2018/02/08

Címlap

„Mi ide születtünk, nekünk itt kell élnünk”

Balogh Levente, a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. elnöke a társaival az elmúlt idők egyik legnagyobb hazai üzletét ütötte nyélbe azzal, hogy megvásárolta a PepsiCo magyarországi érdekeltségeit.

Szerintem

Visszatér a kockázat a tőkepiacokra

Hétfőn kezdte el munkáját Jerome Powell az amerikai jegybank, a Federal Reserve élén. A New York-i tőzsde irányadó indexe, a Dow Jones Industrial Average aznap 1175 pontot, 4,6 százalékot zuhant, ami az index számítása óta a legnagyobb egynapi esés. A kettő között nincs összefüggés, hacsak annyi nem, hogy Powell egy sűrű nappal kezdett.

Való Világ

Mennyi pénzt kapunk az EU-tól?

Az Európai Bizottság legutóbbi jelelntése alapján tavaly októberig az öt uniós strukturális és beruházási alapból összesen 278 milliárd eurót kötöttek le különböző projektekre az uniós tagországok, ami közel a felét jelenti a teljes 2014-2020-as keretnek. A tagállami hozzájárulásokkal együtt számolva Magyarországon a friss adatok szerint a 7 éves keret mintegy 80%-a van már lekötve nyertesekkel.

Négy negyed

A szavazati jog és a haladás

Érdekes kérdés-felhívás jelent meg az Indexen január végén. A szöveg szerint „Magyarországon csak minden negyedik választó biztos benne, hogy nincs Soros György Pártja nevű párt”. Majd alatta a kérdés: „Te minden felnőttnek adnál választójogot?”

Mátrix

Megállt az idő az amerikai nagykövetségen

Lejárt az amerikai külügy által a „független magyar sajtó támogatására” kiírt tender jelentkezési határideje.

Mátrix

Politikai délibábok

Akár 250 párt is indulhat az országgyűlési választásokon – lehet olvasni a szalagcímeket. De hogy valójában miként áll most a pártok helyzete Magyarországon, s miben változott a választási szabályozás az elmúlt években, arról Szánthó Miklóssal, az Alapjogokért Központ igazgatójával beszélgettünk.

Mátrix

Az ember, aki a háttérből irányít

Országosan ismert politikus, aki azonban sosem került a frontvonalba. Inkább a háttérből irányít. Vállalkozó, de üzleti kapcsolatait nem vállalja nyilvánosan. Ő Tóth Csaba, az MSZP országgyűlési képviselője, Zugló meghatározó politikusa.

Mátrix

Soros-terv 2.0

Újabb eszközökkel vértezné fel az uniós intézményeket a Soros-féle NGO-k védelmében a milliárdos nemzetközi szervezete.

Mátrix

Divatba hozni a csángó kultúrát

Tizenkét órás rendezvénysorozattal – gálaműsorral, több helyszínen zajló táncházzal, énektanítással, gasztronómiai bemutatóval, kiállítással – készülnek a Millenárison tartandó szombati XXII. Csángó Bálra a moldvai és a gyimesi csángó csoportok, illetve a Belgrád környékéről érkező bukovinai székelyek.

Mátrix

Dübörög a német fegyverexport

Egy témában biztos nem várható vita a német nagykoalíciós tárgyalásokon. A napokban elkészült összesítés szerint ugyanis Berlin az elmúlt négy évben összesen 25 milliárd euró értékben engedélyezte német fegyverek exportját, ami negyedével több, mint az előző, kereszténydemokrata-liberális kormány idején.

Mátrix

Kéretlen kerítők

Bár nem verik nagy dobra, zavarkeltőnek tartja a Gyurcsány-párt Gulyás Mártonék jelöltválogatási akcióját. Az adományokat gyűjtő Közös Ország Mozgalom nem sieti el a költségekkel való elszámolást.

Mátrix

Az USA-ban tárgyalt az orosz és az amerikai kémfőnök

Csúcstalálkozót tartottak Washingtonban az orosz és az amerikai titkosszolgálatok. A CIA vezetője kínai befolyásra figyelmeztetett.

Mátrix

Kétségek a Kreml-lista kapcsán

A Forbes magazinból és a Kreml honlapjáról ollózták össze a Moszkva elleni legújabb szankciós névsort Washingtonban.

