközben a Magyar Nemzeti Múzeum segítségével megújul az épület állandó kiállítása is.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Doktor House, Don Draper és más tévé-sorozatok, kik nézik?

A 2000-es évektől a TV-sorozatokban megjelentek az antihősök: Doktor House, Don Draper, Tyrion Lannister - mondja az Invitel egyik vezetője.

Útlevelek a zsebben

A tiltást szorgalmazó Porosenko elnök visszavett a lendületből.

Varga: 2016-ban jelentős fordulat volt a lakáspiacon

A múlt évben jelentős fordulat következett be a lakáspiacon, aminek alapja az volt, hogy sikerült tartós növekedési pályára állítani a gazdaságot.

Figyelő Konferencia - Aktuális trendek az ingatlanpiacon - galéria

A Figyelő konferenciája átfogó körképet nyújt a hazai ingatlanpiacról mind a lakás- mind a kereskedelmi célú ingatlanok vonatkozásában.



Csaknem 106 ezren jelentkeztek felsőoktatási intézményekbe

Az idén csaknem 106 ezer diák jelentkezett felsőoktatási intézményekbe, ez a szám megfelel a korábbi évek adatainak - közölte az oktatási államtitkár.

Liberálisok: vonják vissza a CEU-ellenes törvényjavaslatot!

A Magyar Liberális Párt azt követeli, hogy a kormány vonja vissza a felsőoktatási törvény javasolt módosítását, ami a Közép-európai Egyetem (CEU) "ellen irányul".

Magyarország élen jár a klinikai vizsgálatokban

Magyarország élen jár a régióban a klinikai fázisú gyógyszerkutatásokban - mondta a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, Honvédkórház orvosigazgatója.

Az Oktatói Hálózat nyílt levélben áll ki a CEU mellett

Álláspontjuk szerint a felsőoktatási törvény Balog Zoltál által benyújtott módosítása a minden tekintetben sikeres intézményt ellehetetlenítené.

top200