Nemzetgyalázás vádjával feljelentették a szlovák kormányfőt

Figyelő Online
2016.01.12  20:06   
mail
nyomtatás
Feljelentették Robert Fico szlovák kormányfőt a pozsonyi főügyészségen azokért a kijelentéseiért, amelyeket a muszlimokkal kapcsolatban tett a múlt héten - közölte honlapján a Denník N szlovák liberális napilap kedden a főügyészség megerősítésére hivatkozva.
Robert Fico a Kölnben és más német városokban szilveszter éjszakáján nőket ért támadásokra reagálva egy pozsonyi sajtóértekezleten a múlt héten azt mondta: meg kell akadályozni, hogy Szlovákiában egy egységes muszlim közösség jöjjön létre, mert ez az egyetlen ahhoz vezető út, hogy biztosítsa magát a Németországban már testet öltött fenyegetésekkel szemben

"Az e-mailben küldött feljelentés hétfőn érkezett meg a főügyészségre, amely az ügyet a szokásos módon, a törvényi előírásoknak megfelelően fogja intézni" - idézte a Denník N a pozsonyi főügyészség szóvivőjének közlését. A bűnvádi feljelentés jogcíme: faj és nemzetgyalázás illetve, etnikai, nemzetiségi és faji gyűlölet szításának gyanúja. Egy ilyen bűncselekmény elkövetéséért a szlovák jogrend szerint 3 évig terjedő szabadságvesztés büntetés róható ki.

A Kölnben és más németországi városokban szilveszterkor történtekre és a szlovák kormányfő szavaira közleményben reagált a Szlovákiai Iszlám Alapítvány nevű szervezet is. Egyebek mellett rámutatott: aggodalommal töltik el a németországi történések. A szervezet ugyanakkor elutasította, hogy az iszlámot vagy a szlovákiai muszlim közösséget bárki is közvetett vagy közvetlen összefüggésbe hozza a terrorizmussal vagy a szexuális erőszakkal.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Orbán: közeledünk az ésszerű migrációs politikához Európában

Varsóban több más téma - például a múlt heti római EU-csúcs és a Brexit - mellett napirenden volt a bevándorlás kérdése is.

Kisebb profitra számítanak idén a nagyvállalatok

Visszafogottabban látják a cégek az exportpiaci lehetőségeket is.

Ezeket a lakásokat keresik a külföldiek

A magyar lakáspiacon stabil részesedéssel rendelkező külföldiek körében a Balaton és Győr-Moson-Sopron megye is népszerű.



Jön az ukrán vízummentesség

A grúzok után megszűnik az ukránok vízum-kötelezettsége is.

Szlovákia újjáépíti Kuba elaggott hőerőműveit

A Kubának nyújtott szlovák segítség azonban káros lehet a helyiek egészségére.

Közép-Európa lesz az innováció európai központja?

A Visegrádi Csoport vezetői kedden aláírják az innováció fejlesztéséről szóló „Varsói Nyilatkozatot".

Románia a dohányzás ellen harcol és nyerésre áll

Tilalmat rendelt el, társadalmi vitát rendezett és átültette a dohánytermékekre vonatkozó Európai Direktívát.

top200