2017/11/09

Címlap

A migránsvédők a végsőkig elmennek

A migráció veszélyeivel kapcsolatban a nemzetközi és a hazai mainstream liberális sajtó évek óta elkendőzi a tényeket. A véleményvezérek nevetve legyintenek a Soros-tervre. Miközben szervezett bűnözői csoportok irányítják az embercsempészetet, gyakran civil szervezeteket felhasználva.

Szerintem

Ellenzékváltó hangulat

Gyurcsány Ferenc, miután Botka László megbuktatásával ismét a földbe döngölte az MSZP-t, azt gondolta, hogy valami „új” politikai termékkel is elő kell állni, ezért megint célkeresztbe vette az elcsatolt területeken élő, kettős állampolgárságú magyarokat, jobban mondva a szavazati jogukat. Bejött ez a politika már 2001-ben – amikor Gyurcsány még szürke eminenciásként Medgyessy Péter későbbi miniszterelnök tanácsadója volt – az Orbán–Năstase-megállapodás kiforgatásával, a 23 millió román beözönlésével való riogatással, és bejött a 2004. december 5-i népszavazáskor is.

Négy negyed

A mesék hatalma

Ha a mesékre gondolunk, a legtöbbünknek a gyerekkor jut az eszébe. Minden ember kicsi korától kezdve hall valós vagy kitalált, életszerű vagy a földtől elrugaszkodott történeteket: hétfejű sárkányokról, csodaszép királykisasszonyokról, igazmondó juhászokról.

Mátrix

Frakcióalakításra játszik Gyurcsány

Gyurcsány Ferenc egy régi politikai termékét melegítette fel: újra a határon túli magyarok kerültek a célkeresztjébe. A Demokratikus Koalíció ezzel nem fog új szavazókat szerezni, viszont a többi baloldali párttól, elsősorban az MSZP-től támogatókat lasszózhat magához.

Mátrix

Új radikális párt a láthatáron

Miközben a Jobbik a baloldali és a liberális szavazók elhódításán fáradozik, az általa szabadon hagyott radikális oldalon tényleg készülődik valami. Ugyanis nemsokára párttá alakul a Tyirityán Zsolt Betyársereg-vezető fémjelezte Erő és Elszántság Mozgalom.

Mátrix

Újratöltött romaügyi együttműködés

Az elmúlt évek újabb botrányai dacára is elmondható: a baloldal látványosan elveszítette a kapcsolatot a hazai cigánysággal. Kérdés, sikerül-e a kormánynak, illetve a Fidesznek a felzárkózási eredményeket bemutatnia a következő hónapokban.

Mátrix

Raskó politikai momentumai

Raskó György életében agrárgazdasági karrierje mellett mindig fontos szerepet játszott a politika. A 90-es években államtitkár volt, 2017-ben a Momentum tanácsadója és mecénása.

Mátrix

Banki szolgáltatás – extrákkal

Különös akcióval lepte meg az OTP néhány privátbanki ügyfelét az elmúlt hetekben. Gazdasági körképe és befektetési tanácsai mellé ugyanis burkolt politikai meglátást is megfogalmazott egyik tanácsadójuk a körlevelében. A hitelintézet szerint ez csak magánvélemény, de hogy egyetértenek-e vele, az a válaszukból nem derült ki.

Mátrix

Háziorvosok lépéskényszerben

Mi jelenthetne vonzerőt a háziorvoslásban a fiatalok számára? Kevesebb adminisztráció, több idő a gyógyításra és a szakmai önképzésre, a praxistámogatás folytatása, az elismerhető költségek körének bővítése.

Mátrix

Mr. Konszenzus

Nagyon úgy néz ki, hogy Trump tökéletes embert talált Janet Yellen helyére.

Mátrix

Távol Jamaicától

Négy párt programját kellene összefésülni ahhoz, hogy Angela Merkel megkezdhesse negyedik kancellári ciklusát. A tárgyalások azonban inkább csak döcögnek.

Mátrix

Irán ismét regionális tényező

Tíz év tárgyalás után, 2016 elején szüntették meg az Irán elleni szankciókat. Hogyan fejlődik azóta a perzsa állam, amely a szíriai és az iraki konfliktusban is érdekelt?

Mátrix

Leszámolás Szaúd-Arábiában

A szaúdi királyság Jemenben, Szíriában és Libanonban harcol legnagyobb térségi ellenfelével, Iránnal. A királyi család most saját magával is háborúba keveredett.

Mátrix

Egy meredek karrier

A legnagyobb orosz műtrágya-milliárdos kínzó dilemma elé  állítja az EU-t.