Mátrix

Elkezdődött a harc az EKB elnöki posztjáért

A német–francia rivalizálás ismét kiélesedik Európa egyik legnagyobb hatalmi játszmájában.

Mátrix

„Politikai bölcsesség kell a Mol–Ina-ügy rendezéséhez”

Az eszéki egyetemi tanár, elemző nem ért egyet azzal, ahogyan a kormánya a Mol–Ina-kérdést kommunikálja, de fontosnak tartja a horvát nemzeti érdekek védelmét. Szomszédai közül Horvátországnak a legjobb viszonya Magyarországgal van, ám szerinte folyamatosan javul majd a szomszédságpolitikája. Nedeljko Bosanac a Figyelőnek adott interjúban hazája gazdasági helyzetére is kitér.

Mátrix

Megbukhat a magyar érdekeltségű szlovén projekt

Magyarországnak, illetve az egész közép-európai térségnek érdeke az Adriai-tenger szlovéniai kikötőjének a korszerűsítése, leginkább a 30 kilométer hosszú Divača–Koper-vasútvonal fejlesztése. A magyar állam 200 millió euróval (62 milliárd forinttal) szállna be a vágányépítésbe, amely elé nem várt akadályokat gördítettek.

Mátrix

Kína rézbányát venne Szerbiában

Évek óta fejfájást okoz az államnak, mihez kezdjen a bori bányászati és kohászati vállalattal (RTB Bor), amely korábban üzletvezetési mulasztások miatt veszteséget veszteségre halmozott. Néhány esztendeje már nyereséget termel, amely tavaly 73 millió dollárra emelkedett, elsősorban a réz kedvező világpiaci árának és a kitermelés növekedésének következtében.

Skynet

Nem elég a GMO sem?

A fejlődő világ élelmezési problémáit üvegházi, évi négy-hat alkalommal is beérő gabonával, hüvelyesekkel, valamint az ezen országokban is nagyon sok tejet adó, génmódosított szarvasmarhákkal oldanák meg. Az ez utóbbival kapcsolatos kutatásokat Bill Gates, a Microsoft alapítója átváltva több mint 10 milliárd forinttal támogatná.

Való Világ

Amikor a Tesco visszavág

Több száz ember veszítheti el az állását az ország legnagyobb munkáltatójánál.

Való Világ

Rabláncon az alkalmazottak?

Az e-kereskedelmi innovációk éllovasa igen sikeres negyedéves számokat jelentett be. Ám az is kiderült, hogy ha sikerről van szó, az Amazon nem válogat az eszközökben.

Való Világ

Brüsszeli trükkök

Nemes a cél, de az eszköz kérdéses, hiszen valójában az unió veszélyes „trójai falova” lehet az adózásban egy friss tervezet. Ez a csomagolóanyagokban a mai kétharmadról 2030-ra nullára csökkentené a nem újrahasznosítható anyagok arányát a közösségen belül.

Való Világ

A Telenor kivonulása és ami mögötte van

gyre nagyobb az esély rá, hogy az egykori Pannon GSM hamarosan új tulajdonost kap. A Telenort megkeresték egy ajánlattal.

Való Világ

Újra divat a panel

Rakétaként emelkednek a magasba a panelárak. Sok helyütt Budapesten hiánycikk is lett az olcsó, kicsi tömbházi lakás.

Való Világ

Haldokló üzletek

Teknővájó, kalapkészítő, pákász, tutajos – csak néhány mesterség azok közül, amelyek mára szinte teljesen eltűntek. Ahogy múlik az idő, a halálra ítélt szakmák sora folyamatosan bővül. Összegyűjtöttünk néhány szektort, ahol a foglalkoztatottak száma a következő tíz évben drasztikusan csökkenhet.

Való Világ

Az autóipar dilemmái

Várkonyi Gábor, a Millásreggeli állandó szakértője a jövő gépkocsijainak gazdasági és környezeti hatásairól ad elő a Figyelő Autózás 2.0 – Forradalom küszöbén című  konferenciáján, amely február 22-én délután kezdődik a Larus rendezvényközpontban.

Pénz beszél

Deutsche Bank: tündöklés és bukás?

