Csökkentek a fogyasztói árak Svájcban

Figyelő Online
2016.01.08  13:34   
mail
nyomtatás
Decemberben már a 14. egymást követő hónapban csökkentek a fogyasztói árak éves összehasonlításban Svájcban, jelezve, hogy az erős frank deflációs nyomást okoz.

A svájci statisztikai hivatal pénteken közzétett adatai szerint éves összehasonlításban 1,3 százalékkal estek a fogyasztói árak decemberben az előző havi 1,4 százalékos csökkenés után. Elemzők 1,2 százalékos mérséklődést vártak.

Az energetikai és élelmiszeripari termékek árváltozását nem tartalmazó maginfláció éves szinten 0,9 százalékkal csökkent a novemberi 1 százalékos mérséklődés után.
Az előző hónaphoz képest 0,4 százalékkal estek a fogyasztói árak decemberben, miközben elemzők 0,3 százalékos csökkenésre számítottak. Novemberben 0,1 százalékkal estek, októberben és szeptemberben 0,1 százalékkal emelkedtek, míg augusztusban 0,2, júliusban pedig 0,6 százalékkal csökkentek az árak havi szinten.
A fogyasztói árak tavaly átlagosan 1,1 százalékkal csökkentek éves szinten Svájcban. Utoljára 2011-ben emelkedtek a fogyasztói árak, akkor is csak 0,2 százalékkal. A következő évben 0,7 százalékkal, 2013-ban pedig 0,2 százalékkal csökkent, míg 2014-ben stagnált az éves infláció.

Svájcban már 2014 őszén elkezdtek csökkenni a fogyasztói árak, és ez a folyamat felgyorsult, miután a jegybank tavaly január 15-én váratlanul eltörölte a franknak az euróval szembeni 1,20-as árfolyamküszöbét, mondván, hogy fenntarthatatlan ezen a szinten küzdeni a menedékdevizának tekintett svájci fizetőeszköz túlértékelődése ellen. A döntés után a frank árfolyama drasztikusan emelkedett, növelve a deflációs kockázatokat.

Az erős frankot az egész gazdaság megszenvedi. A harmadik negyedévben stagnált a svájci gazdaság az előző három hónaphoz képest, és 0,8 százalékkal nőtt éves szinten. Decemberben is gyengült, 96,6 pontra esett a svájci konjunktúramutató, így tovább távolodott a 100 pontos sokéves átlagtól, ami ugyancsak arról tanúskodik, hogy a svájci frank erősödése gyengíti a gazdaság teljesítményét.

A szezonálisan kiigazított adatok szerint decemberben a munkanélküliségi ráta 3,4 százalékon maradt, a nyersadatok szerint viszont 3,7 százalékra emelkedett a novemberi 3,4 százalékról.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Felzárkóztatás: Balog elárulta, mi kell a sikerhez

Sikeres felzárkózáspolitikához minden érintett együttműködése szükséges - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere.

Lengyelország teljes mértékben elkötelezett az EU irányában

Fel sem merül, hogy Lengyelország kilépjen az európai közösségből.

Rakétaüzemmódba kapcsol a konjunktúraindex

Az index így is 2,5 éves csúcsára jutott - közölte a GKI.

Az évszázad összecsapása

A Gazprom és az Európai Bizottság között létrejött alku versenyképes áron biztosíthat gázt a jövőben a közép- és kelet-európai piacok számára.