Hatékonyabb antibiotikumon dolgoznak a szegedi kutatók

Figyelő Online
2016.01.30  15:41   
mail
nyomtatás
Szegedi kutatók egy térképet szerkesztettek, amelyen rendszerbe foglalták egy baktériumsejt evolúciós nyersanyagait. Ezzel előre tudják jelezni, hogy egy baktérium milyen új környezethez tud alkalmazkodni, így segítik az antibiotikumok fejlesztését.
A kutatás eredményeiről Kintses Bálint, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársa az M1 aktuális csatornán szombaton elmondta, a mikroorganizmusok gyorsan tudnak alkalmazkodni az új környezethez. Ez sok fejtörést okoz az emberiségnek, próbálják visszaszorítani azokat például antibiotikumokkal - magyarázta.

A kutató közölte, hogy ez az alkalmazkodás, evolúció a sejtek "mellékreakcióiból" származik, de ezzel a tudomány eddig nem nagyon foglalkozott, az utóbbi években azonban kiderült, hogy ezek az evolúciós nyersanyagok képezik az alkalmazkodás alapját, vagyis ezen folyamatok segítségével válik egy baktérium antibiotikum-rezisztensé.
Kintses Bálint elmondása szerint az evolúciós nyersanyagok alacsony hatékonysággal vannak jelen, de amikor szükség van rájuk, felerősíthetők mutációkkal.

Hozzátette: egy olyan módszert hoztak létre, amellyel ki tudják mutatni a környezetünkben egy adott evolúciós nyersanyag jelen van-e. Ha gyakori - folytatta - , akkor nagy a valószínűsége, hogy az adott antibiotikum, illetve hatóanyag rövid időn belül hatástalanná válik a baktériumokkal szemben.
Ezeket az ismereteket felhasználhatják antibiotikumok fejlesztésénél - tette hozzá.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Szigorít Amerika

Az amerikai kamatemelés oldaláról nem fenyeget válság, más csatornákon keresztül azonban különféle veszélyek leselkednek a világgazdaságra.

Jön a házhozszállítási adó?

Fehér asztal mellett, de csörtével indult a konzultáció a „kettős élelmiszerminőség" elleni intézkedésekről.

Nagyhatalmi ambíciók

A Phenjannak címzett amerikai fenyegetések valójában Pekingnek szólnak. Ettől függetlenül komolyan kell venni azt, hogy az észak-koreai rezsim atomnagyhatalom akar lenni.

Csíki-csuki

A Heinekennel csatázó csíkszentsimoni Igazi Csíki Sör védelmére kelve hadat üzent a hazai sörmultiknak is a kormány.