Mátrix

Nemzeti csúcstalálkozó Budapesten

Több száz Kárpát-medencei és a világban szétszórtan élő nemzettársunk tanácskozik csütörtökön és pénteken a Várkert Bazárban. Előbb a Magyar Diaszpóra Tanács (MDT) tartja a hetedik ülését, majd a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) a tizenhatodikat. A Máért a határon túli magyar pártok, az MDT, a magyar kormány és a parlamenti pártok küldötteinek a fóruma. Mindkét eseményen beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.

Mátrix

Nem eladó!

Északkeleti szomszédunkban egy éven belül akár 15 milliárd dollárral is nőhetne a termelés volumene és 1,5 százalékkal a GDP, ha a parlament elfogadná a földreformról szóló törvényt és megnyílna a termőföldek piaca – áll a Világbank nemrégiben közzétett elemzésében.

Mátrix

Wass Albert fia, a 0013-as ügynök

Elültek az indulatok Wass Albert családjában. A holtában is üldözött erdélyi írófejedelem gyermekei – legalábbis a nyilvánosság előtt – az édesapjukhoz kötődő pozitív emlékek mezsgyéjén ma már ritkán lépnek túl. Így van ezzel negyedik fia, a Las Vegasban élő egykori NASA-alkalmazott, aki ma már úgy beszélt a Figyelőnek édesapja haláláról, hogy közben inkább a sorok közé rejtette el gondolatait.

Látószög

A szavak kertjében II.

„Summum ius summa iniuria” – mondotta a bölcs Cicero. Ő csak tudta, hiszen ügyvéd is volt. Sűrűn halljuk a „jogállam” szót, illetve a „jog uralma” kifejezést. A kétféle megnevezés azonban tulajdonképpen azonos jelentésű. Azt tekintik jogállamnak ugyanis, ahol a jog „uralma” érvényesül. A legegyszerűbb módon olyannak tekinthetjük a „jogállamot”, ahol írott, nyilvános törvények alapján történik az egyes cselekedetek elbírálása, mindenki számára egyforma módon.

Skynet

A Facebook és a média csatája

A Google után a Facebook is mind nagyobb médiahatalomra tesz szert. Ráadásul ezt egyre inkább igyekszik pénzre, profitra váltani. Most olyan újítással próbálkoznak, amely a sajtóhírek – és a kereskedelmi ajánlatok, reklámok – közösségi terjesztői elé újabb falat állít. Pontosabban további vámot szednek azoktól, akik látszani is akarnak a világ mára legnagyobbá, legfontosabbá vált weboldalán.

Skynet

A mesterségesen intelligens politika

A hamis információkkal való harc átalakítja a politikusoktól várt készségeket, hiszen automata – ám valakik által mégiscsak programozott – szoftverek kérhetik számon egy-egy állítás valóságtartalmát. Az „új világ” előjele lehet, hogy a Facebook az elmúlt időszakban a saját algoritmusaival azonosított több tízezer „kamu profilt”, amelyet törölt is a populista közbeszéd elleni küzdelem nevében.

Való Világ

Államadósság-vita Brüsszellel

Az Eurostattal folytatott vita a magyar államadósság ügyében, miszerint bele kell-e számolni vagy sem a központi tartozásba az Eximbankot, valamint a jegybanki alapítványokat, még nem zárult le. Az egyenlő elbánás elvét várja a kormány az EU statisztikai hivatalától – hangsúlyozta lapunknak adott interjújában a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára.

Való Világ

Nem is vagyunk csövesek

Miközben az Allianz friss tanulmánya szerint Kelet-Európa a legszegényebb térségnek számít a világon, addig a TakarékBank régiós összehasonlításából az derül ki: a magyar háztartások például kifejezetten jómódúnak minősülnek.

Való Világ

A migránsválság „gyümölcse” az osztrák választás

Ausztria egyre inkább célországgá válik, míg korábban  „csak” tranzitállam volt. Lényegében a migránsválságnak tulajdonítható, hogy rendkívüli választásokat tartottak – jelentette ki lapunknak adott interjújában a bécsi nagykövet, aki szerint a korábbiaknál szorosabb lehet a kapcsolatuk az osztrákoknak a visegrádi országokkal, valamint Bécsnek Budapesttel. 

Pénz beszél

Hol van a magyar világmárka?

Egyelőre nincs olyan magyar márka, amely a régiónkon kívül igazán komoly ismertséget tudott volna szerezni magának. Utánanéztünk az okoknak.

