Lejtőn a magyar papírok

Figyelő Online
2016.01.24  09:13   
mail
nyomtatás
A vezető részvények közül egy sem tudott erősödni az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a tőzsde részvényindexe, a BUX 525,68 pontos, 2,20 százalékos csökkenéssel 23 357,24 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac múlt heti - január 18-22. közötti - forgalma 56,43 milliárd forint volt, szemben az előző heti 70,23 milliárd forinttal.

A vezető részvények közül a legstabilabbnak a Mol bizonyult, mindössze 0,18 százalékkal gyengült a múlt héten, a legnagyobb, 4,50 százalékos esést pedig az OTP szenvedte el.

Hétfőn az elmúlt hetek felülteljesítése miatt korrigált a piac és estek a magyar tőzsdén az árfolyamok. Eközben a főbb nyugat-európai tőzsdéken csak minimális elmozdulás volt, az amerikai tőzsde pedig - ünnep miatt - nem nyitott ki. A forgalom közelített a 11 milliárdhoz.

Kedden a magyar piac a nyitás után gyorsan masszív pluszba került, az első tíz percben kialakult napi maximum után azonban zárásig folyamatosan esett a BUX, végül 0,15 százalékos emelkedéssel zárt. A forgalom 10 milliárd forintra esett vissza.

Szerdán az olajár esése "besötétítette" a budapesti kereskedést is, a magyar tőzsde - a nemzetközi vezető részvényindexekhez hasonlóan - erős mínuszban zárt. Az esés megközelítette a háromszáz pontot. A forgalom ekkor volt a heti csúcsán, 13,6 milliárd forinttal.

Csütörtökön 150 pontot emelkedett a BUX, 12,3 milliárd forintos forgalomban. A nemzetközi piacokon is javult a hangulat, miután az Európai Központi Bank (EKB) elnöke sejteni engedte, hogy újabb gazdaságélénkítő intézkedéseket jelenthet be, emellett a kőolaj ára is stabilizálódott.

Pénteken az olajár további növekedése és az EKB kilátásba helyezett monetáris könnyítése emelte a tőzsdeindexet. A szakértők azonban arra figyelmeztettek: ez még nem tekinthető trendfordulónak, ahhoz még legalább további két nap emelkedés szükséges. A forgalom a BÉT-en 9,5 milliárd forintot tett ki, a BUX csaknem 2 százalékot emelkedett.

Az OTP 5818 forinton zárta a hetet, ez 274 forinttal, 4,50 százalékkal alacsonyabb az előző heti záróáránál. A Mol az előző pénteki záráshoz képest 25 forinttal, 0,18 százalékkal gyengült, 13 575 forintot ért pénteken. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,00 százalékkal, 396 forintra csökkent. A Richter értéke 116 forinttal, 2,07 százalékkal esett. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,37 százalékkal, 1648,78 pontra mérséklődött a múlt héten.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Jönnek a kiemelt turisztikai térségek

A Balatonnál 367 milliárd, Sopron és térségében 60 milliárd, a Felső-Tisza vidékén pedig 100 milliárd forint értékben valósulnak meg beruházások.

Simicskó: többet kell áldozni a biztonságra

A honvédelmi miniszter szerint a szerdai londoni terrortámadás is rávilágít arra, hogy jobban kell figyelni biztonságunkra, többet kell áldozni rá.

Magyarország is alakítója szeretne lenni a közös biztonságnak

Magyarország elkötelezett NATO-tagságát illetően, s alakítója kíván lenni a közös biztonságnak - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.

Brit volt a merénylő, és az elhárítás ismerte

Nagy-Britanniában született a szerdai londoni merénylet elkövetője, aki ellen néhány éve a brit elhárítás (MI5) vizsgálatot folytatott.



Telepítésre ösztönöz az erdőtörvény módosítása

A megváltozott jogi és gazdasági környezet indokolja a 2009-es erdőtörvény módosítását, amely telepítésre ösztönzi a tulajdonosokat.

Jövő héten az összes uniós pályázat megjelenik

A kormány tartja a szavát, a jövő héten megjelenő pályázatokkal már a 2014-2020-as uniós támogatási ciklus pályázatainak 100 százaléka lesz meghirdetve,

Busz- és acélgyártásról, valamint egészségügyi kérdésekről tárgyalt a kormány

Három év alatt - hazai járművekkel - érdemben megújul az állami tulajdonban lévő buszállomány - mondta Lázár János.

top200