Harmadik éve veszteséges Németország legnagyobb bankja, ami sok fejfájást okoz a világszerte csaknem százezer alkalmazottat foglalkoztató hitelintézetnek és vele együtt a globális pénzügyi rendszer szereplőinek is.

Pénz beszél

Giro: nagyobb sebességfokozatban

Új távlatokat nyit az azonnali fizetési rendszer bevezetése a pénzforgalmi szolgáltatók piacán – a jelenlegi pár óráról néhány másodpercre rövidül majd az átutalási idő, versenyképes alternatívát nyújtva a készpénzes vagy bankkártyás teljesítéseknek.

Pénz beszél

Vállalkozz, magyar!

Meredeken nő a vállalkozószellem Magyarországon, egyre többen állnak saját lábra: csak tavaly hetvenezer új egyéni vállalkozást alapítottak. Ez húsz százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi regisztrációk számát, és duplája a 2012-es értéknek.

Cappuccino

Oláh Zsanett

A Kárpát-medencei irodahálózat a megnyitása óta több mint 5,2 milliárd forint értékű üzletkötéshez járult hozzá – állítja a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója.

Társadalom

Erkölcsi kötelességünk biztonságban szülni

Az élménytársadalom azzal fertőzte meg a gyermekeit, hogy az élet minden momentumából csodás emléket kell gyártani, ma már digitalizálva, posztolva. A szülést sem kerülte el az „élményesítés” meg a szabadságjogok iránti harc, sőt kötelező lett a férfiaknak is részt venni benne, ezt diktálja a korszellem. De van egy észszerű határ, amikor a leendő szülőknek meg kell érteni, mit kockáztatnak.

Társadalom

„Rengeteg adattal rendelkezünk”

Nagy valószínűséggel egy gimnáziumból érkező diákot felvesznek a felsőoktatásba” – mondta a Figyelőnek Gloviczky Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke, aki szerint a magyar felsőoktatásban nagy változás nem várható, az irányok pedig jók.

Társadalom

Miért is állunk meg éjszaka a piros lámpánál?

Ismerik azt az érzést, amikor az éjszaka közepén ülnek az autóban s állnak egy kereszteződésnél, a piros lámpa előtt, hosszú percekig? Sehol senki az úton, nulla forgalom. Nincs mozgás, ameddig a szem ellát, nyugodtan át lehetne hajtani. S mégis, egy egyszerű piros fény miatt nem mozdulnak. Kibírhatatlanul lassan telnek a másodpercek, miközben egyre erősebben zakatol a fejükben a kívánság: „Gyerünk már, jó lenne mielőbb hazaérni!”

Sport

Jönnie kell az eredménynek

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) és az Európai Labdarúgó-szövetség  (UEFA) pénzügyi felmérő jelentéséből is látszik: a magyar futball anyagilag alaposan megerősödött az elmúlt években. De mikor követi a teljesítmény is a béreket?

Kultúra

A magyar széppróza napja

A tavalyi 88. könyvhét megnyitóján jelentette be a szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének akkori elnöke, Kocsis András Sándor, hogy kezdeményezni fogják: Esterházy Péter születésnapját, április 14-ét tegyék a magyar próza napjává.

Kultúra

Mi is a cenzúra?

A Nekem írod a dalt című, legújabb kötetében Csatári Bence történész, újságíró folytatja a már két könyvében tárgyalt témát, a Kádár-rendszer könnyűzenei cenzúrájának a működését.

Kultúra

Távolról megismerni önmagunkat

Fonogram, Budai, Öröm a Zene díjjal elismert zeneszerző, előadóművész, a Napra együttes énekese, gitárosa és zeneszerzője, szenvedélyes népzenegyűjtő. Both Miklós 2016 óta a Duna Televízióban futó A Dal című zenés show-műsor zsűritagja.

Kultúra

A büszke Kolumbusz

„A vezetéknevem Cantave, ez egy rabszolgatartó vezetékneve. Nem ismerem a valódi családnevem Kolumbusz miatt.” A szokatlan, gyakran provokatív utcai akcióival komoly ismertségre szert tett New York-i aktivista, Glenn Cantave nyilatkozott így a XV. századi genovai hajósról. 

Korábbi lapszámok