Pénz beszél

Mélyrepülés

Sorra mennek csődbe az európai légitársaságok. A kis szereplők nehezen bírják az árversenyt. A kontinensen most hasonló piaci folyamatok mennek végbe, mint pár éve Amerikában.

Pénz beszél

Megújulásra várva

Két-két milliárd forintból indulhat a Keleti és a Nyugati teljes korszerűsítésének az előkészítése. A tényleges felújítási munkálatok azonban még jövőre sem kezdődhetnek el.

Pénz beszél

Csendet kérünk!

A nyílt terű irodáktól a dolgozók, a távmunkától pedig a cégek berzenkednek. Egy biztos: a hagyományos munkaállomások felett eljárt az idő.

Cappuccino

Dubéczi Zoltán

Évente több mint ezer közgazdasági tanuló folytat tanulmányokat vagy kap ösztöndíjat az MNB oktatási programjainak a segítségével. Újabban távol-keleti egyetemi képzésekben gondolkodnak, ennek első lépése a Keleti Üzleti Akadémiai Központ (KÜAK) létrehozása volt a Budapesti Gazdasági Egyetemmel (BGE) közösen a BGE szervezeti rendszerén belül – hangsúlyozza a Magyar Nemzeti Bank oktatási igazgatója.

Társadalom

Miért nem járunk egészségügyi szűrésekre?

Nincs észszerű magyarázatunk arra, hogy miért maradunk még mindig oly sokan távol a szűrővizsgálatoktól. Az aktív korú magyar népesség ötöde szerint az egészségügyi szűrés felesleges, a lakosság több mint fele azonban szükségesnek érzi.

Társadalom

Sok bajtól óv meg a lakberendező

Lakberendezőt fogadni számos előnnyel jár: megúszhatjuk az amatőrhibáinkért fizetett tanulópénzt, a vitát a mesterekkel, s a pénztárcánkhoz szabott minőségi megoldásokat kaphatunk.

Társadalom

Semmelweis Ignác nyomdokain

Globális kezdeményezés indult az anyai mortalitás csökkentéséért. A 2011-ben indult programhoz eddig harminc ország csatlakozott, s hatmillió anyát értek el. Az összes halálozás harmadánál sikerült azonosítani olyan körülményt, amelyben az ellátás javítása megelőzhette volna a fatális kimeneteleket.

Sport

Megoldás rövid távra

A Magyar Labdarúgó-szövetség október 30-án bejelentette: az A válogatott szakmai munkáját a 68 éves belga Georges Leekens irányítja a jövőben. Nehéz lenne másképp értékelni ezt, mint rövid távra szóló döntést.

Kultúra

Nem lakik bennem két ember

A Magyar Művészeti Akadémia az idén három arra érdemes, hatvanöt év feletti, Kossuth-díjas alkotót tüntetett ki a Nemzet Művésze elismeréssel: Kiss Anna költőt, Dévényi Sándor építészt és Csukás István író-költőt.

Kultúra

Régi formákból új költői világ

Különleges, népi folklorisztikus elemekkel átszőtt nagy hatású költői világa, a líra és a dráma műfajában is kiemelkedő életműve miatt ítélték oda neki a díjat. A költőnő, Kiss Anna alkotásai a folklór, a mese, a ballada, az archaikus népdal, a régi magyar költői nyelv elemeiből építkeznek. Életművének a középpontjában a régi idők civilizációs tartalmait, az archaikus és népi kultúrát integráló alkotásai állnak, de jelentősek a saját koráról írt versei és nyolc mesekönyve is – szólt a laudáció.

Kultúra

Az építészet nemzeti identitásunk egyik alapeleme

Ha valaki járja az országot, főképpen Pécs városát, rengeteg gyönyörű Dévényi Sándor által tervezett vagy újjáálmodott épülettel, térrel, városrészlettel, lakóházzal találkozik. Mégis, gyakran mondja magáról, hogy ő Magyarország első számú underground építésze, a szó legszorosabb értelmében. Mégpedig azért, mert a Pécs alatt kanyargó pincehálózat felújítása korai munkái közé tartozik.

Kultúra

A modern bábszínház atyja

Az 1937-es párizsi világkiállításon a Szivárvány Színház első ízben mutatta be francia nyelven Madách remekművét, Az ember tragédiáját. Már önmagában az is tiszteletre méltó, hogy a drámai költeményt 75 esztendővel a születése után színre vitték Párizsban, hiszen Magyarországon is csak 1883-ban, tehát megjelenését követően 21 évvel mutatták be, de az, hogy mindez bábszínpadon történt, különös pikantériát kölcsönöz a Blattner Géza tervezte-rendezte produkciónak.

Korábbi lapszámok