Egészségügy: a para egyelőre velünk marad

Lippai Roland
2017-03-20 11:00
Hiába a paraszolvencia egyre szélesebb körű elutasítottsága, nagyon úgy tűnik, hogy a hálapénz még hosszú évekig torzítja az egészségügyi rendszert és az orvos-beteg kapcsolatokat.
Első pillantásra kedvezők a legutóbbi hálapénzfelmérés adatai, hiszen a megkérdezett orvosok kilencvenhat százaléka olyan egészségügyi rendszerben szeretne dolgozni, ahol az egyébként egyre vékonyabb boríték nem kap főszerepet. Ehhez képest csak kekeckedésnek tűnik, hogy hat százalék semmi kivetnivalót nem talál a paraszolvenciában. A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz) és a Szinapszis Kft. közös reprezentatív kutatása arra kereste a választ, hogy az orvosok mostanság miképpen tekintenek az évtizedek óta velünk élő, de kellő figyelmet csak az utóbbi esztendőkben kapó hálapénzre. Annak elutasítottsága valóban nagyarányú a körükben - fogalmazott a Figyelőnek egy évtizedek óta belgyógyászként praktizáló doktor. Ennek okát abban látja, hogy elfogadása esetén a szakember elveszíti a gyógyítás és a terápia folyamata feletti irányítást, hiszen a beteg utasításokat adhat és direktívákat fogalmazhat meg vele szemben. Így a paraszolvencia torzítja a szakmai irányítást, az előnyvásárlás pedig a többi beteggel szemben válik igazságtalanná. Noha a felmérés jelentős elutasítottságot mutatott ki, a képet picit árnyalja, hogy a válaszadók közel kétharmada szerint kizárólag a béremelés nem elég a hálapénz megszüntetéséhez.

BALHÉ BALHÉ HÁTÁN
Az utóbbi időszak zűrjei pedig még óvatosabbá teszik az embert a „hiszem, ha látom" elv alapján. Például a napokban etikai eljárás indult a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának a főorvosa ellen, aki egy kismama beszámolója alapján a szülés után százhatvanezer forintot akart róla legombolni. Egy másik friss történet szerint a Szent János Kórházban azért mondott fel valamennyi sebészjelölt rezidens, mert nem engedték őket operálni, csak asszisztálhattak, hiszen a hálapénz annak a zsebébe vándorol, akinek a kezében a szike van. Az intézmény persze jelezte, hogy valóban történtek felmondások, ám a távozó kollégák sokszor helyet kaptak a műtőasztal mellett. Ezek csak a nyilvánosságot kapott sztorik, miközben ha az ember akár csak egy fél órát eltölt valamelyik kórházi folyosón, azonnal értesülhet arról, hogy „mitől döglik a légy" a hazai egészségügyben. Egyébként a nőgyógyászat és a sebészeti szakmák a leginkább fertőzött területek.

FINANSZÍROZÁSI HÁROMSZÖG

Viszont ha a fizetésemelés önmagában nem elég az egészségügyi rendszert és a társadalmat is egyre inkább feszítő probléma megoldásához, akkor joggal vakarja a fejét az ember. Dénes Tamás ReSzaSz-elnök lapunknak felvázolt egy lehetséges utat, hangsúlyozva, hogy erről a szakpolitika semmilyen szintjén nem született még döntés. Az általa említett úgynevezett „finanszírozási háromszög" alapvetése szerint egy tisztességes alapbérre fel kellene építeni egy teljesítményalapú bérezési rendszert is, ami persze megkövetelné a gyógyítás minőségének mérését és az ellátott betegek számának nyomon követését. A már idézett forrásunk viszont a belterjesség, a rosszul értelmezett hierarchia mentén fogná meg a problémát. Szerinte a hálapénz megszüntetése a tisztességes fizetések mellett csak a teljes rendszer újraszabásával lehetséges. Újradefiniálná a humánerőforrás-szempontokat, különös hangsúlyt helyezve a vezetők kiválasztására is. Ennek jegyében ismét megpályáztatna minden vezetői állást azért, hogy a megfelelő kvalitású emberek kerüljenek helyzetbe, s ne a haveri kapcsolatok és a lekötelezettségeken alapuló viszonyrendszerek döntsenek. Limitálná a kinevezés időtartamát is, mivel „egy több évtizede a székében ücsörgő vezető, aki talán beteget sem látott évek óta, már nem képes friss és innovatív ötletekkel előállni, gyakorlatilag akadálya lehet nemcsak a kollégák, hanem összességében az intézmény fejlődésének is". Ráadásul a rendszer újratermeli önmagát, „mert jó képességű és nyílt felfogású negyvenesek irányító pozícióba kerülvén már két-három év múlva a személyiségtorzulás jeleit mutatják".

NINCS SZABAD VÁLASZTÁS
A ReSzaSz modelljének fontos elemeként Dénes Tamás szerint kiemelten kellene honorálni a szakorvosjelölteket oktató orvos kollégákat. Ez a gyakorlatban úgy nézne ki, hogy például egy sebész szakorvos magasabb bérezést kapna, ha operálás helyett inkább asszisztálna egy műtétnél. S ha elfogadjuk, hogy a betegek fő célja a borítékkal a figyelem és a biztonság megvásárlása, akkor a saját orvosválasztás intézményének a bevezetése lehetne a harmadik legfontosabb intézkedés. „Tévedés azt gondolni, hogy ma Magyarországon szabad orvosválasztás van, mert ugyan eldöntheti a beteg, hogy melyik doktorhoz akar menni, de annak ára van, amit boríték formájában ad át úgy, hogy fogalma sincs, ezért mit fog kapni. Előrelépés lenne, ha a saját orvosválasztás lehetőségét hivatalos formában, szerződés ellenében adnánk meg a betegnek" - fogalmazott a Figyelőnek Dénes Tamás. A háromszög működéséhez azonban átlátható egészségügyi rendszer kell, amelynek egyik fontos eleme, hogy a lakosság pontosan megértse: félelemből nem kell hálapénzt adnia, biztonságban gyógyulhat az adott intézményben. A paraszolvencia „félelem béreként" való emlegetése pedig tényleg csak azt jelenti, hogy a betegek nem szeretnek bekerülni a rendszerbe. Ahogy a köznyelv fogalmaz: lábon megyek be, de tepsiben jövök ki. A teljes átláthatóság viszont még a kanyarban sincs, hiszen a transzparens betegbiztonsághoz kellenek a szakmai irányelvek, amelyek elenyésző mértékben aktualizáltak, alkalmazásukat senki sem ellenőrzi. Hallottunk olyan véleményt is, amely szerint a hálapénz a magyar kultúra kevésbé dicsőséges alkotóeleme, fenntartásában a betegtársadalom is erősen sáros; sokan akkor is nyomulnak kezükben borítékkal vagy ajándékkal, ha azt az orvos egyértelműen elutasítja. Néhány év alatt a páciensek motivációi is megváltoztak. Pár esztendeje még minden harmadik orvos úgy gondolta, hogy a pénz valóban a hála jele. Mára a gyógyítók már az előnyök megvásárlását látják a zsebükbe tett ezresekben. Dénes egyébként korrupciónak tekinti a hálapénzt, tarthatatlanságát és morális megítélését a rendőrségtől vett példával illusztrálja: ha társadalmi norma, hogy a rendőrt nem lehet megvesztegetni, akkor ez nem lehet elfogadott más területeken, így az egészségügyben sem.

DIKTÁL A BETEG
E történetben a lakosság felelőssége is pontosan kimutatható, de nemcsak a hálapénzrendszer megszüntetése kapcsán, hanem az egészségügy fenntarthatóságában is. Utóbbi törekvés egyik alappillére az egészségtudatos állampolgár, amelyik megkapja a lehetőséget az egészséges életre és a szűrőprogramokon való részvételre, viszont az együttműködés hiánya esetén felelősségre kell vonni. Forrásunk szerint a páciensnek bíznia kellene az orvosában és a rendszerben is, és „ne akarja korrup-ció-val irányítani az őt gyógyítókat". El kell fogadni azt, hogy az egészségügyi dolgozók jobban értenek a betegség kezeléséhez - utalt azokra, akik az interneten és a szomszédasszonynál végeznek „önképzést" bajaikat illetően, hogy aztán a rendelőben okoskodjanak. Dénes Tamás úgy véli, fontos lenne annak a lakossági igénynek a megjelenése is, hogy hálapénzmentes, az átlátható betegbiztonságot preferáló egészségügyi rendszerben akarnak gyógyulni. Emellett a társadalom felelőssége az orvosok, illetve az egészségügyi szakdolgozók „jól tartása" is, tehát a legmagasabb szinten kell biztosítani a képzettségüket és a munkaképességüket. Ennek alapfeltétele forrásunk szerint egy a társadalom által létrehozott és ellenőrzött, a profitorientált szemléletet messziről elkerülő egészségügyi rendszer, amely szervezeti felépítésében, finanszírozásában azonnal és rugalmasan tudja követni a gyógyítás robbanásszerű fejlődését. A ReSzaSz-elnök azonban a keményebb kéztől sem riadna vissza, mivel úgy véli, a torz rendszer fenntartásában felelősséget visel a hálapénzes páciens is, és „a paraszolvencia kivezetésének a végén éppen olyan szigorral kellene büntetni őt is, mint azt, aki elfogadja a borítékot".

A cikk megjelent a Figyelő 2017/11. számában.